Kockázat… 40.rész

40.rész – Emese

 

Lóránt a megbeszélt helyen vár engem. Eltapossa a cigijét, mikor meglát. Kedvesen üdvözöl, de nem húzza az időt. Beszáll a kocsiba, int, hogy szálljak be én is, és elindulunk a verseny helyszínére, ami kábé fél órára van. Kifejezetten messze a várostól.

Egész nagy tömeg gyűlt össze, de a bámészkodó az kevés. Főnökök, üzletemberek és versenyzők vannak jelen többnyire. Lóránt leparkol a többi autó között, azt a nagyjából 500 métert a pályáig gyalog tesszük meg.
Greget keresi, aki épp az egyik szervezővel tárgyal. Pár lépésre tőle Martin. A versenyzőkön kívül szinte mindenki ingben, öltönyben van. A fiúk kezet fognak, Martin biccent felém. Greg háttal áll, de egyik sem szól neki, hogy megérkeztünk. Nem zavarják.

 A hangzavar kifejezetten nagy. Vannak, akik már a pályán vannak, bemelegítik a gumikat, de még több, mint egy óra van az első versenyig, a selejtezőig.

Még soha nem láttam ennyi versenyzőt egy helyen. Hallottam már nagy versenyekről. Meg vannak filmek… de ez valami brutális. Látszik a helyen, hogy nem csak most alakították ki gyorsan, hogy na legyen egy verseny helyszín. Itt valószínűleg rendszeresek szoktak lenni a versenyek. Elzárva mindentől, itt még a kutyát sem zavarják a hangok. Amilyen hosszan jöttünk a semmibe… az isten háta mögé. Ahhoz képest itt rendesen megvan csinálva minden.

Nem sokat beszél Greg, csak egyeztetnek valamit. Addig én az embereket figyelem, vannak igen csak furcsák is. A kocsik eszméletlen jók… Aztán felénk fordul, mintha alapból tudná, hogy ott vagyunk. Elmosolyodik, végig néz rajtunk, főleg rajtam.

• Örülök, hogy nem gondoltad meg magad.

Végignézek Gregen. Nem is tudom láttam-e már ilyen elegánsan a vacsoraesten kívül. Aztán elvigyorodok.

• Ugyan kérlek, egy ilyen ajánlatot visszautasítani?

Mosolyognak mind a hárman.

• Nem lesz gyerekjáték – szól közbe Martin.

Felé fordulok és elmosolyodok. – Már rég kinőttem a gyerekjátékos korszakomat.

Lóránt már amúgy is felvilágosított. Elég sokat edzettünk.

• Nem akarom, hogy elbaszd nekem – mondja Greg mély hangon, kis fenyegetéssel.
• Nyerni jöttünk nem? – Lórántra nézek és meg is lököm kicsit.

Nem gondoltam volna mikor először találkoztunk, hogy milyen jó fej gyerek. Greg megigazítja a nyakkendőjét, megköszörüli a torkát.

• Megyek, felteszek rátok egy kis pénzt. Utána még beszélünk – néz rám, az utolsót nekem szánja.

Ott is hagy minket, most Martin sem követi. Amikor Greg nincs a közelében akkor teljesen fel tud engedni, és nagyon jókat dumálunk. Nézek Greg után még egy kicsit aztán megint a tömeget kémlelem.

• Sűrűn jártok ilyesmire? Vagy ez nem olyan sűrű rendezvény? – fordulok Martin felé.
• Ilyen nem gyakran. Ez kifejezetten nagynak számít. Évente 2-3 alkalommal rendeznek ilyet.
• Akkor gondolom te már nem először vagy itt, nem? – nézek most Lórántra. Ezt eddig még meg sem dumáltuk…

Megrázza a fejét, rágyújt egy cigire, engem is meg kínál.

• Három éve járok ilyenekre Greggel, de csak ilyenre. Amúgy szabadúszó vagyok.

Elfogadom tőle a cigit, aztán megvárom a gyújtót is. – Mindig is ezt akartad csinálni?

Megvonja a vállát. – Igazából nem. Eredeti szakmám programozó – vigyorog.

Picit meglep a válasz, de felnevetek mielőtt meggyújtom a cigit. Szokásomhoz híven a magasba fújom a füstöt, aztán visszanyújtom neki a gyújtót.

• Pénz szűke?

Megrázza a fejét. – Csak szeretem az autókat.

Pár perc múlva visszatér Greg. Martint és Lórántot elküldi, hogy nézzék meg a kocsikat, minden rendben van-e, próbálják is ki őket. Nekem pedig int a fejével, hogy kövessem és elindul a pályák felé. Nem kell kétszer szólnia indulok utána azonnal. Nem lépek mellé azonnal, szorosan mögötte haladok.

• Lóránt felvilágosított mindenről? Vagy vannak homályos részek? – néz rám kérdőn.
• Elég sok mindenről kaptam felvilágosítást.

Még mindig vannak olyan részek, amiket nem láttam. Hihetetlen ez a hely.

Megvárja míg mellé érek. – Kérdezz nyugodtan, nehogy emiatt baszd el.

Elvigyorodok, picit talán már gúnyosra is sikerül. – Mondták már neked, milyen cuki vagy, amikor ideges vagy, mert nem tudsz többet beleadni, és nem rajtad múlik? – már csak ezért megérte eljönni. A nagy kemény kő most mégis egy bizonytalan kavicsocska lett. Habár próbál erősködni.

Megtorpan egy pillanatra. Kérdőn, értetlenül néz rám. Láthatóan nem tudja hova tenni a dolgot, nem tud mit reagálni hirtelen, ami nála ritka. Végül elmosolyodik.

• .. főleg nem szoktam egy leszbikustól ilyen bókot kapni.

Megvonom a vállam és megint szívok a cigiből. – Hm, jó napom van… egyszer ilyet is tehetek – bár mindketten tudjuk, hogy ezt csak bosszantásnak szántam.

Bólint, kifejezetten nincs meghatva. – Szóval, kérdés?

• Valami jó tanács, melyik csapat mennyire játszik vérre menően? Vagy valaki, akire különösen jó, ha figyelek?

Bólint és körbe néz, hamar megtalálja őket, pár 30-as pasi felé mutat. Tipikus gettós skinhead kinézetűek. Tetőtől-talpig kitetoválva. Nem beszélgetnek egymással, gyilkos tekintettel figyelik az embereket.

• Nem túl barátságosak…

Picit nagyobbat nyelek, amikor az egyik alaposan végignéz rajtam, de hamar lerázom magamról a feszkót. Arra most semmi szükségem. Aztán ismét Greghez fordulok.

• A másik embered is srác volt igaz?

Elfordul ő is, tovább indul. – Igen. Ritka errefelé a női versenyző.

• És korosztályban… – felhúzom egy kicsit a végét.

Végig pillantva nem igen akad sok 22 éves. Sőt….

• Nem árt, ha tapasztalt versenyzőt alkalmaz az ember. Kell jó 10-15 év, mire “profi” szintre jut az illető, ha valaki nem 10 évesen kezdte, akkor fiatalon szinte esélye sincs itt.

Elmosolyodok és megcsóválom a fejem. – Gondolom, minden egyes rezdülést ismersz az életemből…

Kérdőn, vigyorogva néz rám. – Szeretnél választ kapni?

Picit elgondolkozom, de aztán határozottan bólintok, miért is ne?

• Szeretnék.

Ő is bólint. – Többnyire mindennel. Szeretek biztosra menni, és kézben tartani a dolgokat.

• Én sosem fogom elfelejteni az oktatóm fejét amikor 18évesen beültem hozzá 4év versennyel a hátam mögött, hogy na akkor csináljuk jogsit – felnevetek.

Még mindig teljesen előttem van a képe amikor elindultunk. Pedig próbáltam bénázni is…

• Átengedett?
• A vizsgabiztos azért akart kötözködni, de nem tudott fogást találni rajtam, úgyhogy nem szopkodtam sokat a jogsi szerzéses dologgal. De gondolom Te sem 18évesen kezdted a szakmád…

Akár nem is a versenyzésre gondolok, lehet valami családi bizniszben utazik. Rám pillant futólag, szája szélén apró mosoly, de nem válaszol, zsebre dugja a kezeit. Oda érünk a pálya széléhez, egy sima szalagkorlát a határ. Megáll, szétnéz.

Várok még egy kicsit aztán ismét rá nézek.

• Mennyit buksz, ha nem jön össze a dolog?

Habozik kicsit a válasszal, de úgy dönt, most nem fog titkolózni. Hisz rajtam is nagyon múlik a dolog.

• 15milliót.

Nézem egy darabig aztán bólintok. – És a hírneved…  – teszem még hozzá kicsit viccelődve.

Bólint. – Hallgatnám egy ideig, hogy mekkora balfaszt hoztam a pályára – rám vigyorog.

Csak a szemem forgatom rá. – De tényleg… miért én?

Ez alól a válasz alól még eddig mindig kibújt, meg a mert a legjobb kell duma is szar érv. Sokkal több jobb van nálam.

• Mert jó vagy, és nem csak a pénzért, hanem az élvezetért is versenyzel. Úgy kisebb a feszkó, jobban teljesít az ember – körbe mutat. – Itt sok embernek csak a pénz lebeg a szeme előtt. Felhúzzák magukat, szinte bármire képesek a győzelemért, és pont azzal basszák el az egészet. Te is, és Lóránt is nevettek egyet, ha nem nyertek. Bár én most nem nevetnék… – rám néz. – Itt azért komolyabb a tét, de azért nem lesz világvége, ha elbasszátok a pénzemet.
• Én nyerni jöttem… – mondom most már némi komolysággal.

Elmosolyodik. – Tudom, ha más lenne a szándékod, nem lennél itt.

• Én is sokat bukok vele, már csak az önbecsülésemen is.
• .. és nem kevés pénzt.

Elmosolyodok – És egy Ford Mustangot. Azzal még amúgy is lógtál. Az életem volt az a kocsi.

Felnevet. – Ne dramatizáld túl.

• Persze, végül is csak… – aztán megvonom a vállam. – Mindegy… ettől még seggfej vagy.

Bólint. – Örülök, hogy így látod.

Nem mondok neki semmit. Ismét a versenyzőket figyelem.

• Greg, minden készen áll – szólal meg Martin mögöttünk.

Greg hátra néz, csak bólint. Aztán rám néz, int a fejével, hogy menjek Martinnal. 10-15 perc, és kezdődik a verseny. Még egy hosszú pillantást vetek Gregre aztán Martin mellé lépek. Érzem, hogy azért egy kicsit izgulok. De… ez is csak egy verseny. Mint a többi, nagyobb téttel.

Mire visszaérek Lóránt már a kocsijának dőlve vár. Egy fekete Toyota Supra, persze feltuningolva. Nagyon jól néz ki a kocsi, meg kell hagyni. Szokásához híven cigizik. Meg is említem neki, hogy ugyan a sok bagó fogja a sírba vinni, de csak azt kapom vissza, hogy pont én beszélek. Rajtunk a sor megkocogtatja a vállam, hogy vállalom-e az első versenyt. Most érzem, hogy azért felmegy bennem a feszültség, de próbálom nyomát sem mutatni. Bólintok, nem akarom egyből úgy kezdeni, hogy áááh menjen ő…

Az első 5ben kell benne lenni, de abba nem árt, ha elég biztosan benne van az ember. Több kis csapatra vannak osztva a versenyzők három 10es fog indulni, ha én kezdem, akkor kétszer fogok indulni ebben a felállásban. A rajtnál Lóránt még odajön, megkocogtatja az üveget és elejt egy hülye poént… hogy azon kattogjak. Sikerül neki, aztán leesik a kendő, felbőgnek a motorok. Ahogy elindulunk, már közöttünk feláll a következő kör. Persze simán benne vagyok az első 5ben… negyedikként, hát nem a legjobb. A következő versenyem másik pályán lesz… esélyem sincs kiismerni így a pályákat olyan jól. Az már egy kicsit jobban sikerül, vagy csak picit gyengébb ellenfelek vannak. Ott a harmadik helyre sikerül felküzdeni magam. A visszapillantóban pedig egy súlyos ütközet szemtanúja lehettem, azok már tuti nem játszanak ma. Azzal a kocsival biztos nem. Aztán tartottak egy kis pihenőt, eredményszámlálás. Lóránt kifejezetten megdicsért, ő második helyen futott be a saját számában. Gregtől nem biztos, hogy ilyen dicséretet kapnék, össze kell szednem magam.

A következőkbe a legjobbakat szétszedték, ők, vagyis mi, már külön fogjuk űzni tovább a versenyt. Azok közül is sorsolgatnak majd, de ők egy kisebb pályán játszanak. Nálunk megint szétszedik a csapatot kisebb egységekre, 3-3 emberes küzdelem lesz. Az utolsókat számolják, és azok alapján pontoznak. Majd összesítenek. Itt csak egy pályán játszunk. Most Lóránt bevállalta, hogy viszi ő az első kört. Elsőként futotta át a célegyenest. Egyre nagyobb gyomorgörcsöm volt, ahogy ismét pályára kellett állnom. Komolyan szinte a kocsim tartotta bennem a lelket és nem én a kocsiban. De sikerült, nem lettem utolsó, bár első sem. Szitkozódtam is egy kicsit magamban, de Lóránt ismét lenyugtatott. Mondta, hogy semmi gáz, hozzá fogok szokni, és menni fog. Sőt még arról is mesélt, amikor 3évvel ezelőtt Greg felkérte, hogy versenyezzen neki és mennyire parázott az egésztől. Mire a harmadik 3as versenyem jött tényleg kezdtem sokkal jobban ellazulni. Egyre jobban éreztem a kezem alatt a kocsit. Meg azt, hogy igen is képes vagyok rá. Az egyik kanyarban be is törtem az első helyre. Utána már a következőt is simán megnyertem. Mikor vége lett az utolsó körnek ebben a menetben, már egész büszkén szálltam ki a kocsiból. Újabb összesítések és selejtezések, akik a legrosszabbul teljesítettek azok mehetnek a harmadik pályára még ott küzdeni egy kicsit.

Itt most 2-2 elleni mérkőzések következnek, és a cél, hogy a 2 tag összesen a legtöbbet nyerje. Az első három fogja aztán a végső döntőt lejátszani, ott már egymás társaságában. Lóránttal még az eddigieknél jobban is kezdtünk összecsiszolódni, aminek tökre örültem. Itt már sorra aláztuk le a versenyzőket. Visszatértem, hihetetlen érzés volt végre szórakozni és nem feszengeni. Persze… akadt, akit nem tudtunk megverni, de az összesített eredmény alapján mi gyűjtöttük a legtöbb “nyert” lapocskát.

Egy újabb nagyon hosszú pihenő után elérkezett az este fénypontja. Greg is megveregette egy kicsit a vállunkat képletesen szólva, hogy azért ez a minimum, hogy eddig nem estük ki. Az utolsó verseny váltóverseny lesz. Hárman maradtunk vagyis összesen 6an fogunk még pályára állni. A skinheadesek már kiestek szerencsére, rongyosra törték magukat. Pont láttam… igen csak csúnya menet volt.

A rajtvonalnál, még sokat beszélgetünk Lóránttal taktika, satöbbi. Hogy legyünk óvatosak, mert sosem lehet tudni, szabályok nincsenek… Itt már tényleg semmi. Egy nyer, a többi veszít. Megegyezünk, hogy 5 körből, Lóránt megy 3at enyém a kettő, mert ő mégis régebb óta van terepen meg Gregnek dolgozik már rég óta, legyen ő a nyerője. Így ő kezdi az egészet, és ő is fogja lezárni.

Füstölgő kerekekkel indul el mindenki. Addig mi kényelmesen felállunk, és csak a jelt adó emberre figyelünk.

Meg sem lepődök, hogy szoros körben Lóránt másodikként ér be, azonnal nyikorognak a kerekeink és indulunk is. Sikerül egy egész fél kocsira hoznom az előnyünket és Lóránt jól is rajtol így nagyjából egy kocsi előnnyel vág neki a következő menetnek.

Telik múlik az idő… egyszer csak befut egy kocsi indul a mellettem levő. Gyerünk Lóránt!! Hol vagy már? Percek telnek el, mikor megjelenik egy kocsi még mindig nem Lóránt az, de egy másodperccel utána, megjelenik ő is. Bassza meg… Füstöl a kocsija, fel van gyűrve a motorháza…

Nincs sok időm megnézni, indulnom kell. Jól kapom el a rajtot, de még így is fél kocsival előttem van a másik.

Nem tudom kiverni a fejemből a látványt. Mi történt? Hogy történhetett? Lóránt jól van??? Nagyon csúnyán nézett ki a motorház.

Aztán megrázom a fejem. Nem!! Most erre kell koncentrálnom. Az első kör vége felé sikerül beelőznöm az egyiket, így már másodikként hajtok át a célon, ám most azonnal tovább is hajtok. Jóval előrébb van a másik kocsi… A sebesség mérőmre nézek 270… Lecsukom a szemem 270… bár azonnal ki is nyitom, az útra kell koncentrálni. Rendben Emese. Akkor csináljuk. Rálépek a pedálra félszemmel követem a mutatót, ahogy felkúszik 280…85…90… Felbukkan előttem a piros lámpa. Ez az! Mosolyra húzódik a szám, és ismét taposok a gázon. Szépen kúszik felfelé. 320nál érem csak be nagyjából a másikat. Elég kanyargós az út sokszor vissza kell engednem egy kicsit a gázból. Ráadásul jól látható, hogy mindenre képes, annak érdekében, hogy meg ne előzzem, de ilyen sebességnél, ha nekem koccol, neki is vége lehet. Egyre hangosabban búg alattam a kocsi.

Ám a következő kanyart elvéti, kileng, sőt… majdnem egymásnak megyünk… Nyikorognak és füstölnek a gumik, próbálok az úton maradni, és nem a visszapillantóba megnézni, hogy összetörte-e magát. Szinte vízszintesből kell ismét függőlegest varázsolnom, felborulás nélkül.

Eszembe jut a kép, amikor a Fordom kifordult alólam. Összeszorítom a fogaimat, és alászedem a kormányt, rátaposok a fékre egy pillanatra. A sebesség mérő egyből lezuhan 120ra. Sikerül… egyenes és stabil… Forróság önti el a testem. Megkönnyebbülés? Talán… Gyors pillantás a visszapillantóba. Nála még füstölnek a gumik, de nincs annyira lemaradva. Kezdem újra gyorsítani a kocsit, pár másodpercen belül ismét 200 felett vagyok. Újabb pár másodpercen belül, versenytársam mellettem van fél kocsival lemaradva. Szépen hozza fel az előbbi hatalmas hibáját. Mindjárt vége a pályának. Mind a ketten a gáznak feszülünk, ismét 250-270 a sebesség, de nem jutunk előrébb. Egymás mellett haladunk szinte mintha összeragasztották volna a kocsiinkat. Talán pár mini méter eltérés van. A cél előtt pár 100 méterrel még mindketten beletaposunk a gázba, de hiába. A két kocsi egyszerre halad át a célon. Hogy valamelyiknek előrébb volt-e az orra? Nem tudni.

Mindenki feszülten figyel, a cél környékén csend van, akik látták a végét nemhogy megszólalni, levegőt venni is alig mernek. Eltelik jó pár perc, mire a szervezők is mozgolódni kezdenek. Pár perc, és a környéken, az összes pálya körül már mindenki erről beszél. Martin hozzám igyekszik, Greg Lóránthoz. Ő hátul le is állt a kocsi csúnyán összetört, Lóránt orra betört, szemöldöke felszakadt kicsit, de nem kell varrni. Mire Greg oda ér, a szervezők “orvosi” része már el is látja őt. Martin csak a fejét rázza, ahogy közeledik felém. Nem szól semmit, láthatóan feszült.

Kell pár perc, mire összeszedem magam. Nagyot sóhajtok és kiszállok a kocsiból. Én is Martin felé indulok.

• Hogy van Lóránt?
• Nem tudom. Gyere – meg sem áll, a szervezők nagy sátra felé veszi az irányt.

Még visszanézek, de csak a Toyota farát látom. Aztán Martin után indulok. Nem tudom, hogy mondjak-e valamit. Igazából még helyre sem tettem magamban, hogy pár perce szinte majdnem meghaltam. 320-as sebességgel… egy ép porcikám nem maradt volna. Kiskanállal sem szedtek volna össze utána.

Martin amint odaér kezet fog valakivel és egyből a végeredményről érdeklődik, de még nem tudnak neki konkrétat mondani. Egy kis türelmet kérnek mindkét csapattól és a főnököktől. Próbálok rájuk figyelni, de a szívem ezerrel ver. Vajon, ha sikerült volna… ha jobban ki tudtam volna kerülni. Akkor, most nem lenne ez az egész? Simán megnyertem volna… Így lehet, lehet minden elment. Elbuktam…

Megérkezik Greg is, Lóránt mögötte kapkodja a lábait.

• Na mi a helyzet? – szegezi Martinnak a kérdést. Rám sem néz.

Azonnal Lóránthoz lépek, már épp meg akarom kérdezni, hogy van, amikor kitör belőle a sajnálkozás. Szóhoz sem hagy jutni. Láthatóan jól van… Csak mondja, és mondja leállíthatatlanul, hogy mennyire sajnálja, és mennyire elbaszta. Figyelhetett volna jobban is, hogy ne haragudjak. Alig tudom csillapítani, vagy elhallgattatni, próbálom sulykolni belé, hogy nem történt semmi.

• Kussolj már el Lóránt! – förmed rá Greg. – Ez nem óvoda!

Aztán ott is hagy minket, a szervezőkhöz megy, akik minden figyelmüket a felvételeknek szentelik.

Megveregetem Lóránt vállát, amikor Greg eltűnik. Elvigyorodok bíztatóan. – Azért szerintem fasza nap volt, és jól néz ki a szemed is – próbálom picit húzni az agyát. Egész nap ő tartotta bennem a lelket, most én jövök.

A hajába túr, egyáltalán nem nyugodt. – Fasza akkor lesz, ha megnyerjük a pénzt – inkább rágyújt egy cigire.

Megint magamba süllyedek egy kicsit. Visszajönnek a képek. Az út, a kocsi, a füstölgő gumik, hogy nem tudom megfogni a kocsimat, aztán egy régebbi kép, amikor felborultam és ronggyá törtem a kocsimat. Próbálom elhessegetni a gondolataimat. Inkább kérdezek.

• Mennyi volt a max sebességed, amit mentél?

Elgondolkozik, hosszan tartja bent a füstöt. – 345, de nem ezzel.

Megcsóválom a fejem. – Rendesen tönkrevágtad szegényt. Mi történt?

• Hibáztam – vágja rá gyorsan, mert Greg közeledik.

Mogorva még mindig, de már nem annyira dühös.

• Na mi van? – kérdezi lazán Martin, egyedül ő nem ideges.
• Pár perc és kiderül. Te jól vagy? – pillant rám.

Figyelem Greg lépteit, aztán lassan felpillantok rá. Fogalmam sincs, lehet, hogy nem. Hosszabbra húzódik a csend, mint akartam, úgyhogy csak bólintok. Próbálok meggyőző lenni, bár minden bizonnyal úgysem érdekli. Csak udvariasságból kérdezte.

• Bármi lesz is az eredmény, gratulálok. Szépen felhoztad – a hangja nem lágyabb, de érezhetően őszintén beszél. Még a vállamat is megveregeti.

Meg is lep egy kicsit, főleg a vállveregetés résszel. Az biztos, hogy baszottul nem volt könnyű felhozni. Ismét felnézek rá.

• Köszi – még egy mosolyt is sikerül megejtenem neki.
• Ma nagyon bebaszok – szólal meg a semmiből Lóránt – ledobja a csikket, eltapossa.

Nem néz senkire, mintha csak magának jegyezte volna meg. A fiúk nem tesznek rá megjegyzést, de elmosolyodnak mind a ketten, így már én is megengedem magamnak, hogy elvigyorodjak a kijelentésén.

Visszaindulunk a pályára, pár perc és eredményhirdetés. A várva várt pillanat. Először persze mindenkinek megköszönik a részvétet. Elmondják azt is, hogy nagyon szépen játszottunk, mindent rendben találtak, nem voltak szabálytalankodások és szerencsére agresszív játszmának sem volt nyoma. Aztán a legaljával kezdik, így haladnak szépen felfelé. Hozzánk közeledve, egyre inkább nyújtják a dolgot. Majd egy csomót papolnak arról, hogy „micsoda” végeredmény volt ez emberek. Hogy ennyire közel volt, és milyen kevesen múlt minden.

Greg egyenes háttal, zsebre dugott kézzel áll. Nem néz senkire, egyenesen csak előre. Láthatóan egyre feszültebb, összeszorítja a száját. Martin nyugtalanul toporog mögötte, Lóránt már-már szinte izzad az idegességtől.

A műszereknek hála, mint kiderült nem holtversenyről van szó. Van nyertes, és mindjárt kimondját. Persze, hogy nem képesek csak úgy elmondani, az egekbe kell csigázni az emberek agyát. De végül elkezdik.

„Kedves, versenyzők, és nézőközönség. Az idei nagyverseny, egy igen izgalmas verseny után meghozta a végső döntését. A fő díjat, azaz 450.000.000 Ft-ot idén Kollér Gregorián és csapata viheti magával. Gratulálunk nekik! Kérjük, hogy jöjjön, és vegye át a nyereményét. És külön dicsértessék Wigner Emese, aki nélkül ez nem valósulhatott volna meg ma este.”

Nagy felbojdulás tör ki, nem is a legjobb értelemben. Persze semmi sem tiltja, hogy nő versenyezzen, sőt… De persze nyerni soha nem nyert még nő. Vagy legalábbis, ilyen versenyen nem.

Greg megkönnyebbülten fújja ki a levegőt, láthatóan ellazul, még mosolyog is, de csak visszafogottan. Martin is ránk vigyorog. Lóránt hangosan nevet, aztán nekem esik, ölelgetni kezd, végig puszilja az arcom. Azonnal megfagyok, ökölbe szorul a kezem, de finoman és nőiesen bontom le magamról. Ennyire nem kell örülnie nekem, egy sima pacsi, és „jó voltál” is megteszi.

Greg ott is hagy minket, a második helyezet főnöke azonnal megjelenik előtte, gratulál neki, majd kezet fognak. Biccent felénk és el is tűnik a tömegben. Greg is eltűnik a tömegben, Martin is gratulál nekünk. Lóránt pedig egyre hevesebben kezdi venni a levegőt. Már épp kezdenék aggódni, amikor rám néz vigyorog, mint egy idióta. Láthatóan még a keze is remeg… Csak nehogy… Kérlek ne…

• 25millió – közli egyszerűen.

Először fel sem fogom hirtelen, hogy mit mondd.

• Tessék? – komolyan nézek rá.

Hangosan felnevet, mint aki tényleg megőrült. Martin meg csak mosolyogva rázza a fejét.

• Van 25 milliód – nevet tovább.

Lassan dolgozza fel az agyam még mindig, de Lóránton muszáj elvigyorodnom. Lassan a fejemet csóválom, még én is vigyorogva. Aztán lassan Martinra pillantok.

• És egy Ford Mustangom – mondom direkt neki.

Megrázza a fejét. – Az még nincs. Menj a parkolóba, Greg téged vár.

Hihetetlen, hogy még mindig utasítgat… Megint csak a fejemet csóválom. Még egyszer mellkason vágom Lórántot és rávigyorgok, aztán indulok a parkolóba, Greghez.

A kocsijának dőlve vár, az embereket figyeli, keze a zsebében. Ismét megcsodálom a verdáját, el is mosolyodok. Zsebre teszem a kezeimet én is és hozzá sétálok. Van pofám nekem is a kocsijának dőlni.

• Na mizu, nagyfiú?

Rám néz, hümmög egyet. – Dolgozz nekem – nem kertel.

Egy pillanat alatt eltűnik a mosolyom. Megfeszülök. – Tessék?

• Jól hallottad, a pénz már a tied, de a kocsit is megkapod, ha nekem dolgozol – komolyan néz rám, egyáltalán nem néz ki úgy, mint aki 400 milkával gazdagabb lett.

Összehúzom a szemeimet. – Nem vagy te egy kicsit nagyravágyó: Megnyertem neked a versenyt. Ráadásul majdnem otthagytam a fogamat – érzem, hogy kezdek kiakadni.

Bólint. – Kockázat mindig van, de nekem jó versenyzőkre és becsületes emberekre van szükségem. És rád mind a kettő igaz.

Felvonom a szemöldökömet. – Liz már ismét a rendőrségen dolgozik igaz? Napokon belül értesítik efelől…

Elmosolyodik. – Akár már holnap.

• Helyes – bólintok is egyet. – Amúgy, öcsédnek már felvetetted ezt az ötletet? Ezt a neked dolgozós cuccot.
• Tomnak? Nem. Semmi köze hozzá. Nem kell vele semmit megbeszélnem.

Elmosolyodok, a fejemet csóválom. – Neked dolgozni egyelő azzal, hogy szövetséget kötök a sátánnal. No meg, szeretek szabadúszó lenni, ha érted. Nem szeretek függeni az emberektől. Azt hiszem, ebben hasonlítunk.

Felnevet. Ma most először. – Ugyan cicám, már rég tőlem függ majdnem mindened. Bármit el tudok intézni, amit csak akarok.

• Legutóbb mégis te csaptad nekem a szelet, hogy szükséged van rám – próbálkozok. Nyugtatgatom magam, hogy Lizért megéri.

Összehúzza a szemét. – Hülye vagy? Ennyi pénzért meg is dugnálak.

Elfintorodok. – Ééééés még mindig seggfej vagy – felnevetek.

Ő is nevet. – Az is maradok – aztán visszafogja magát. – A lényeg, hogy az ajánlatom komoly.

• Egy olyan okot mondj, amiért nekem ez tényleg kurvára megérné – karba teszem a kezem, magam elé bámulok.

Érzem, hogy figyel, de abban a pillanatban megszólal a mobilom. Először csak rezeg, de aztán a zene is megszólal. Előhúzom a zsebemből. „Liz” Gregre pillantok, elhúzom a számat.

Csak bólint egyet. – Vedd fel.

Én is bólintok még egyet, aztán megérintem a képernyőt.

• Szia – meg kell köszörülnöm a torkomat, kicsi mosolyt vinni a hangomba.
• Szia szívem. Mi újság? Merre vagy? – hallani a hangján is, hogy mosolyog.

Jó hallani a hangját, nagyon is. – Még kint vagyunk a pályán, de nemsokára indulunk vissza, ne aggódj. Veled miújság?

• Minden oké, nem rég értem haza. Hm, képzeld megvettem az Éjszakai hajszát – ellágyul a hangja. – Emlékszel? Erre vittél el először moziba.

Felkuncogok. – Hm, és milyen indíttatásból vetted meg? – direkt kérdezek vissza.

• Megláttam és eszembe jutottál, és gondoltam, ha nincs már programod mára, megnézhetnénk este, egy pléd alá bújva.
• Óóh, szóval egy pléd alá bújva – Gregre pillantok, érzem, ahogy elvörösödök. Francba.
• Öm, jól hangzik. Viszek hozzá egy kis narancslevet is.

Felnevet vontatottan. – Vettem azt is.

• Hm, akkor mindenképpen veled éjszakázom – megint felnevetek – ilyen ajánlatot… De pihizz nyugodtan, nem tudom mikor érek, az is lehet, hogy csak 1 körül.

Felsóhajt. – Rendben, várlak majd. Csók.

• Puszi – azzal ki is nyomam és zsebrevágom a telefonomat. – Hol is tartottunk? – pillantok ismét Gregre.
• Lenne egy Ford Mustangod.

A „most teljesen hülyének nézel” nézésemet veszem elő.

• Nézd, egy Ford Mustang még nem minden. Tény, hogy… De nem elég – megcsóválom a fejem. – Jobbal kell előállnod.

Megvonja a vállát. – Nézd Emese, jó versenyző vagy, ez tény. Bebizonyítottad, örülnék, ha az én kezem alatt versenyeznél. Ezért is kértelek meg rá, de nem foglak győzködni, nem fogok könyörögni. Az ajánlat áll, ha elfogadod oké, ha nem, az is oké.

• Átgondolom.

Liz kurvára nem örülne neki, bár ki tudja. Még az is nagy kérdés arra mi lesz a válasza, hogy visszakapja a munkáját. Remélem a fejemet a helyén hagyja.

• Mennyi idő kell?
• Mennyit adsz rá?
• Amennyit akarsz. Mondd mikor jelentkezzek.

Meglep, hogy nem köt egyből időhöz. – Egy hét múlva, addigra tudni fogom.

• Egy hét. Rendben. Martin majd visszavisz a kocsidhoz.
• Várjál, várjál. Tisztázzuk ezt a meló dolgot. Pontosan miről lenne szó?

Már ellökte magát a kocsitól, lezártnak tekintette a beszélgetést. Elmosolyodik, mikor megállítom. Visszadől.

• Versenyezni kell. Egyedül, vagy csapatban. És nyerni. Én hívlak, te ugrassz.

Pincsi kutya… értem én. – Csak versenyről lenne szó?

• Csak verseny. 2-3 hetente.
• Akkor, további jó szórakozást – ellököm magam a kocsijától.
• Kellemes ünneplést. Üdvözlöm Lizt.

Inkább nem is válaszolok neki. Martinhoz indulok, már jó lesz kicsit lazítani. Kiszellőztetni a fejemet.