Kockázat… 23.rész

23. rész

Liz fejében kavarognak a gondolatok, átkozza az egész helyzetet. Miért nem mehet minden simán? Miért nem lehet csak egyszer jó vége valaminek? Emese még mindig a lépcsőn ülve vár, türelmesen. Csak lassan szívja a cigijét, közben azért persze ő is kattog, gondolkozik. Nem is csak az elmúlt pár perc történésén, pedig lehet, jobban járna, ha inkább csak a mostani eseményekre koncentrálna. De mégsem tudja elfogadni, bántja, és nem érti miért, de nem tud szabadulni a gondolattól, a tudattól, attól, hogy Lizzel nem jó a kapcsolata. Jó pár perc telik el úgy, hogy csak ott ül és gondolkozik. Lizt kissé meg is lepi a dolog. Arra számított, hogy majd utána megy, megjelenik mögötte, de nem. Lelépett volna velük? Bár ők hozták ide is. Ideges és feszült. Lehet, hogy kint jól tudta tartani magát, leplezni, talán még élvezte is, hogy szembe nézhetett velük, de valójában elbizonytalanította a helyzet. Egyre kevésbé érzi úgy, hogy ő az üldöző, ha így folytatódik könnyen üldözött válhat belőle.

Emese még mindig cigizik, bár már eléggé kevés van belőle. Szívta egyáltalán? Vagy csak hagyta égni a gondolataiba merülve? A végét már határozottan elszívja, a csikket pedig elmorzsolja mega mellett a lépcsőn. Hallja az ajtó nyitódását, de nem törődik vele. Akárki lehet az, miért lenne pont Liz? De mégis ő az. Kisiet az épületből, nem bír tovább ott lenni, haza akar menni, de rögtön megtorpan, ahogy meglátja Emesét a lépcsőn. Szinte kényszerítenie kell magát, hogy elinduljon lefelé. Lassan ér csak Emese mellé.

• Azt hittem velük mentél.

Emese felpillant rá. – Azért még nem kattantam meg teljesen – elpöccinti a csikket a kezéből, és feláll. – Beszélni akarok veled – közli Lizzel csak úgy egyszerűen.

Liz a szemeibe néz. – Nincs miről beszélnünk Emese.

• Lehet, hogy én másképp gondolom – állja a tekintetét, érzi, ahogy már most kavarog a gyomra, pedig még bele sem kezdett semmibe. Csak tudná, miért érzi magát ilyen furcsán Liz közelében mostanság.

Liz teste megfeszül, habozik, de a szemeit nem veszi le Emeséről.

• Miről akarsz beszélni?
• Hát, nem arról, hogy általánosságban egy fasz vagyok. Azt te is pontosan jól tudod. De szívesen beszélgetnék egy kicsit rólunk.

Liz mosolyogva fintorog. Megint zsebre dugja a kezeit, végül bólint. – Gyere, hazaviszlek – azzal már indul is a kocsija felé. Emese sem tiltakozik, indul is utána. Szó nélkül telik a hazafelé vezető út. Csak kicsit lépik túl a sebesség határt, Liz nem szeret túlságosan tilosban járni, de időt húzni sem akar. Mire Emeséhez érnek, elhatározza magát. Ha Emese beszélni akar, akkor beszéljenek, legyenek túl rajta. Leállítja a kocsit és ki is száll, azonnal a bejárat felé indul, mintha csak haza érkezett volna. Meg is lepi egy kicsit Emesét az otthonosságával, de csak elmosolyodik rajta, még akár tetszik is neki a dolog. Ő is elindul befelé, figyeli Liz lépteit, mellé érve kinyitja a kaput. Nem csukja kulcsra miután bementek. Az ajtóhoz érve ismét előre engedi Lizt. Ő csak egy fél pillanatig habozik, mielőtt átlépné a küszöböt. Valahogy sosem lesz jó vége, ha ő ide beteszi a lábát. Emese nem várja meg, becsukja az ajtót, ellép mellette és a konyhába megy.

• Kérsz valamit inni? – szól hátra az épp akkor betoppanó Liznek.
• Nem, köszönöm – a pulthoz sétál, nekidől háttal és rátámaszkodik a kezeivel. –

Emese tölt magának egy pohár vizet, megissza, csak aztán fordul Liz felé. Nézi egy ideig, közben el kell kicsit tűnődnie. Miért van az, hogy ha van egy stabil elhatározása, akkor mindig meginog, amikor már beszélnie kéne? Miért érez mindig ilyen kellemetlen kavargó dolgokat a gyomrában?

Liz csak az arcát figyeli, és belül reménykedik benne, hogy Emese is legalább annyira feszült, mint ő.

• Szóval, először lehet, kezdem azzal, hogy megköszönöm, hogy a múltkor nem hagytál ott az út szélén – kezd bele kicsit talán bizonytalanul – aztán folytatom azzal, amit már úgyis tudsz, hogy elég parasztul viselkedtem, és sajnálom – tart egy kicsi szünetet. – Viszont…

Liz akaratlanul is elmosolyodik erre a kis bevezetőre.

• Nem biztos, hogy csak a bennem levő piamennyiség és a szex mániám váltották ki ezt a viselkedést – nekidől egy kicsi ő is a pultnak.
• Hanem… mi? – teszi fel Liz félve a kérdést hosszas tanakodás után.
• Sokat gondolkoztam rajta. Igazából… – abbahagyja egy kis időre, mialatt Liz azon gondolkozik, hogy nem is biztos benne, hogy hallani akarja az igazsá – Akkor is szarul éreztem magam, amikor te meg Zac… – inkább már csak a földet nézi, nem Lizt.

Fenébe is Emese… mi van veled? Mióta vagy te ilyen érzelgős??

• Nem volt jó érzés mással látni – nyögi ki végül, de nem pillant fel Lizre, pedig legszívesebben csak a szemébe nézve mondaná, de nem megy neki. Érzi, hogy minden porcikája kezdi bánni, hogy ebbe egyáltalán belekezdett, mióta nyílik ő meg ennyire valakinek? Laurát leszámítva…

Liz az arcát figyeli kutató pillantásokkal.

• De az, hogy te mással vagy, teljesen rendjén van? Nem vagyunk egy pár, Emese. Miért ne lehetnék azzal, akivel akarok? – jólestek neki Emese szavai, de muszáj ellenállnia, nem adhatja meg magát neki újra.
• Azzal lehetsz… csak – most már teljesen biztos benne, hogy nem kellet volna belekezdenie. Tudta, hogy szarul fog kijönni belő Hogy lehet ekkora hülye? Hagyta volna inkább az egészet a francba.

Némi önmarcangolás után végül ellöki magát a pulttól. Lizhez sétál, aki még türelmesen várja a folytatást, de újra meglepődik Emese közeledésén. Befeszül kicsit, de a szemét le sem tudja venni róla, főleg, hogy furcsán bizonytalanul közelít felé.

Nem! Legyél már határozott Emese! Mégis mi van veled? Beszartál? Ennyire megijedsz a komoly helyzetektől? De hisz… ez csak Liz. Ne legyél ennyire balfasz, most már csináld végig, ha belekezdtél!
Kicsit mintha összeszedettebb gondolatokkal nézne ismét Liz szemébe, amikor megáll előtte nagyjából féllépésnyire.

• Csak, amikor rád nézek, még annak ellenére is, ha épp haragszok rád, vagy nem vagyunk jóba… mindig az az érzésem támad, valahol mélyen, hogy… nekem kell ez a lány. Hogy kellesz.

Jó pár lehetőség lezajlott Liz szeme előtt mielőtt Emese megszólalt volna, de ezt valahogy sikerült kihagynia. Szótlanul néz rá vissza. Ha most szó szerint szerelmet vall neki, előveszi a fegyverét és agyon is lövi magát. Mikor nem érkezik válasz, Emese kinyújtja a kezét és finoman végigsimít Liz karján. Az aljánál megáll és rászorít a csuklójára. Megteszi még azt a fél lépést és ott is terem Liz előtt, aki hátrébb dől kicsit, de a pulttól már nem tud hova, így lesüti a szemét.

• Emese… – suttogja, de nem tudja, mit mondjon.

Emese elmosolyodik, végre visszatalált önmagához.

• Mondd – közelebb hajol és ad egy hosszú és finom puszit az arcára. Nem tágít.

Liz levegőt is alig kap, szabad kezét Emese derekára teszi, megmarkolja a felsőjét.

• Ne csináld ezt velem…

Már-már szinte vigyorog Lizre – Ugyan én? Micsodát? – a másik keze Liz combjába markol, csak finoman, de kissé sürgetően.

Liz már felsóhajt kínjában. A fenébe is, mikor vele van ő is csak, Emesét akarja, senki mást. Ennyi elég is volt, hogy feltüzelje.

• És mit… mit vársz most tőlem?
• Kívánlak… – hajol Liz füléhez, majd ad egy puszit a nyakára és még jobban hozzásimul.

Ő csak beharapja az ajkát, szinte már fájdalmasan, de nem bírja magában tartani a nyögést. Egyre erősebben markolja Emese felsőjét.

• Nem… nem ezért jöttem – próbálkozik.

Emese elengedi, de mocskosul vigyorog. Látszik a szemeiben az a hihetetlen vágy. Felemeli a kezeit és hátralép egyet.

• Akkor menj, ha menni akarsz – nem int az ajtó felé, le se veszi a szemét Lizről és a vigyora sem lankad.

Az esze azt ordibálja, hogy fusson az ajtó felé, ahogy csak bír, mentse a bőrét. Szíve szerint Emesének esne és letépné róla a ruháit. Így csak áll, néz a szemeibe. Tanácstalanul, zavartan. Nem bír megmozdulni, szó szerint lefagyott.

Tudta… ha tényleg úgy gondolta volna, már itt hagyta volna, ahogy azt már megtette párszor. Lassan leengedi a kezeit és a zsebeibe csúsztatja, amit Liz követ a szemeivel.

• Szóval? – ha az érzéseire hallgat, Liz már rég le lenne teperve. Ha most, így hogy az eszére hallgatott, így sem lesz eredményes, legközelebb mondhatja neki bárki, hogy „az eszedre hallgass”.

Lizt elönti a düh, utál határozatlan lenni, utálja, ha fogalma sincs, mit csináljon. Utálja, hogy még mindig ilyen hatással van rá Emese és utálja, amiért ezt csinálja vele.

• Baszd meg… – mondja indulatosan és ellöki magát a pulttól, Emese után lép és pofon vágja. Erősen, nem kíméli, majd azzal a lendülettel csókolja meg.

Olyan hevesen esik neki, hogy hátra is löki, a mögöttük levő asztal sem fogja meg őket azonnal, hangosan csúszik hátrébb Emese mögött. Emesének reagálni sincs ideje, csak felnyög. Ekkora indulatra nem számított még ő sem. Abban sem biztos, hogy az asztal egyben marad, bár ez foglalkoztatja most legkevésbé. Azonnal ráfog Liz derekára, belemarkol a felsőjébe két kézzel és magára húzza, ugyanolyan hevesen csókol vissza. Mindene ég Liz érintései alatt, na meg az arca, ahova a pofon csattant. Liz kezei is lecsúsznak Emese felsőjéhez, becsúsztatja alá a kezeit, simogatja, markolja Emese oldalát. Nyelvét is azonnal Emese szájába csúsztatja, nem is akarja, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Emese még erősebben markol Liz felsőjébe, végül feljebb húzza és végigsimít a szabad bőrfelületen, fel a hátán. Meg sem áll, húzza a pólót is vele együtt, amikor Liz kezei engednek és hagyja, hogy lehúzza róla, sőt segít is. Szinte kikapja Emese kezéből és a földre dobja. Ő sem tétlenkedik, elkezdi lehúzni Emese pólóját. Felemeli a kezeit Emese is, de ahogy leszedi róla a pólót Emese kezei már Liz nadrágján van. Rendőr gatya, ilyet még nem szedett le róla. Elmosolyodik, ahogy a gombhoz nyúl, de nem húzza, sokáig hamar szétpattintja, és az emelet felé indul Lizzel, nyelve hevesen simogatja az övét. El sem akar szakadni Liz szájától. Még Emesét is meglepi, mennyire jólesik az összes érintés. Az is, amit ő tehet, de az is amit Liztől kap. Liz megy előre a hálóba, szó szerint húzza maga után Emesét az emeletre, a hálóba érve ledől az ágyra, magára húzza Emesét és megint a szájára tapad. Bár először magára húzta, hamar fölé kerekedik, és nem is engedi kimászni maga alól. Egyszer-kétszer birkózni kell vele, hogy meggyőzze. Ezen jót mosolyog, mindig is tetszett neki, hogy egy súlycsoportba van Emesével. Addig nem mászik le róla, míg hangosan szuszogva el nem élvez, csak utána hagyja magát neki. Emese persze örül, mikor fölé kerekedhet, na nem mintha alatta nem érezné jól magát, csak mégis. Ő is csak akkor tágít már, mikor Liz nagyokat sóhajtva, szinte lihegve fekszik az ágyon.

Amint összeszed egy kis erőt, fel is ül, az ágy szélére mászik, lelógatja a lábát. Fenébe! Nem győzi szidni magát, hogy belement, megint. Emese úgy játszik vele, mint macska az egérrel. Emese is felül mellé, nézi egy picit, de meglepte ez a hirtelen elhúzódás.

• Megbántad? – teszi fel picit félve a kérdést, de inkább ő bánja meg, hogy ezt megkérdezte.

Nem kap választ rögtön, de végül Liz lassan megrázza a fejét.

• Nem, de nem kellett volna megtörténnie.

Nem tudja, hogy közelebb merészkedhet-e Lizhez, vagy jobb, ha tartja a távot, inkább marad, ahol van.

• Te sem tudsz ellenállni nekem… – jegyzi meg kissé félreérthetően, mivel itt arról van szó, hogy ahogy ő nem tud Liznek, úgy Liz se tud neki. – Mert neked is elég nehéz… – teszi hozzá gyorsan, hogy egyértelműbb legyen, nem más lányokra célzott.

Liz picit oldalra fordítja a fejét, de még mindig háttal van neki. – Nehéz?- érzi, hogy menekülne, de még túl gyengék a lábai.

• Nagyon nehéz. Mindenképp le akarsz lépni?
• Miért lenne nehéz? – kerüli ki a kérdést.
• Mert amikor, szinte minden porcikám ég a vágytól, hogy veled lehessen elég nehéz nemet mondani nekik.

Oldalra fordítja egy kicsit a fejét, csak a szeme sarkából nézi Emesét. Kinyílik a szája, de meggondolja magát, és inkább be is zárja. Emese se tudja mondjon-e valamit. Inkább kinyújtja a kezét és amennyire eléri Liz hátát végighúzza rajta az ujjait.

• Én nem bánom, hogy megtörtént – mondja halkan.

Lizt kirázza a hideg a simítástól. – Én sem, de nem maradhatok… – előre fordul, összeszedi minden erejét, hogy fel tudjon állni, aztán elkezdi összeszedni a ruháit. Melltartóját csak az ajtó előtt találja meg. Onnan még hátrapillant Emesére, majdnem felteszi a kérdést, de eszébe jut hol is kezdődött ez az egész. A póló a konyhában lesz. Szó nélkül indul le a lépcsőn. Az utolsó előtti lépcsőfokon megtorpan. Nem akar hinni a szemének. Még a levegő is belé szorul, de ahogy elnézi a vele szemben álló embert, ő sem akarja elhinni mit lát.

Emese csak egy fekete trikót kapott magára, melltartó nélkül. Bugyit és a nadrágját is épp csak magára rántotta, öve és a gomb is még kicsatolva. Behúzza a hálója ajtaját, majd a lépcső tetején leoltja a villanyt és leindul a lépcsőn.

Liz és a váratlan vendég szótlanul nézik egymást. Liz nem tudja, miért van itt, de itt van. Bent. Emesénél, mint aki otthon érzi magát. Vajon ő sem tudja Liz miért van itt? De hisz fentről jött, ráadásul felső nélkül. Le se lehetne tagadni.

Emese elvigyorodik, mikor meglátja, hogy Liz még a lépcsőn áll, eszébe jut, hogy a nyakába csókol, amint utoléri így gyorsabban indul neki a dolognak. Már át is öleli egyik kezével Lizt, mikor az összes létező vér megfagy benne. Görcsbe szorul a gyomra, el is felejti elengedni Lizt.

• Laura… – nyögi ki végül a lehető Érzi, hogy vége van… Laura tekintete mindent elárul, Lizét nem látja… de valószínűleg most fogják mindketten felpofozni.

Liz egyből lesüti a szemét, ahogy Emese kimondja Laura nevét. Kényszeríti magát, hogy lelépjen az utolsó lépcsőfokról, és a konyhába induljon a felsőjéért, így Emese keze akár egy rongybabának hullik a teste mellé.

• Látom, jól szórakoztok, akkor nem is zavarok szerintem… – közli Laura egyhangúan és már sarkon is fordulna, de Liz azonnal hátraszól.
• Maradj csak! Én végeztem, tiéd a terep – jézus… mintha csak egy tárgyról lenne szó.

Emesének fogalma sincs, mi lenne most a legjobb lépés, mégis Laura után lép, finoman megérinti, hogy ne menjen azonnal. Laura ezzel meg is torpan, de nem csak azért, mert Emese utána nyúlt. Elvégre azért jött, mert beszélni akar, akkor beszéljenek. Így talán még könnyebb is lesz.

Liz amint magára kapta a pólóját szó nélkül siet el mellettük, ki az ajtón. Laura Liz után fordul, csak aztán néz Emesére, aki viszont végig csak őt nézte, de nem tudja, hogy kezdjen hozzá, mit mondjon. Főleg így ezek után.

• Mi… miért jöttél? – áhh hülye! De, mégse hívhatja ezek után be egy teára…
• Hát, nem azért, hogy ezt lássam. Együtt vagytok? – szegezi Emesének a kérdést.

Emese lesüti a szemét, égni kezd a arca, de lassan megrázza a fejét.

• Nem, attól elég távol állunk – újból Laurára pillant, aki csak bólint egyet.

Szóval őt is dugja… tud élni!

• Amúgy, jó hogy itt vagy. Mármint… – Laura arcára döbbenet ül ki Emese szavaitól. – Kellett volna beszélnünk, nem, nem igazán erről, de van köze hozzá.
• Én… én is beszélni akartam veled. De nem akartam megzavarni semmit.
• Nem zavartál meg semmit – rázza a fejét Emese – miről szerettél volna Beszélni?

Semmit? Na persze! Lesüti a szemét, látszik az arcán, mire gondol.

• Szóval… kibékültem Márkkal – nyögi ki végül.

Emese épp hogy talpon tud maradni, majdnem elveszti az egyensúlyát. Oké, erre azért nem számított. Vagyis, de? Csak nem akart? Mert… Óóóó baszd meg Laura! Emese is egy fasz… de…

• És azért jöttél hooogy…
• Nem mondom, hogy szakítok veled, mert azt nem tudok, de… köztünk… vége. Mindennek – alig bírja kimondani, kellemetlenül érzi magát.

Köszi Laura, Emese is téged. Oké, nem voltatok együtt, de akkor is baszódj meg.

• Akkor, ez nagyon elhatározott. Én is gondoltam rá, hogy szüneteltethetnénk, de nem akartam végleg szétválni
• Miért akartál? – kezdi, de meggondolja magát megrázza a fejét. – Mindegy is, már nem számít – az ajtó felé pillant. – Akkor én most…

Emese bólint egyet. – Vigyázz magadra.

Laura halványan még elmosolyodik, de nem a boldogságtól. – Te is, szia.

Egy hosszú pillanatig még Emese szemeibe néz, majd elfordulva az ajtó felé indul. Emese csak nézi a hátát, amíg távolodik, míg beszáll a kocsiba és elhajt. Aztán teljesen szétcsúszik körülötte a világ, kavarognak benne az érzések. Az ajtóhoz sétál, amint odaér az első gondolata, hogy úgy odabasz neki egyet, hogy kiesik a helyéről. Aztán csak megfogja a kilincset és szép lassan óvatosan becsukja. A keze csak leesik maga mellé. Nekidől az ajtónak, megfordul, és szépen lecsúszik a földre. Felhúzza a lábait, a mellkasára rátámasztja a kezeit és ráhajtja a fejét. Hangosan fújja ki a már egy ideje bent tartott levegő adagot.

Két nap telt el… Két elég lassú és kínzó nap, Emese számára legalábbis mindenképp. Éjt nappallá téve is dolgozott, mondhatni csak a munkának élt, hogy valamivel le tudja magát kötni. Napközben, az autósműhelyben tevékenykedett, estére meg keresett magának rendezvényeket, ahol pincérkedett egész éjszakába nyúlóan. Egyrészt pénzhiányában dolgozik, szeretne venni magának egy másik kocsit, hiszen a mostanival nem igazán tudna jó pénzt behozó versenyekre járni, másrészt viszont gondolatelterelésnek sem rossz, ha nincs ideje gondolkozni. A nagy próbálkozások ellenére azonban valahogy mégis mindig az a három pasi jár az eszében. Amikor persze épp nem Liz… aki legutóbb olyan dühvel és mégis vággyal tele esett neki. Vagy Laura, aki csak úgy betoppant hozzá és közölte, hogy vége… mindennek. Egyikkel sem beszélt azóta, de Lizzel már illendő lenne, úgyhogy össze kell szednie magát.

Liznek sem telt túl fényesen az a két nap, azóta is bosszantja, hogy mit keresett ott Laura. Egyáltalán miért ment be csak úgy, talán már kulcsa is van? Nem kereste Emesét és úgy gondolja, jobb is, hogy ő sem tette ezt másképp. Lehet leüvöltötte volna a fejét, bár maga sem érti miért, van így felháborodva. Hiszen ő lép le mindig, amikor Emese nyit felé valami módon. Most az irodájában ül, és papírmunkát végez. Az orvosi papírjai szerint lassan visszatérhet az eredeti munkájához, szépen gyógyul a válla. Viszont ezen a héten még az irodájába lesz bezárva. Kopogtatnak az ajtaján, ami már meg sem lepi. Az elmúlt három-négy órában folyamatosan kapja a papírokat, ezt is el kéne intéznie, azt is.

• Tomi, ha megint papírokat hoztál, inkább be se gyere! – szól ki, de már mosolyogva.

Hihetetlen mennyi szart tudnak a sérült zsaru nyakába aggatni. Nem érkezik azonnal válasz, bár csak pár pillanat, mégis hosszúnak tűnik a várakozás, mire benyit a titkos vendég. Várakozva néz fel a papírokról, majd a mosoly is eltűnik az arcáról, mikor meglátja ki áll vele szemben.

• Szia – köszönti Emese mosoly nélkül, és belép, becsukja maga mögött az ajtót és Liz asztalához indul.
• Szia – dől hátra a székében.

Emese láthatóan nyugodtabb, mint legutóbbi itt járásakor. Ez legalább kicsit bíztató. – Miújság? – kérdezi és megáll Lizzel szembe, aki lepillant az előtte heverő papírokra. Nagyjából 10-15 van rendezetlenül az asztalán.

Élvezem a nyarat… szerinted? Fordul meg először a fejében.

• Dolgozok – mondja végül.

Emese bólint egyet és kihúzza az előtte levő széket, majd leül rá. Liz végignézi, majd vesz egy nagy levegőt, hogy ne jegyezze meg hangosan a gondolatait. Érezd csak otthon magad Emese, épp ajánlani akartam. Egy kávét esetleg? Összeszorítja a száját, a fenébe, hogy ilyen görény gondolatai vannak.

• Az ügyünkkel hogy haladsz? – kezd neki Emese, úgy döntött nem kertel a dolognak, de muszáj beszélniük róla.

Liz az arcán figyeli egy ideig, talán 1-2 perc is eltelik, mire megszólal. – Nekünk nincs ügyünk, Emese.

• Ó tényleg nincs? – összehúzza egy kicsit a szemét. Liz rezzenéstelen arccal bólint.

Ha azok után, hogy belerángatta ebbe az egészbe, azt meri mondani, hogy nincs… Emese mindjárt megfolytja itt a rendőrségen. Legalább nem kell messzire menniük érte, hogy elkapják.

• Akkor az a 3 faszi miért gondolja ezt másképp? – próbál még valamennyire higgadt maradni.

Liz leteszi a kezéből a tollat és kicsit előre dől a székben. Rendezni kezdi a papírokat mielőtt beszélni kezd. Muszáj közben csinálnia valamit.

• Nézd, sajnálom, hogy belerángattalak. Nem akartam, bajt belő Nem tudtam, hogy ezek ennyire kemény fiúk. Tovább üldözném őket, ha a te bőrödet nem félteném tőlük. De… – elfogytak a papírok.. fenébe! Muszáj Emesére néznie. – Maradjunk annyiban, hogy itt megállítjuk az „ügyet”. Üzenem nekik, hogy békén hagyom őket, nem kapok el több embert.

Emese szinte ledöbbenve néz Lizre, még talán a száját is eltátja egy kicsit. Ezt ugye, most ő sem gondolta komolyan? Nem csoda, ha nem tetszik neki. A fenébe! Fenébe! Fenébe!!

• Azért ugye azt vágod, hogy ezek ezt a mondatot még csak meg sem hallják? Nem hogy értelmezik… vagy megadják a lehetőséget, hogy a végére jussak?
• Muszáj lesz – nyel egy nagyot – nincs más lehetősé El kell fogadniuk.
• És utána majd a rendőrség is csak úgy elfogadja, hogy beleszólás nélkül végignézhetik, ahogy lemészárolnak egy egész bandát? Kibaszottul fogy az időnk… Beszéltél legalább valakivel?
• Nem tehetem – rázza meg a fejét.
• Liz… – teljesen elkomolyodik. – Ahhoz, hogy legalább meghallgassák, hogy van valami mondandónk, kéne hozzá egy ember. Te nem látod át, hogy hogy megy ez egy ilyen csapatban, de nem úgy tűnik, mint akik csak szórakozni akarnak.
• Én sem szórakozok, elhiheted. Rám pikkelnek, nem rád. Nem kell félned.
• Nem félek. Előbb féltenélek téged, mint magamat, vagy a srácokat.
  
• Nekem nem lesz bajom. Majd tárgyalok velük – lapozni kezdi a papírokat, jelezve, hogy dolgozna.
• Tárgyalsz? – kissé felkuncog. – És mégis hogyan tervezted? Elmesélnéd?
• Várják az embereiket nem? – pillant fel Emesére. – Előbb utóbb úgyis keresni fognak.

Emese erre a válaszra aztán végképp nem számított, szinte leesik az álla. – Jézusom, ugye nem azt mondod, hogy te meg akarod várni, amíg ők fognak megkeresni téged? – alig akar hinni a fülének.

Liz csak megvonja a vállát. – Én nem tudom, hol keressem őket, és ők akarnak tőlem valamit, nem én tőlük – a munkájával kapcsolatban mindig is magabiztos volt. Néha már túlzásba is esett. Emese arcát nézve valószínű, hogy most is ez történt.

• Ezzel a vesztedbe rohansz, ugye tudod? De baromira! – alig tud már szépen fogalmazni. Legszívesebben leüvöltené Liz fejét, hogy hogy az istenbe lehet ennyire naiv. Miért?- Nem voltak elég meggyőzőek?

Liz, Emese szemeibe néz, majd lassan bólint. – De velem nem csinálhatnak semmit. Hisz, nélkülem fix, hogy nem szabadulhatnak az embereik. Sőt…

Emese a hajába túr szinte már kínosan. – Úristen Liz! Ne legyél már ennyire… zsaru..! – kezd komolyabban kiakadni. Eltolja magától az asztalt és feláll. Jobban érzi, ha inkább most elmegy. Lizt szinte pofon vágja Emese „zsaru” kijelentése. Ennyire indulatosan, gyűlölködve még sosem mondta ki. Még akkor sem, mikor Liz lebukott előtte. Figyeli, ahogy Emese az ajtó felé sétál, ahogy távolodik. Vissza sem néz rá. Megfeszül a székében, de képtelen Emese után szólni. Így végignézi, ahogy szinte kiront az irodájából, és csak behajtja maga mögött az ajtót. Egy ideig csak nézi az ajtót, jó pár percig, de aztán muszáj a munkájára koncentrálnia.