Vörös Kód 35.rész

35. rész – Ingrid

• Gyerünk! Válaszoljon. Ez még csak az első kérdés volt. Kétlem, hogy ne tudná megválaszolni.

Összeszorítom a számat, vennem kell egy nagy levegőt, mialatt Robert szemeiben kutatok. Magabiztos, kész cselekedni, ha szükséges és ilyesztően komoly az arca.

• Inez… – hagyja el halkan a számat.
• Az egész nevét! – mordul rám Robert az engedelmetlenségem miatt.
• Veres Inez – küzdök meg a két szóval, de szinte égetik és marják a torkomat, miközben kimondom.
• Jó kislány.

Feláll a székről és lassú léptekkel elindul körülöttem. Kezeit a háta mögé teszi. Érzem, hogy kezd zsibbadni a térdem, iszonyat kényelmetlen ez a pozíció.

• Miért nem használja a saját nevét, Inez?

Fáj hallani a nevem a szájából. Soha nem mondta ki az ismeretségünk alatt, pedig akármikor megtehette volna.

• A szakmámban megszokott, hogy nem fedjük fel a valódi mivoltunkat.

Olyan váratlanul és erősen ér az ostorcsapása, hogy előre bukok. Két kezemmel hárítom a föld közeledését, immár négykézláb a földön.

• Baromság! – Robert hangja acélos. – Fusson neki újra.
• Azért mert gyűlölöm.

Robert elém lép, mire sikerül visszahozzam magam ismét térdelő helyzetbe és most az ostor végével nyúl az állam alá, hogy a szemembe tudjon nézni.

• Pontosan mit?
• A nevem adóját – szakad ki belőlem.

Robert elmosolyodik, elveszi az államtól az ostort, megkerüli a széket és ismét leül velem szembe.

• Meséljen az apjáról. Kezdjük a nevével.

Összeszorítom a számat, megmakacsolom a tekintetem és megvetően nézek fel Robertre. Nem gondolhatja komolyan, hogy az apámról fogok vele csevegni. Pont nem egy olyan személy az életemben, akiről bárkivel is beszélgetnék. Robert felsóhajt.

• Ne akarja, hogy ismét fel kelljen állnom. Túl kényelmesen ülök most.
• Örülök, hogy legalább neked kényelmes – szalad ki a számon, de még csak megbánni sincs időm.

A következő ütés lendületből érkezik, végigcsípi az arcomat, épphogy a szemem van időm becsukni.

• Nem adtam engedélyt tegeződni! – szid le azonnal Robert, aki ismét megemelkedik a székről. – Kérjen bocsánatot, alázattal – utasít engedelmetlenséget nem tűrve.

Még mindig makacs tekintettel nézem Robertet, aki türelmetlenül áll felettem. Tekintete semmi jóról nem árulkodik, és hamarosan be is igazolódik a szándék, amikor újra lendíti a kezét. Még az ütés bekövetkezte előtt megadom magam neki.

• Bocsánat – hagyja el zavartan a számat.
• És még?
• Nem fog többet előfordulni…
• És még!? – Robert hangja egyre türelmetlenebb.

Szemezek vele pár pillanatig, de nem tudom magam kényszeríteni, hogy kimondjam, úgy érzem besokalltam. Felfordult a gyomrom, bár ez meglehetősen a rengeteg pia mennyiségétől van.

• Elég! Elég, fejezd be… nem csinálom tovább – felállok és az ajtó felé veszem a lépteimet.

Nagyjából három lépést tudok megtenni, amikor Robert keze a hajamban landol. Elkerekednek a szemeim, de már csak egy halk nyögés hagyja el a számat. Robert olyan erővel ránt meg visszafelé, hogy azonnal elvesztem az egyensúlyomat, hanyatt vágódva a földbe vágom a farcsontomat, a hátam és borzalmas koppanással érnek földet a könyökeim. Robert egyetlen pillanat alatt fölöttem terem, szemeiben semmit sem látok, rémület veszi át az uralmat felettem.

• Ne csináld ezt! Engedj el… – próbálok kihátrálni a földön kúszva Robert alól, de egyetlen jól célzott mozdulattal a torkomra fog, olyan erővel, hogy a levegővétel is bennem ragad.

Elkerekednek a szemeim, fogalmam sincs, hogy Robertel találom e még szembe magam, vagy valami idegennel. Félelem lesz úrrá rajtam, olyan igazán mélyről feltörő rettegés, amikor egy teljesen új szituációba keveredsz és fogalmad sincsen, hogy fogod megoldani. Próbálok mozdulni, de Robert a tudtomra adja, hogy be is próbálkozzak szabadulással.

• Képes vagy hajnalban felverni az ágyamból. Kirángatsz a házamból, bekönyörgöd magad a lakásomba… – hangja mély, egyenletesen és tisztán beszél. Megszünteti a magázódást, innentől tisztázódik, hogy személyessé vált a helyzet. – Mondd ki az apád nevét, a kurva életbe is!

Könnyek szöknek a szemembe, Robert talán pár centire lehet tőlem, érzem, a levegővételét az arcomon, nem lágyul meg az arca, és a szorítása, sem lesz gyengébb. Érzem, ahogy egy könnycsepp végig gördül az arcomon.

• Krisztofer… – hörgöm halkan, amennyire beszélni tudok. – Veres Krisztofer…

Robert elengedi a torkomat, megkönnyebbülésemet köhögés és levegő utáni kapkodás követi. Otthagy, megigazítja magán a pólót és megköszörüli a torkát. Visszasétál a székhez és ismét leül, de egy pillanatra sem veszi le rólam a szemét.

• Miért utálod az apádat, Ingrid? – hálás vagyok, hogy nem a másik nevet ejti ki a száján, legalább ezért hálás lehetek.

Felülök, megtörlöm a szemeimet. – Tönkretett.

• Tudod, hogy ezt ennél jobban ki kell fejtened – most először lágyul a hangja mióta bejöttünk a szobába.

Megrázom a fejem. – Nem akarom, nem akarok az apámról beszélni, nem akarok a mocskos múltamba visszamenni!

• Engem pedig rohadtul nem érdekel, hogy mit akarsz – megvonja a vállát, hangjában nemtörődömség fedezhető fel. – Kényszeríthetlek, vagy beszélhetsz magadtól is. Ha javasolhatom, az elsővel jobban jársz.

Hagyja, hogy átgondoljam a választ, de egy pillanatra sem szünteti meg a szemkontaktust, ami baromi idegesítővé válik, ismét feszengni kezdek. Beharapom az alsó ajkamat és veszek egy óriási levegőt.

• Kényszeríts… képtelen vagyon róla magamtól beszélni, Robert.

Robert ismét megemelkedik a székből, elém sétál, kinyújtja felém a kezét. Kissé bizonytalanul, de ráfogok, az előbbi támadása után fogalmam sincs, mire készülhet. Felhúz a földről, és megfogja a derekam.

• Emeld fel a kezed.

Engedelmesen felemelem a kezeimet, de azért a levegőt bent tartom. Robert megmarkolja a felsőmet és egy mozdulattal megszabadít tőle, majd ismét a derekamra fog és megfordít. Hozzám simul hátulról, amitől a hideg is kiráz és a fülemhez hajol.

• Miért utálod apádat?
• Elvett tőlem mindent. Mindent amit csak lehetett…
• Sorold fel.
• Robert…
• Gyerünk! – elenged és egy csapás éri a már fedetlen hátamat.

Felszisszenek, nem finomkodik velem, de így esélyem van szembe fordulni vele, amit ki is használok.

• Mi a legféltve őrzött titkod? Miért vagy ilyen, amilyen?

Észre sem vettem, hogy mióta megfordultam hátrálok, Robert pedig szépen terel engem, csak mikor testem egy hideg fémrúdnak ütközik. Persze egyből ott terem előttem és megragadva a csuklóimat a rúd tetején lévő bilincsbe egy mozdulattal felzárja. Így nincs többé menekvés, és nincs többé szabadság.

• Az otthonomat. A családomat. A biztonságomat. A bizalmamat… – törnek fel belőlem a szavak.
• Folytasd! – utasít Robert, közben egy mozdulattal szétpattintja a melltartópántomat és felhúzva a fejem mögé teszi, így fedetlenül hagyva a melleimet.
• Láttam… – ismét kezdenek gyűlni a könnyek a szememben, de Robert nem tágít. Újabb csapás érkezik, ezúttal az új fedetlen testrészemre.
• Mit?
• Láttam, ahogy esténként, apám keféli anyámat…
• Rendszeresen megfigyelted a tevékenységet?

Összeszorítom a számat, nem akarok többet erről beszélni, nem vagyok képes kimondani az emlékeket, amik elöntötték az agyamat.

• Tetszett, amit láttál!? – jön az újabb kegyetlen kérdés, és egy ostorcsapás kíséri, amiért még nem válaszoltam. – Élvezted a látványt? – még egy ostorcsapás.

Felnyögök, nem bírom  tovább, kicsordulnak a könnyeim. Végig folynak az arcomon, és a nyakamon. Egy újabb, és még erősebb ostorcsapás landol a hátamon.

• Válaszolj!
• Igen, felizgatott a látvány, jó?! – emelem fel a hangom, de el is csuklik a sírástól.
• Utáltad ezért magad…
• A mai napig utálom ezért magam.

Robert a nadrágomhoz nyúl, kigombolja és lerángatja rólam, határozottan dobja félre.

• A mai napig felizgat az erőszak gondolata is? – ezzel egy időben a lábam közé nyúl, de csak a combomra fog rá.

Amikor megérzi a hegeket, két lépést hátrál tőlem, de nem mond semmit, várja a válaszom. Nem tudom kimondani a szavakat, így csak bólintok egyet, ekkor újabb ostorcsapás ér, ami kegyetlenül éget.

• Mondd ki! – kiált rám.
• Igen! Igen, a mai napig – zokogom, és érzem, hogy valami megtörik bennem.

Felpillantok Robertre, aki most teljesen nyugodt tekintettel néz rám, nincs meg benne az az indulat, mint eddig.

• A gondolat, hogy téged erőszakolnak meg?
• Kértem, nem is egyszer, de sosem volt olyan kielégítő.
• Talán mert abban partner voltál, valahol. Más miatt bántod magad…
• Mi más miatt, bánthatnám??
• Én mondjam meg?
• Mert apám vére folyik az ereimben…
• És mert az erőszak indítja be a fantáziádat.
• De nem akarom, hogy ez így legyen! Nem akarok olyan lenni, mint ő…
• Akkor ne válj olyanná. Beszélj azokkal, akiknek fontos vagy. Mesélj magadról, hagyd, hogy megértsenek. Ne félj önmagadtól. Nem az apád vagy, Ingrid.

Leteszi az ostort a földre, és elém lép. Ismét az állam alá csúsztatja a kezét és ráfog, hogy ne tudjam elmozdítani a fejem.

• A lábadon a hegek, folyamatosan kerültek fel, minden alkalommal egy, amikor láttad apád, ahogy…
• Elég! Elég, hagyd abba, kérlek, fejezd be! – tartok egy kis levegővételnyi szünetet, de még egyszer utoljára összeszedem magam és Robert szemeibe nézek. – Vörös!..

Fent ülök a nappaliban, kezemben egy gőzölgő tea. Be vagyok burkolózva egy igen meleg plédbe és Robert némán ül mellettem, a saját teájába kortyolva. Szeretném megköszönni, szeretnék még egy csomó mindent mondani neki, de jelenleg csak arra vagyok kapható, hogy bámuljam a semmit és üres tekintettel megcsonkítva a bögrémet szorongassam. Nem tudom mennyi idő telhet el így, az biztos, hogy a forró teából már csak langyos marad, amikor Robert felemelkedik a kanapéról.

• Ledőlök még egy kicsit, te is próbálj meg pihenni. Rád férne, egy kiadós alvás. – kezével az arcomhoz nyúl, és finoman végig simít rajta.

Felpillantok rá, megpróbálok halványan elmosolyodni, persze ő azonnal viszonozza a mosolyom, sokkal lelkesebben, mint azt én most tudnám. Pedig elképesztően hálás vagyok neki, és biztos vagyok benne, hogy semmivel nem fogom tudni megköszönni neki a mai cselekedeteit. Bár iszonyat nehéz volt, de végre van még egy embert a bátyámon kívül, aki tudja a titkomat, és aki vele ellenben nem ítél el emiatt. Amellett, hogy nem ítél el, inkább megbirkózni segít a teherrel, és ezért nem tudom, hogy valaha is tudok e még elég hálás lenni Robertnek.