Vörös Kód 20.rész

20. rész – Rami

Reggel óta le sem lehet lőni, szinte repdeső pillangókat érzek a gyomromban. Sajnos legutóbb le kellett mondanom Ingrid kezelését, de a mait semmi sem ronthatja el. Fél éjszakákat bajlódtam azzal, hogy összeállítsak neki egy megfelelő kérdőívet, amivel hozzá járulhat az újságírói pályafutásomhoz. Még nem találtam ki, milyen formában akarom kitöltetni vele, de ezt a részét úgy hiszem, majd inkább improvizálom, akkor és ott. Most a legfontosabb dolgom, csodálatossá varázsolni magam. Hiszen ma nem csak egy egyszerű kezelésre készülünk, vagy legalábbis úgy teszünk, mintha az lenne, de biztos vagyok benne, hogy nem csak én érzem a változást az elcsattant csókok miatt. Igaz, amikor az új időpontot egyeztettük, valami zavartságot éreztem a hangjában. Nem mondanám rossznak, inkább úgy tudnám jellemezni, hogy cuki volt. Igyekezni fogok ugyan olyan ridegen viselkedni vele, mint eddig. Még csak az hiányzik, hogy kiszimatolja az izgatottságom és rákérdezzen, mire a nagy felhajtás. Hát nem! Ebből bizony nem eszik. Meg tartom magamnak a kis titkomat, így lesz mindkettőnknek a legjobb. Semmi helye nincs az érzelmeknek, azok mindig csak túlbonyolítanak mindent és akadályokat húznak fel, egyiket a másik után.

Nem viszem túlzásba a kicicomázást. Egy enyhe szemfestés, hajamon göndörítek egyet, vagy inkább hívjuk csak hullámosításnak, ez jobb kifejezés rá. Kiengedve hagyom, sokszor mondták már, hogy előnyösebb, mint mikor lófarokba vagy kontyba kötöm. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy kényelmesebb is, de most úgy érzem, ennyi kényelmetlenség belefér. Legalább tíz percet töltök a ruhásszekrényem előtt, míg kitalálom a tökéletes kombinációt. Egy rövidnadrág bordó színárnyalatban és egy feszülős fehér topp. Igen, tényleg ezen gondolkoztam ennyi ideig.

Rápillantok az órára, még tizenöt percem van indulásig, így lehuppanok az íróasztalomhoz és kezembe veszem az A4-as papírkát, amire Ingrid kérdéseit írtam. Átfutom őket még egyszer, hogy biztos legyek benne, semmit sem hagytam ki. Sóhajtással nyugtázom, hogy minden készen áll a mai naphoz, így nincs más hátra, neki vágok a kis kalandomnak.

Két lépés választ el Ingridtől, most érzem először ma, hogy mégsem fog menni. Le kell gyűrnöm a kételyeimet, nagy levegő és megnyomom a csengőt. Kezemben egy kis dosszié, nagyon hivatalosan festhetek. Pár pillanat és hallom is a kulcscsörgését. Nyílik az ajtó és Ingrid fürkésző tekintetével találom szemben magam. Elmosolyodok, várva a viszonzásra, ehelyett csak összeráncolt szemöldököt karba tett kezet és számon kérő tekintetet kapok cserébe. Le is hervad a mosolyom, zavartan végig nézek magamon, majd értetlenül Ingridre ismét.

• Mi az? – széttárom a két karom és Ingrid felé lépek.

Lesüti a szemét, azonnal kihátrál, hogy betudjak lépni a házba. Becsukja mögöttem az ajtót, halkan, lassan, mintha direkt húzná az időt. Fogalmam sincs, miért érzem egyre kellemetlenebbnek a szituációt. Megpördülök újabb mosolyt erőltetve magamra és felé lépek.

• Kicsit olyan érzésem van, mintha nem látnál szívesen. Megmondhatod, nem haragszom meg.

Erre már felkapja a fejét és heves tiltakozásba kezd.

• Nem! Dehogy, bocsánat – megjelenik valami mosoly féle az arcán.

Közelebb lép, állam alá teszi a kezét és a szemeimbe kutakodva folytatja – Csak éppen egy nagyon magával ragadó könyvet olvastam, és még annak a hatása alatt vagyok, mindjárt összeszedem magam, ne aggódj!

Őszintébb mosoly ül ki az arcára, majd ellép mellőlem, szokás szerint a konyhába indul.

• Kérsz egy pohár jófajta vörös bort?
• Talán a kezelés után elfogadom. – meglengetem kezembe a dossziét. – Készültem neked pár kérdéssel, reméltem szakítunk időt rá.

Mosolyogva a fejét kezdi csóválni. – Mindent a maga idejében. – Int a fejével, hogy kövessem. A kisszoba felé indulunk. Leteszem a mappát az asztalra, nem viszem magammal. Kezd görcsbe rándulni a gyomrom. Mikor legutóbb lent voltunk, annak nem lett túl jó vége.

Belépek a szobába, körbe pillantok, magamba szívom a szoba illatát. Végig fut a hideg a hátamon, hallom a zár kattanását.

• Vedd le a ruháidat, addig én előkészítem neked a terepet. – jön is az első utasítás.

Mosolyogva kezdek kibújni a toppból és a nadrágból. A többit magamon hagyom, és Ingrid felé lépkedek. Tisztes távolságban állok meg, onnan figyelem, ahogy épp a kötelekkel bajlódik, keresi a megfelelőt. Egy vékony kötelet választ, fekete színűt és nem tűnik durvának az anyaga. Végig pillant rajtam, lassan felém lépked. Szívem már majd kiesik a helyéről az izgatottságtól, mégis próbálok teljesen nyugodt arckifejezéssel nézni rá. Észreveszem, hogy végig mér, meg kell hagyni jól is esik kicsit.

• Megint kötelek? – jegyzem meg, amint egyik kezemet áldozatul ejti.

Megáll egy pillanatra, talán némi zavart is sikerült keltsek benne, de hamar túlteszi magát a megjegyzésemen és bólint egyet.

• Fussunk neki még egyszer, legutóbb egy kicsit elbaltáztam.
• Enyhe kifejezés – elvigyorodok.
• Szemtelen! – összehúzza a szemöldökét és a másik kezemre is alaposan rögzíti a kötelet.

Szokásosan egy állványhoz sétálunk, már reflexszerűen emelem a kezeimet, mosolyt csalva Ingrid arcára. Beakasztja a kötelet a kis kampóba, elővesz egy szemfedőt és a szememben kutat, míg közelít vele.

Jobban belegondolva fogalmam sincs, hogy ezt most Ingrid miatt csináljuk, vagy nekem van rá szükségem. Végtére is nekem nincs mit meggyónnom. Valahol mégis azt érzem, hogy jól fog esni, és már szinte megőrülök érte, hogy érezzem az első csapást. Borzalmasan régen voltam már itt lent. Szinte mondhatni, el is felejtettem már hogyan is működnek a dolgok.

Finoman köti meg a szemfedőmet, egyáltalán nem feszíti meg. Most következik a várakozás, míg Ingrid kiválasztja a megfelelő eszközt a folytatáshoz. Meglepetésemre nem várattat meg túlzottan. Viszont az első csapás helyett közelségét érzem, az orrából kiáramló levegő szántja végig lapockáimat. Megérzem az ujjai érintését a derekamon, végigsimítja vele a gerincoszlopomat, kiráz a hideg, libabőrös leszek, egészen a nyakamig szalad az ujjaival, a következő pillanatban olyan csapást mér a hátamra, hogy hangosan felkiáltok. Nem is az erőssége volt a meglepő, inkább a hirtelensége. A minőségéből ítélve egy fonott ostorral lesz dolgom. Összeszorítom a fogaimat, már jön is a második, és harmadik csapás is. Ezeket már hang nélkül tűröm. Végig bizsereg az egész testem, érzem felszabadulni az adrenalint. Hallom a lépteit, megkerül, elém kerül és ismét lecsap, nem kímélve a testem. Először a vállaim, majd a derekam, oldalam végül a melleimet sem hagyja ki az ostromból. Nem is számolom hány ütésen vagyok túl, amikor kapok egy levegővételnyi időt. Végig futtat az oldalamon valami fémes és hideg dolgot, majd a bordáim mentén elkezdi rám csíptetni őket. Csak lassan halad, óvatosan engedi össze a csipeszeket, figyelve, hogy ne okozzon komolyabb károsodást. Maga a csipesz szorítása is igen szép nyomot fog hagyni úgy érzem. Minden csipesz szorítására felszisszenek kicsit. Mindkét oldalamra öt-öt csipesz kerül, ezután ismét távolodó lépteket hallok. Nem hagy magamra sokáig, érkezik is az első ostorcsapás a hátamra. Ennek most finomabb anyaga van, nem karcol annyira, mégis erőteljes. Előszeretettel kapok csapást a csipeszek mellé, közé. Egyre nehezebben tudom tartani magam, kezd magába keríteni a fájdalom. Hirtelen mögöttem terem és átkarol hátulról, hideget érzek a hasam alján. Megborzongok, talán kissé össze is rándul a testem. Égnek az ostor hagyta nyomok és Ingrid megint a jeges trükkel kezd kikészíteni. Körbehűti a két alsó csipeszt, amit nem bírok végig állni egyhelyben. Próbálok menekülni, elhúzódni, persze erre semmi esélyem sincs. Megszűnik a két csipesz általi szorítás. Némi megkönnyebbülést éreznék, amikor Ingrid felfelé indul a jegekkel az oldalamon. Végig jegeli az összes csipesz által összeszorított bőrfelületem és egyesével szabadít meg tőlük. Érzem, ahogy az olvadó jégből származó hideg víz végig csurdogál az oldalamon, a combomon, majd a lábszáramon is. A maradék jéggel még feljebb és feljebb haladva eléri a melleimet. Hallom, hogy mélyebben szívja be a levegőt, talán visszafogja magát? Hisz, itt vagyok neki kiszolgáltatva, és ő mégis hezitál, hogy mit kezdjen velem?

Elmélkedésemből a mellbimbómon landoló jégdarab szakít ki. Bár csak a melltartón keresztül érintkezik velem, mégis megremegek, és hangos sóhajtás hagyja el a számat. Jó néhány másodpercig ott tartja, szinte nem is érzem csak valami furcsa zsibbadást, ezután tompa szorítást. Rájövök, hogy egy-egy csipesz landolt a mellbimbóimon is. Nagyon érdekes érzés, főleg így, hogy lejegelte és csak melltartón keresztül csíptette rám, amit jelenleg egyáltalán nem bánok.

• Csak a cikk miatti anyaggyűjtés folytán jöttél vissza hozzám? – hátulról suttogja a fülembe.

Két keze végig szánt az oldalamon, lassan, de határozottan mozog, amikor elér a bugyim széléhez, bele akasztja két ujját, úgy csúsztatja előre a kezét, majd vissza a combomra markol és egy lendülettel maga felé fordít. Hallom, ahogy a vaskampó nyikorogva adja meg magát az akciónak. Csak pár centire lehetek az arcától, nagyon közelinek érzem. Nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el a feltételezésére. Talán tetszik is és nem akarom, hogy más hitben ringassa magát.

• Talán csak a cikk miatt… – halkan beszélek, úgyis itt áll előttem.

Megérzem a kezét az arcomon, finoman végig simít rajta, aztán egy mozdulattal hátrébb nyúl és leoldja a szemfedőmet. Meglepően távol van ahhoz képest, mint hittem. Mosolyog, méghozzá szélesen, akár azt is mondhatnám, hogy elszántan.

• Akkor nem hagyhatlak cserben, mindenbe be kell avassalak, legyen miből válogatnod.

Villan az ostor a kezében és egy szempillantás alatt lecsap. A melleimet találja el, megrogyok, a torkomból kiáltás szakad ki.

• De kezdjük csak az alapokról, jól figyelj, ne hagyj figyelmen kívül semmit sem. Emlékszel, amikor felelsz vagy mersz közben a kötözésről beszéltem neked?
• Igen.
• Mit mondtam pontosan?
• Hogy nem a kötözés a lényeges, hanem a csomó, ami aztán létre hozza a köteléket.
• Megfigyelted ma, hogy milyen típusú csomót tettem a karodra?
• Nem – felpillantok, Ingrid csak a fejét rázza.

Emeli az ostort, le is csap vele, én pedig ismét felszisszenek. Megkerül, így nem látom az arcát, hallom a lépteit, nagyjából be tudom azonosítani merre jár a szobában.

• Gyenge megfigyelő képességre vall. Ha igazán jó cikket akarsz, mindenre nagyon pontosan oda kell figyelned. Számoltad hányszor csaptam le rád?
• Nem – becsukom a szemem, várom a következő csapást, de nem jön.
• Az erősségeket? Az időközöket?

Nem válaszolok, összeszorítom az ajkaimat, igaza van. Ha azt akarom, hogy ez jól sikerüljön, sokkal jobban oda kell figyelnem részletekre. Mindent meg kell jegyezzek, még azt is mennyi lépést tesz meg a szobában. Érkezik is a következő csapás. Majd utána egyből még három másik, mindhárom különböző helyre.

• Az első csapás mindig meghatározó, az utána következők csak lazítják az első által okozott befeszüléseket. Nem hagynak teljesen feszesen maradni. Ez a jellemző.

Tart egy kis szünetet, érkezik a következő ütés, majd megint három utána viszont ezek egyre erősödőek, fel is szisszenek az utolsó kettőnél.

• Az erősödő ütések gyűjtik a feszültséget, itt szükség van egy kis megszakításra, – fel kell hogy kiáltsak a következő csapásra – hogy aztán a befejezés ellazulással járhasson.

Elernyedek, csak a kampó miatt nem hullok a földre. Próbálom gyorsan összeszedni magam, ismét talpra állok, Ingrid tekintetét kutatva, aki ez idő alatt megkerült és megint előttem áll.

• Az emberek azért tudják nehezen leadni a feszültséget, mert rosszul csinálják. Én segítek nekik ellazulni és nekik semmi mást nem kell tenni, mint hagyni.

Elsétál és egy műpénisszel a kezében tér vissza hozzám. Megmutatja, hogy lássam, mivel van dolgom, de nem kérdezi meg akarom-e, csak közelebb lép, félre húzza a bugyimat és már érzem is, ahogy kitölt a játék.

• Nem fájt igaz? Sőt szerintem túl könnyed volt. Bár nem beszélhetünk erotikus izgatásról, hisz ha azt vesszük, csak vertelek, mégis tocsogsz.

Érzem, hogy elpirulok, kissé lesütöm a szemeimet, de Ingrid hamar az állam alá nyúl és felemeli a fejem, hogy nézzek a szemébe.

• Ez normális, hiszen te is bele egyeztél, és igaz, nagy részben ütéseket álltál ki, mégis voltak olyan pontok, amik az izgatóval vonhatóak egybe. Ott vannak például a csipeszek, a jég, vagy a simítás. A tested ösztönösen reagál ezekre a dolgokra és úgy hevülsz fel, hogy akár észre sem veszed.

Megindul bennem a játék, megremegek. Egyszerre érzem szorosabbnak a csipeszeket is a mellemen.

• Mi sem jobb feloldozás, mint a testi örömök? Ahol a megfeszülés után a legszebb elernyedés következik be?

Ismét emeli a kezét és végig csap az ostorral a testemen. A csapások közbe közelebb lépked, végül leengedi az ostort a lába mellé és elejti a szőnyegre.

• Mára ennyi a leckéből, remélem jegyzeteltél kislány, mert nem lesz ismétlő óra.

Széles mosoly húzódik végig az arcán, egészen közel lép és átkarolja a derekamat egyik kezével. Másik keze pillanatok alatt a bugyimba siklik, és a csiklómmal kezd játszani. Felszisszenek, megfeszülök, legszívesebben a hajába túrnék, de meg van kötve a kezem. Nagyon fel vagyok hevülve, ha így folytatja pillanatok alatt végem lesz. Megszabadít a csipeszektől, azokat is magunk mellé dobja a földre. Nem szakad el tőlem, nem is lassít. Szorosan magához von, kezével a gerincoszlopomat szántja végig. Nem bírom tovább, megfeszülök, hangosan nyögök fel és kapkodom a levegőt, Ingrid még mindig nem enged a szorításból. Hirtelen felindulásból át sem gondolva mit teszek, oldalra fordítom a fejem és Ingrid nyakába harapok. Most ő feszül meg, mélyen szívja be a levegőt, körmei a hátamba vésődnek, de nem húzódik el. Egyik kezével felnyúl és egy mozdulattal eloldozza a kezeimet, így a nyakában landolhatnak. Beletúrok a hajába és mélyen szívom be a levegőt. Lassan fordítja a fejét, tekintete az enyémet kutatja. Mélyen a szemembe néz, tudatja velem, hogy nem volt helye a harapásomnak. Mozdulnak az ajkai is, mint mikor mondani készül valamit, végül visszazárja, tekintete az én ajkaimra esik. Nem mozdulok felé, de hívogatóan ráharapok az alsó ajkamra, hátha veszi a célzást. Sóhajtás tör ki belőle, rámarkol a fenekemre, közelebb von magához, így már teljesen neki vagyok simulva. Lassan mozdul felém, közben végig hol a számat nézi, hol a szemeimben kutat, jelezve a szándékát. Megtúrom a haját és finoman meghúzom magam felé. Enged a húzásomnak, rátapad az ajkaimra, finoman ráharap és megszívja. Nem szakad el tőlem, azonnal érkezik a második csók is, itt már a nyelvével is áthatol hozzám. Hagyom neki, barátságosan üdvözlöm és maradásra is késztetem. Én is megszívom az alsó ajkát és finoman ráharapok, erre megfeszül és fel is szisszen. Ellentámadásként a derekamra markol, megtol egy kicsit hátra és lehajtja a fejét. Nekitámasztja a homlokát az enyémhez és mélyeket lélegezve pihen meg.

• Nem lesz időnk a tesztkérdéseidre – megköszörüli kicsit a torkát.

Nem mozdul, egyre egyenletesebbé válik a légzése, végig simít az oldalamon. Megborzongok, de én sem kezdeményezem a továbbiakat.

• Kiszedem belőled azt az izét – hátralép egy kicsit, hogy jobban hozzám férjen.
• Ja, persze – zavartan a lábam közé pillantok, majd Ingrid arcán pihentetem a tekintetem.

Vajon neki is kínos a helyzet, vagy csak én érzem annak? Lenyúl a lábam közé és finoman kihúzza belőlem a játékot. Másik kezével megemeli az állam, kapok még egy gyors szájra puszit, aztán ellép mellőlem és a fürdőbe indul.

Összeszedem a ruháimat, mire visszajön, felöltözve várom. Elmosolyodik, amikor meglát és int a fejével, hogy kövessem. Az emeletre megyünk, én a konyha felé indulok és felkarolom a kis mappámat, amit az asztalon hagytam, csak ezután pillantok Ingridre.

• Nos, áll még a jó fajta bor felajánlásod?

Ingrid a szemeit forgatva bólint egyet. – Reménykedtem benne, hogy elfelejted, és nem kell majd megbontanom.

Mosolyogva ellépek mellette és a nappaliba sietek. Kényelembe helyezem magam a kanapén, elő készítem a tesztkérdéseimet, egy tollat és hátradőlök. Sóhajtva jelzem magamnak, hogy készen állok erre a megmérettetésre is, és remélem Ingrid is készen áll.