Kockázat... 28.rész/II

1.0Egy lány, egy véglet...https://roo16xy.cafeblog.hutookmaghttps://roo16xy.cafeblog.hu/author/roo16xy/Kockázat... 28.rész/IIMár épp válaszra nyitná a száját, de nincs kihez beszélnie, fejét csóválja, ledobja az ülésre a telefont. Hangosan korog a gyomra, rá kel jönnie, hogy a reggeli kávén kívül ma még semmit sem evett. Már azon gondolkozik, hogy rendel oda az isten háta mögé egy pizzát, mikor megint rezegni kezd a telefonja. Viszont most rejtett szám. Görcsbe is rándul a gyomra… megint. Csak lassan nyúl érte, és veszi fel. <ul> <li>Igen? - szól bele.</li> <li>Nem túl ésszerű egyedül várakozni ezen az elhagyatott úton Lizi… - szólal meg benne egy ismerősen dörmögő</li> </ul> Azonnal felismeri a hangot, most tisztábban cseng, mint múltkor éjszaka, mikor ugyanígy rejtett számmal felhívták. Elmosolyodik, ahogy érzi, hogy felgyorsul a szívverése. <ul> <li>Akkor miért nem jössz ide, és beszélgetünk? Várakozhatnál velem, még segíthetnél is.</li> <li>Ha nem lennék itt, honnan tudnám, hogy te hol vagy? – hallani, ahogy elmosolyodik a telefonba.</li> </ul> Előredől az ülésben és körbe néz, de sehol semmi. Hol lehet Martin? Abban a pillanatban egy kő repíti be a hátsó szélvédőjét, a telefonhívásnak vége. Liz ijedtében össze rezzen, lehúzza a fejét. A telefonját is elejti. Gyorsan hátra fordul, hátha meglát valakit, de nem… a kőre pillant, akkora, mint az ökle. Egy kis cetli van hozzá rögzítve. „Ugye nem hitted, hogy szem elől tévesztünk?” – áll a papíroson. Liz kiszáll a kocsiból, eltávolodik pár lépésre és a kocsi hátulja felé fordul. A tájat pásztázza. Kár, hogy nem ismeri a területet, úgy könnyebb dolga lenne. Nem véletlen, hogy nem jött erre senki. Hát persze… <ul> <li>Hol vagy, Martin?! – kiáltja el magát. – Te beszari féreg!! Gyere, és nézz szembe velem! – kiáltja a semmibe.</li> </ul> Eltelik jó pár perc, majd egy hang nagyon közel szólal meg Liz hátához. – Szerintem jobban félsz, mint Martin – a hang mély és reszelős. Liz ijedten fordul hátra, keze egyből a derekán lógó fegyverre csúszik. <ul> <li>Az még csak eszedbe se jusson – pillant az ismeretlen fickó Liz kezére. – Emeld el tőle szép lassan a mancsod.</li> </ul> Próbálja nem kimutatni, hogy beszart, talán tényleg nem volt jó ötlet ide jönnie egyedül. És ő meg még magabiztosan randit ígért estére Emesének. <ul> <li>Szerintem elég fasza járgány – csap valaki Liz mögött a kocsija hátuljára, aki előtte áll pedig szélesen elvigyorodik, és azonnal hozzá szól.</li> <li>Áh, láttam már jobbat is – nem veszi le Lizről a szemét, és a fegyveréről sem.</li> </ul> Liz azonnal megpördül, felgyorsul a légzése. Rámarkol a fegyverére és azon morfondírozik, hogy a fenébe kerülhetett a másik oda. Az persze azonnal elvigyorodik, mikor találkozik a tekintete Lizével. <ul> <li>Na mi az cica, csak nem akarsz lelőni?</li> </ul> Felváltva tartja rajtuk a szemét, és lassan a kocsijáig hátrál, legalább onnan legyen „védve”. <ul> <li>De, ha szükséges.</li> </ul> A srác csak lazán nekidől a kocsi oldalának. – Ugyan Aliz, hát még nem tapasztaltad meg, hogy semmi sem szükséges? Ahogy az sem lenne szükséges, hogy most itt legyél – megvonja a vállát. – Hogy Greg rács mögött legyen… Liznek egyáltalán nem tetszik, hogy a srác csak így nekidőlt a kocsijának, ezt pillantásával jelzi is, de nem szól neki. <ul> <li>Talán magatoktól besétáltok a börtönbe? Ha nem, akkor nincs miről beszélnü</li> <li>Talán te akarsz bevinni minket? – szólal meg ismét a másik pasas. – Mondd csak, egyszerre hányat tudsz lőni?</li> </ul> Abban a pillanatban egy újabb csapás a kocsira, de most az eddig még érintetlen oldalról. <ul> <li>Ugyan fiúk… - ez már Martin hangja. – Senkit sem akar lelő Ugye Lizi?</li> </ul> Liz összeszorítja a száját és kicsit összerezzen, de hamar felismeri a hangot, így nem fordul utána megnézni ki az. Nem válaszol egyikőjüknek sem. <ul> <li>Igazság szerint… - Martin megkerüli a kocsit, majd lassan Liz elé áll. A kezére pillant, amiben a fegyvert szorongatja. – Már hiányoztál. Legutóbb olyan gyorsan kellett elválnunk.</li> </ul> Egyenesen Martin szemeibe néz dacosan. Most egy bő terepszínű vászongatya és fekete sztreccses póló van rajta. <ul> <li>Nem érdekel a nyáladzásod – közli szárazon.</li> </ul> Martin csak elmosolyodik. – Én a helyedben, csöndben örülnék, hogy megmentették a segged. Sőt, igazából… megválogathatnád a szavaidat. Nem szeretem ezt a hangnemet. Bántja a fülemet. Liz lesüti a szemét egy pillanatra, ahogy visszagondol a történtekre. El is fordítja kicsit a fejét. Aztán ismét Martinra néz, tesz egy újabb próbát. <ul> <li>Nem érzed szánalmasnak, hogy nem mersz egyedül szembe nézi egy nővel?</li> <li>Úgy érzed, hogy nem vagyok eléggé egyedül? – elvigyorodik, majd a másik kettőre pillant, és int nekik a fejével, hogy mehetnek.</li> </ul> Azok egy ideig értetlenül nézik, de végül megadják magukat és amerről jöttek arra távoznak is. Figyelné, merre mennek, de túl hamar eltűnnek. Martinra pillant, cseppet sem érzi jobban magát. Végig néz rajta alaposan, fegyvert keres a ruhája alatt. <ul> <li>Így már jobban tetszik? – fordul hozzá Martin ismét.</li> <li>És, ha én sem vagyok egyedül?</li> </ul> Martin csak a fejét rázza. – Nincs itt rajtad kívül senki. <ul> <li>Itt lehet, hogy nincs, de talán be vagyok poloskázva – határozottan néz Martin szemeibe.</li> </ul> Martin válasza szinte lekezelő, hogy egyáltalán ilyennel mer próbálkozni. <ul> <li>Igen, és? Szerinted engem ez mennyire hat meg? Már rég lelőhettél volna, még azt sem tetted.</li> <li>Azzal nem ártasz nekem, ha csak ott állsz és jár a pofád. Nincs okom lelőni téged, de minden szavad rögzítve van és talán már el is indultak ide.</li> </ul> Martin ismét elmosolyodik. – Olyan kis naiv vagy. Mint az az Emese gyerek, komolyan nevetségesek vagytok. Mindezt azért, mert egyszer mázlitok volt. Liz gyomra összeszorul, ahogy meghallja Emese nevét. Majd Martin egy hirtelen mozdulattal a csuklójára fog, visszanyomja a fegyverét Liz kezével együtt a tartójába. Nem hibázhat, nem engedheti meg magának, hogy egy percre is elveszítse a fejét. Erősen tartja Liz kezét nem engedi, hogy kihúzza. Liz meg is feszül, próbálja elhúzni a kezét, de egyelőre nem küzd túlságosan, míg nem tudja, mit akar Martin. Aki csak a szemeibe néz, szinte gyilkos tekintettel. <ul> <li>Takarodj innen, és ne gyere vissza – sziszegi a fogai között. – Különben megmutatom közelebbről a hadiszállásunkat.</li> </ul> Liz elmosolyodik. – Milyen véletlen egybeesés, pont azt keresem. Martin megvárja Liz reakcióját, csak akkor fejezi be a mondanivalóját. – És… mielőtt megölünk, az összes pasi addig kúrhat veled, ameddig csak akar – elvigyorodik hidegen. Erre már persze Liz mosolya is eltűnik, a hideg is kirázza. Majd mikor Martin megszorítja a kezét, lecsavarja a pisztolyról és mellkas magasságba emeli, eltorzul az arca és fel is szisszen. Próbál szabadulni, martin fogásából, de erősebb nála. <ul> <li>Az pedig, hogy bárkit azzal fenyegess, hogy lelövöd… - eldobja Liz kezét, egyenesen a kocsinak csapódik, ahol nagyot koppan. Azzal el is lép Liztől, aki a kezét szorongatja fájdalmas arccal. – Húzz el innen! Amíg még én, kérlek meg rá.</li> <li>És, a káromat ki fogja megtéríteni? – pillant a kocsi hátulja felé.</li> <li>Amíg nem gyújtom rád az egészet, amikor benne ülsz… Addig a kis Emese pajtid majd kicseréli. Autószerelő, vagy mi, nem? Amikor épp nem rendezvényeken dolgozik.</li> </ul> Liz a fogait szorítja össze. Honnan a fenéből tud ilyen sokat Martin!? Azzal meg is fordul, nyitja a kocsi ajtaját, de még visszafordul. <ul> <li>Még nem végeztünk.</li> <li>Menj – szól oda neki Martin hidegen, de nem veszi le róla a szemét… nem mozdul.</li> </ul> Liz beszáll a kocsiba és elhajt. Mára vége a „munkájának”, lebukott. Első útja a szervizbe vezet, de nem abba, ahol Emese dolgozik. Nem akarja, hogy idegeskedjen miatta, jobb, ha nem tud róla. Kicserélik gyorsan, és megy is haza. Meg a nagy fenét! Vállalják a kocsit, de 2-3 nap mire lesz idejük rá. Nem sok megbízható szerviz van a városban azon kívül ahol Emese is dolgozik, így kénytelen beleegyezni a dologba és taxival megy haza. A lépcsőn ülök, amikor felbukkan egy taxi Aliz háza előtt. Érdeklődve figyelem. Minek jön ide taxi? Nem állok fel, csak eltévedhetett az illető. A taxi elmegy, de egy alak még mindig ott van, amikor a ház felé indul, kicsit jobban megnézem, ki lehet az. Liz?? Mi!?! Felpattanok a lépcsőről, nem hiszek a szememnek. Miért lenne taxival? Nincs garázsa, a kocsi a közelben sem parkol. Küld felém egy mosolyt miközben nyitja a kaput. <ul> <li>Nem gondoltam, hogy itt fogsz várni.</li> <li>Mondtam, hogy nálad leszek – próbálok én is mosolyogni, de még mindig feszült vagyok. – Hol a kocsid?</li> </ul> Hozzám siet, és kapok egy puszit a számra, majd nyitja az ajtót, próbál teljesen természetesen viselkedni. <ul> <li>Szervizben – mondja egyszerűen.</li> <li>Lerobbant? – faggatózok.</li> <li>Őőő… defekt – a nappaliba érve lepakolja a fegyverét, jelvényét és a mobilját.</li> <li>Óh… - megyek utána, helyet is foglalok a kanapén.</li> </ul> Figyelem egy ideig, nem akarok egyből neki esni. Jó eljátszani a gondolattal, hogy jóban vagyunk, békés közöttünk a levegő… és én ezt most egyetlen mondattal a levegőbe fogom repíteni. A hosszú csend miatt felém is fordul, és rám néz, az arcomat fürkészi. <ul> <li>Baj van? – vicces kérdés, a helyzetet tekintve.</li> </ul> Komolyan nézek rá. Nem dehogyis! Végülis csak poénból rohangálok utána egész nap. Mert mennyire élvezem, csak viccből hívogattam, hogy hol a fenébe van már… <ul> <li>Beszéltem Greggel… - mondom egyhangúan.</li> </ul> Liz azonnal lefagy, még a száját is eltátja. – Hogy mi van!? Kijutott?? <ul> <li>Nem, még nem.</li> </ul> Hozzám siet, le is ül mellém. – Akkor mégis hogy? Felhívtak? Megkerestek? – aggódva néz rám. Összekulcsolom a kezem és a térdemre teszem. – Nem, nem hívtak fel, nem is kerestek meg. Én kerestem meg őt – Úgy beszélek róla, mintha teljesen természetes lenne. <ul> <li>Mégis hogy?!</li> </ul> Lizhez hajolok, aki kezd egyre idegesebb lenni, és adok egy puszit az arcára. <ul> <li>Még kiszállhatsz belőle, élhetsz normális életet - megfeszül a puszitól, talán azt hiszi, le akarom kenyerezni. – Kérlek, hagyd békén őket.</li> <li>Ne gyere te is ezzel! – mordul rám.</li> <li>Az egészet, úgy ahogy van, baszd ki a kukába, és gyújtsd fel. Van rá lehetőség, hogy vége legyen, az egésznek – hangom nyugodt, nem is akarom felhúzni magam. Pedig belülről már felrobbanok.</li> </ul> Már csak azért is, mert már megint balhézni kell Lizzel, pedig már annyira szeretnék egy nyugodt, összebújós estét vele. Sokkal jobb lenne, nyugodtan tévézni, cirógatni a hátát, közbe magamhoz húzni. De nem! Ehelyett veszekedhetek vele arról, mennyire jó lenne, ha befejezné, amit csinál. Persze, ő elképedve néz rám, nem akar hinni a fülének. Lassan rázza meg a fejét. <ul> <li>Nem tehetem – feláll és indul is, hogy itt hagyjon.</li> </ul> Azonnal utána nyúlok, és vissza is rántom, le egyenesen vissza a kanapéra magam mellé. Meg is feszül a keze az ujjaim alatt, de nem foglalkozom vele. <ul> <li>Na, jó, figyelj. Nem tudom miért vagy ennyire makacs. Vagyis tudom, meg akarod nekik mutatni, hogy te vagy az erősebb. De kurvára nem vagy erősebb! Egyáltalán fogalmad sincs róla, hogy hányan vannak, merre vannak, mire készülnek, mit terveznek. Állj már le! Fogd már fel, hogy ez nem játék.</li> </ul> Dacosan néz rám, nem akarja elfogadni a helyzetet. Elmosolyodok és megcsóválom a fejem. <ul> <li>Ne nézz rám így. Nem tehetek róla, hogy nem akarom, hogy bajod essen.</li> </ul> Felsóhajt. – Emese, fogalmad sincs, miről van szó. Ha belemegyek a játékukba, akkor az előléptetésemmel és a munkámmal fogok játszani. Talán jól mondod, nem játék, mégis szórakoznak velem. <ul> <li>Komolyan!? Komolyan, téged csak az a hülye munka érdekel?? Meg a szar előléptetésed!? – elengedem a kezét és felpattanok, a saját ujjamra harapok, hogy csendesedjek kicsit.</li> </ul> Ő is feláll utánam azonnal. – Csak a munkám van igen. Mégis mihez kezdenék, ha az sem lenne!? <ul> <li>Az nem számít, hogy körülötted mindenkinek szar? Csak neked legyen jó? Legyen előléptetésed… - a fejemhez kapok, beletúrok a hajamba. – Úristen Liz…</li> <li>Évek óta ezért küzdök – veszi kicsit halkabbra.</li> <li>Ha kinyírnak a picsába, akkor aztán kurva nagy előléptetésben lesz részed. Tényleg. Baromira megéri.</li> <li>Kivéve, ha én kapom el őket hamarabb.</li> </ul> Megrázom a fejem. – Liz… Greg mérföldekkel előttünk van. Csak a teste van a rácsok mögött. Miért nem akarod te is látni? – elfordítja a fejét, pontosan tudja, miről beszélek. – Látod te… csak nekem nem akarod bevallani, mert utálod, ha valakinek igaza van, olyasmiben, amiben nem akarod, hogy igaza legyen. <ul> <li>Tudom, hogy valaki segíti bentről. Valaki elárulja a rendőrséget. Ki kell derítenem, hogy ki az.</li> <li>Szerinted, csak valaki? Egyetlen ember?</li> <li>Nem tudom, akkor azt kell kiderítenem, hogy kik.</li> </ul> Összehúzom a szemem, de végül leengedem a kezem és közelebb lépek hozzá. <ul> <li>Mit csináljak? Mit mondjak még? Könyörögjek térden, hogy leállj? Egyedül vagy… több száz ember ellen. És nekik, csak egy csettintés kell.</li> </ul> Szemeimbe néz, egész mélyen. – Épp készültem bevonni a rendőrséget. Egyedül tényleg kevés vagyok. <ul> <li>Ó igen? És mit mondasz nekik? „Hé srácok, nagy szarba kevertem mindenkit. És mindenkinek, aki ebbe most beszáll az összes ismerőse bajban lesz, a rokonairól nem is beszélve, de ne is foglalkozzatok vele. Mert az előléptetés majd gyógyír lesz.”</li> </ul> Felsóhajt és visszaül a kanapéra. Maga elé bámul. Jó pár percig figyelem, míg elé sétálok és betérdelek a lábai közé. Kezeimet a combjára teszem, megsimítom vele. <ul> <li>Csak engedd el ezt az ügyet. Greg így is úgy is kijön onnan. Csak az nem mindegy, hogyan. Ha nem hagyod békén, akkor nagyon dühös lesz, és azt nem akarod.</li> <li>Megfenyegetett? – néz rám.</li> </ul> Lassan bólintok. – Ha nem hagyod békén, ki fog csinálni. Én pedig nem szeretném, hogy ez bekövetkezzen. A szemeimet nézi. Tanácstalanul. Dühösen. Makacsul. Tehetetlenül. <ul> <li>Kérlek – mondom már egészen halkan. Lepillantok a combjára, becsukom a szemem majd ismét vissza pillantok rá, de most már szelíden. – Szeretlek, Liz… nem akarlak elveszíteni.</li> </ul> Teljesen elképed, felsóhajt az ő tekintete is ellágyul. Végül lassan bólint. – Rendben. <ul> <li>De, ezt most nem csak azért mondod, hogy hagyjalak már békén ugye? – gyanakvóvá válik a tekintetem.</li> </ul> Elmosolyodik. Válasz helyett hozzám hajol, és megcsókol csak röviden. Aztán elhúzódik, újra megkeményedik a tekintete. <ul> <li>Hogy jutottál le hozzá?</li> </ul> Számítottam a kérdésre, csak nem most. Sokkal előbb. Még a gondolattal is eljátszottam, miszerint mi lenne, ha más nevet mondanék. De végül is úgy döntök, nem fogok hazudozni. <ul> <li>Laura vitt le.</li> </ul> Meg sem lepődik. Valószínűleg ő is számított rá. Nem mondd semmit. Bólint, és eltol magától. Feláll és kisétál a nappaliból. Nem megyek utána… de úgy térdelek ott, mint egy idióta, úgyhogy felállok. Az ablakra esik a pillantásom, amin keresztül egy fekete Audit látok meg parkolni. Érzem, hogy felmegy bennem ismét a pumpa. Az ablakhoz sétálok és lehúzom a redőnyt. Aztán levágódok a kanapéra és keresek magamnak valami unalmas tv műsort, amivel legalább egy kicsit le tudom kötni magam.rich