Kockázat... 14.rész

1.0Egy lány, egy véglet...https://roo16xy.cafeblog.hutookmaghttps://roo16xy.cafeblog.hu/author/roo16xy/Kockázat... 14.rész14.rész – Laura & Emese Emese már 3 napja próbálja elérni Laurát normálisan, a nő eleinte még felvette, viszont valamivel mindig lerázta. Olyan kifogásokkal, hogy „most épp nem jó, most sietek, most dolgom van”. Az elmúlt pár nap hívásait pedig még csak fel sem vette. Emese nem tudja, hova rakni a dolgot, hisz ha minden igaz, nem bántotta meg semmivel. Persze őt igen is bántja, ami Lizzel történt, leginkább az, hogy nem tudja miért volt jó. Vagyis, épp az, hogy tudja… De nem akarja, hogy jó legyen vele, mert Laurát akarja. Így elhatározza, hogy ha nem elérhető ilyen módon, akkor felkeresi személyesen. Végül úgy dönt, elmegy a munkahelyére, mert a háza előtt nem parkolt a kocsija, és Márké sem. Bár Márk kocsiját még sosem látta ott. A bíróság előtt parkol le, mikor kiszáll még meg is dicséri magát, hogy olyan szépen állt meg, mint aki jogosítvánnyal rendelkezik. Meg kell kérdeznie pár embert, míg valaki végre útba tudja igazítani, bár ő is csak azt tudja mondani, hogy legutóbb a könyvtárban látta. Szerencsére már tudja, hol van. Hiszen egyszer beszélgetett Laurával abban a könyvtárban a tárgyalása napján. Beérve egészen hamar megtalálja, könyvbe temetkezve. Laura már legalább két órája ül egy könyv fölött és a törvényeket, meg a korábbi eseteket bújja. Kezd már jojózni a szeme is, de nem hagyhatja most abba. Kicsit lengébb blúz és kosztűm van rajta, magas sarkú. Haja hullámosan omlik a vállára, arcán visszafogott, de szintén elegáns smink. Emesén bordó pulcsi van könyékig feltűrve, fehér betűs felirattal, szürke farmer. Lassan sétál Laura asztalához, kihúzza a széket, és csak szó nélkül leül a vele szemközti székre. Laura meglepve pillant fel, hogy ki használja a széket. Le is döbben, mikor meglátja. <ul> <li>Emese… - ennyit bír kinyögni, zavartan néz a lányra.</li> <li>Laura… - mondja az elmosolyodva. Felkönyököl az asztalra és közelebb hajol kicsit. – Szóval, hogy s mint?</li> </ul> Laura felváltva néz a könyvre előtte és Emesére. Le kéne ráznia őt, ahogy eddig is, hisz dolga van. Mégsem megy neki. Leteszi a tollat, megköszörüli a torkát. <ul> <li>Öö… dolgozok.</li> <li>Igen, látom. Mit tanulmányozol? Érdekesnek tűnik – csak vigyorogva figyeli. Nem akar egyből neki esni, hogy mi van? Miért nem lehet elérni?</li> </ul> Laura komolyan néz rá, el sem mosolyodik. Hátra dől a széken. – Mit keresel itt? – mindig is utálta az üres rizsát. <ul> <li>Téged – állja a tekintetét. Sőt próbál kicsit kutakodni a szemeiben, még mindig előre dől – Miért kerülsz?</li> </ul> Nézi még pár pillanatig, majd lesüti a szemét. – Én nem… csak, mondtam, hogy sok dolgom van – inkább kerüli Emese tekintetét. <ul> <li>Ne akarj hülyének nézni. Csináltam valami rosszat? Történt valami? – még teljesen nyugodt a hangja, és kellőképp halk is. Tekintettel van a körülöttük ülő</li> </ul> Laura felpillant rá, maga sem tudja miért, de kezdi dühíteni a helyzet. – Dolgozok – mondja halkan, de keményen. <ul> <li> Mikor végzel? – Emese szavai sem csengnek bizonytalanul.</li> </ul> Megremegnek Laura ajkai, legszívesebben már végezne. – Nem tudom. Emese megcsóválja a fejét. – Na jó, mi bajod van? – nem veszekedni akar, de nem tudja, mennyire érződik a hangjából. <ul> <li>Ne itt, kérlek – pillant köbre Laura is.</li> </ul> Nézi még egy kicsit Laurát, aztán lehunyja a szemét, tényleg nem akar hozzá rosszul szólni. <ul> <li>Kijössz velem?</li> </ul> Laura könyörgően néz rá, de úgy látja, Emesét nem érdekli. Hosszú csendes pillanat után bólint. Becsukja az előtte lévő könyvet. Szó nélkül kezd pakolni, majd feláll, és a helyükre teszi a könyveket. Cipője sarka hangosan kopog a padlón, már-már idegesítően töri meg a csendet. Táskáját a vállára veszi, Emesére pillant, majd elfordul és az ajtó felé indul. Feszülten sétál előtte, gyomra görcsbe szorul. Emese addig nem áll fel, míg el nem ment mellette és biztosra nem vette, hogy az ajtó felé indult. Útközben egyszer sem sétál mellé, végig mögötte marad. Elképzelése sincs, mi baja van Laurának, és egyre jobban dühíti, de nyugodt akar maradni. Laura szinte érzi Emese tekintetét a hátán, mintha késsel szurkálná. Utálja magát, amiért ilyen igazságtalan a lánnyal szemben, de nem tehet mást. Blézerét összehúzza magán, ahogy kiérve megérzi a hűvös levegőt. Érezni, hogy közeledik az ősz, az ajtóban megáll és megvárja a lányt, míg mellé ér, de ő csak nézni kezdi. Az arcán szinte már egy nagy kérdőjel ül, és reméli, hogy Laura magától fog beszélni. Laura viszont elindul, a bíróság melletti park felé veszi az irányt. Amint a kis ösvényre érnek felsóhajt. Kényszeríteni kell magát, hogy megszólaljon. <ul> <li>Nem csinálhatom ezt tovább.</li> </ul> Emese megtorpan mögötte, amint megáll. Majdnem, hogy dob egy hátast is Laura kijelentése hallatán. Értetlenül néz rá. <ul> <li>Mi történt, Laura?</li> </ul> Megrázza a fejét. – Semmi. Csak… már… nem akarom – jézusom! Ekkora hazugot, mint én… hányingerem van magamtól. Megint ledöbbenve nézi Laurát, még mivel fogja meglepni? Nem, nem mondhat neki igazat. Nem lehet, hogy semmi sem történt. Ő csak lesütött szemmel fordul el tőle, és tovább indul. Azonnal utána lép és ráfog a karjára, de csak finoman. Laura összerezzen, de nem néz rá. <ul> <li>Héééé… - Emese hangja még mindig nyugodt. – Ugye nem gondolod, hogy ezzel meg tudsz etetni? – megkerüli és a másik kezét az arcára csúsztatja. Elég közel hajol, úgy néz Laura szemeibe.</li> </ul> Ő hagyja. Remegő tekintettel néz rá. – Sajnálom… - suttogja. <ul> <li>Nem, nem mondasz igazat! – Emese hangja nem vádló, inkább kérlelő, hogy bólintson rá. Közelebb hajol és lágyan megcsókolja.</li> </ul> Először hagyja is neki, sőt visszacsókol, ugyanolyan lágyan és vággyal telten. De aztán eszébe jut, hol vannak, és mi lenne a dolga. Emese karjára fogva eltolja magától. <ul> <li>Ne! Tűnj el Emese! Felejts el – ellép tőle, tovább indul sietős léptekkel távolodik tő</li> </ul> Emese értetlenül áll, a fejét kapkodja. Most mi van?? Visszacsókol, és elküld, és… Nem tudja eldönteni, hogy utána menjen-e. Láthatóan nem akarja, vagy csak azt mutatja, hogy nem akarja. Ahogy a csókja is bizonyítja. De miért csinálja ezt? Csak áll… bámul utána. Abban reménykedik, hogy ez csak valami rossz vicc. Vagy álom? Gyerünk Emese! Ébresztő… Kelj már fel! De nem megy. Csak Laura távolodó hátát látja, egyre messzebb… 5lépés…10lépés…15… Még mindig semmi, nem követi. Végül ökölbe szorul a keze és a lábaira pillant. A picsába is! Fut át az agyán. Szinte rohanva indul Laura után, már elég messze jár. Meg sem áll csak, amikor már beelőzte és elé lép. <ul> <li>Ugye, nem gondoltad komolyan, hogy így faképnél hagysz!? – mondja két levegővétel között.</li> </ul> Olyan hirtelen torpan meg, hogy majdnem hátra esik. Könnyben úszó szemekkel néz Emesére, nem sok választja el a sírástól. Csak nyel egyet, de nem válaszol. Emesében felmegy a pumpa. Nem… Emese nyugi. Nem, nem fogsz kiakadni, nem csinálhatod ezt Vele. Most nem. Ismét lecsukja a szemét, ő is nyel egyet majd vesz egy levegőt is, úgy néz Laurára. <ul> <li>Ezt te sem gondoltad komolyan. Nem… - próbálja válogatni a szavait.</li> <li>Nem csinálhatom ezt tovább, nem tehetem ezt Márkkal – rázza lassan a fejét.</li> <li>Márkkal – ismétli Emese a nevet. – Nem teheted tovább? Akkor eddig minek tetted?</li> <li>Megvádolt – nyögi ki Laura végre – hogy te meg én. Nem akarom, hogy igaza legyen.</li> </ul> Emese a hajába túr, látszik már azért, hogy nagyon türtőzteti magát, de nem megy tovább… ezt már nem tudja lenyelni. <ul> <li>De már így is igaza van, baszd meg!.. – de ahogy kimondja meg is bánja.</li> </ul> Lesüti a szemét, el is fordítja a fejét, tudja, hogy Emesének igaza van. – De nem… mindenben. <ul> <li>Nem mindenben? Hihetetlen vagy! Mert, még nem dugtalak meg!? Mégis mi a francnak beszélgettek ti rólunk?</li> </ul> Laura elpirul. – Csak kérdezte, hogy mennyit kértél a kocsiért, és rögtön kombinálni kezdett. <ul> <li>Miért nem mondtad neki, hogy a fél gatyádat elkértem érte? Meg mit kombinál? Örülne, hogy ilyen megfektethetetlen nője van – megcsóválja a fejé</li> <li>Le tudtam nyugtatni, de nem volt könnyű. Nem gondoltam, hogy ez lesz belő</li> <li>Mért, Laura mégis mit gondoltál? – egyre idiótábban érzi magát.</li> <li>Nem tudom – megrázza a fejét – fogalmam sincs – néz Emesére – de nem akarom bántani.</li> <li>Inkább bántasz engem. Jól van, persze megértem. Tényleg, elvégre én jobban bírom a sarat. Az ő pici lelkivilága biztos darabokra hullana, meg amúgy is én rángattalak bele, te sose akartad ezt a dolgot igaz? Mindegy. Legyen, ha így akarod – megvonja a vállát. – De azt ne állítsd, hogy már nem kellenék, mert úgysem hiszem el.</li> </ul> Ismét lesüti a szemét, ezzel nem tud vitatkozni. – Kínzás volt ez a pár nap – kezd beszélni, de egyszer sem néz Emesére. – Nem tudom, mit csinálsz velem, de szinte beleőrültem, hogy ezt kell tennem veled. Érzem, hogy vágyok rád, veled akarok lenni. Az is elég lenne, ha csak ülnénk egymás mellett egy kanapén. Csak veled legyek, de… - tart egy kis szünetet, nagyot sóhajt. – Szeretem Márkot. A vőlegényemet, és vele kell lennem – az utolsó mondatnál felpillant Emesére. Aki szinte köpni, nyelni nem tud az elhangzottaktól. Még csak azt sem tudta kinyögni, hogy fejezze be, mert nem akarja hallani. Nem akar tudni róla, hogy mit érez valójában Laura. Még soha nem mondta el, jobb is volt úgy. Nem kellett volna utána jönnie. Nem, nem könnyezett be, csak hideg van… Megköszörüli egy picit a torkát. <ul> <li>Nem Laura… nem „kell” vele lenned.</li> </ul> Még mielőtt Laura bármit is mondhatna, sarkon fordul, nem akarja tovább hallgatni. Ez most nagyon szarul érintette. Régen érzett már ilyet bárkivel is kapcsolatban. Laura érzi, hogy szinte kiszakad a szíve, ahogy Emese távolodik tőle. Nem tudja levenni róla a szemét, utána akar menni. Mégsem mozdulnak a lábai. Volt már szerelmi csalódásban része, volt már összetörve, de ez most teljesen más. Darabokban tört legbelül. Nem a szavaival, nem azzal, hogy ott hagyta. A tekintetével… sosem fogja elfelejteni, ahogy Emese nézett rá.rich