31.rész – Ingrid
Fel sem tudtam még dolgozni az elmúlt pár óra leforgását. Még mindig nem hiszem el, hogy tényleg megtörténik. Biztos vagyok benne, hogy csak egy nagyon csúnya álom, ami borzalmas fájdalmat fog okozni, amikor felébredek. Viszont talán amíg alszok kihasználhatom a helyzetet és előnyömre kovácsolhatom.
Ramival kitaláltuk, hogy ma tequila-t fogunk fogyasztani, így még hazafelé beugrottunk a kis közértbe beszerezni a zsákmányt. Nem is mi lennénk, ha nem megint piálással töltenénk az időt. Ő a nappaliban ül és várja, hogy vissza sétáljak hozzá az összevágott narancs cikkekkel. Izgatott vagyok, jobban mint valaha. Fogalmam sincs mi ez a furcsa nyomasztó érzés a gyomromban, és el nem tudom képzelni az este kimenetelét. Már nagyjából 5 perce végeztem a narancsokkal, mire ráveszem magam, hogy megközelítsem a nappalit.
Rami a kanapén ül, azonnal találkozik a tekintetünk, aztán le sem veszi rólam a szemét, míg oda nem érek. Jóval közelebb ülök hozzá mint szoktam, de egyáltalán nem tiltakozik. Leteszem a kis asztalra az összevágott narancsokat, majd kissé tanácstalanul nézek Ramira, akinek mosoly szökik az arcára.
- Játszunk! – jelenti ki könnyedén.
- Játszunk?
- A szokásost, csak egy kicsit bolondítsuk meg.
- Mesélj.
Megemelkedik kicsit, beletúr a zsebébe és elővesz egy pénzérmét.
- Ha írás, felelsz, ha pedig fej, akkor mersz.
Nézem pár pillanatig a kis érmét Rami kezében, aztán elmosolyodok és kiveszem a kezéből.
- Én kezdek – mondom diadalmasan.
Feldobom az érmét, bár sosem voltam jó fej vagy írásban, nagy mázlimra sikerül elkapni is. Írás. Rami mosolyogva tölt magának egy italt, közben fél szemmel engem figyel mit fogok kérdezni. Amikor elkészül az italával meg is issza, aztán az asztalra téve a poharat kérdő tekintettel néz rám.
- Jól van – köszörülöm meg a torkomat. – Ha választanod kellene, hogy egy napig meztelen leszel, vagy az összes gondolatod szövegbuborékban jelenik meg a fejed fölött, melyiket választanád?
- Hmm… Ez igen gonosz kérdés.
Megvonom a vállam vigyorogva. – Nem mondtad, hogy csak egyszerű kérdéseket lehet kitalálni.
- Meztelenül lennék egész nap.
- Nemár! – csattanok fel.
- Miért? A külső meztelenséggel még mindig előbb megbirkózom, mint a belső meztelenséggel. Kérem – nyújtja felém a kezét.
Mosolyogva ejtem bele a kezébe az érmét és már nyúlok is a pohárért, hogy töltsek magamnak italt. Fél szememet az érmén tartom. Lassan már rituálévá válik köztünk ez a játék, mégsem érzem, hogy valaha is meg tudnám unni Rami társaságában. Írás.
- Oké, lássunk csak valami jót. Ha kockázat nélkül megölhetnél valakit, milyen módszert választanál?
- Te őrült vagy – nevetek fel és csóválom meg a fejem. – Nem ölnék meg senkit.
- Ne hátrálj ki a játékból, oké?
- Nos, nem használnék fegyvert, vagy kést. Ezek inkább önvédelemre szolgálnak. Az én módszerem az elmém lenne. Olvasni mások gondolataiba, szavaiba. Megfigyelni a gyengeségeiket és kihasználni azt.
- Basszus.
Mosolyogva nyújtom a kezem, kérve az érmét, közben végig Rami szemeiben kutatok. Habozás nélkül átadja, és már tölti is magának a következő kört. Felkuncogok, amikor meglátom a fejet az érmén.
- Táncolj nekem!
Rami meglepve néz, aztán vigyor tűnik fel az arcán. Lehúzza az italát, szinte diadalmasan teszi le az asztalra a poharat.
- Kapcsolj zenét.
Mosolyogva állok fel és sétálok el a hifiberendezésig. Lekapok egy CD-t a polcról és pillanatokon belül megszólal egy kellemes szám, kihívóan fordulok hátra és nézek végig Ramin, majd tartva a szemkontaktust visszasétálok hozzá, leülök és kinyújtom a két karomat az üres tér felé.
- A táncparkett, csak téged vár.
Összehúzza kicsit a szemét, aztán felsóhajt. – Ezt még nagyon csúnyán vissza fogod kapni!
Kényelmesen hátradőlök, figyelem, ahogy kisétál, megáll nekem háttal és szép lassan mozogni kezd. Először csak könnyedén mozgatja a csípőjét, aztán szép lassan hozzá az egész testét. Biztos vagyok benne, hogy szándékosan alakítja erotikusra, ami valljuk be igen beindító látvány. Megfordul, közben ismét felveszi velem a szemkontaktust, de hamar elneveti magát.
- Na jó, ennyi volt. – felemeli a kezeit és abbahagyja a táncot.
Csalódott arcot vágok, miközben visszasétál, és már követeli is tőlem az érmét. Nem adom neki egyből oda, megvárom míg teljesen visszafészkeli magát.
- Őrült vagy – mondom, miközben átnyújtom a pénzt.
- Erre most jöttél rá, vagy eddig is sejtetted?
Válasz helyett inkább töltök magamnak egy kört, és várom az ítéletet, ami ismét írást mutat. Kissé meg is könnyebbülök, innentől retteghetek, hogy majd nekem is táncolnom kell.
- Mi a legrosszabb szokásod?
- Kételkedem az emberekben, de talán ami még ennél is rosszabb, hogy saját magamban is kételkedem.
- Mitől félsz?
- Talán attól, ha megismernék az igazi valómat, senki nem kedvelne…
- Ilyen rossz lenne?
- Rosszabb… – elmosolyodok. – Kérem.
Rami elfintorodik, de szó nélkül átadja az érmét és tölt magának egy kört az innivalóból míg én feldobom. Fej.
- Ezt nem hiszem el! – nevet fel hangosan.
- Ne panaszkodj, még azt sem tudod, mi lesz a feladatod.
Elveszem az asztalról a fahéjat, és egy darab narancsot, közben nem bírom már ki mosoly nélkül Rami fürkésző tekintetét. Letekerem a fahéjtartó kupakját, belenyúlok és húzok vele egy csíkot a nyakamra. Aztán előre hajolok és leteszem az asztalra. Kiegyenesedek és vigyorogva figyelem Rami csodálkozó tekintetét.
- Na mi az? Magyarázzam is el a feladatod, vagy kitalálod magadtól?
Látom a szemében a fellángolást. Félre dobja a hajam és finoman végig nyalja a nyakam. Vissza kell fojtsak egy sóhajt, de nem úszom meg ennyivel. Még mindig érzem a nyelvét a nyakamon, majd az ajkait is és végül a fogát. Felszisszenek, megfeszül a testem.
- Most jön az, hogy lehúzod az italt – küzdök meg a szavakkal.
- Ja, tényleg – mosolyog és a pohárért nyúl.
Figyelem, ahogy hátradönti a fejét, hogy az utolsó cseppet is kiigya a pohárból, közben a narancs egyik végét a számba veszem, de nem bírok komoly arcot vágni hozzá. Leteszi a poharat és nyúlna a kezemben levő narancs után, amikor szembesül vele, hogy üresek a kezeim, felpillant a szemembe és az ő arcán is hatalmas mosoly húzódik végig. Közel hajol és megpróbálja elvenni a narancsot, de amint elég közel ér, gyorsan az egészet a számba veszem. Felhorkan a cselekedetem láttán, de már nem állítja meg a tettem. Ajkai az enyémet érik, hevesen fújja ki a levegőt. Azonnal visszacsókolok, bár baromi kellemetlen egy narancscikkel a számban smárolni, de élvezem a pillanatot. Kapok még egy búcsú puszit, aztán elhúzódik és kinyújtja a kezét. Mosolyogva nyújtom át a pénzdarabot és megszabadulok a narancs héjától. A következő pillanatban sajnos már csak azt látom, hogy a Fej ékeskedig Rami kézfején.
- Mutass valamit magadon, amit nagyon kevesen ismernek, vagy tudnak rólad.
- Vagyunk mi már ilyen bizalmi kapcsolatban?
- Abból kiindulva, hogy te már láttál engem töviről hegyire egy szál alsóneműbe?!
- Jogos – vigyorgok.
Megemelem magam és kigombolom a nadrágom, közben Rami szemében figyelem az izgatottságot. Lejebb tolom egy kicsit a nadrágot és egy kis holdacska kandikál ki a bikinivonalam mellett. Egyáltalán nem nagy és teljesen egyszerű kis motívum. Felpillantok Ramira, aki hirtelen elneveti magát.
- Ez meg micsoda? – kérdezi még nevetve.
- Egy hold.
- Azt hittem, hogy valami nagy dologgal rukkolsz majd elő!
- Szerinted ez nem elég nagy dolog? Itt húzogatom neked a nadrágot, és neked ez nem nagy dolog?
- Miért holdacska?
Megvonom a vállam visszaöltözök és ismét kényelembe helyezkedek.
- Fiatalság bolondság. Akkori barátnőmmel részegen betévedtünk egy tetováló szalonba az este közepén és kitaláltuk, hogy mindketten varratunk magunkra valamit, amiből majd a másik jut eszünkbe, ha ránézünk. Nem akartam jelentéssel bíró dolgot varratni, és ez volt az első ami aznap este eszembe jutott és elég kicsi és jelentéktelen ahhoz, hogy kényelmesen elférjen rajtam.
Kiveszem Rami kezéből az érmét és feldobom, írás.
- Mi volt életed legkínosabb pillanata?
- Amikor ötödikben egy srác szerelmet vallott nekem, és nem tudtam megértetni vele, hogy nem Dóra vagyok. Na az nagyon kellemetlen volt.
Felnevetek, hangosan és hosszasan. – El tudom képzelni az ötödikes kis Ramit ahogy próbálja megértetni valakivel, hogy nem jó ötlet, ha szerelmet vallanak neki. Még ha legalább lány lett volna az illető igaz?
- Ha-ha. Talán az egy fokkal jobb lett volna, igen.
Feldobja az érmét, és nagy vigyorra fordítja ismét felém a fejet. Mázlista. Próbálok semleges arckifejezést vágni, de nyilván nagyon izgulok, mit talál ki megint.
- Tiéd a táncparkett, én már kitomboltam magam.
- Nee!
Megvonja a vállát, tölt nekem egy italt biztatásul és átnyújta.
- Gyerünk, mutasd meg mit tudsz, ne szerénykedj! – kacag fel.
- Mocsok.
Kiveszem a kezéből az italt, lehúzom és felállok. Bizonytalanul lépkedek előre, érzem, hogy Rami szinte le sem veszi rólam a szemét. Mozogni kezdek lassan, de iszonyat bénán érzem magam. Talán ha nem lenne bennem ennyi alkohol, még erre sem lennék képes. Ramit figyelve, olyan érzésem van, mint aki szétszedne, ha lenne rá lehetősége. Kinyújtom a kezem és hívogatóan intek magam felé. Szerencsére nem kell sokáig kérlelni, felpattan a székről és felém sétál. Odaérve megfogja a csípőmet és egészen hozzám simul. Én is ráfogok a derekára, szorosan magamhoz húzom. Hozzám hajol egy csókért, de végül csak végig húzza az ajkait az enyémen incselkedve velem. Fordulok vele és belenyomom a mellettünk lévő székbe, főlé hajolok és hosszan megcsókolom. Hevesen játszik a nyelvünk egymással, majd megemelkedik a székből és megfordul velem, ő is belenyom a székbe. Hagyom magam, de nem engedem el. Húzom magamra, mélyen beszívom az illatát. Szórakozik velem, odahajol, hagyja, hogy megérezzem az ajkait, de nem csókol meg.
- Vedd le a pólódat – utasítom félhangosan.
Eltolja magát tőlem, pár pillanatig szemezünk mire megadja magát a kérésemnek.
- Igen, asszonyom.
Teljesen felegyenesedik, de le sem vesszük egymásról a szemünket. Lassan, idegörlően elegánsan húzza le magáról a pólót és engedi a lába mellé esni, majd visszahajol és olyan forrón csókol meg, hogy fel kell nyögjek.
- Mit még? – suttogja a fülembe. – Szeretem, ha megmondod, mit csináljak.
Végig csúsztatom a kezem a nyakától, le a mellei között, végig a hasán és beakasztom egy ujjam a nadrágja szélébe.
- Vedd le ezt is.
Elmosolyodik, feláll, hátrébb lép egyet, hogy biztosan jól lássam, és pár pillanatnyi szemezés után lassan kigombolja a nadrágját, lehúzza a sliccet és elkezdi levenni. Érzem, ahogy fellángol bennem valami vágy, kívánat, amin nem tudom mennyire lehet uralkodni. A nadrágot is a földre dobja és ismét hozzám simul, de már sokkal közelebb és sokkal hevesebben mint korábban. Végig csúsztatom a kezem a hátán úgy, húzom magamhoz. Egyik keze először a mellemre téved, aztán lecsusszan a nadrág széléhez és játszani kezd vele. Hagyom neki egy darabig, de amikor megérzem, hogy ki akarja gombolni, hirtelen a kezére fogok. Abbahagyom a csókot is, kicsit hátrébb hajolok.
- Azt hittem, nem akarod elsietni a dolgot – jegyzem meg mosolyogva.
- Rendeljünk pizzát! – néz rám csillogó szemekkel.
- Mi? Most? – kérdezek vissza értetlenül.
- Éhen halok – kapok még egy lágy szájra puszit, aztán ott is hagy.
Felsóhajtok és feltápászkodom a székből. Visszamegyek a kis asztalhoz, összeszedem a poharakat és a narancsot, aztán a konyhába megyek, hogy elmossam őket. A továbbiakban még mindketten letusolunk, közben a pizza is megérkezik és megbeszéltük, hogy még egy fim is belefér az estébe. Befészkeltük már magunkat a fenti hálóba és kibontottuk a pizzát. Be kell vallani én sem ettem túl sokat a nap folyamán így iszonyat jól esett a meleg pizza, főleg arra a töménytelen alkohol mennyiségre, amit megittunk.
Nem volt a legjobb film, amit életem során láttam, de egynek elment, főleg, hogy Rami társaságában lehetek. Míg ő kiment az utolsó mosdó túrájára így lefekvés előtt, elszabadult velem a fantáziám és előtúrtam pár gyertyát, meggyújtogattam őket ezzel baromi jó hangulatot adva a szobának. Magam sem tudom, mit hoz még az este, de már úgy érzem nem mondanék nemet semmire, amire Rami igent mondana.
Hallom, ahogy nyílik a szoba ajtóm, majd lassan be is záródik és léptek közelednek az ágyam felé. Nem fordulok meg, de egy-kettő megjelenik mellettem az ágyban Rami. Csak félig fekszik le, féloldalasan még tartja magát, engem néz a gyertyafényben. Nem tudom Ő hogy van vele, az én fejemben még mindig jócskán jelen van az alkohol, és annak hatása. Megemelkedek és filmbe illő jelenethez méltóan a lehető leglassabban hajolok oda hozzá, közben minden kis rezzenésére figyelek. Annak ellenére, hogy az én tusfürdőmet használta, még így is vadítóan jó illata van. Finoman adok egy puszit az ajkára, majd még egyet. Erre már ő sem tétlenkedik, hamar viszonozza és megcsókol. Nyelve könnyedén csúszik át a számba az enyémmel játszani. Keze a derekamra téved, óvatosan becsúsztatja a pólóm alá, majd megragadja a derekam és a hátamra fordít. Fölém kerekedik, de nem hagyja abba egy pillanatra sem a csókot, én pedig nem ellenkezem. Felpezseg a vérem, nem is tudom mikor éreztem utoljára ilyen hevességet, és vágyat. Mindkét kezemmel Rami felsőjébe markolok és elkezdem lehúzni róla. Hagyja, sőt még segít is a végén minél hamarabb megszabadulni tőle. Végig simítom a testét, rámarkolok a melleire, mire Rami felnyög és megvonaglik rajtam. Gyönyörű látvány, érzem is a gyomromban tomboló izgatottságot és a lábam közti nedvesedést. Ismét megcsókol, majd elszakad a számtól és a nyakamat kezdi ostromolni. Közben keze a pólóm alá szökik és elkezdi feljebb húzni. Érzem benne a bizonytalanságot, hiszen, ez az a pont, ahol mindig leállítom, de most biztatásként megemelem a derekamat, hogy könnyebben fel tudja húzni. Kicsit elemelkedem az ágytól, míg rólam is lekerül a póló, aztán visszafekszem kényelmesen. Rami végig csókolja a nyakamat, lassan a kulcscsontomat. Szemügyre veszi a melleimet, amik eddig teljesen fedettek voltak előtte. Lassan halad lefelé az apró csókokkal, míg eléri a mellbimbómat. Erősen megszívja, fel is kell nyögjek, olyan jól esik, majd játszani kezd rajta a nyelvével. Akaratlanul is mozogni kezd alatta a csípőm, persze ezt ő is észre veszi, így egyre inkább húzni kezdi az agyamat. Átmegy a másik mellemre is, azzal is nagyon sokat eljátszadozik, és halad lefelé apró puszikat lehelve a bőrömre. Szuszogok alatta, túrom a haját, húzom magamhoz. Nem gondoltam volna, hogy ennyire lázba tud majd hozni, ennyire vágyni fogok az érintésére. Végül elér a nadrágom széléhez, végig nyalja előtte a bőrömet, belőlem pedig feltör egy nyögés. Nem késlekedik tovább, megragadja, a nadrágom és meghúzza lejezve, hogy emelkedjek. Megadom magam, és hagyom, hogy lehúzza a nadrágom. Egyből magamra vonom, megcsókolom, érzékien nyelv csatázunk pár pillanatig, mire Rami keze letéved, és végig húzza a puncimon. Megfeszülök, bele is nyögök a fülébe, akaratosan nyomom hozzá magam ismét a kezéhez, de ő arrébb húzza, hogy végig simítson a combomon is, és egy pillanatra mindketten lefagyunk. Ő attól, amit ott lent talál, én meg mert megtalálta. Persze egyből elemelkedik, hogy megnézze, de nem hagyom neki. Idegesen eltolom magamtól és magamra húzom a takarót, a pólóm után kezdek kutatni.
- Ez mégis mi a francot jelentsen? – förmed rám kicsit Rami, mikor már ismét pólóban visszafekszem az ágyba.
- Inkább, csak aludjunk, jó? Úgy sem akartad elsietni – próbálok nyugodt hangot megütni.
- Te csináltad magaddal, vagy..?
- Nem mindegy? – emelem meg a hangomat. – Kurvára mindegy, hogy miért jó? Nem akarok erről beszélni.
- Hű, wow! Akkor ne beszélgess velem baszdmeg!
Eltolja magát az ágytól majd teljesen felkel. Idegesen kezd kutatni és kezdi magára rángatni az utcai ruháit. Feltolom magam az ágyban, hogy rendesen lássam mit csinál.
- Mire készülsz, Rami?
- Mire készülnék? Haza megyek…
Egyik kezével, még a nadrágját rángatja, a másikkal a pólót próbálja magára varázsolni úgy indul meg az ajtóm felé. Összeszorul a mellkasom, alig kapok levegőt, forogni kezd velem a világ, a vérnyomásom az egekbe, szinte minden pumpálását érzem a nyaki ütőeremnek. Ráharapok az ajkamra és kipattanok az ágyból. Rami után lépek, és megragadom a karját. Visszahúzom, azonnal hajolok, hogy megcsókoljam, érzem, hogy ezt megint elbasztam, de Rami megtorpan. Megfeszül az érintésem alatt, érzem az ellenállását.
- Vörös!
Szinte gyomorszájon vág ezzel a szóval. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szituációban fogja elhagyni a száját. Megfagy bennem minden, a tekintete határozott, dühös, és valahol csalódott is.
- Majd, ha sikerül túllépni az egódon, és esetleg hajlandó vagy beszélgetni velem, keress meg. Jó éjszakát Ingrid…
Jajj de vártam már,, és iszonyatosan jó lett,,,bár most azt hittem beteljesedik a dolog,, de jó kis csavart tettél a végére. Várom már a következőt
Én meg igyekszem türelmesen várni 🙂
Tudom, hogy mindig azzal jövök, hogy igyekszem sűrűbben jelentkezni :D. Most inkább azt mondom, hogy igyekszem már ezt betartani.:))
De vártam már és iszonyat jó lett. A vége megint milyen lett ajjjj… Ne várakoztass sokáig a következő résszel 🙂 légyszi 🙂