Két napja próbálom lekötni magam több-kevesebb sikerrel. A munkába temetkezés egy jó tervnek bizonyul, míg betegek köreibe zárom magam és rájuk összpontosítok, addig kevesebbszer jut eszembe Rami. Még mindig alig fér a fejembe, hogy ennyire hirtelen minden tönkrement, ami szép és jó volt vele. Naivan azt hittem, talán működhet köztünk valami. Aztán egy szempillantás alatt minden kis felépített hitem romokban hever a padlómon. Állhatok felette naphosszat, nem találom a kirakós illeszkedő darabjait. Ha szeretném is ismét felépíteni a kártyavárat, azt sem tudom, hogy kezdjek neki. Sosem voltam jó az önkifejezésben, arról nem is beszélve, hogy a mások után futásba egyenesen borzalmas. Mindig is úgy életem az életem, ha valaki ki akar lépni belőle, nyitva van neki az ajtó, nyugodtan megteheti. Közben meg itt van ez a furcsa érzés a mellkasomban, nem akarom, hogy ennyi legyen. Nem végződhet ennyire borzalmasan.
Ma csak egy páciens jött hozzám, egész kikapcsoló és üdítő volt számomra is. Most, hogy elment kicsit feltöltődve állok a nappaliba és agyalok. Átsétálok a dolgozó szobámba, felnyitom a laptopomat és megnyitom a böngészőt. Nem mai darab már, így kicsit lassan tölti be a kívánt oldalt. Rami nevét gépelem a keresőbe és rákattintok a kis kereső jelre. Újabb várakozási idő, de nem hiába. Sikerül találjak egy cikket, amit bizony Rami írt. Megnyitom, de nem az elolvasásával bajlódok. Engem a cég érdekel, ahol Rami dolgozik. Ha már otthon nem hajlandó velem beszélni, talán ez lehet az utolsó mentsváram. Addig nem hátrálok meg, míg meg nem hallgat. Pár perces keresgélés után rá is találok a címre. Papírlapot és egy tollat veszek elő, felfirkantom és úgy, ahogy van, ott hagyom a gépet. Már indulok is, úgy érzem, most semmi nem állíthat meg.
Leparkolok az irodaház előtt. Elég nagynak tűnik, a képeken kisebbnek látszik. Gondolkozz Ingrid, hogy találsz meg ekkora épületben egy bizonyos személyt. Kikászálódom a kocsiból és az épület felé lépkedek, közben kattognak a fogaskerekek az agyamban. Lassan közelítem meg a bejáratot, ki is szúrom magamnak a portást, 50 körüli úri ember. Megigazítom még a hajamat, mielőtt kinyitom az ajtót. Magamra erőltetem a legkedvesebb mosolyomat.
Végig néz rajtam, nem igazán érti, hogy mit is keresek én itt pontosan.
Szinte agresszívan vágódok be az asztala mögé visszanyomni a kezét a telefonra.
Elengedem és visszahelyezkedem a pult elé, ahol eddig is állnom kellett volna.
Még mindig rémülten néz rám, sikeresen lesokkoltam. Ügyes húzás volt Ingrid! Aztán rázni kezdi a fejét. – Nem, én nem mondhatom meg. Nem lehet oda csak úgy felmenni.
Ellágyulok, a lehető legbarátságosabb arckifejezésemet veszem elő.
Megköszörülöm a torkomat, gondoltam, hogy nem fog könnyen menni, készültem mindenre. Beletúrok a zsebembe, előveszek egy 20ast és az asztalra csúsztatom.
Látom a szemében, hogy felcsillan a pénz láttára. Már majdnem elhiszem, hogy segíteni fog, amikor nem nyúl érte. Megforgatja a szemét, felhúzza a szemöldökét.
Felsóhajtok, ismét a zsebembe túrok. Nagyon sokba fog nekem ez a beszélgetés kerülni! Újabb 20ast veszek elő és a másik mellé csúsztatom.
Látom, ahogy eltörik benne a munkába vetett hűsége, próbál ellenkezni, de ekkor az orra elé csúsztatom immár a harmadik 20ast.
Akkorát nyel, hogy még a főnöke is biztosan meghallotta, én pedig tudom, hogy nyertem. Alig bírom ki, hogy ne vigyorogjak. Közelebb hajol és int, hogy én is tegyek így. Elmondja, melyik emeleten találom, aztán közli, hogy legyek nagyon óvatos. Áttolom neki a pénzt, megköszönöm a segítséget és a lifthez sétálok. Beszállok, megnyomom az 5. emelet gombját, még egyszer összenézünk a portással, aztán záródik az ajtó és indul velem a lift. Ahogy kinyílik az ajtó, kommandó üzemmódba kapcsolok. Próbálok nem feltűnően közlekedni és megközelíteni az 513-as szobát. Már majdnem ott vagyok, amikor megpillantom Ramit. Pont a szobából jön ki, kezében egy üres bögrét lóbál. Nem tűnik jókedvűnek, sem pedig kipihentnek.
A fal mellé lapulva figyelem, nem akarom, hogy idő előtt meglásson. Igazság szerint nem volt megtervezett idő, de ha lehetőség van rá már csak ne a folyosó közepén botoljunk egymásba. Mázlim van, mert a másik irányba veszi a lépteket így simán tudom követni. Nem néz hátra, hiszen miért is gondolná, hogy bárki is követi? Befordul egy kis szobába, kávézó helyiségnek ítélem meg, persze, hogy nincs bent egyedül. Francba! Gyors léptekkel az ajtó mellé sétálok, neki dőlök háttal és várok, közben idegesen dobolok kezemmel a combomon. Jó pár perc eltelik, mire az idegen távozik a helyiségből és Rami egyedül marad bent. Több sem kell, már fordulok is be a nyitott ajtón. Azzal a lendülettel csukom is magunkra az ajtót, ahogy beérek. Elfordítom a kulcsot is a zárba, másik kezemmel az ablak melletti redőny zsinórját húzom meg, ami hangos robajjal adja meg magát és zuhan le. Rami ijedten fordul meg, rémülten néz rám, még a kávéja egy részét is magára borítja, annyira megijesztem.
Közelebb sétál, tekintete ellenséges. Nyomát sem látom a régi énjének. Tényleg ennyire megutált volna? Nagyon közel áll meg, várakozó pillantást vet rám.
A falon levő órára pillant, aztán vissza rám. – Igyekezz.
Nem változik meg a tekintete, szinte üres, nem látok benne érzelmeket. Talán gyűlöletet, és haragot. Nem mozdulnak az ajkai sem válaszra.
Tekintete elszánt, még csak a könyörület legapróbb jelét sem látom.
Nem adja meg magát, még közelebb lép jelezve, hogy szeretne távozni a szobából. Felsóhajtok és ellépek az ajtótól. Azonnal nyitja, és már bent sincs. Vissza se néz rám. Úgy érzem magam, mint akit gyomorszájba rúgtak. Kiabálni akarok és felborítani mindent, ami az utamba kerül, ehelyett csak azon kapom magam, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Azonnal letörlöm és veszek egy mély levegőt. Meg még mit nem! Megacélozom magam és visszasétálok a kocsimhoz.
Egész délután nyugtalan voltam, nem bírom feldolgozni a kudarcot. Kell valami, amivel leköthetek magam, valami elterelés. Van egy bár, már ezer éve, hogy megfordultam ott. Akkoriban is szinte csak Márk miatt mentem oda. Viszont most egyértelmű, hogy Márkhoz nem fordulhatok, hiszen amilyen jól áll a szénám, vele is rendesen összekaptam. Azon kívül viszont nem tudok olyan megbízható forrást, amire nekem most szükségem van.
Kicsípem magam, elegáns egybe ruhát húzok, tűz vörös rúzst is teszek fel. Hajam kiengedve hagyom, és egy szexi magas sarkút választok az alkalomra. Hívok egy taxit és már gurulok is a ma esti végzetem felé. Minden reménységem belevetem, nagyon remélem, hogy legalább most nem mondd csődöt semmi.
A biztonsági őr még utánam is fütyül, amikor elhagyom a bejáratot. Ahogy belépek a terembe, azonnal végig futtatom a szemem a tömegen. Márkot keresem, de szerencsére nem látom. A pulthoz sétálok, kérek magamnak egy italt és neki dőlve ismét ellenőrzöm a tömeget, de még mindig nem látom sehol Márkot. Végig fut rajtam valami megkönnyebbülés féle. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni neki, de nagyon úgy tűnik, megúszom.
Végig nézek az emberemen, öltönyben van, jó vágású. Ha hetero lennék, még akár az esetem is lehetne. Bár a szakáll nem az erősségem, de csak rövid van neki, ízléses és rendesen karbantartott. Elmosolyogok és közelebb hajolok, hogy ne kelljen kiabálnom.
Feltűnően végig mérem még egyszer, ő is érezze, hogy nem bízok meg akárkiben, de végül elfogadom a kéznyújtást, hagyom, hogy az asztalához vezessen. Amint leülünk, rendel nekem még egy kört az innivalóból.
Felvonja a szemöldökét, közelebb húzódik, mélyen a szememben kutat.
Érdeklődővé válik a tekintete, rámarkol a combomra.
Látom a szemében fellobbanó arrogáns gondolatokat, de nem érdekel. Ma már semmi nem érdekel. Fájdalmat akarok érezni. Szenvedni akarok, érezni a legrosszabbat, amit csak lehet, amit a legjobban utálok. Erőszakot, kínt, gyötrelmet. Semmivel sem akarok foglalkozni, csak azzal, hogy minél nagyobb borzalmakat élhessek át. Egy férfival, akit még csak nem is ismerek, akit majd gyűlölhetek magam helyett, amikor már végzett velem.
Megragadja az arcomat és közelebb húz magához. Reflexszerűen hárítom a csókot.
Nem foglalkozva velem ismét megragadja az arcomat. Erőt kell kifejtsek, hogy el tudjam tolni magamtól.
Egyre jobban rám van gerjedve, erőszakosan rántja el a kezem és tapad ismét a számra.
Végig nézem a “megmentőmet”, bár ne mentett volna inkább senki sem meg.
Márk gondolkozás nélkül megragadja a pasast az öltönyénél fogva, lerántja a földre, maga alá gyűri és már üti is ököllel, ahogy csak tudja.
Az egyik biztonsági őr fogja le Márkot. Lecibálja a másik pasasról és a kijárat fele indul meg vele. Tátott szájjal figyelem, ahogy elvonszolják Márkot. Felpattanok és azonnal a mosdó fele veszem az irányt. Vízre van szükségem, különben biztos, hogy rosszul leszek.
Percekig folyatom a vizet és mosom az arcom, a nyakam míg lehiggadok. El sem hiszem, ami az imént történt. Dühös vagyok, amiért elcseszte az estémet. Ráadásul ilyen gyerekes módon. Összeszedem magam, belenézek a szemembe és elhagyom a helyet.
Egyenesen Márk lakásához megyek, ütni kezdem az ajtót, kiabálok, hogy nyissa ki, de semmi. Hallom, bentről zene hallatszik, amit persze felnyom maxra, hogy még véletlenül se hallja, amit mondok. Rámarkolok a kilincsre, elfordítom és megnyomom. Meglepetésként ér, de az ajtaja nyílik. Belépek, becsapom magam mögött az ajtót, táskámat csak a földre dobom.
Felpattan a székből egyből elém áll, szikráznak az ő szemei.
Sarkon fordulok és indulok otthagyni. Már majdnem az ajtónál vagyok, amikor Márk megragadja a karomat, visszaránt, megfordít és a falnak nyom.
Elakad a szava, látom a szemeiben, hogy kiszámíthatatlan mit fog lépni. Félelmetes, de valami jóval tölt el. Talán, ha eléggé felbosszantom, ma este Márk is meg tudja nekem adni, amire vágyok. Egyszer már sikerült, bár akkor nem esett jól, de most úgy érzem, semmi sem esne olyan jól.
Erőszakosan nyomul előre, nem enged szabadulni. Nem tudok hátrálni sem, mert a falnak vagyok szorítva. Szabad kezemmel a mellkasát kezdem ütni.
Erre már megtorpan, szinte lefagyva néz rám, amiért ilyen súlyos szavakat vágok hozzá, de nem érdekel. Itt a lehetőség és nem hagyhatom elveszni.
Beleüt a falba ököllel, nem sokkal landol a fejem mellett a keze.
Szemezünk pár pillanatig, aztán elhátrál és leengedi a kezeit is.
Felé lépek, mélyen a szemeibe nézek. Fogalmam sincs, mit mondjak, de nem érhet itt véget, nem mehetek úgy haza, hogy még mindig egy óriási terhet cipelek a vállamon.
Felvillan a szeme, eltaláltam. Megrándul a szája széle, de végül nem mondd semmit. Ismét erősen a vállamra fog, ránt rajtam egyet, hogy megfordítson és a falnak lök. Szorosan mögöttem van, benyúl a lábam közé rámarkol a tangámra és egy erős mozdulattal szétszakítja. Hallom, ahogy az agyag megadja, magát én pedig felkiáltok a fájdalomra, ahogy az agyag a bőrömbe mélyed. A következő pillanatban, Márk keménységét érzem a fenekemnél. Feltűri a ruhát, hálás vagyok, amiért azt nem tépi szét rajtam. Lábával erőszakosan szétfeszíti az enyémeket és egy hirtelen mozdulattal bennem is van. Egészen kifeszít, fejemet a falnak nyomja a könyökével. Felnyögök, mire hallom Márk elmosolyodik mögöttem.
Fáj. Kegyetlen érzés. Márk izomból dönget, talán ennyire agresszív még sosem volt velem. Hagyom magam, nem ellenkezem semmiben sem. Gyorsít a tempón, kezdek lezsibbadni. Át adom magam a gyötrelemnek, amire szükségem van. Becsukom a szemem és arra gondolok, mielőtt Rami távozott ma abból a szobából. Arra a kegyetlen tekintetre, gyűlölet volt benne. Alig bírok már állni, kegyetlen fájdalom lesz úrrá rajtam, megadják magukat a lábaim. Márk alám karol, hogy megtartson, de nem hagyja abba. Visszatérnek a gondolataim Ramihoz, a hozzám intézett szavaihoz. Minden egyes szót kimondok magamban újra és újra. Addig ismételgetem, míg már Márk elviselhetetlenebbé válik, mint a szavak, amíg már semmi másra nem tudok gondolni, csak hogy Márk leálljon és véget érjen ez a gyötrelem.
Rémület fut végig rajtam. Összeszedem minden maradék erőmet, de hiába. Még csak mozdítani sem tudok rajta. Elvesztettem az egyetlen embert, akiben bízhattam. Aki bármikor rendelkezésemre állt, akármikor csengettem be hozzá. Most már ő is gyűlöl, mind ezt csak, hogy nekem jó legyen. Én megkapjam, amire vágytam. Hát most megkaptad Ingrid, büszke lehetsz magadra! Hallom már nincsen messze a vége. Márk sem bírja már tovább. Lök még rajtam egyet, aztán elenged és el is lép mögülem. Fordul velem a világ, nem tudom megtartani magam, összerogyok. Márk lába tompítja az esést, de nem tart meg, kilép alólam.
Várom a folytatást, de semmi. Távolodó lépteket hallok, Márké. Itt hagyott a földön úgy, ahogy vagyok. Távolba hallom még egy ajtó csapódását. Össze kellene szedjem magam, de úgy érzem mozdulni sem tudok. Jó pár percbe bele telik, míg összekaparom magam, de csak annyira, míg a táskámból előkutatom a mobilomat. Hívok egy taxit, amíg kiér, van ismét jó pár percem összeszedni magam annyira, hogy kibírjam a kocsiig. Legszívesebben felkiáltanék, amikor bekászálódok a hátsó ülésre, de összeszorítom a számat. Nagy nehezen sikerül elmondjam a címemet. Kimerültnek érzem magam, nagyon nehezen tudok ülni. Figyelem egy ideig a házakat, aztán megadom magam a fáradtságnak és hagyom lecsukódni a szemem.