Nagyon fáradt voltam, amikor hazaértem, nem is csináltam szinte semmit így mára jó sok minden felhalmozódott. Úgy döntök, egy tartalmas reggeli után bele vetem magam a munkába.
Már serceg a tükörtojás a serpenyőben, zöldségek összevágva, amikor tányércsörömpölésre leszel figyelmes. Hátrakapok a fejem, Dórát látom meg pakolni. Megterít, de persze, hogy magának is rak egy tányért így aztán kénytelen vagyok az egyik tojást neki adni, viszont cserébe szeletel kenyeret, azt amúgy is nagyon utálok.
A reggeli felét sikerül kulturált emberek módjára elfogyasztani egymás mellett, de végül Dóra megtöri az idillt.
Épp egy falatot emelek a számhoz, afelett nézek rá a testvéremre, de csak megvonom a vállam.
Összehúzom a szemöldökömet. Leengedem a villámat, úgy nézek ismét Dórára.
Forgatja a szemeit, aztán ő is leteszi a villát a kezéből, felkönyököl az asztalra, kicsit közelebb hajol.
Megakad a falat a torkomon, köhögni kezdek, érzem még a könnyem is kicsordul, mire sikerül visszaszerezni a légcsövembe szalad kajadarabot. Hangos csattanással rakom a villát a tányérra, idegesen nézek Dórára.
Megvonja a vállát, jóízűen bekap egy újabb falatot.
Kezd felfordulni a gyomrom, sejtem mire akar kilyukadni.
Annyira ledöbbenek, hogy rágni is elfelejtek. Próbálom letuszkolni a számban maradt megrágatlan falatot, de fáj, kegyetlen érzés. Olyan könnyedséggel mondta ki ezt a tényt, mintha csak az időjárásról csevegnénk. Nem akarok hinni neki, de a tekintete túl komoly, hogy csak vicceljen.
Legszívesebben kiütném a kezéből és a földhöz vágnám az egészet, ehelyett próbálok nyugodt maradni. Ha ez igaz is, Dóra nem jöhet rá, hogy rosszul esik.
Nagyobbat nyelek a kelleténél, de próbálom leplezni az idegességemet, fogalmam sincs mennyi sikerrel.
Abba hagyja a rágást, leteszi a villát, eltolja magát az asztaltól. – Hogy ő is pont ugyan annyira akarta, mint én, viszont nem voltak kételyek, nem volt ott a levegőben, hogy talán mégsem kéne… Ergo, ti már… – felhúzza a vállat, feláll és kifelé indul a konyhából.
Visszafordul az ajtóból és széles mosolyra húzza a száját. – Nem volt ideje megnézni, egyből rárontottam, amint ajtót nyitott.
Fel sem tudom fogni. Dóra már jó pár perce távozott a konyhából, én még mindig ugyan abban a pozícióban ülök, magam elé meredve. Újra és újra végig futtatom Dóra szavait a fejemben. Minden egyes alkalommal hozzá csatolom a tegnap elcsattant csókokat. Azok nem csak szimpla csókok voltak, nem olyan, mint eddig. Meleg volt, lágy, dúlt benne az érzelem. Jelentése volt, nem csupán élvezeti értéke. Mintha, történt volna köztünk korábban valami. Valami, ami közelebb sodort a tudtunk nélkül. Pontosabban mondva az én tudtom nélkül. Fordul velem a világ, amikor összekapcsolom a két történetet és megjelenik a közös pont.
Ingrid mért nem említette? Mért nem tett egyetlen utalást sem? Még csak jelét sem láttam rajta, hogy…
Felszaladok a szobámba, magamra zárom az ajtót. Percekig csak körbe-körbe mászkálok. Ennek az egésznek semmi értelme. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Dóra csak átvert. Nem történhetett meg, nem az nem lehetséges. Ingrid nem ennyire felületes. Biztos vagyok benne, hogy kiszúrta volna.
Lezuhanok az ágyamra és az asztalomon heverő telefonra esik a pillantásom. Fogalmam sincs mi ez az egész, de egy ember van, aki információval szolgálhat. Kezembe temetem az arcomat, érzem, hogy forró, ami azt illeti melegem is van. Nem tudom, mért érint ennyire rosszul ez az egész. Talán mert én néztem ki magamnak? Egyáltalán kinéztem magamnak? Az igazat megvallva, azt sem tudom, hogy mit akarok tőle, csak azt tudom, hogy borzalmasan megfogott.
Idegesen harapdálom a számat, érzem, ahogy az elhalt bőrsejtek lehámlanak a fogaim ostroma alatt. Győz a kíváncsiságom és felállok a telefonért. Kikeresem a számot és hagyom kicsengni. 4-5 búgás után már érkezik is a reakció.
Nem érkezik azonnali válasz. – Rami, én… Ideállított, és se szó se beszéd nekem esett…
Még mielőtt válaszolhatna, kinyomom a telefont. Visszarakom az asztalra, de ahogy találkozik az asztallal, csörögni kezd. Nézem pár másodpercig, aztán kinyomom. Forog velem a szoba, nem merem elengedni az asztalt. Dóra szavai kavarognak az előbb elhangzottakkal. Egyezik a sztori, Dóra pont ugyan ezt mondta. A telefonom ismét csörögni kezd, felveszem az asztalról, kinyomom és ki is kapcsolom, aztán az asztalfiókom mélyére dobom és rázárom a fiókot. Nem akarom hallgatni a magyarázkodását. Nincs mit megmagyarázni rajta, felesleges lenne belekezdeni is.
Visszazuhanok az ágyamra, de az agyam nem hagyja abba a kattogást, szinte hallom, ahogy a kis fogas kerekek egymásnak csiszolódva borzalmas zajt keltenek. Sehogy sem tudom összerakni a történetet. Mégis hogy történhetett ilyesmi? Dóra hetero, mindig is hetero volt. Sosem volt jó a viszonyunk, és nagyon csúnya, gonosz dolgokat tettünk már egymásnak keresztbe. Ezt viszont még róla sem tudom elhinni, és mégis minden ott van feketén fehéren. Egy újabb bosszú, ami most nagyon betalált.
Hosszas gondolkozás után egy aprócska részletre leszek figyelmes. Míg Dóra azt állította, hogy Ingrid azt hitte én vagyok, most Ingrid egy szóval sem mondta. Összeszorítom az ajkaimat, megmarkolom a takarót, aztán még rácsapva egyet felpattanok az ágyról és Dóra szobája felé igyekszem. Kopogás és minden előzetes figyelmeztetés nélkül rontok be.
Az ágyon ül, és egy könyvet lapozgat, afelett pillant rám. – Kopogni ki fog?
Hozzá lépek, kirántom a kezéből a könyvet és a földre dobom.
Vigyor jelenik meg az arcán. – Ezt beláthattad volna azelőtt is, hogy ellopod a nőt, aki fontos volt számomra.
Pár pillanatig csak némán bámulunk egymásra. Aztán megpördülök és az ajtó felé igyekszem.
Megtorpanok egy pillanatra. Szívesen visszamennék képen vágni, de visszafogom magam. Megfogadtam, hogy nem alacsonyodok le az ő szintjére. Viszont szét vet az ideg, muszáj lekössem magam valamivel. A szobámba sietve begyűröm a táskámba a futó cuccomat. Kétsaroknyira van egy konditerem, úgy érzem, arra van most a legnagyobb szükségem. Amilyen gyorsan csak tudom, elhagyom a házat és vissza se nézek.