Vörös Kód 21.rész
- rész – Rami
Pár perc elteltével, Ingrid 2 pohárral, egy üveg borral, és a bornyitóval a kezében jelenik meg. Lepakolja a mellettünk lévő asztalra és kinyitja a bort. Leül mellém, először nekem tölt, majd magának is. Kezembe adja a poharamat, szembe fordul velem és mosolyogva kissé megemeli a poharat.
- Szerintem igyunk ma arra, hogy nem állt szándékomban az előbb kinyírni – még mindig mosolyog, várja, hogy koccintsak vele.
- Talán a legutóbbi alkalommal, szándékodban állt? – felhúzom a szemöldökömet.
- Volt egy pillanat, amikor nem tudtam, felül tudok-e kerekedni önmagamon.
Bólintok egyet, koccintok vele, és jóízűen kortyolok egyet a borból. Megköszörülöm egy kicsit a torkomat, leteszem a poharat. Felülök a kanapéra, Ingriddel szemben és törökülésbe helyezkedve az ölembe engedem a papíromat, egy tollat pedig az ujjaim között forgatok. Ingrid ugyan így tesz, a papírt és a tollat leszámítva, felhúzza magát törökülésbe velem szemben. Meglepetten figyelem, ahogy a térdeink összeérnek a kanapén, sosem szokott ilyen közel jönni.
- Hány kérdés van? – les rá a lapomra. – Várj! Ne válaszolj, egy pillanat.
Felpattan és sietve a konyha irányában távozik. ezt kihasználva közelebb húzom a kisasztalt, hogy törökülésben is kényelmesen elérjem a bort. Ingrid egy tállal, és egy távirányítóval a kezében tér vissza. Érdeklődve figyelem, aztán vigyorogni kezdek.
- Mi az? – néz rám értetlen tekintettel.
- Minek neked az a távirányító?
Ingrid nyom rajta egy gombot, és halk kellemes zene tölti be a szobát. Egyszerre azt sem tudom, hogy honnan szól, mintha minden kis négyzet centiméteren hangfalak lennének. Visszahuppan velem szembe, egy centivel sem ül távolabb, mint az előbb, ő a tálat engedi az ölébe, mint kiderült chipset hozott.
- Mit hittél, minek a távkapcsolóját hozom?
Egy darabig mélyen a szemébe nézek, a komolyságot viszont nem sikerül sokáig megőrizzem, ismét vigyor ül ki az arcomra.
- Csak pont úgy néz ki, mint valami kis vibrátor távkapcsolója…
Megdöbbenve néz rám, de végül elneveti magát és szórakozottan bekap egy falat chipset és rágcsálni kezdi.
- Te tényleg úgy gondolod, kiszaladtam felraktam egy vibrátort, hogy na, indulhat a móka?
Megvonom a vállam, átnyúlok az ölébe és kiveszek egy falatot.
- Sosem lehet tudni… – szórakozottan ráharapok. Lepillantok az ölembe lévő papírra. – Húsz kérdés. Készen állsz?
Kezébe veszi a bort, kortyol még egyet belőle, aztán határozottan bólint egyet.
- Essünk neki.
- 1. Mióta foglalkozol pontosan ezzel a szakmával?
- Mármint pontosan ezzel? Vagy az ehhez vezető utat is bele értjük?
Megvonom a vállamat. – Annyit mondasz el, amennyit szeretnél, vagy jónak vélsz. Nem szeretném, hogy kellemetlenül érzed magad.
- Azt is szeretnéd tudni hány éves vagyok? – elvigyorodik.
- Hát, ha már így felhoztad, akkor miért is ne? Legalább életéveidre tudom bontani.
- Lássuk csak, 21 voltam, amikor elhagytam az első iskolapadot, az 14 évre visszamenőleg. Ezt a vállalkozást pedig stabilan 8 éve indítottam.
Bőszen jegyzetelek, közben érzem, hogy Ingrid szinte le sem veszi rólam a tekintetét.
- 2. Hány embert kezeltél a 8 év alatt, és jelenleg mennyit?
- Fhu – beletúr a hajába. – Fogalmam sincsen, hogy a 8 év alatt mennyit. Sokat. Megközelítőleg vagy ötszázat biztosan.
Elkerekednek a szemeim, nem akarok hinni a fülemnek. Ingrid mosolyra húzza a száját, bólint egy haloványt, jelezve kifejti.
- Ebben az ötszázban nagyon sok mindenki benne van. Nagyjából havonta van 5 új jelentkező. Ebből az 5-ből 2 egészen biztos lemorzsolódik. 1 az elhanyagolgató és akkor marad 2, akivel úgy tényleg kapcsolatban is maradok. Aztán, hogy ez meddig tart azt már nem minden esetben én befolyásolom. Jelenleg 45 ember jár hozzám, veled együtt. Viszont ez is nagyon megoszló, van, akit csak félévente látok egyszer, van, akit 3 havonta, havonta, hetente. Ennél sűrűbb találkozót nem engedélyezek.
Ismét körmölöm a legfontosabb információkat, aztán Ingrid ölébe nyúlva újabb falatot szerzek magamnak. Öblítem egy korty borral.
- 3. Meddig tart egy kezelés?
- Ez teljesen egyén függő. Mindenki maga dönti el, hogy mennyit szeretne igénybe venni. A minimum kezelési idő, a 20 perc a maximum a 2 óra. Illetve a különböző kezelési szintek is megszabják.
- Erre kicsit később térjünk ki – szólok közbe.
Meglepetten néz rám, de csak bólint. Keze végig simít a combomon, pedig csak a poharáért nyúl, hogy kortyoljon a borából. Le sem veszem róla a szemeimet, nem tudom hova tenni az érintését, de nem úgy tűnik mint aki magyarázatot fog nyújtani rá. Felsóhajtok és visszapillantok a papírra.
- 4. Hogyan, mi szerint van felépítve egy-egy kezelés?
- Mindig a legrosszabbtól próbálok haladni a kellemesebb felé, persze ezt már te is tapasztalhattad, hogy nem mindig így éled meg. Viszont mindenképpen a végén kell jönnie a feloldozásnak. Nincs konkrét séma, általában rögtönözni szoktam. Ami akkor kedvemre van.
- 5. Mi befolyásolja, hogy mikor hagyod abba a kínzást?
- Teljes mértékben a kezelt tűrőképessége. Ha úgy látom, hogy már nem bír többet, váltok. Ezt nekem fel kell ismerni, mert ha rosszul mérem fel, az nagyon kellemetlen. Itt jön be a védő szó. Ha az elhangzik, azonnal mindennel fel kell hagyjak.
- Sokszor hangzott már el ott lent a védőszó?
- A 8 év alatt? – felkuncog. – Párszor megtörtént már, igen.
- Ezután voltak még további kezelések?
- Volt, akinél igen, és olyan is volt, akinél ott volt a vége.
- Hm, és esetleg olyan, hogy azt mérted fel, hogy nem bírja már tovább, de még bírta volna?
- Ilyen is biztosan előfordul, de nem szokták megkérdőjelezni, hogy miért állok le. Senki nem kérte még, hogy folytassak egy adott tevékenységet, ne hagyjam abba.
- Soha?
- Soha.
- Ha esetleg lenne erre példa, megtennéd?
Nem válaszol azonnal, egyből a szemeimben kezd kutatni. Még a szemeit is összehúzza.
Megrántom a vállamat. – Csak kíváncsi vagyok, ha azt kérnék üss még, ne állj le, akkor mit tennél.
- Valószínűleg engednék a kérésnek, hiszen ő fizet nekem szolgáltatásért és nem fordítva.
- 6. Egy nap hány foglalkozást tartasz?
- Kettő-három, igénytől függően. Többet semmiképpen sem, már a három ember is fárasztó, főleg ha mind a három 1 órás foglalkozást kér.
- Mennyi pihenőt szoktál tartani két kezelés között?
- Általában egy órát mindenképpen, de volt már példa rá, hogy csak fél óra volt, viszont azt nem igazán szeretem.
A következő kérdés előtt ismét kortyolok, kettőt is a borból, megköszörülöm a torkomat. Kissé zavartan nézek Ingridre, talán még el is pirulok egy kicsit. Időhúzásként gyorsan össze fogom a hajam, érzem, hogy kezdek nagyon kimelegedni. Nem gondoltam, hogy ilyen zavart fogok érezni a kérdések feltételekor. Összeszedem magam, bár érzem, hogy ég az arcom, és ez talán a kérdés feltétele után csak még rosszabb lesz, de most már nem fogok meghátrálni.
- 7. Milyen eszközökkel dolgozol, melyik a legbrutálisabb?
Összehúzza kicsit a szemeit, de végül vigyor ül ki az arcára. Követi példámat, és ő is igen jócskán meghúzza a mellette levő poharat.
- Ha már a kérdés feltétele is zavarba hozott, mit fog kihozni belőled, ha megválaszolom a kérdést?
- Meglátjuk – bólintok, hogy készen állok.
- Kezdem a gyengébbektől, és akkor egyben válaszolok a legbrutálisabbra is, azt hagyom a végére. Vannak a cirógatók, csukló és karkötözők, boka és lábkötözők, függesztők, távtartók, bondage kötél, bondage szalag, korbácsok, nádpálcák, nyakörv is van, de azt csak külön kérésre szoktam használni. Aztán lássuk csak, van lovagló pálcám is, szájpecek, terpesztő rúd, különböző vibrátorok, gésa golyó, bimbó csipesz – tart egy kis szünetet, rajtam pihenteti a szemeit.
Érzem, hogy még nem fejezte be, csak vár, hogy mindent le tudjak jegyzetelni és még hagy nekem egy kis levegővételnyi szünetet.
- Ezek voltak a kellemesek? – teszem fel kicsit félve a kérdést.
- Nálam nincs olyan, hogy kellemes – mosolyra húzza a száját. – Viszont kellemetlen és kellemetlen között is van különbség. Sokan ezektől tartják magukat a legtávolabb, és már a gondolattól is irtóznak, szóval talán a legdurvábbak az anális segédeszközök. Vannak dugók, gyöngysorok, kampók…
- Jó, jó… azt hiszem, hogy elég lesz ennyi.
Érzem, hogy rákvörös lettem, de nem érdekel, nem akarom tovább hallgatni ezt a részét. Persze Ingrid csak kinevet. Mocskosul kinevet, ettől talán kissé kellemetlenül is érzem magam, de hálás vagyok neki, hogy nem részletezi nekem tovább az eszközöket.
- 8. Mit szeretsz a legjobban használni? – kicsit már-már félve nézek fel újra, Ingrid arcán még mindig vigyor mutatkozik.
- Nincsen kedvencem. Nem tudnék meghatározni egy eszközt. Sok eszköz együttes használata hozza meg a kívánt hatást.
- 9. A különböző szintek miben térnek el egymástól? Lehet ugrálni a szintek között, vagy egy ember csak egy szinten mozoghat?
- Leggyengébbtől a legdurvábbig. 5 szint van, mint azt már te is jól tudod. Az első szinten szinte csak beszélgetünk. A másodikon már megkötözve történik az elbeszélgetés. A 3.-ban már fenyítés is szerepelhet. A 4. nagyon hasonló az 5.-hez annyi változtatással, hogy míg a 4. tartalmazza a saját akaratot, az 5. mindenben kiszolgáltatott, ott nincs saját tudat, csak a teljes behódolás. Ugrálni, hát… nem szeretem. Természetesen, ha valakivel olyan viszonyban vagyunk és mondjuk, szeretne enyhébb szintre lépni, ám legyen, vagy valaki valamiért keményebb kezelésre vágyik, annak sem vagyok elrontója, de főként tartsuk magunkat a kezdeti megállapodásokhoz.
- 10. Volt olyan, hogy komolyabb sérülést okoztál?
Erre már nem érkezik egyhamar válasz, de tartja velem a szemkontaktust. Ízlelgeti a szavakat. Majd szép lassan és határozottan bólint egyet.
Nem mondd többet, pedig hazudnék, ha azt mondanám nem csigázta fel az érdeklődésem, de talán erről nem illik nekikezdenem faggatni így tovább lépek.
- 11. Csak nőket vállalsz?
- Teljes mértékben.
- Volt próbálkozás pasi részről?
- Volt, de nem vagyok hajlandó rá, így még csak szóba sem kerülhet, hogy bárkit is kezelés alá vegyek, aki vesszővel rendelkezik.
- 12. Elvállalsz olyat, aki nem szimpatikus? Mi befolyásol abban, hogy valakit elvállalsz, valakit nem?
- Ha egyáltalán nem szimpatikus, akkor nem vállalom. Olyannak kell lennie a hozzá állásnak, a kisugárzásnak. Kell az, hogy valami megfogjon az illetőben, ahogy felkeres, a megjelenése, a gesztusai… bármi.
- 13. Ha dühös vagy valakire, akkor az megmutatkozik a munkád során?
- Elméletben nem kéne neki, nem lenne szabad. Oda szoktam figyelni, hogy a magánéleti dolgaimat ne keverjem a munkámmal. Ha pedig egy páciensre haragszom, nem vállalom, amíg le nem csillapodok.
- 14. Volt olyan, aki már kigyógyult, aztán ismét visszatért?
- Igen, volt ilyenre példa. Nem szeretem ezeket az eseteket, de nem szoktam őket azonnal elküldeni. Fel szoktam mérni, hogy mennyire súlyos a helyzet. Ha úgy látom inkább ajánlok neki egy gyengébb szintet. Persze minden esetben a páciensnek hagyom a döntést, hogy érzi mire van szüksége. Olyanra is volt példa, aki csak beszélgetésre kérte vissza magát. Havonta egyszer eljön hozzám, és kibeszéli magából, ami bántja, én pedig meghallgatom. Viszont tudja, hogy stabilan itt vagyok és bármikor felkereshet, ez már egyfajta megnyugvást okoz neki.
- 15. Van olyan, akinek már nem kéne a kezelés, de annyira élvezi a fájdalmat, hogy csak emiatt jár már?
- A fájdalom függővé tesz. Sokan úgy gondolják, az adja a felszabadulást. Ha fáj fizikálisan, nem fáj lelkileg. Igen, jó pár esettel találkoztam már, aki már csak azért járt hozzám, hogy megverjem. Próbálom hárítani az ilyen eseteket, de vannak néhányan a mai napig, hogy csak ennyit kérnek tőlem.
- 16. Maradhat el kezelés?
- Természetesen, főleg a beteg oldalról, semmi baj nem történik, ha lemarad egy kezelést. Részemről nem megengedett, de fordult már elő, hogy lemondtam kezelést. Például betegen sosem vállalok, vagy ha épp nagyon nem vagyok olyan állapotban, ha úgy érzem, nem menne…
- 17. Mi volt a legdurvább eset, amit kezeltél?
Eltöpreng, már sok kérdés óta most tartunk egy kis szünetet. Eddig olyan folyamatosan haladtunk, akár csak egy kihallgatáson lennénk. A bor is úgy elpárolgott a pohárból szinte észre sem vettem. Fürkészem Ingrid arcát, nagyon ki tesz magáért ma, azt sem tudom, mivel hálálhatnám meg ezt neki.
Felkapom a fejem, ahogy Ingrid megszólal.
Ingrid a fejét rázza, kissé lehajtja. – Nem vagyok mindenkinek kiút a sötétségből. Vannak emberek, akiken egyszerűen nem tudok segíteni. Azt hitte, hogy én leszek a feloldozása, az új drog… Egy este csörgött a telefonom. Az utcán találtak rá, be volt lőve és csak az én telefonszámom volt a tárcájában, akit értesíteni tudtak.
- Sajnálom… – mondom halkan. Ezzel elég érzékeny témára tapintottam.
Felemeli a kezét és végig simít rajta az arcomon. Megborzongok, végig fut rajtam az izgalom. Nem is az érintése, inkább a tekintet amivel rám néz.
Mint amikor már semmi másra nem vágyik jobban az ember, csak is a másik érintésére. Hirtelen felszabadul bennem az érzés, hogy meg akarom csókolni, de fogalmam sincs Ingrid, hogy érez ezzel kapcsolatban. Bár a jelenlegi helyzetet elnézve, az ő keze cirógatja az én arcomat és nem fordítva. Tovább lépek, megköszörülöm a torkom és felteszem a következő kérdést.
- 18. Befolyásolják az érzelmeid a kezeléseket? Ha mondjuk, valakit esetleg jobban megkedvelsz?
Összehúzza a szemeit. – Ezt, most az újságíró kérdezi, vagy Rami?
- Az újságíró – bólintok egyet biztatóan.
- Rami sosem tenne fel nekem ilyen kérdést?
- Fel sem merülne benne! – rázom a fejem mosolyogva.
- Nem engedhetem meg magamnak, hogy érzéseim legyenek, főként nem, hogy azok bármit is befolyásoljanak.
Végig futtatom a kezem a lábán, de a szemem nem veszem le az arcáról. – Ezek szerint nem kedvelhetsz meg jobban senkit sem a páciensek közül?
- Elméletben nem lenne szabad, de vannak pofátlan nőszemélyek – megfogja a kezem és rászorít, de nem tolja el – akik átlépnek bizonyos korlátokkal védett határokat.
- Micsoda mocskos nőszemélyek lehetnek ezek…- előszeretettel használom én is a többes számot, kissé még ki is hangsúlyozva.
- Ne is mondd… – meghúzza a kezemet, kicsit meg is dőlök felé, de másik kezemmel gyorsan a lábamra támaszkodva megtartom magam.
Közelebb kerülve sem szűnik meg a köztünk levő szemkontaktus, sőt a tekintetem véletlenül még az ajkaira is rávándorol néhány másodpercre. Lüktetnek az ereim, már minden porcikám csak neki esni szeretne, de ellenállok.
- 19. Volt már foglalkozásból komolyabb viszonyod?
Felszisszen. Legalább nem csak én nem bírom már visszatartani magam tőle, a tekintete mindent elárult. Elege van már a kérdésekből, türelmetlen és vágyakozó a nézése.
- Igen, volt már egyszer. De nem lett jó vége, és úgy hiszem, nem tesz jót, ha ilyesmibe bonyolódik az ember. Gyerünk, essünk túl az utolsó kérdésen is – sürgető a hangvétele.
Mosolygok, szívem szerint húznám még egy kicsit az agyát, de már én sem igazán bírok magammal, így nem késlekedek sokat az utolsó kérdéssel.
- 20. Te igénybe vettél már ilyen szolgáltatást? Voltál már alárendelt szerepben?
Elengedi a kezemet, végig simítja az arcomat, kicsit fordulok is vele, de még nem adom meg magam neki, még nem szabad. Egy lelógó hajtincset a fülem mögé tűr, aztán vesz egy nagy levegőt, hangosan fújja ki. Elveszi a kezét, leteszi az asztalra a tálat.
- Igen, próbáltam már a másik oldalt.
Itt a vége a kérdés sorozatomnak. Lefirkantom még az utolsó szavakat, de addigra Ingrid már kihúzza a kezemből a lapot és azt is az asztalra helyezi. Ma nagyon megnyílt előttem, talán látom is rajta ezt a bizonyos zavart. Biztos vagyok benne, hogy ő is élvezte valahol, hiszen nem tárulkozott volna ennyire ki, ha nem akarja.
Lassan végig nézek rajta, kezeim a combjain szaladnak fel, mire ő megragadja mind két karom és határozottan magához von. Kibillenek a törökülésből, egyébként is nagyon elültem már a lábaimat. Kérdőn pillantok Ingridre, hogy most mégis hogy gondolta, de mikor nem reagál, bele huppanok az ölbe így kissé fölé is kerekedve. Belemarkol a derekamba, és még közelebb húz, bebújva a melleim közé nagyot szív a levegőből. Enged rajtam, de épp csak annyira, hogy le tudjak ülni kényelmesen. Mélyen elveszve egymás szemében kutatunk. Ez már a vég kezdete, az biztos. Mozdulok felé, de velem egyidejűleg ő is mozdul. Találkoznak az ajkaink, most először olyan lágyan, mint még soha. Betörnek az érzelmek a képbe, megszűnik az a ridegség, az a fagyosság, ami az eddigi csókokban végig jelen volt. Most forró, éget. Lassú és óvatos, inkább csak barátkozó. Nyelve végig szántja az enyémet, olyan gyengédséggel, hogy kicsusszan egy halk sóhajtás a számból. Kezei végig szántják a hátamat majd bepofátlankodnak a pólóm alá. Ég a keze alatt a bőröm. A frissen szerzett ostorcsapás nyomai, de nem érdekel. Én is betolakodok a nyelvemmel, de csak óvatosan, figyelve Ingrid minden lélegzetvételét. Mivel nem hallom erősödni elszakadok a szájától és a nyakába csókolok. Erre már elakad a lélegzete, az arcomra fogva visszahúz, és újra megcsókol. Még mindig lágyan és érzékien, de utána hirtelen elszakad és megtart, hogy ne tudjak újból „támadni”.
- Menned kéne, ma még várok egy pácienst… – suttogja.
Most már hallom, ahogy ő is küzd a halk levegő vétellel. Inkább csak visszafogva magát próbálja elnyomni. Visszahúzva kapok még egy lágy puszi és csók keveréket, aztán elenged és lehajtja a fejét. Elhúzódok, de még végig simítok az arcán, aztán felállok és megköszönöm a mai foglalkozást. Nyúlok a papírért, de Ingrid a kezemre fog. Meglepetten kapom a tekintetem felé.
- Ha nem bánod átnézném még, esetleg ha úgy alakul kiegészítem ezzel-azzal…
Elmosolyodok és bólintok egyet. – Persze egész nyugodtan, de el ne hagyd.
- Nem fogom – elvigyorodik.
Kifizetem a mai alkalmat, megbeszéljük, hogy telefonon értekezünk majd a további teendőkről. Jó regenerálódást kíván nekem Ingrid. Az ajtóban kapok még egy gyors lopott puszit, aztán elköszönünk. Az egyszer biztos, hogy ezer pillangóval a gyomromban indulok útnak, és hogy már nagyon nehezen álltunk le mindketten.