Vörös Kód 18.rész

18. rész – Rami

Megköszönöm a fuvart és kifizetem a taxit, majd még percekig állok és bámulom a távolodó autó képét. Talán csak próbálom feldolgozni a történteket. Egyáltalán nincs rossz előérzetem, mégis úgy érzem, valami nagyon merész és idegen dologba kezdtünk bele, ami mindkettőnkre hatással lesz. Akkor is, ha nagyon jól tudjuk titkolni, és elrejteni a valódi érzéseinket. Minden esetre úgy érzem, pillangók vannak a gyomromba és madarat lehetne velem fogatni. Felsóhajtok, és fejemet csóválva indulok a ház felé.

Beérve lerúgom magamról a cipőt, felakasztom a kis táskámat a fogasra és a konyhába indulok. Az ajtóba meg is torpanok, amikor két szempár szegeződik rám, érzem, ahogy végig mérnek. Összehúzom a szemem és biccentek egy kisebbet.

• Kevin… – mondom szemrehányóan, majd Dórára pillantok. – Hagytatok nekem is kávét?

Felhúzza a szemöldökét, láthatóan nem örül neki, hogy bele rondítottam a reggeli idillbe, amit Kevinnel művelni szoktak.

• Hol voltál?
• Közöd?
• Ó, nem tudtam, hogy ilyen titkos életed lett mostanság – felemeli védekezőn a kezét, tudatva, hogy nem letámadni akart az előbb.
• Nem titkos, de nem kötelességem mindenről beszámolnom neked.

Látom Kevinen, hogy kezdi magát kellemetlenül érezni, sosem tudja, kinek az oldalára álljon, amikor vitatkozunk. Ő inkább az a kimaradós pártatlan fajta.

• Pasi van a dologban? – Dóra elvigyorodik, és összekulcsolja a kezét az érdeklődő tekintete mellé. – Vagy esetleg lány? Netán egy nő?
• Hagyd már – horkan fel Kevin, még mielőtt összekapnánk.
• Te most véded? – húzza fel a szemöldökét Dóra, és felháborodva néz a barátjára.

Kevin felemeli a kezeit, akár a fehér zászlót, és inkább folytatja a falatozást.

• Nem szoktál te csak úgy kimaradni esténként – folytatja a faggatásomat Dóra.

Megforgatom a szemeimet és kissé kelletlenül nézek rá.

• Ha ennyire érdekel, szórakoztam – vonom meg a vállamat, azzal sarkon fordulok és indulnék is a szobámba, de Dóra ismét közbe szól.
• Hagytunk neked kávét, ha érdekel.

Megtorpanok és visszafordulok. Aztán széles mosoly jelenik meg az arcomon. Teszek két lépést feléjük, de nem megyek közelebb.

• Igazából, már ittam kávét, csak gondoltam szívom a véreteket kicsit.
• Ó szóval, kávét is ittál – mondja lenéző hangsúllyal.
• Ha tudni akarod, még reggeliztem is – kacsintok egyet, majd ismét sarkon fordulok és megcélzom a lépcsőfeljárót.

Felérve gyorsan beiszkolok a szobámba, behajtom magam után az ajtómat és levetem magam a laptopom elé. Kicsit nehezen áll fel a rendszer, mivel nem a legújabb masináról van szó. Várakozás közben pörgök párat a székemmel, és újra játszom magamban a reggel pillanatait. Még mindig nem akarom felfogni, hogy megtörtént. Annyira nagyon elérhetetlennek tűnt, és most mégis a karjaim között tudhatom. Az elmélkedésemből ismét Dóra szakít ki, érzem, kezdi átlépni a határt.

• Amíg anya és apa nincs itthon, addig, ha tetszik, ha nem, én vagyok a rangidős és én felelek érted.
• Húú – felemelem a kezeimet védekezően – két és fél perc… Ez aztán már rangidős.
• Te is tudod, hogy nem ez a lényeg.
• Hát – megvonom a vállam – még ha tudom is, anya és apa nincs itthon, még pár éven keresztül nem is lesznek itthon, szóval mégis mért kéne bele mennem a játékodba, hiszen úgysem tehetnek semmit. Vagy talán beárulsz?
• Nem, de ha a testvérem rossz közegbe keveredik, arról igen is szeretnék tudni. Fű? Alkohol? Drog?
• Jézusom! Minek képzelsz te engem? – felemelem a hangom és felpattanok a székből. – Ingridnél voltam az ég szerelmére!

Látom rajta az első sokkot, majd ahogy szép lassan megemészti a tényt, amit közöltem vele. Először semleges az arckifejezése, aztán elsápad, majd átjárja a vér, és elvörösödik. Fogadni mernék, hogy melege is lett hirtelen.

• Hogy tessék?!
• Jól hallottad.
• Neked teljesen elment a maradék józan eszed? Vagy, igazad van, neked sosem volt olyan! De ezt már rólad sem hittem volna el.
• Na, álljunk meg egy szóra! Mégis mi az, hogy rólam sem? Mégis ki volt kettőnk közül, aki szánt szándékkal kereste fel, hogy szolgáltatást kérjen tőle? Fogadni mernék, Kevin nem is tud róla!
• Miről nem tudok? – jelenik meg Kevin Dóra mögött.
• Tessék, itt a nagy lehetőség, mondd el neki, legyél őszinte a barátoddal.

Kevin teljes meglepettséggel áll előttünk, hol Dórát nézi, hol engem vizsgál. Kicsit talán még sajnálom is, hogy ilyen szituációba kellett keverednie, és így kell megtudnia az igazságot.

• Nem kell tudnod semmiről! – vágja rá Dóra azonnal.
• Ó, dehogy is nem! – karba teszem a kezem és várakozó pillantást vetek Dórára, de amikor nem lép semmit ismét beszélni kezdek. – Mondd csak Kevin, tudtad, hogy Dóra egy dominátorral kezeltette magát, hogy elviselhető legyen egy párkapcsolatban?

Kevin teljesen lesokkolva mered rám, talán kissé még a szája is tátva marad a hallottak után. Felváltva néz rám és Dórára, úgy fest azt hiszi, ez most csak valami rossz tréfa, és mindjárt elnevetjük magunkat és közöljük vele, hogy csak vicceltünk. Amikor ez nem következik be, kezd úrrá lenni rajta a kétségbeesés.

• Miről beszélsz Rami? – felém teszi fel a kérdését.
• Semmiről! – vág közbe Dóra – Egyáltalán semmiről – megragadja Kevint és az ajtóm felé tuszkolja.

Amint kiérnek rajta, Dóra behúzza maguk után, de hallom, ahogy heves vitába kezdnek. Dóra persze tagad, és nyilván valóan engem állít be mocsoknak, aki kitalálta ezt az egész hazugságot, hogy megkeserítse az életét. A továbbiakban csak távolodni hallom őket, aztán csend.

Visszaülök a gépem elé és beírom a jelszavam, megnyitok egy üres dokumentumot és felírom címnek, hogy „Egy domina élete (részlet)”, de csak bámulom a monitort, a billentyűzetet és nem tudok semmit írni. Felsóhajtok, beletúrok a hajamba és hátradőlök. Ekkor leszek figyelmes egy újabb ajtó csapódásra, ez viszont már a bejárati ajtóé. Felpattanok a székemből és az ablakomhoz lépek. Először Kevint pillantom meg, még mindig hevesen és feldúltan, utána pedig Dórát, aki szintén igen csak feldúlt. Még mindig veszekednek, de Kevin rövidre zárja a végét, beül az autójába és nyikorgó kerekekkel elhajt. Nyelek egy nagyot, ha nem tévedek, most leszek kinyírva. Gyorsan visszalépek a gépemhez és lehajtom a tetejét. Már hallom Dóra dübörgő léptei a lépcsőn, és nem telik bele sok idő beront a szobámba.

• Rohadj meg! – közli velem nyersen.
• Mielőtt engem kezdenél okolni, emlékeztetnélek, hogy én nem akartam az orrodra kötni, kivel voltam. Másrészről pedig, meddig akartál titkolózni előtte? Szerinted normális hogy két év alatt nem látta a hátadat?
• Szerinted normális, hogy a saját testvéred szétbarmolja a kezelésed, az egyetlent, ami támaszt nyújtott, majd tönkre teszi a párkapcsolatodat is!? – üvölt velem, könnyek jelennek meg a szemében.
• Megpróbáltam helyre hozni, beszéltem vele, hogy ne hagyja abba a kezelésed, de nem tudtam meggyőzni. Sajnálom.
• Kurva sokra megyek a sajnálatoddal. Szerinted, ha rám néz kezelés közben nem te jutnál eszébe? Te sem hiszed, hogy miattam hagyta abba. Megint mindennek rólad kell szólnia!
• Te tulajdonképpen nem is Kevin miatt vagy dühös rám, hanem még mindig a kezelésed miatt.

Látok a szemében valamit a harag mellett, amit eddig nem láttam. Nem tudom eldönteni, hogy mi is az valójában, de kissé aggasztó. Olyan, mint amikor forral valami visszavágást. Valamit, ami biztos, hogy borzalmas végkimenetelű lesz. Megrázza a fejét és hátra lép egyet.

• Már hogy ne lennék Kevin miatt dühös? Viszont tudom, hogy meg fogjuk tudni beszélni és nem lesz gond. Ingrid viszont, nem fog vissza fogadni, hála neked!
• Biztos vagyok benne, hogy ha nem látta volna úgy, nem engedte volna el a kezd.
• Áltasd csak magad… – megfordul és a szobaajtóm felé indul.

Minden bizonnyal utána kéne még szóljak, mondani valamit, de nem jut eszembe semmi használható. Megbékél majd, nyugtatom magam. Visszahuppanok a székembe és felcsapom a laptopomat. Most viszont nem a dokumentummal foglalkozom, hanem a böngészőt nyitom meg és a keresőbe begépelem a „dominátor” szót. Hátha találok valami érdemlegeset, amivel ki tudom engesztelni a testvéremet.