Vörös Kód 16.rész

16. rész – Rami

Egyből a nappaliba megyek és helyet foglalok a kanapén. Mondhatni Ingrid egész rendesen megvárattat, mire utánam jön, és ő is kényelembe helyezi magát, igen csak tisztes távolságot hagyva kettőnk között. Letesz a kis asztalra egy még üres poharat, hozzám közelebbi oldalra, majd hátradőlve engem kezd fürkészni a tekintetével.

• Szándékosan táncolsz az idegeimen, játszol velük, vagy tudtodon kívül csinálod? – kérdezi karba tett kézzel.

Töltök magamnak egy felesre valónyit, majd töltök neki is, közben mosolyra húzom a számat a kérdésén. Leteszem az üveget és felpillantok, megtörve a karba tett kezét, felé nyújtom a poharat, amit el is fogad.

• Úgy nézek én ki, mint aki tudtán kívül cselekszik?
• Csak reménykedtem benne – hozzá koccintja a poharát az enyémhez, és egy kortyként nyeli le, – Még egyet! – meg köszörüli kicsit a torkát az erős szesz hatására.

Elmosolyodom, elveszem tőle a poharát és megtöltöm megint, kezemben tartva megvárom, amíg rám néz.

• Mit szólnál egy kis tényleges játékhoz?
• Miféle játékhoz? – összehúzza kicsit a szemét.
• Felelsz, vagy mersz? – lehörpintem a neki szánt innivalót, és az üres poharat teszem az asztalra.

Kegyetlen innivaló, alig bírom úgy lenyelni, hogy ne ránduljanak össze az arcizmaim, vagy vágjak olyan képet, mint aki citromba harapott. Látom rajta a töprengést, majd a meglepettséget, amikor egy szó nélkül megiszom az innivalóját. Hátradől, ismét karba teszi a kezét.

• Felelek.

Elmosolyodok, előre hajolok, és töltök egy újabb kört, míg megfogalmazom magamban az első kérdést. Valójában nem is olyan egyszerű, mint amilyennek gondolnám. Nem lenne túl jó, ha nagyon interjú jellege lenne. Ráadásul a jegyzetfüzetem sincs itt, így nagy szükségem lesz a memóriámra.

• Mesélj a családodról.

Talán kicsit meglepődik a kérdésen, lehetséges, valami kevésbé személyessel is kezdhettem volna, de már nem tudom vissza szívni.

• Van olyan opció, hogy „nem akarod hallani a választ? nem áll módomban válaszolni? új kérdést kérek? inkább merek, csak ne kelljen válaszoljak?”

Megrázom a fejem és pár centivel közelebb csusszanok, hogy rá tudjak csapni a térdére.

• Gyerünk, játssz velem! Jó móka lesz.

Felsóhajt, felemeli a kezét megadása jeléül. – Aztán nem ér sajnálni, meg megölni a játékot már az első kérdésre kapott válasz miatt.

• Mondd már! – felkuncogok, hogy ennyire nehézkesen tudjuk csak elkezdeni.
• Nem volt valami fényes gyerekkorom. Nincsen túl fényes családom. Igazából fogalmazhatnék úgy is, hogy családom sincsen. Van egy bátyám, de mióta tudja, hogy mivel foglalkozom, nem áll szóba velem. Apám börtönben van, életfogytiglant kapott, amikor megölte anyámat. A nagyszüleimet pedig nem ismerhettem, ők már a születésem előtt elhagyták az emberi létet. A bátyámnak van egy gyönyörű kislánya, neki sikerült boldog családot kialakítani a nehézségek ellenére is, szóval nagyon büszke vagyok rá.

Eléggé elakad a lélegzetem, a hallottak után. Nem is főként azon, amit hallottam, hanem amilyen semleges, érzelemmentes, monoton hangon mondta végig ezt a sok szörnyűséget. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem ezzel a kérdéssel kellett volna elsőnek elő álljak, de már nincs vissza út. Ráadásul egy csomó újabb kérdés megfogalmazódott bennem.

• Próbáltad felvenni a kapcsolatot a bátyáddal, miután kizárt az életéből?
• Elég határozottan és érthetően elmondta, hogy nem akar többet látni, ne keressem, ne próbáljam meg felvenni a kapcsolatot egyik családtagjával sem, mert nem kell több beteg elmével rendelkező az életébe. Így hát, úgy gondoltam megérdemli, hogy végre nyugodt élete legyen. – tart egy kis szünetet, míg a poharáért nyúl, majd ismét rám emeli a tekintetét – Úgy ismertem ezt a játékot oda-vissza játsszák – elvigyorodik.

Én is felemelem a poharam, koccintok vele, és lehúzom a pohár tartalmát, meg is borzongok bele.

• Kérdezz – erőltetek magamra egy mosolyt, az előbbi sokkot félre téve.
• Mivel foglalkozol?

Meglep, hogy pont ezzel bombáz meg legelőször, nem vagyok benne biztos, hogy jót tenne a kapcsolatunknak, ha kibukna valójában miért kezdtem el hozzá járni. Ha gyanút fogna milyen szándékok vezéreltek, biztos vagyok benne, soha többé nem lenne hajlandó szóba állni velem. Vajon, a foglalkozás máris magába foglalja a szándékot is? Felsóhajtok, kissé lejjebb is hajtom a fejem, jelezve, hogy nem biztos, hogy örülni fog a válasznak.

• Újságíró vagyok. Nem egy nagy kaliberű cég, és még elég kezdetleges a pozícióm. Persze szeretnék majd felfelé törekedni a ranglétrán. Esetleg a későbbiekben megpályázni más szerkesztőségeket is, ahol már komolyabb munkákkal is megbíznak majd, de ehhez először még itt is elő kéne álljak, egy szaftos sztorival, hogy beinduljon a karrier.

Látom rajta, hogy méregetni kezd a tekintetével. Még a szemöldökét is felvonja kissé, ami nem jelenthet túl jót, így még mielőtt megszólalhatna, megpróbálom kimenteni magam a pácból.

• Nem a te életedből, szeretném megírni a nagy durranást, ne nézz rám úgy, mint aki menten kidob a házból.

Sikerül elérjem, hogy elmosolyodjon, és leengedje a karjait.

• Ezzel azt akarod mondani, hogy nem lenne belőle olyan ütős sztori, hogy feljebb kerülj a ranglétrán?
• Mi? Nem, dehogyis. Persze, hogy lenne…
• Még csak véletlenül sem fordult meg a fejedben, hogy kéne belőle egy jó kis szaftos történetet alkotni? A domina és az alávetett viszonya remek cím lenne egy kis cikknek nem igaz?

Nem tudom eldönteni, hogy ironizál, vagy csak ki akarja ugrasztani a szöget a zsákból, vagy talán komolyan beszél. Meg kell, hogy köszörüljem a torkomat kissé.

• Jó, talán… Talán az elején, még gondoltam rá, hogy lehetne belőle egy jó cikket írni.
• Mért változtattad meg a véleményed?
• Mert lehetséges, hogy megkedveltelek, és minden bizonnyal kiborítana, hogyha ilyesmire vetemednék, és nem vagyok benne biztos, hogy el akarom játszani a bizalmadat.
• Akkor abban sem vagy biztos, hogy nem akarod eljátszani?
• Azt hittem, ez a játék oda-vissza működik! – csattanok fel hitetlenkedve, mire Ingrid hangosan felnevet.

Felemeli a kezeit és megadóan bólint egyet. – Jogos, te jössz. Felelek.

• Félsz a meréstől? – szemtelen vigyor ül ki az arcomra.
• Én jövök!
• Miiii? Nem! Nem, ez nem volt rendes kérdés – Ingrid egyik ujja a számon landol, hogy fogjam már be.

Meglepettségemmel el is éri, amit el akart, egyből csendbe maradok. Aztán összeráncolom a homlokom, kissé dühösen nézek rá, bár saját magamat húztam be a csőbe.

• Merek – motyogom bele az ujjába, mire huncut mosoly fut végig az arcán.
• Ne menj sehová! – azzal fel is pattan mellőlem és eltűnik a konyhában.

Kissé aggódva nézek utána, vajon mire készülhet. Elég bizarr volt már az este eddigi része is, és még csak nem rég kezdtük a játékot, hol van még a vége… Nem telik bele sok idő le is huppan mellém, jóval közelebb, mint eddig tette. Kezében egy tojást szorongat, az arcán pedig óriási mosoly figyel engem.

• Na ne! – hüledezek a tojásra meredve.

Egy mozdulattal felüti és bele üti a feles poharamba. Magának persze egy pohár whiskely-t tölt, majd a kezembe nyomja és koccint is.

• Egészségedre!
• Én ezt biztos meg nem iszom – fintorgok a tojást figyelve a pohárban.

Míg én fintorgok, Ingrid lehúzza a saját kis italát és az asztalra teszi az üres poharát. Megvonja a vállát és engem figyel szótlanul, már ameddig bírja persze, végül felnevet.

• Azt hittem, ennél tökösebb vagy! Ide jársz hozzám, hetente megveretni magad, és egy kis nyers tojás kifog rajtad? Ugyan már!

Összehúzom a szemeimet. Tudom, hogy csak azért sérteget, mert látni akarja, ahogy végig hányom a padló szőnyegét a tojásos whiskey keverékével. Még pár pillanatig tartom vele a szemkontaktust, majd veszek egy nagy levegőt és megpróbálom meginni. Igen ám, de nem olyan egyszerű, mint azt elképzelné az ember. A taknyos fehérje beszáguld a számba, magával rántva a sárgáját is, ami persze még a maradék fehérjét is becsalogatja. Így másodpercek töredéke alatt az egész tojás a számban landol. Úgy érzem magam, mintha valami hörcsög lennék, aki éppen most tömte tele a pofa zacskóját egy csomó, undorító nyálkás anyaggal.

Ingrid persze az arckifejezésem láttán olyan nevetésben tör ki, amit még sosem hallottam tőle. Más helyzetben biztosan el tudnék veszni a nevetésében, és hogy végre ennyire önfeledt mellettem, de jelen pillanatban az öklendezés és a megfulladás határán állok, azon agyalva, hogyan tudnék megszabadulni mihamarabb a tojástól. Megpróbálom összerágni, de így még bizarrabbá válik a helyzet, Ingridnek pedig lassan a könnyei is folynak a nevetéstől. Megmakacsolva magam összeszedve minden önakaratomat egy nagy nyeléssel leküldöm az undormányt saját útjára. Vennem kell pár nagy levegőt, míg visszaáll rendes kerékvágásba a légzésem. Mikor sikerül afelől is megbizonyosodnom, hogy nem kívánkozik vissza jönni, leteszem a poharat és kihívóan nézek Ingridre, aki már némileg összeszedte magát, és letörölgette öröm könnyeit.

• Felelek – vágja rá gyorsan, mielőtt lenne időm megszólalni.

Összehúzom a szemeimet, de csak hümmögök magamban. Egész játékon keresztül úgysem felelhet, az szabálytalan lenne.

• Milyen végzettséged van, és hogyan keveredtél ebbe a szakmába?

Tölt mindkettőnknek egy újabb kört, de igen csak fogyóban van már az italunk. Hozzá koccintja a poharamhoz, és még mielőtt válaszolna, lehúzza, megköszörüli a torkát.

• Ez elég érdekesen alakult ki, talán a megalapozatlan családi hátterem is közre játszhatott. Nagyon jó tanuló voltam minden ellenére, mindig érdekelt, hogy magamba szívjam a tudást. Először jogi karriert akartam magamnak, de nem tetszett, úgyhogy félbe hagytam. Akkor kezdett el foglalkoztatni a pszichológia, bár már jóval előbb is foglalkoztatott. Már az oviban is én adtam tanácsokat az akkori nagy barátnőmnek, hogy ne aggódjon biztos nem gondolta komolyan a srác a bántást – felnevet egy kicsit, és közben figyelmesen végig mér, mennyire érdekel a története. – Szóval kitanultam a pszichológiát, de akkor már nem volt megállás a doktoriig. Sikerült hivatásos pszichiáternek kiképezni magam. De persze nekem ez sem volt elég. Inkább szerettem bele bonyolódni az emberek háttér életébe a párjukkal való viszonyuk, majd azt vettem magamon észre, sokkal inkább a szexuális gondjaikba bonyolódok bele. Így inkább átképeztettem magam szexuálpszichológusnak. De rájöttem, hogy az emberek, a többségének, még ha inkább titkolják is, a fizikai elterelés sokkal többet ér, mintha csak elméletben dobálózunk a szavakkal. Így aztán kutakodni kezdtem. Akkor akadtam rá egy ilyen jellegű bárra, ahova az emberek ilyesmi szolgáltatásokért járnak. Fele annyira sem képzett emberekhez, mint jó magam vagyok. Ekkor döntöttem úgy, hogy magán vállalkozó leszek. Az emberiség természeténél fogva korlátozott. Elvárások, dominancia, hatalom, érzéketlenség. Szóval az emberek hozzám jönnek, hogy kitörjenek a társadalmi börtönből. Mindenki azt hiszi, hogy a domina munkája csak a szexről szól. Pedig csak a szégyentől való felszabadítás.
• Szóval első sorban másokon akartál segíteni, aztán rájöttél, hogy milyen hatást gyakorol rád a munka valójában? – szólok közbe a mondandójába, bár nem tehetnék fel újabb kérdést, de nem bírom megállni.

Látom, hogy át kell gondolnia a szavaimat, és a megfogalmazásomat. Remélem nem voltam túl nyers, de talán nekem már bevallotta, ami miatt nyilván szégyenkezhetne is, de nem tűnik úgy, mint aki bánkódna emiatt.

• Amikor bele kezdtem, nagyon nehezen tudtam beindítani. Akkor találtam ki, hogy kéne szerkesztenem egy weboldalt, mert a legtöbb ember az interneten tájékozódik ilyesmi felől, ami logikus is… és hát, amikor anyaggyűjtés gyanánt rákattintottam erre, arra, és éreztem, hogy reagálok rá, teljesen magába szippantott. Talán beteges igen, talán sokan nem is járnának hozzám, ha tudnák milyen gyönyörrel önt el olykor a fájdalmuk. Bár segítő jelleggel indult, jórészt átfordult önszórakoztatásba. Viszont ezt félre téve nagyon komolyan művelem, saját magam alakítottam ki mindent. A szerződésektől kezdve, a kezelések menetén át mindent. Aztán, amikor már túlságosan beindult és képtelenség volt annyi embert elvállalni, amennyit el lehetett volna, akkor vezettem be a korlátozást, védelmi rendszerként, amit neked sikerült kijátszani – elfintorodik, jelezve, hogy azóta is, haragszik rám emiatt.

Ráteszem a kezem a combjára és kissé megszorítom, majd végi simítok rajta. – Ennyire zavar, hogy bepofátlankodtam az életedbe?

• Ami azt illeti… Én jövök – elvigyorodik. – Mindig is csak a csajok érdekeltek?
• Ó szóval, nem merhetek megint? – felnevetek.
• Jaj – kissé kétségbe esetten néz rám – azt szerettél volna?
• Isten ments! Még a végén megetetsz velem valami élő gilisztát, vagy kitudja még mit! – tartok egy kis hatásszünetet – Nem. Az első kapcsolatom egy sráccal volt, de borzalmas kínszenvedést éltem át. Inkább csak a családi nyomás miatt adtam ilyesmire a fejem. Mondván az a „normális”.

Az üvegre pillantok, aminek már csak az alján maradt egy igen kevéske, de Ingridnek sikerülhetett kiszúrnia, hogy azt bámulom, mert azonnal intézkedett, hogy ne érezzem úgy, alkohol nélkül kell eltöltenünk az este további részét.

• Merek! – huppan le mellém a kezében egy üveg fehér borral. – Remélem nem bánod, ha most egy kis kísérővel öblítjük a töményet.

Összekulcsolom a kezem és ráfektetem az állam, úgy figyelem, míg babrál a dugóval és kitölti az adagokat. Jól át kell gondoljam, mert ki tudja mikor kerül megint merésre a sor.

• Kérek zenét, és egy kis szexi táncot hozzá! – mondom diadalmasan.

Elfintorodik, és megrázza a fejét. – Meg még mit nem?

• Vetkőznöd nem kell hozzá. Naaaa! Gyerünk már! Mutasd meg, mit tudsz.
• Akkor inkább vetkőzök – jelenti ki, de talán egyből meg is bánja, amikor halvány mosoly jelenik meg a szám szélébe.
• Akkor zálogba megy, ide a pólóval! – nyújtom ki felé a kezem. – Ez még mindig semmiség a tojásod után.

Felsóhajt és jelzi, hogy még ne örüljek előre, de leveszi a felsőjét és a kezembe nyomja. Rendesen meglep vele, hogy inkább ez, mint egy laza tánc. Elveszem a pólót, de a tekintetemet nem sikerül kordában tartani. Még sosem láttam őt így. Bezzeg fordított esetben, kiszolgáltatva, már hányszor álltam előtte.

• Azért ne nyálazd össze a kanapém, ha nem muszáj – jegyzi meg elégedett hangon.

Zavartan teszem le a pólót magam mellé. Beletúrok a hajamba és el is felejtem, hogy én következem. Végül Ingrid tekintete emlékeztet, hogy választanom kéne.

• Ööö, izé felelek.
• Mi a legrosszabb szokásod?
• Fogós kérdés. Talán, hogy mindig benne hagyom a hajat a kádban.
• Most komolyan?
• Igen, és én jövök. Szóval, amikor először ide jöttem, mutattál Dóráról képeket. Rólam is tárolsz ilyesmiket? Vagy másokról?
• Nem, vagyis, rólad nem. Csak azokról, akik azt a fajta szerződést kötötték meg velem.

Bólintok és kortyolok egyet a borból. Nem hiszem, hogy jó ötlet whiskeyvel keverni, de lényegében már mindegy. Azt sem hiszem, hogy jó ötlet volt ide jönni, mégis itt vagyok.

• Merek, hátha megetetsz velem ismét valami gusztustalanságot.
• Szeretnéd? – pillantása kihívóvá válik.

Gyorsan megrázom a fejem. – Ha nem muszáj, akkor inkább valami mással bombázz meg.

Kis hallgatás után, Ingrid fürkésző tekintetébe mélyedek. Kíváncsi vagyok mit talál ki, de ez a hosszú csend nem jelenthet túl sok jót.

• Az előbb, úgyis zenét akartál. Szolgáld ki magad és válassz, a kínálat adott, kíváncsi vagyok milyen ízlésed van.

Elvigyorodok és már a CD állvány előtt szemezek a lemezekkel. Legalább én is szemügyre vehetem őket. Elég vegyes vágott, így végül úgy döntök egy kis retro jó hangulatot fog teremteni. Könnyedén megbirkózok a lejátszóval, de ahogy fordulok vissza, összeráncolom a szemöldökömet.

• Ez csalás! Az a zálogod volt, nem veheted vissza, csak a játék végén, miután kiváltottad!
• Csak fázok, ne mérgelődj, meg kapod a zálogért járót, most pedig kérdezz. – a mosolya és a zene összefolyva nagyon jó képet alkotnak.

Nem is tudok sokáig haragudni rá, plusz a fejemben tomboló alkohol mennyisége is igen csak jócskán jelen van már. Lehuppanok mellé a kanapéra, mondhatni akár az ölébe is ülhettem volna, olyan közel sikerül lehuppanni. Érzem, ahogy vibrálni kezd köztünk a levegő, és egy pillanatra már el is vesztem a fejem, de Ingrid hangja visszaráz a játékba.

• Na mi az, kifogytál a kérdésekből?
• Esélytelen, holnap estig tudnék kérdezni! A munkád során melyik a kedvenc eszközöd? Minek érzed a legnagyobb jelentőségét?
• Erre nehéz válaszolni, mert nagyon összetett dolog. De talán a kötözés része a legjobb. Nem is inkább a kötözés, mert nem azon van a hangsúly. Sokkal inkább a csomón, vagy a kötél anyagán, ami a bőrödhöz feszül. Az teszi egyben biztonságossá és a legveszélyesebbé. Bizalmat sugároz, hiszen teljesen a másikra vagy utalva általa. Ezáltal pedig valamiféle kötelék is megszületik a két ember között. – tart némi szünetet, kicsit mintha talán feszültséget észlelnék rajta, majd lassan rám emeli a tekintetét – Gondolkoztál rajta, hogy vissza gyere hozzám, kezelésekre? Lenne egy korrekt ajánlatom a számodra.

Meglep, az ajánlatával. Nem így terveztem, már van saját kompromisszumom a számára. Viszont lehetséges nem lenne visszautasítandó az ő ajánlata, így jobban járok, ha meghallgatom, mielőtt elvből elutasítanám. Nem szólok semmit, inkább csak jelzem neki, hogy folytassa.

• Ha visszajössz hozzám, és ismét láthatlak hetente, hozzá járulok egy cikked elkészítéséhez. Persze, lennének kikötéseim, és alkotnánk meg rá szabályokat, viszont talán hozzá tudnék járulni a karriered fejlesztéséhez.

Meglepve pislogok. Igazság szerint már kezdtem elengedni, hogy valaha is ebből olyan cikkem lesz, ami nagy dobásnak számítana, de így érzem, hogy ismét felforr bennem a vágy. Végül kicsit elhúzom a számat.

• Nem mondom, hogy visszautasítható ajánlat. Sőt, viszont lenne itt még valami… Dóra. Neki szüksége van rád. El sem hiszed, mekkora fejlődésen ment keresztül, és nagyon jó hatással vagy rá.
• Tudom, és pont ezért nincsen már szüksége rám. Lehet, most úgy érzi igen, de ez az érzés mulandó. Csak ki lett szorítva egy megszokott közegből, amiben már 3 éve él. Csak az elméjében létezik, hogy szüksége van rám, de a tudat alattija már tökéletesen jól meg van nélkülem is. Felismerem, ha már valakit a maga útjára kell bocsátanom.
• Akkor ennek még véletlenül sincsen köze hozzám, vagy a velem töltött közös időnek? Esetleg ahhoz, hogy ha rá nézel kezelés közben, akkor én jutnék eszedbe?
• Meg kell hagyni, igen csak nagy egoizmussal rendelkezel – felnevet – bár ezt eddig is tudtam. Most nem rólad szól ez a meccs, hanem róla. Viszont abban megállapodhatunk, ha bármilyen állapot romlásra lennél figyelmes, amit úgy ítélsz meg, hogy azért van, mert nem jár hozzám, akkor ismét alkalmazok rajta kezelést. Most viszont, ha nem bánod, igen későre jár már, és holnap elég sok dolgom lesz, szóval ideje lenne eltenni magunkat holnapra.

Ezzel egyet kell, hogy értsek. Én is érzem már magamon a fáradtságot. Mellesleg már több alkoholra sincs szükségem, így is elég homályosnak érzem már a világot, csak bólintok egyetértően a felvetéséhez. Ő sem szól semmit, csak int a fejével, hogy kövessem.

Miután megmásztuk az emeletet és végig néztem, ahogy megcsinálja az ágyat, némi bizonytalanságot kezdek érezni, hogy bizarr lesz így együtt aludni vele. Majd a várakozó pillantásai meggyőznek róla, hogy bemásszak mellé az ágy másik szélébe. Befészkelem magam, és a plafont kezdem bámulni, ő pedig leoltja az éjjeli lámpát így a sötétségbe temetkezve próbálom kivenni a továbbiakban a mennyezetre vetülő árnyak mintázatát. Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyan olyan kellemetlenül érzi magát, mint én, de megmakacsolom magam és még hátat is fordítok neki. A kimerültségemmel esélyem sincsen szembe nézni, nem telik bele sok idő már el is nyom az álom.