Vörös Kód 10.rész

10. rész – Ingrid

Már alig várom, hogy felérjek és bezárjam magam mögött az ajtót. Remegnek a lábaim, görcsben a gyomrom. Nekidőlök az ajtónak, próbálok mélyeket lélegezni, hogy lenyugtassam magam. Teljesen elveszi ez a lány az eszem és nagyon nem jó értelemben. Nagyon közel volt, nagyon veszélyes volt. Csak egy kis hiba és biztosan összeomlik minden eddigi felépített védelmem.

Ellököm magam az ajtótól, szapora léptekkel a mosdóba megyek. Megengedem a hidegvizet és rádőlök a mosdókagylóra. Hagyom, hogy a hideg víz a csuklómra folyjon. Majd teszek belőle egy keveset a tarkómra is. Próbálom lassítani a légzésem. Jó pár percig hagyom, hogy a víz hűtse az ereimben tomboló vért. Nem is tudom mi ijesztett meg jobban, az, hogy Rami ennyire feltüzelt vagy, hogy alig tudtam parancsolni a kísértésnek, a testemnek. Mi lesz, ha egyszer már nem tudok megálljt parancsolni?

Megmosom az arcom, elzárom a vizet és a konyhába sietek. Előveszek egy poharat, kinyitom a hűtőt és pár percig nézem a tartalmát. Drága jó Jack barátomra esik a választásom. Gyorsan kikapom, és jól megborítom a pohárba. Nem mondom vagy 4 felesnek is megfelel a mennyiség. Leteszem az üveget a pohár mellé és nyakalni kezdem a whiskeyt. Égeti, bántja a torkomat, de nem érdekel. Ahogy leteszem a poharat és felegyenesedek, kissé meg is riadok az alaktól, aki a konyhaajtóban támaszkodik.

• Szóval te ezt nevezed munka utáni lazulásnak? – felkuncog, és eszméletlen pimaszul mosolyog.
• Mióta állsz ott?
• Pont annyi ideje, hogy ivó bajnokságra nem hívnálak ki.

Megköszörülöm kicsit a torkom. Remek! Most már zavarban is vagyok és lassan a teljes kétségbeesés lesz úrrá rajtam.

• El kell menned.
• Már megvolt – még kacsint is egyet. – Vagy tán már nem emlékszel?
• Nem, Rami tényleg el kell menned.
• Hű, wow! Nyugi ember. Hívom a taxim.

Azzal sarkon fordul, és az előszobába megy. Bámulom még pár pillanatig a poharat.

• Francba! – mordulok fel alig hallhatóan.

Megkerülöm az asztalt és Rami után sietek. Már a kabátját rángatja magára, mikor elcsípem.

• Nem elzavarni akartalak. Ne haragudj.
• Pedig pont úgy hangzott, de nem vettem magamra.
• Kérlek, amíg megjön a taxi, foglalj helyet a nappaliba.

Megfordul, a szemeimet kezdi fürkészni. Utálom, amikor ezt csinálják. Egyszerűen elviselhetetlen, ha a tekintetemben kezdenek el kutakodni.

• Igazából, már lentről felhívtam, szóval bármelyik pillanatban megérkezhet. Ne fáradj.

Bólintok egyet. – Rendben, akkor egy hét múlva jelentkezem.

Rami elmosolyodik és bólint egyet ő is. Aztán nyitja az ajtót és már el is tűnik odakint.

Lerohanok a játék szobába rendet rakni. Összepakolok mindent szépen, lefertőtlenítek. Megigazítom az ágyat és próbálok nem kísértésbe esni. Dia bármelyik pillanatban betoppanhat és nekem még át is kell öltözzek. Leellenőrzök még egyszer mindent, aztán gondosan bezárom az ajtót és felrohanok átöltözni. Elrejtem a ruhát a szekrény mélyére. Felveszek egy megszokott itthoni öltözetet, aztán a konyhába sietek, hogy eltüntessem még a whiskey maradványokat. Hirtelen megdöbbenve észlelem, hogy nincs ott a whiskey ahol hagytam.

• Ezt keresed? – szólal meg mögöttem lágyan egy hang.

Ijedtemben majdnem felsikoltok. Reflexszerűen pördülök meg, majdnem kiütve Rami kezéből az üveget.

• Most hívott a taxi, hogy negyed órát késik, mert elakadt a dugóban. Remélem nem bánod, hogy kiszolgáltam magam.

Köpni, nyelni alig bírok. Még remegek az ijedségtől. Mocskosul pofátlan, ezáltal baromira vonzó is. Megrázom lassan a fejem.

• Egyébként roppantul jól áll a melegítő – kacsint egyet, és a nappaliba indul. – Gyere, ne kéresd magad.

Kell némi levegő vételnyi idő. Hihetetlen, hogy ennyire otthonosan mozog. Vagy inkább az hihetetlen, hogy nem tudom kidobni. Vagy talán nem is akarom? Talán élvezem a helyzetet, hogy itt van? Hogy visszajött? Közben a fejemben is tombol már az a 4 felesnyi whiskey. Lehet mégsem kellett volna egy húzóra meginni. Magam sem tudom mért, a lábaim maguktól kezdenek a nappali felé lépegetni. Mintha nem lennék ura a testemnek. Az agyam zakatol, villog benne a piros stop gomb. Valahol tudom, hogy ez végzetes is lehet, ha én most oda besétálok, de nem érdekel. Had villogjon, én pedig átlépem a küszöböt. Rami a kanapé közepén ül, engem vizslat a tekintetével.

• Már kezdtem azt hinni, eltévedtél a saját házadban. – felkuncog és meglengeti a whiskeys üveget.

Az asztalon 2 pohár van. Az egyikbe valamivel több whiskey, mint a másikban. Természetesen abban, amelyiket nekem szánta.

• Nem kellene itt lenned.
• És én mégis itt vagyok. Micsoda veszteség! – felnevet. – Na, mi lesz, koccintasz is velem, vagy csak állsz és hajtogatod, hogy el kéne mennem? Meg sajnáltatod magad, hogy milyen rossz sorsod van, amiért meghívlak a saját piádra?

Összeszorítom a számat és megindulok felé, lassítom a lépteim, amikor a kanapéhoz érek. Majd kellő távolságban helyet foglalok mellette. Felemelem a poharam az asztalról és felé nyújtom.

• Egy feltétellel vagyok hajlandó inni veled.
• Mi lenne az?
• Szigorúan köztünk marad, soha senkinek nem mesélhetsz róla, hogy ez megtörtént.
• Miért mesélnék? – felhúzza a szemöldökét.
• Nem tudom – megvonom a vállam, kicsit lesütöm a szemem, de egyből vissza is kapom Ramira.

Mosolyogva tartja felém a poharát. Én pedig belemegyek. Koccintunk és mindketten egy az egyben lehúzzuk. Jól esik. Végig égeti a torkomat, és csatlakozik az előző körhöz, ami már így is elkezdett a fejembe szállni.

• Kérdezhetek? – egyenesedik fel, miután letette a poharát.

Bólintok, bár nem vagyok benne biztos, hogy válaszolni is akarok.

• Csak női betegeket kezelsz?

Pár pillanatig némán nézem, majd mikor az agyam feldolgozza a kérdést, fel kell, hogy nevessek. Hangosan és jóízűen nevetek, míg Rami arcára az értetlenség ül ki.

• Most ebben mi volt annyira vicces?
• Csak, számtalan kérdéssel elő rukkolhattál volna. Miért pont ez az, ami érdekel?
• Csak… Ez választ ad, egy másik kérdésemre is. Amit már nem annyira illő megkérdezni.
• Ugyan, Rami… Téged mi óta érdekel, mit illik és mit nem?

Várok egy kicsit, de nem kapok választ, pedig nem költői kérdésnek szántam. Talán zavarba hoztam? Jó lenne már kicsit visszanyerni az irányítást, nem lehet ő nyeregben. Hisz annyira fiatal és törékeny. Kizárt, hogy ő domináljon. Veszek még egy nagy levegőt a válasz előtt, megkeresem a tekintetét és próbálom a legtermészetesebb hangot megütni.

• Leszbikus vagyok.

Elmosolyodik, bólint egyet majd pimaszul végig mér. Nem tudom, hogy az alkohol hatása miatt, vagy tényleg, de mintha közeledett volna felém. Vagy lehetséges, hogy én közeledem felé? Nem! Azt nagyon nem kéne!

• Minden páciensedre úgy tekintesz, hogy szinte azonnal fel tudnád falni? Vagy csak engem tisztelsz meg vele?

Most már biztos vagyok benne, hogy nem a pia teszi, mert egészen közel hajol. Játszik velem, kóstolgatja a határokat, vagy talán komolyan gondolja? Minden esetre már szinte minden porcikám riadót fúj, hogy meneküljek, mégsem mozdulok.

Hirtelen teljesen közel hajol, de a fülemhez és halkan kezd beszélni.

• Csak azért kérdezem, mert minden kínzásod közül a legnagyobb kínzás az, amikor elhúzod a mézes madzagot, de sosem adod oda.

Nyaka szinte az ajkaimhoz ér, orromat valami eszméletlen illat ostromolja, haja végig simítja az arcomat. Mégis mit művel ez a lány? Miért ébresztgeti a szunnyadó oroszlánt? Már éppen elhajolna, de megragadom a karját és visszarántom. Meg kell támasztania magát, hogy ne csapódjon nekem. Szinte pár milliméterre vagyok az ajkaitól és minden erőmre szükség van, hogy uralkodni tudjak.

• Mégis mit akarsz tőlem, Rami? – sziszegem, alig hallhatóan.

Már látom a mozzanatot, már szinte érzem az ajkait, szemeimet is lehunyom megadva magam a végzetemnek. Kicsit bíztatóan rá is szorítok Rami kezére. Ekkor megcsörren a telefon. Úgy ugrunk szét mintha puskából lőttek volna. Ezerrel kalapál a szívem, de Rami is rendesen megijedt.

Visszateszi a telefont a zsebébe és elmosolyodik.

• Megjött a taxi, szóval akkor én…

Bólintok és felpattanok a kanapéról.

• Ő, igen. Akkor jövő héten jelentkezem. Addig is jó regenerálódást.
• Kitalálok, ne fáradj.

Azzal ellép mellettem és a kijárat felé indul. Nem fordulok utána. Le is kell hunyjam a szemem pár másodpercre. Még mindig szédülök. Pedig még csak nem is történt semmi. Bár a szédülésben szerepet játszhat a whiskey is, de igazából Ramihoz van köze. Teljesen elveszi az eszemet. Semmi jó nem fog kisülni belőle ezt már előre látom.

Épphogy a mosogatás végére érek, hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Megtörlöm a kezem és megfordulok a konyhapultnál. Dia mosolyogva lépked be, nagy szatyrokat pakolva a konyhaasztalra.

• El sem fogod hinni milyen szuper dolog történt ma velem.
• Rád szakadt a bank?

Tekintetem látványosan végig futtatom a szatyrokon.

• Ne duzzogj, neked is hoztam ajándékot.
• Ajándékot… Tudod, hogy utálom az ajándékokat.

Megkerüli az asztalt és hozzám simul.

• Jajj, ne morogj már folyton – lágyan ad az arcomra egy puszit.

Hirtelen mozdulnak a kezeim és elkapják az arcát, közel húzom magamhoz és már el is csattan a csók. Kicsit erőszakosan nyomulok át hozzá, de tetszik neki a mosolyából ítélve. Gyorsan végig futtatom a kezem a hátán és a derekán, majd megmarkolom a fenekét, mire Dia a számba nyög. Kicsit el is húzódik, de nem tágítok. Csókolom tovább az arcát, nyakát, amit érek.

• Nagyon kanos vagy ma szívem…
• Nem csak ma – ismét megcsókolom, most talán még akaratosabban, mint az előbb.

Visszacsókol, de érzem rajta, hogy vacillál. Erősebben magamhoz fogom, valahogy rá kell vennem, mert én biztos szétdurranok, ha nem dughatok most egy jót valakivel.

• Szívem… Szívem… Szívem… legalább haza érhetek, mielőtt ledöntesz a lábamról? – elhajol, kicsit el is tol magától.

Összehúzom a szemeimet, de engedem. Ráharapok az ajkamra, le sem veszem róla a szemeimet. Képzeletben már kétszer levetkőztettem, háromszor pedig már meg is dugtam. Elkezd kipakolni a zacskókból. Hagyom, hogy kipakoljon kettőből, de nem bírom tovább. A 3. zacskó előtt elkapom a kezét, megpördítem és neki esek. Finoman alá nyúlok és felültetem az asztalra. Mint egy őrült kezdem el megszabadítani a ruháitól. Szinte tényleg rángatom és tépem le róla a ruhadarabokat. Ekkor ő fog rá az én kezemre.

• Jézusom, neked mi bajod van!?

Felpillantok rá és mosolygok halványan. – Csak lazíts és engedd át magad.

• Te ittál valamit?
• És ha igen?

Ismét eltol magától. – Ne, ne haragudj, de nekem ehhez most nincs kedvem.

Lecsusszan az asztalról utat kérve magának, majd mintha ott sem lennék faképnél hagy. Már csak a távolodó lépteit hallom a lépcsőn felfelé. Állok még pár pillanatig, majd ökölbe szorul a kezem.

• Bassza meg!

Felsóhajtok. A hűtőhöz lépve kikapom a maradék whiskeyt és a nappaliba sétálok. Bekapcsolom a tévét, meghúzom az üveget és lerogyok a kanapéra. Eltelik vagy egy jó negyed óra, mikor Dia ismét megjelenik. Először megpróbálok nem tudomást venni róla, de hamar elém kerül és beáll a képbe.

• Elmagyaráznád mégis mi volt ez?
• Micsoda? – pillantok fel rá kicsit kelletlenül.
• Na, ne játszd itt nekem az ártatlant!

Nem méltatom válaszra. Fogalmam sincsen, mit mondhatnék. Semmit nem tudok felhozni mentségemre.

• Miatta van igaz?

Még mindig válasz nélkül ülök, magam elé meredve, de én is érzem, mennyire kínos kezd lenni a szituáció.

• Miatta van? Annyira begerjedtél tőle, hogy alig vártad, hogy hazaérjek!? Aztán meg jól nekem esel, anélkül, hogy annyit mondanál, “jó hogy hazaértél drágám”?

Megelégelem a sértegető szavait, rá kapom a tekintetem, kezdi húzni a határait.

• És ha begerjedtem tőle? Akkor mi van? Téged akartalak megdugni, nem őt! – még a kezeimet is széttárom.
• Hihetetlen vagy! Ennyivel el is van intézve? Bocs hogy másra gerjedek, de veled akarok dugni… Ez aztán a hozzá állás, gratulálok!

Tarom a szemkontaktot, de már érzem, hogy elvesztettem a csatát. Nyilván igaza van, de nem vallhatom be, mert akkor annak már súlya lenne.

• Mégis mit gondoljak így? Ezentúl már akkor dugunk, ha te baromi kanos vagy, mert valami kis csitri felhúzott??

Felpattanok a kanapéról. – Ezt ne!

• Ó, már talán véded is? Miért nem szaladsz el rögtön, dugod meg, hogy lenyugodjon a lelked?
• Dia, kérlek…
• Ne is álmodj róla – azzal sarkon fordul és ismét a lépcső felé indul.

Utána nyúlok, de kirántja a kezét a fogásomból.

• Hagyj!

Nézem, ahogy távolodik, de hirtelen egy másik alak háta csúszik be a képbe. Ő is pont így távozott ma, csak hátat fordított, nem nézett vissza és kisétált.

Összeszorítom a számat, majd az asztalon levő pénztárcámra és a kocsi kulcsomra pillantok. Nem kell sok idő, hogy meghozzam a döntést. Felmarkolom mindkettőt, úgy ahogy vagyok melegítő nadrágban és kimegyek a házból. Beülök a kocsiba és azonnal indulok is.

Nagyjából fél óra kocsikázás után leparkolok egy elég sötét háznál. Ezer éve, hogy itt jártam. Az sem biztos, hogy még itt lakik, akit keresek. Nem tétovázok sokat, leállítom a motort, kiszállok és az ajtóhoz sétálok. Megnyomom a csengőt. Sokáig nem történik semmi, így megnyomom még kétszer. Már pont feladnám, mikor hallom, hogy bajlódnak a zárral. Gyorsan előtúrok egy jó adag pénzt a tárcámból, mire nyílik az ajtó két ujjam közé csíptetve tartom.

Az ajtó mögül némi fény szűrődik ki és egy alak lép elém. Felpillantok rá, de nem szólok semmit. Jobbnak látom, ha nem beszélek, amúgy sem azért jöttem.

• Ingrid… Ezer éve, hogy…
• Igen – azzal mellkasának nyomon a pénzt, őt pedig beljebb az ajtón, hogy én is beférjek.

Amint bent vagyok a szokásos irányba indulok. Hallom, ahogy becsukja az ajtót és ő is utánam indul. Beérve a hálójába az ágy előtt megállok, felkapcsolom az éjjeli lámpát és megfordulok. Már a sarkamban van, ránk is zárta a hálószoba ajtót.

• Nem változott nálad semmi – mondom rámosolyogva.
• Te sem változtál.

Leteszi a pénzt az ajtó melletti szekrény tetejére.

• Mi szél hozott ilyen sok idő elteltével?

Megköszörülöm kicsit a torkom. – Nem cseverészni jöttem, Márk. Csak tedd, amiért fizetlek.

Bólint egyet, és már csatolja is az övét. Én az éjjeli szekrény fiókjából előhalászok egy kotont.

• Hé, – szólok oda Márknak, és amint rám néz felé dobom.

Egy mozdulattal elkapja, és már kezelés alá is veszi a szerszámát, hogy mire akció közelbe ér készen álljon. Hanyatt vetem magam az ágyon, lerúgom magamról én is a nadrágot, megszabadulok a bugyimtól, addigra Márk is megérkezik a lábaim közé. Végig nyal rajtam, bele is remegek rendesen, de beletúrok a hajába és felhúzom magamra.

• Borostás vagy.
• Nem szóltál, hogy jössz…
• Csak… Dugj meg.

Elmosolyodik, még pár pillanat, megigazítja magát és már érzem is a keménységét. Hamar lukra talál. Először, csak finoman hatol belém, ezért most külön jár neki a piros pont. Szép lassan tölt ki, engem pedig lassan, de egyre biztosabban elönt a gyönyör.

• Ne finomkodj velem – lehelem a fülébe, mire már érkezik is az első döfés, belőlem pedig feltör az élvezet hangja.

Tudom, hogy nem lesz hosszú menet, nagyon fel vagyok hevülve, Márk pedig még mindig istenien teljesíti, amire megkértem. Alig ér hozzám, a lehető legkevesebb kontaktot létesíti velem és olyan keményen basz meg, mint eddig soha senki.

Lehunyom a szemem átadva magam az érzésnek. Abban a pillanatban Rami jelenik meg előttem. Ott áll kikötve és hallom, látom, ahogy élvezi. Visszapörgetem magamban minden mozzanatát, de különösen a végkifejletet. Hogy mennyire végtelen velem szemben. Ahogy könyörög érte, hogy adjam meg neki az élvezetet. Azt, hogy mennyire finom puha bőre van, vadító illata. És az a pimasz mosoly, az a borzalmasan mocskos pimasz mosoly, ami már az első percben lehengerelt. Ma olyan nagyon közel volt. Szinte már égette ajkaimat, és ha egy pillanattal később szólal meg a mobil, lehet már nem lett volna esélye felvenni. De most… Itt a lehetőség, hogy ne szólaljon meg a telefon. Ott is van előttem, megint látom, ahogy még utoljára rám mosolyog a csók előtt, majd rátapasztja ajkait az enyémre. Felnyögök, azonnal visszacsókolok, szinte habzsolva az élvezetet. Forró, égeti az ajkaimat, mégsem tudok betelni vele.

Nyögéseim betöltik Márk szobáját. Ma sem okoz csalódást. Pár percen belül kivégez, majd saját magának is megadja az örömöt és kimerülten terül el mellettem az ágyon.

• Még mindig csodálatos vagy – mondja, mikor kissé visszatér a megszokott légzése.
• Nem kell beszélgetnünk – hátat fordítok neki, becsukom a szemem és próbálom én is visszanyerni a légzésem.

Hirtelen felriadok, de megnyugodva könyvelem el, hogy ugyan úgy vagyok, ahogy elnyomott az álom. Márk horkol mögöttem, ő is legalább annyira kimerült a menetben, mint én. Halkan felülök, megkeresem a ruháimat és kilopózok. Nagyon halkan csukom vissza az ajtót, ugyan így a bejárati ajtóval is. Beülök a kocsiba, indítok és már indulok is. Hazafele már lassabban vezetek. Sikerült megnyugodjak és visszanyernem önmagam. Ismét kitisztult a fejem, elűzve a sötétebbnél sötétebb gondolatokat. Megkönnyebbülve lépek be a lakásba és veszek egy nagy levegőt. Visszatérhetek a megszokott minden napjaimba zavartalanul és újult erővel.