Vörös Kód 7.rész

7. rész – Rami

Borzalmas izgatottság lesz úrrá rajtam, amikor leállítom a motort. Ingrid legutóbbi telefon hívása óta érzem, hogy pezseg és kavarog bennem minden. Arra is nagyon kíváncsi vagyok, milyen címlap sztori lenne ebből. Néhány perc merengés múltán összeszedem magam. Kicsatolom az övem, kiveszem a kulcsot és kiszállok. Bár lassú, de annál határozottabb léptek visznek el az ajtóig, ahol már habozás nélkül megnyomom a csengőt. Ingrid megvárakoztat. Már-már azt hiszem, hogy nem is fog fogadni, amikor kulcscsörgésre leszek figyelmes az ajtó túloldaláról.

Nyílik az ajtó, Ingrid mosolyog rám a bentről. Nekem meg egyszerre akad el a lélegzetem és szorul össze a gyomrom. Szűkre szabott ruhát visel, ami a térdéig is alig ér le. Hálós harisnya van rajta, és nem visel cipőt. Kicsit alul öltözött érzés kerít magába. Aztán mindezt legyűrve én is szélesen elmosolyodok némi határozottságot erőltetve magamra.

• Szia! Milyen pontosan érkeztél. Legtöbben első alkalom esetén mindig belecsúsznak egy kis késésbe.
• Nem vagyok az a késős fajta – elvigyorodok. – Mellesleg az áraid mellett meg sem engedhetem magamnak, hogy akár egy percet is kihagyjak.
• Akkor fáradj beljebb – kitárja az ajtót és eláll az útból, hogy kényelmesen beférjek.

Amint belépek, ugyan az a kellemes illat üti meg az arcomat, mint mikor legutóbb itt jártam.

• A cipődet rögtön itt balra le tudod tenni, a kis szekrényben találsz neki helyet.

Nem kell kétszer mondania, már rúgom is le magamról őket. A kistáskámat pedig egyel fentebb lévő polcra rakom. Csak nem lesz ott útban senkinek.

• Megkínálhatlak némi innivalóval?

Bólintok egyet. – Egy pohár víz jól esne.

Ingrid széles mosolygásba kezd. – Biztos vagy benne, hogy lenne szükséged valami erősebbre?

Mosolygok én is és megrázom a fejem. – Egészen biztos vagyok benne, hogy csak egy pohár vizet innék.

Kitölt nekem egy pohárka vizet, de nem adja oda egyből. Int a fejével, hogy kövessem és elindul egy szűkebb folyosó felé. A szűkössége ellenére teljesen barátságos folyosó, szőnyeggel borított parketta. A kis folyosó végén egy ajtó. Melyet Ingrid kitár, és int, hogy mennyek én előre. Elindulok lefelé a lépcsőn, amikor hallom, hogy mögöttem kattan a zár. Visszapillantok, de Ingrid mosolyog rám a legfelső lépcsőfokról.

• Csak nem klausztrofóbiád van? Mert akkor elég rossz lóra tettél ezzel a választással.
• Nem, nincsen – rázom meg a fejem és indulok is tovább a lépcsőn.

Leérve ismét egy ajtó fogad, de ez már más. Fekete párnázott bőr borítja. A kilincse is ki van cicomázva. Megvárom, míg Ingrid leér és magam elé engedem. Amint mellém ér kezembe adja a vizet és előhúz a nyakából egy kis aranyos kulcsot.

• Készen állsz?
• Készen – bólintok és kortyolok egyet a vízből, majd mikor elém tárul a látvány, amit az ajtó rejt, egyből megbánom, hogy csak egy szolid pohárka vizet kértem.

Belépve a szobába Ingrid hagy időt, hogy körbenézzek. Nem sürget, de a tekintetét végig magamon érzem. Ismét hallom, ahogy kattan a zár. Immár két zárt ajtó is elválaszt a külvilágtól. Plusz a bejárati ajtó. A cuccaim, irataim fent vannak. Itt állok egy pohár vizet szorongatva és épphogy csak a szám nincsen nyitva. Amerre csak fordulok, szadista eszközök. Hol egy ostor, hol egy bilincs. Egy? Miket beszélek? Vagy 10-15 darab mindegyikből. Különféle méretek, különféle anyagból. Lekötöző padok, illetve kikötöző állványok. Üvegszekrényekben különféle szexuális segédeszközök, szintén méret és használati meghatározás szerint csoportosítva. Néhol egy-egy fiók, melynek tartalmára még nem derült fény. Végül, de nem utolsó sorban egy igen csak különös dolog. A szoba kellős közepén nagyjából minden tárgy, minden eszköz reflektor fényében ott díszeleg, egy hatalmas francia ágy. Melynek funkciója számomra még nem nyerte el az értelmét.

Nézelődésemből Ingrid zökkent ki, mikor elém lépve az üres poharamra mutat. Hirtelen oda kapom a tekintetem. Jézusom! Ezt mikor ittam meg? Most először kicsit zavartan nézek rá, de elmosolyodom és átnyújtom a poharat.

• Nos, innentől kezdve az alárendeltem vagy. Saját éned megszűnik létezni és mindezek felett saját gondolataid sem léteznek ebben az egy órában. Azt tehetek veled, amit és ahogyan azt én jónak ítélem meg. Nem vagyok köteles figyelembe venni a kérdéseid, fájdalmaid, illetve a tűrőképességed határait sem. Egyetlen mentő szavad létezik, ezt ismered. Az egy óra mostantól indul. Most pedig vetkőzz fehérneműre. Ruhádat az ágyon helyezd el, ezután az ágy melletti állvány mellett találkozunk.

Ezzel ellép mellettem és indul összeszedni a saját dolgait. Én az ágyhoz lépkedem, igyekszem a lehető leggyorsabban levetni a ruháimat, majd a megbeszélt állványhoz sétálok.

Ingrid már fűzős csuklószorítóval a kezében vár. Ahogy közeledem érzem, hogy tetőtől talpig végig mér. Szinte éget a tekintete. Nem vagyok benne biztos, de ha nem tévedek, tetszik neki a látvány. Megállok előtte pár lépésre, még a testét nézi a szemem. Hogy lehet ennyire tökéletes alakja valakinek?

Látom mozdulni a kezét. Az állam alá helyezi és megemeli a fejem, mélyen és hosszan a szemembe néz, majd nyúl az egyik kezemért és elkezdi megkötni a bőrből készült szorítót. Lepillantok, hogy megnézzem, de abban a pillanatban ismét az állam alá nyúl és vissza emeli a tekintetem az övéhez. Most veszem észre, hogy milyen szépen ki van sminkelve a szeme. Egyszerű barna szemei vannak, de tökéletesen előnyére tudja fordítani egy kis sminkkel.

Másik kezemet is belebújtatja a bőrszíjba és megköti a fűzőjét. Majd int a fejével és megmutatja hová álljak. Felemeli az egyik kezem és beakasztja az állvágyba, majd ugyan ezt a másikkal is. Érzem, hogy egyre hevesebben ver a szívem. Talán kicsit már mintha izzadnék is és a hasam is egyre inkább görcsbe rándul. Vajon izgalom? Idegesség? Vagy a kettő keveréke?

Ingrid kilép a látószögemből, de nem telik bele sok idő, érzem ahogy hátulról érkezik a lehelete a fülembe. Majd a teste melege az egész hátamat beteríti, pedig még csak nem is simult nekem. Egy fekete sálat húz át előttem, majd a szememre helyezve megköti hátul úgy, hogy közben a hajamat is felfogja. Megérzem az ujjait végig futni a hátamon, bordáimon és a derekamon. Hirtelen megszűnik a levegő vétel mögöttem.

Így, hogy a földet szőnyeg borítja, Ingriden pedig nincsen cipő, esélytelen megtippelni merre jár. Itt állok kifeszítve, bekötött szemmel és még a hallásban is gátolva vagyok. Igen csak kiszolgáltatott helyzet, de nem telik el sok idő így. Egy óriási ostorcsapás hangzik el mellettem. Rendesen össze is rándulok. Nyelek egy óriásit, de próbálok nyugalmat erőltetni magamra.

• 14 éve foglalkozom megtört, sérült lelkekkel. Akik azért járnak hozzám, hogy nálam megtalálják azt a fajta megnyugvást, amit más nem nyújt nekik. A lelki békét keresik nálam. Viszont te más vagy. Te nem vagy lelki roncs, nincsenek belső megoldatlan problémáid. Szimplán egy kíváncsi kisgyerek vagy.

Ezzel a mondattal egyidejűleg érkezik is az első ostorcsapás. A hátam és a derekam érinti. Felnyögök. Iszonyatosan éget, csíp. Semmihez sem fogható azt érzés. Összeszorítom a fogaimat.

• Vajon mi vezérelhet pusztán kíváncsiságból arra, hogy megkínoztasd magad?

Válaszra nyitom a számat, de esélyem sincsen. A következő ostorcsapás még gyilkosabban súlyt le, mint az előző. Végig égeti a vállam és a lapockám. Most sem bírom ki, hogy ne nyögjek egyet, majd kissé akadozva veszem a levegőt, talán ettől várva némi megnyugvást. Érzem, ahogy Ingrid megkerülve elém áll. Egészen közel hajol az arcomhoz, majd halkan, de szinte gyilkosan szólal meg.

• Nagyon rossz helyre tévedtél kislány.

Majd ahogy megszűnik az arca melegsége azzal egy időben éri a kulcscsontomat az ostor, de most mintha csak a hegye lenne. Majd a másik oldalon is. Csíp, kegyetlen, de mégis van benne valami felperzselő. Alig hagyva szünetet, a combom ostromolja vele. Először oldalról, majd hátulról. Amikor a térdhajlatomat éri kissé össze is csuklom, még jó, hogy ki vagyok kötve. Máskülönben biztosan összeesek. Újabb és újabb ostorcsapás éri a hátam. Próbálok erősnek mutatkozni, de egyeseknél muszáj felnyögjek.

Hirtelen nem érkezik több ütés. Kicsit talán fel is lélegzem, de nem sokáig. Csörgést hallok, nem messze magamtól. Mintha… Mintha jég zörögne? Nem telik bele pár pillanat ismét Ingrid levegő vételét érzem a hátamon, ezzel egyidejűleg szinte felsikoltok. Megfeszülnek a kezeim, de esélytelen meneküljek. Ingrid viszont nem tágít. Egyenletesen húzza végig a hátamon a jégkockát. Legszívesebben mindent megtennék, hogy most ebből szabadulni tudjak. Viszont valami más furcsa érzés is magába kerít. A fájdalommal keveredő élvezet. Bizsergeti a testem. Kezdem megszokni a jeget a hátamon, de ekkor átteszi a derekamra és nekem ismét mindenem megfeszül. Végig húzva a derekamon megkerül és szembe állva a hasamon is végig csúsztatja. Lassan halad a hasam alja felé, bennem pedig egyre inkább pezseg valami. Valami furcsán érdekes, de eszméletlen jó érzés.

Hallom, ahogy ismét csörög egyet a jégtartó. A mellem alatt indítja az újabb darabot. Most nem ugrottam akkorát, mint eddig, de egyre gyorsabban közelít a bugyim széle felé. Odaérve végig húzza egyszer kétszer. Aztán hirtelen a belső combomon érzem a jeget. Kiráz a hideg, veszek egy nagy levegőt és bent tartom kicsit, csak lassan fújom ki. Hallok egy tompa koppanást a szőnyegen. Talán a jég esett le. Ingrid keze jéghideg és vizes a jégtől és vészesen közeledik. Nem késlekedik, hamar a lábaim között terem és végig futtatja vizes és hideg ujjait a puncimon, mire én ismét felnyögök, de most sokkal gyengédebben, mint eddig. Kétlem, hogy Ingrid vizes kezétől érzek kis Balatont magam alatt. Ezt minden bizonnyal ő is észrevette. Ismét visszanyúl, de most el is időzik a csiklómon. Már így bugyin keresztül is azt érzem, hogy pillanatok alatt képes lennék elmenni. Persze nem hagyja, hogy ilyen könnyen szabaduljak. Kicsit megvárattat, de hamar visszatér egy csikló vibrátorral, amit először ismét a hasamról indít. Lassan haladva eléri a bugyim szélét, de nem tétovázik tovább, könnyedén berakja alám. Én pedig azonnal felnyögök. Megfeszül minden izmom. Kezeimet is ökölbe szorítom. Közelebb lép hozzám, pont olyan távolságba, hogy jól érezhető legyen, hogy ott áll, de testi kontaktot ne tudjak felvenni vele. Pár másodperc bőven elég és már jön is a rázkódás. Egész testem menekülne. Szabadulna az érzéstől, de nem tud. Próbálok kissé kiemelkedni, de Ingrid emeli a kezét fixen tartva a pozíciót. Már-már az élvezet átcsap fájdalomba, de ekkor hirtelen megszünteti. Alig hagyva egy levegővételnyi időt. Ismét visszahelyezi és ekkor minden nyakizmom megfeszül, még az is, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik. Majd az összes izmom egyszerre hagy el. Csak lógok, mint egy rongybaba. Egyet-kettőt még rándulok, de már csak a zsibbadást érzem.

Ekkor Ingrid elemeli a segédeszközt és a fejemhez nyúl. Leoldozza rólam a szemfedőt, elsétál vele és visszateszi a helyére. Aztán visszasétál elém, megáll előttem és végig mér, tetőtől talpig. Érzem, hogy teljesen kikészültem. Alig állok a lábamon. Vagy inkább semennyire sem. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy képes vagyok elmenni a ruháimat felvenni. Ingrid közelebb lép, leoldja az egyik kezem, majd a nyaka köré teszi, hogy megtartson, míg leakasztja a másik kezem is. Bevallom hálás vagyok neki, hogy nem hagy itt összeesni. Nagyokat szuszogva próbálok megállni a saját lábamon, amíg elérünk az ágyig, de Ingrid fogása egy pillanatra sem gyengül. Egészen az ágyig visz, ahol lassan le is ül velem. Csak miután gyengéden leültetett és megbizonyosodott felőle, hogy jól vagyok, veszi le a kezem a nyakából. Furcsa ez a hirtelen nagy törődés… Pár perce, amikor püfölt még nem úgy tűnt, mint akit érdekel mi lesz velem. Mintha egy teljesen más ember lenne.

• Hogy érzed magad? – töri meg elmélkedésem.

Rápillantok, és ekkor veszem észre, milyen közel van még mindig. Pillanatokig csak fürkészem a tekintetét, de nem tágít. Nem tudom rávenni, hogy megtörje a szem párbajt. Az illata nagyon csábító, meg úgy az egész lénye, talán túlságosan is elkalandozik a gondolatom az ajkain, mert csak azt veszem észre, hogy mozognak, de nem hallom mit mondd…

• Rami!? Jól vagy?

Elmosolyodok. – Nem vagy semmi.

• Tessék?
• Hallottad, azt mondtam, hogy nem vagy semmi.
• Ezt mégis hogy értsem?
• Értsd, ahogy akarod.

Elkezdem magamra szedni a ruhámat, bár égető és fájdalmas magamra húzni őket mégis kissé sietősre fogom a dolgot. Valami megmagyarázhatatlan kerít hatalmába és csak azt érzem, hogy minél hamarabb le akarok lépni. Eleget pihentem. Magamra kapom a pólómat is és felállok. Ingrid meglepetten pillanat fel rám.

• Gondolom végeztünk – mondom, és az ajtó felé indulok.

Ingrid is feláll, jön ajtót nyitni. Mielőtt kinyitja még végig pillant rajtam.

• A következő kezelésed időpontjáról egy hét múlva tárgyalunk. Addig jó regenerálódást és gyógyulást kívánok.

Kitárja az ajtót és maga elé enged. Elindulok a lépcsőn, de minden lépés fáj, alig bírom visszatartani, hogy ne szisszenjek fel. Fent automatikusan nyitnám az ajtót, de persze zárva van. Ismét meg kell várjam, míg kinyitják nekem. Kilépve megcsap egy kis friss levegő. Indulnék már a cipőt felvenni, de Ingrid a karomra fog. Gyengéden, de határozottan.

• Szeretném, ha meginnál velem egy italt.
• Ez is a kezelés része?
• Nem… – kissé lesüti a szemét.

Hogy micsoda? Még ő van zavarban? Azok után, hogy én álltam egy szál semmiben előtte, kiszolgáltatva?

• Akkor ez valami közös rituálé, a kezelések után?
• Csak nem szeretném, hogy kimerülten távozz és esetleg valami bajod essen.
• Ó, hirtelen érdekel, hogy bajom esik-e?
• Tessék?
• Semmi, csak engedj ki. Menni akarok!

Azzal megfordulok és a cipőm felé kapkodom lépteimet. Felhúzom őket, megigazítom magamon még egyszer a ruhámat, lenyúlok a kistáskámért és Ingridre pillantok.

• Akkor egy hét múlva csörögj.

Bólint egyet, fordítja a kulcsot a zárban és én már kint is vagyok. Sietős léptekkel érem el a kocsit. Szinte azonnal indítok, ahogy beülök.