Vörös Kód 2.rész

• tookmag
• 2018. február 6. kedd

2. rész – Rami

 

Mázlistának érzem magam, hét ágról süt a nap és annak ellenére, hogy azt hittem nem fog összejönni, sikerült időben végeznem a munkában. Épp annyi időm maradt, hogy hazarohantam, letusoltam, felvettem az íróasztalomról a kis cetlit, amit még napokkal ezelőtt Dóra szobájából túrtam elő és már indultam is. Kiérve a házból bepattanok a kocsimba és bepötyögöm a címet a gps-be. Pár pillanatig eltart, míg magához tér, addig a tükörben még egy gyors ellenőrzést tartok, de kész vagyok útnak indulni.

Nincs a legközelebb, de nagyjából fél óra 45perc járhatóságra van. Egy hatalmas új építésű házzal találom magam szemben, amikor megérkezek a címhez. Nézem egy darabig, érzem, hogy bizseregni kezdenek a végtagjaim, és a gyomrom is kavarog kicsit. Hát izgulok na. Kiszállok a kocsiból, becsukom az ajtót és még egy nagy sóhajjal az ajtó felé indulok. Odaérve szemügyre kell vennem a csengőt, nem olyan egyszerű ám a dolog. Végül megtalálom az SPV rövidítést… ez biztosan az, amit én keresek, de ezzel a rövidítéssel nem túl feltűnő. Felemelem a kezem és egy lassú, de határozott mozdulattal megnyomom a kis gombot. Egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyom. Picit ideges vagyok, a gyomrom is kavarog. De mi baj lehetne?

Hallom, ahogy kopogás egyre hangosabbá válik odabentről, majd egyszer csak megszűnik, és pár pillanat múlva nyílik is az ajtó. Egy egészen fiatalos Nő áll velem szemben, rövid farmernadrág, egy kék kockás ing has felett megcsomózva, magas sarkú. Haja egy csattal kissé felfogva, de mégis vállára omlik. Ahogy a napfény megvilágítja, gesztenye barna színe kissé vöröses árnyalatot ölt. Ahogy végig nézek rajta, a hideg kezd futkosni a hátamon. Remélem, hogy nem túl feltűnő. Szinte leesik az állam. Köszönni is alig tudok. Rajtam egy laza fekete ing van fehér csillagokkal és egy egyszerű kék farmer.

• Huh de meg vagy szeppenve – mondja mosolyogva és kezet nyújt. – Szia Dóra! – közben egy gyors pillantással végig is néz.
• Ja nem, csak… Szia – nyújtom én is a kezem.

Ráfog a kezemre, de közben picit fordít rajta majd egy gyors pillantást is vet rá. Minden bizonnyal a csuklómat ellenőrzi.

• Nem jössz beljebb? – mutat az előszoba felé.

Bólintok és teszek egy lépést felé. Mi lesz, ha olyat kérdez, amire nem tudom a választ? Kezdenek a fejembe tódulni az ijesztőbbnél ijesztőbb kérdések.

• Foglalj helyet a konyhában nyugodtan – mondja, miközben bezárja az ajtót és ráfordítja a kulcsot, de a zárban hagyja.

Ahogy kattan a zár, kissé bezártság érzetem támad, de hisz végül is csak mi ketten… Logikusnak tűnik. Picit bizonytalanabbul választom ki a konyhába vezető utat, de szerencsémre nem tévedek el. Elvégre már tudnom kell, hogy hol a konyha. Mekkora égés lenne, ha rossz irányba mennék. Azt sem tudom hány alkalommal „jártam” már itt. Ahogy beérek, meglátom a félbehagyott munkát. Az asztalon vágódeszka, rajta pedig egy félig felaprított ananász tétlenkedik.

• Óóó, rossz időben jöttem?

Lassan utol ér a konyhában és a pulthoz suhan.

• Dehogy, csak koktélt készítek. Mit adhatok inni Dóra?

Nővérem neve nagyon rosszul cseng a fülemben, de próbálok tudomást sem venni róla.

• Egy pohár vizet elfogadok köszönöm.
• Egy pohár víz? Ez nem rád vall… Dóra… – mondja kis hatásszünettel. – Inkább dupla whiskey tisztán, mint a múltkor egyszerre lehörpintve? Mint minden konzultáción.

Meghökkenve nézek. Talán túl meghökkenve is. Whiskey? Aztán nem tudom letörölni a megjelenő vigyoromat, amit Dóra vált ki belőlem. Szóval le kell innia magát.

• Gondoltam, talán most megpróbálhatnánk pia nélkül. Fő a változatosság és az újdonság, nem?

Érzem, hogy valami nincs rendben. Nem sikerült meggyőzzem, hogy Dóra vagyok. Már csak az a kérdés, hogy mikor fog ez kibukni belőle. Egy pohár jeges vizet hoz nekem és egészen közel áll meg hozzám, amikor átnyújtja. A pohárért nyúlok, közben a szemeiben fürkészek. Annyi kérdésem lenne, de ezekre már minden bizonnyal tudom a választ, vagyis Dóra tudja.

• Mindjárt jövök, csak előveszem a mappádat – mondja enyhe mosollyal, majd eltűnik az emeleten.

Ahogy magamra hagy, elkezdek nézelődni. Semmi kirívót nem találok. Pont mint egy normális lakás. Ingrid nem késlekedik sokat, hamar megjelenik. Lassan, kimérten közelít és letesz elém az asztalra egy fekete dossziét, amin a cég logója van.

• Nézd csak meg – biztat.

A mappára nézek, aztán a kezembe veszem és szétnyitom. Minden alkalommal képeket készít? Ebbe Dóra belement? Aláírt valamiféle szerződést? Mire kellenek Ingridnek a képek? A mappában rengeteg erotikus kép van. Nem néznek ki túl jól. Próbálok átlagos arcot vágni hozzá mert ugyebár ezek rajtam voltak és gyógyultak. Nem kéne szörnyűködnöm rajta. Vajon minden alkalommal megmutatja nekem a képeket? Vagy csak mert sejti, hogy nem Dóra vagyok?

• 14éve foglalkozom konzultációkkal és segítek az embereknek, de ilyen szintű gyógyulást 2 hét alatt, eddig soha senkinél nem tapasztaltam, mint Nálad. Tehát vagy valami szuperhős vagy… Vagy Dóra ikertestvére, ha jól sejtem – mondja rezzenéstelen hanggal.

Nem nézek fel azonnal a mappából, aztán nem bírom tovább. Összecsukom a mappát és visszanyújtom.

• Rendben, lebuktam.
• Kezdjük előröl – mondja és ismét kezet nyújt. – Ingrid.

Meglep, hogy nem dob ki azonnal, de némileg meg is nyugtat a reakciója.

• Rami – ismét kezet nyújtok, amit Ingrid egy fél mosollyal fogad.
• Szóval az, hogy itt vagy, nagyon nagy bátorságra vall, ezért nem doblak ki azonnal. Ezt becsülöm. Viszont az, hogy eljöttél, az túlmutat azon, hogy rivalizálsz a testvéreddel, amiről Dóra mesélt. Ez más – mondja közben egy ananász darabot kezd csócsálni. – Felismerem, ha valaki vágyik valamire – mondja rezzenéstelen arccal meredve rám, a reakciómat vizslatva. – Te mire vágysz?
• Ó, szóval Dóra mesélt rólam. Meg kell mondanom, soha nem gondoltam volna róla, hogy ilyesmire képes lenne. Kicsit túlszárnyalja az ő vallási alapját.
• És magadról, hogy meztelen képeket küldözgetsz róla egy vadidegennek, majd eljössz ehhez a vadidegenhez? Mi célból is?

A szemeibe nézve némi megvetést vélek felfedezni, ami nem utal túl sok jóra.

• Én… – kicsit elgondolkozva bámulok az asztalra, aztán felsóhajtok. Kíváncsi voltam, ennyi az egész.
• Mire? Hogy miért imád hozzám járni a nővéred? Hogy mi ez a világ, ami beszippantotta? Ami nélkül nem tud élni?
• Mióta jár hozzád, és mi az, hogy nem tud nélküle élni? – érzem, ahogy az arcomra kiül a döbbenet.
• Három éve jár hozzám.

Mit tud ez a nő ami ennyire magával tud ragadni egy embert?

• Három… de hát – magamnak szántam, de hangosra sikeredett.
• De hát?
• Két éve barátja van.
• Azért van barátja, mert kezelem. Ezért tud normális kapcsolatot kialakítani, de így is sokat mondtam. Köszönöm a látogatást – mondja miközben feláll a bárszékről és megigazítja a felsőjét.

Nem mozdulok, csak figyelem. – Szóval te olyan vagy neki, mint egy pszichiáter?

• Annál sokkal több…

Elmosolyodok, kicsit talán kihívóan is. – És miben nyilvánul el meg?

• Ezt egy kívülálló sosem értheti meg – a magabiztos mosolyommal egy kicsit talán sikerül meglepjem. – Most ha nem haragszol, dolgom van.
• De hiszem, az én időpontom pereg éppen. Kérlek. Kifizetem az órát.

Felállok, de nem indul meg a lábam a bejárat irányába. Érzem, ahogy egyre jobban érdekelni kezd. Ingrid… a világa.

• Az általad utalt összeg a kezelésre szólt, nem arról, hogy egy másik klienst elemezzünk.

Megrázom a fejem. – Nem Dóra miatt jöttem. Nem érdekel, hogy mit csinál, kivel és mikor. Azért vagyok itt, mert ki akarom próbálni.

Megrázza a fejét és karba teszi a kezét. – Dehogy akarod. ez nem így működik.

Figyelem a karjait, de én cseppet sem vagyok olyan komoly teremtés, mint Ingrid, így ismét vigyor jelenik meg a képemen.

• Hát hogy működik? Csináljuk formálisan.
• Láttad Dóra dossziéjában a képeket? – kérdezi türelmetlen hangon.
• Ez most csak költői kérdés volt, igaz? – hisz az orra előtt néztem meg az előbb, nem kérdezheti komolyan.
• Nem azt kérdeztem, hogy megnézted-e, hanem láttad-e? Átélted-e, hogy a képen mi történik? Hogy mit élhetett át a nővéred?? Elmondom, hogy nagyon hangosan és fájdalmasan sikongatott.
• Viszont, ha neki megengedted, van rá mód, hogy én is átélhessem. Kell lennie járható útnak – nem hagyom magam csak egyszerűen lerázni.
• Ezt eljátszottad, amikor megpróbáltál átverni. A kezelés bizalomra alapul.
• Sajnálom, de valahogy el kellett jussak hozzád. Máskülönben nem engedtél volna ilyen közel magadhoz. Már az elején kizártál volna. Nem cselekedhettem másképp.
• Ajánlás nélkül csak egyetlen lány jutott be hozzám, de ő különleges volt. Ez számodra nem opció.
• Szóval nem tartasz elég különlegesnek – ez inkább megállapítás volt, mint kérdés.
• Nem bizonyítottad, hogy az vagy.

Közelebb sétálok hozzá, szinte majdnem neki megyek, hogy össze ér az orrunk hegye, de pár mm-re megállok és a szemeibe nézek.

• Mi számít neked olyan különlegesnek, hogy valakit kezelés alá vegyél? – halkan beszélek, hisz így is pontosan jól hallja. De túl közel jöttem és megcsap a parfümje illata. Kellemesebb a megszokott női parfümöktől.
• Ebben a világban is fokozatok vannak. Nálam 5 különböző szerződés, annak megfelelően, hogy mekkora az alávetettség szintje. Az ötödik/vörös szint az teljes alávetettség, ahol feladod a fizikai szabadságod is ha a domináns fél úgy akarja. Nincs szabad akaratod, maximum egyetlen kód áll rendelkezésedre, amivel véget tudsz vetni szenvedésednek. Semmilyen más kérelemre nem hallgat a domináns fél. Ez a lány… – mondja kicsit elcsukló hangon. – Ezt írta alá a belépésekor.
• Van bármi esélyem rá, hogy szerződést írjunk?
• Átvertél. Adok 5 szerződéspéldányt az 5 fokozat mindegyikéből egyet, hogy egy életre tudd mire vállalkoztál volna.

Ellép tőlem és a dohányzóasztalhoz sétál. Picit előre dőlve kivesz 5 különböző színű papírköteget. Majd hozzám sétálva átnyújtja azokat.

• Ha adhatok egy tanácsot, felejtsd el, hogy itt jártál, felejtsed el az oldalt, amit találtál. Felejts el engem és az egész körülöttem forgó világot és menny vissza a „normális” világba.

Miközben beszél, lassan az ajtóhoz sétál, elfordítja benne a kulcsot, majd lassan kinyitja és ismét rám pillant, amint az ajtó szélesre tárult.

• Viszlát Rami…