46.rész – Aliz
Elvisznek a városon kívülre, ahol találkoztam már velük párszor, de ezúttal bevisznek a sziklák mögé, egy jól eldugott, régi raktárépülethez. Bevisznek, majd le egy lépcsőn. Nem ismerem a helyet, kezdek félni.
Cellák. A számat leragasztja, hogy csöndben maradjak végre. Aztán megkötöz és bevisz az egyik cellába, akárhogy tiltakozok, ellenkezek. Készít rólam egy fotót, amit elvileg elküld Emesének. Nem akarom elhinni neki, de nem tudok mit tenni, szóhoz sem tudok jutni. Csak szidom magamat, amiért meg kellett állnom azért a kurva gyrosért. Amíg vár Emese válaszára, ő is elkezdi enni a gyrost. Persze az én gyomrom továbbra is korog.
Nem kell sokat várni, hamar csörögni kezd a mobilja. A harmadik csörgésre veszi csak fel. Vigyorog, a szája még tele. Megfeszülök, a kötél szorítja a csuklómat. Nem lehet… nem küldhette el neki.
Tom felnevet és feláll. Odajön hozzám, egy mozdulattal letépi a ragasztószalagot a számról. Fel is kiáltok. Fülemhez nyomja a telefont.
Tom csalódottan veszi észre, hogy megszakadt a vonal. Megvonja a vállát. Még rám pillant, de aztán sarkon fordul és visszatér a kajájához.
Nagyjából 10-15perc múlva zajt kallunk fentről. Hangos, sietős léptek, majd kulcscsörgés. Tom gyanakodva áll fel. Vagy nem Emese, vagy nem egyedül… A lépcső felé sétál aztán hátra is tántorodik.
Ismét sietős léptek, majd feltűnik a cellám előtt Greg. Meglepve pislogok rá. Na ő mi a fenét keres itt? Egy sötét szürke hosszú ujjú ing van rajta, könyékig feltűrve és egy farmernadrág. Csak futólag pillant rám.
Tom a hajába túr, hangosan szívja be a levegőt, a fogai között. – Greg?
Greg ismét rám pillant, aztán lecsukja a szemét. Kivehetően számol, legalább háromig. Majd újra rám pillant.
Tom hátra pillant rám. – Csak, dumálunk. Azt mondta, segít meggyőzni Emesét.
Elvigyorodik. – Így szereti – csak remélni tudja, hogy veszi a poént Greg.
Greg arcára ki ül a „te most teljesen hülyének nézel engem? – Miért kell belerángatni?
Megint rám pillant Tom válla felett. – Igen, pont úgy néz ki, mint aki belement – megkeményedik az arca. – Na ide figyelj. Ha még egyszer hozzá érsz… – nem fejti ki, abba hagyja.
Tom végig nézi Greget. – Mi a fasz? Mégis miért véded ennyire?
Greg szemei kicsit megrezzennek, de talán nem feltűnően. Nem is mer már rám nézni.
Megadóan az égbe emeli a kezeit Tom. – Oké, oké. Jézusom! Mikor puhultál el ennyire? Mint egy rossz buzi. Elengedem, amit meggyőztem Emesét, hogy szálljon ki.
Mire Tom felém fordul és lendületből kever le egy pofont. – Kuss kurva! – kiabál rám.
Felnyögök, csak pislogok. Szinte csillagokat látok. Ez erős volt… Greg viszont abban a pillanatban veszíti el minden higgadtságát, amit eddig magára erőltetett. Két kézzel ragadja meg Tomot a pulcsija nyakánál fogva. Szinte könnyedén emeli meg, és a rácshoz vágja, odaszorítja. Tom meglepve néz Gregre, lábával kapálózik.
Majd egy kicsit elemeli a rácstól Tomot és ismét nekivágja, csak úgy kong rajta Tom egész teste.
Tom, Greg kezeire fog bambán, Láthatóan megijedt tőle. Nem is csodálom, még az én gyomrom is görcsbe rándult. Ilyennek még nem láttam.
Tom csak a fejét rázza válaszként, megszólalni sem mer, vagy nem is tud.
Elengedi Tomot, de még egyszer neki löki izomból a rácsnak. Majd hátrébb áll. – Takarodj innen – mondja már halkabban, de annál erőteljesebben.
A rácson kívül egész nézőközönség gyűlt össze. Mindenki elképedve figyeli az eseményeket. Megszólalni persze egyik sem mer. Tom arrébb lépked a haverjaihoz. Feje vörös, majd felrobban a dühtől. Greg még áll egy darabig, nekem háttal, majd az emberekre néz.
Azonnal mindenki talál magának valami elfoglaltságot, és szinte egy-kettőre eltűnnek a cella elől.
A padlót kezdem bámulni, amint látom, hogy Greg lassan felém kezd fordulni. Nem tudom mit gondoljak. Egyszerre vagyok dühös, ideges, és félek is. Ki a fene ez az ember? Lassú lépteket hallok közeledni. Amint meglátom a cipőjét, felnézek rá. Egyenesen a szemeibe és a düh uralkodik el rajtam.
Rám nem haragosan néz, már teljesen nyugodt az arca. – Azt hiszem, beszélnünk kéne.
Lehajol és eloldozza a köteleimet, majd kinyújtja a kezét, hogy felsegítsen. Amint tudok felpattanok, ügyet sem vetve rá, és azonnal ellépek tőle.
Egy lépést sem tesz felém. Meg is lep vele. Csak nem most akar tisztelet tudósdit játszani?
Válaszra nyitom a számat. Épp elküldeném a fenébe Greget, mikor újabb lépteket hallunk a lépcső felől. Először Martint látom meg, majd Emese jön mögötte. Nem lehet igaz… szóval mégis.
Emese az utolsó négy lépcsőt már szinte ugorja, megkerüli Martint és hozzám rohan. Azonnal átölel és magához von.
Összeszorítom a számat, lehámozom magamról és eltolom a kezeit, hátra is lépek. – Igaz? Neki dolgozol?
Végignéz rajtam, lesüti a szemét, majd lassan bólint. Érzem, hogy könnybe lábad a szemem. Elfordulok, a hajamba túrok, járkálni kezdek.
Emese hozzám lép, a vállamra teszi finoman a kezét. – Kérlek…
Eltolom a kezét. – Mégis miért?! – érzem, hogy Tom élvezi. Zsebre dugott kézzel figyel, mint akinek csak ez kellett. Show műsor…
Greg lép mellém, finoman megállít a járkálásban. – Elmagyarázom. Az én bűnöm. Ne az ő fejét szedd le.
Szembe fordulok Greggel, ujjamat a mellkasának nyomom fenyegetően. – Ne merj hozzám érni!
Felemeli a kezeit védekezően. – Jó-jó – az irodája felé int a fejével.
Fejemet rázva indulok el az ajtó felé. Nem tudom mi vár rám ott, de már nem is érdekel. Nem nézek Emesére, sem senki másra. Szinte feltépem az ajtót és bemegyek. Greg tisztes távból követ. Becsukja az ajtót, de neki is dől.
Bólint. – Tisztességes szerződése van. Kemény csaj, tudja mit akar. És ez tetszik. Megbízható és ő maga is tisztességes. Ez is tetszik.
Felnevetek gúnyosan. – Te és a tisztesség. Meglep, hogy egyáltalán ismered ezt a szót. Felejtsd el, Greg. Hagyd békén Emesét. Felejtsd el.
Ismét felemeli a kezeit védekezően. – Tudom, hogy nem ismersz, de nem vagyok mindig olyan aljas, mint általában.
Közben Laura is megérkezik, akit még Tom hívott ide, hogy még nagyobb balhét tudjon gerjeszteni. Int is neki a fejével, amikor meglátja, hogy Greget az irodájában találja. Így az iroda felé veszi a lépteit. Emese is csak idegesen kering, nem beszélget senkivel. Laura már épp kopogni készül, amikor észleli, hogy Greg nincs is egyedül.
Megrázom a fejem. – Nem félek tőled.
Továbbra is csak rázom a fejemet. – Nem, Greg. Te egy bűnöző vagy. Bármi, amihez közöd van rossz és veszélyes. Nem mindegy, hogy szórakozásból versenyzik, vagy komoly tét miatt, nyomás alatt.
Laura már épp ráfog a kilincsre, de csak az álla esik le. Nem hisz a fülének. Mi a fene?
Hátra kell lépnem egyet. – Mégis, hogy jön ez ide?
Összeszorítom a számat. – Tudod, hogy nem arra gondoltam – lesütöm a szemem. – Annak semmi köze ahhoz, ami itt folyik.
Keresztbe teszem a kezeimet és elfordulok tőle. Nem válaszolok neki. Talán igaza van. Nem Emesére kéne haragudnom. Hisz, ő csak azt csinálja, amit szeret.
Tom közben Emesén tartja a szemét, akinek már nagyon elege van a várakozásból. Elindul az ajtó felé, hogy megnézze mi van már. Aztán megpillantja, hogy Laura is még mindig az ajtó előtt ácsorog. Majdnem a szívrohamot sikerül ráhoznia. Olyan rémülten fordul hátra hozzá, amikor meghallja Emese lépteit.
Laura nem biztos, hogy ellenkezni akar vele, de előbb biztosra akar menni. – Csak várj egy percet kérlek. Egy perc – keze a kilincsen.
Tom nevet fel a háttérben, amire Emese persze egyből odakapja a tekintetét. – Te meg mi a faszt nevetsz?
Ezt kihasználva Laura azonnal nyitja az ajtót és már be is lép, becsukja maga után.
Meglepve fordulok az ajtó felé. Na ne! Már csak ő hiányzott. Greg is érdeklődve fordul meg.
Laura kezei is keresztbe téve, megvetően néz rám. – Jól hallottam? Viszonyotok van?
Elkerekednek a szemeim. Meglepve Gregre pillantok, aki szintén megfeszül.
Greg vesz egy nagyobb levegőt. – Ezt nem is kéne tudnod. Elég neked a papírmunka.
Ismét nyílik az ajtó. – Mit nem kell tudnom? – jelenik meg Emese is az ajtóban, majd szorosan mögötte Tom, aki a vállaira fog. Megrántja. Emese azonnal összecsuklik, padlót fog.
Greggel egyszerre indulunk meg feléjük.
Tom teljesen meghülyült. Emesét a ruhájánál fogva rángatja fel a földről, magához szorítja, karjával a nyakára fog és a fegyverét pedig a halántékához nyomja.
Megtorpanok, ahogy mindenki más is. Emese persze azonnal a karjához kapja a kezeit, látszik rajta, hogy alig kap levegőt. Greg kezei a levegőben, nyugtatni próbálja a testvérét.
Gyerünk Liz, mutasd meg mit tanultál a túsztárgyalásról. Én is felemelem a kezeimet, nagyon lassú léptekkel indulok el Tom felé.
Greg csak a szemeit forgatja, mint aki el sem hiszi, hogy az öccse áll vele szemben. Emese meg Tom kezével küzd, próbál egy kis levegőhöz jutni.
Greg leengedi a kezeit. – Te akarsz lenni a nagyfőnök? – lép felé egyet.
Én már Emese köhögése miatt is megtorpantam, de most ijedten nézek hátra Gregre. A fejemet rázom. Ezt nagyon nem kellene.
Nagyot nyelek, egyre kevésbé tetszik ez nekem. Tom túl ingerült, nem kéne mégjobban felhúzni.
Greg lecsukja a szemét. – Figyelj. Rendben. Nyertél. Elmennek. Engedd el.
Martin közben jobbnak látta lelépni. Persze nem cserben hagyja őket, segítségért megy. Az egyetlen ember, aki még képes hatást gyakorolni Tomra. Az apja. Meg kell próbálnia idehozni. Akkor van esély, hogy vége elegyen ennek a káosznak. Mindenki megnyugodjon, és visszatérhessen a napirendjére.
Tom a fejét rázza. – Nem. Már késő. Hetek óta könyörgök, hogy ne hozd ide ezt a picsát!
Ahogy a kezemre téved a szeme, megint megfeszülhet a keze Emese nyakán, mert a torkából valami furcsa elmutálódott hang szakad ki. Aztán a szájából már a nyála is folyik, ahogy küzd.
Megfeszülök kicsit, de muszáj nyugodtnak maradnom. – Csak leteszem…
Visszakapom a kezem. – Oké. Nyugi, nem nyúlok hozzá. Akkor mit javasolsz? Mi legyen?
Tom nem válaszol, de Greg újra lép. – Nem akarod megölni. Már megtetted volna. Ereszd. Elmennek. Hallottad, és én is biztosítalak efelől.
Tom hátrálni kezd, de húzza magával Emesét is. – Maradj ott!
Jobban felé fordulok. – Csak egy kicsit ne akarnál mindent irányítani!
Emese közben a tekintetét kezdi kapkodni Liz és Greg között. El sem hiszi, amit lát és hall. Most tényleg elkezdtek vitatkozni? Egymással? Itt és most?
Szinte egyszerre kapjuk oda a tekintetünket, de csak Greg szólal meg. – Mégis, hogy kértem volna már meg a kezét? Idióta… – förmed rá Tomra, talán még kicsit jobban is, mint kellett volna.
Tom megint vigyorog. – Mindig is jól csajoztál. Talán egy leszbit is át tudsz téríteni. Na mit szólsz ehhez, cicám? – néz Emesére oldalról, amennyire tud, a fülébe beszél.
Rémülten nézek feléjük, ahogy Emese Tom kezével küzd, még mindig. Fenébe már! Így sosem szabadulunk.
Elindul Emesével hátrafelé, de ezúttal Gregre szegezi a fegyvert. – Maradj ott bátyuskám!
Greg felnevet. – Különben lelősz? Csak tessék – széttárja a kezeit, de nem áll meg. – Én meghalok, ők elmennek. Gyerünk, engedd el.
Tom egyre gyorsabban hátrál, egyre jobban vicsorog.
Greghez sietek és elé állok, vele szembe. Mellkasánál meglököm. – Állj már le! Faszért dühíted még jobban?!
Már épp megszólalnék, mikor Tom hangját hallom. Halkabban, de annál határozottabban.
Gregnek elkerekednek a szemei. Tudja, hogy lebukott. – Mi? Nem!
Hitetlenkedve figyelem Greget. Ennyi? Egy nem? Egy szaros „nem” a válasza??
Csak elképedve hallgatom őket. Emesére rá sem merek nézni.
Hátulról körömcipő kopogás hallatszik. Laura fog idegesen Greg csuklójára. Szinte már sír a feszültségtől.
Tátott szájjal bámulom Laurát. Ez nem lehet igaz! Nem!!
Tom hangosan felnevet. Hirtelen elengedi Emesét. Oltári nevetésben tör ki. Emese térde esik, ahogy elengedik. Tom már szinte a térdét csapkodja, annyira nevet.
Azonnal Emese felé mozdulok, aki a nyakát fogja, köhög… Csak pár lépés választ el és pillanatok alatt előtte térdelek. A karjára fogok.
Nem kapok választ. De lehet, hogy nem is akarok. Látom a szemeiben felgyűlt könnyeket. Valószínű nem a levegőhiány miatt gyűltek oda.
Nézem egy kicsit, nyitom a szám, de nem tudok mit mondani. Kár is lenne. Laura elintézte a dolgot. Lesütöm a szemem. Greg még intéz pár szót az öccséhez, aztán visszaindul az irodájába.
Rá pillantok – Emese én… – nem tudom mit mondjak. Sajnálom? Ja… biztosan számítana.
Legördül egy könnycsepp az arcán, persze azonnal letörli, de abban a pillanatban csapódik az ajtó. A lépcsőn két férfi jelenik meg. Az egyik Martin. A másik már a lépcső tetejéről beszélni kezd.
Emese feláll, jobban szemügyre veszi a fickót, én is felállok, de valami nem oké a pasival.
A férfi Gregre pillant. Bőven van már 60 éves, ha nem több. – Martin szólt, hogy nem bírsz a fiammal. Gondoltam megnézem már, hogy mi van.
Végig pillant mindenkin, de amikor rám esik a tekintete szinte ledermed. Én is őt nézem. Ez az arc… Ez a hang. Öregedett, nyilván, de biztos vagyok benne. Hátra lépek egyet. Tomra pillantok, aztán vissza rá. Valóban a fia, tagadni sem lehetne, de akkor? Ő viszont nem hátrál előlem, inkább közelebb lép.
Tovább hátrálok, a fejemet rázom. Greg sóhajtását szinte már majdnem a hátam mögött hallom.
Aztán Tomhoz fordul, és érdeklődni kezd mi a baj. Tom persze azonnal magyarázni kezdi mennyire és miért utálja Emesét. Hogy találkozott velem, és hogy ide hozott. Hogy mi történt, hogy került ide mindenki. Aztán a Greggel való viszonyunkról is szót ejt, ott megint nevet, de végig a fegyverével kapálózik. Én csak könnybe lábadt szemmel figyelem őket. Nem lehet a fia… az nem lehet.
Emese Liz figyeli, aztán körbe néz. Ez az egész… Ezt az egész nagy káosz Tom miatt történt. Minden. Elfogja a düh. Érzi, hogy kezd feltöltődni.
Greg csak legyint és bemegy az irodájába, őt is dühítik a dolgok. Főleg, hogy az öccse előtt bukott le Lizzel kapcsolatban. Ráadásul, Liz most szép lassan összetörik, és ő azt nem akarja látni.
Laura megunja a dolgot. Ő az egyik dolgozó szobában foglal helyet papírmunkájának lát neki, ami még hátra van.
A férfi megfordul. Egyenesen a szemembe néz. – Meglepi… Van egy bátyád. Tökjó, nem? Emlékszem, amikor kicsi voltál mindig álmodoztál egy nagy és erős bátyáról, aki majd megvéd.
Lehajtom a fejem, nem lehet igaz, hogy pont itt, pont így kellett vele újra találkoznom. A mellettem levő ajtóra nézek. Ellépek a faltól és kopogás nélkül nyitok be. Az ajtót csak belököm magam mögött, de nem csukódik be. Az asztalhoz megyek, megállok előtte.
Emese előtt pörögnek az este képei. Érzi, hogy szétrobban. Örül, hogy Liz bement, legalább most nem rá figyel, így ismét Tomra mordul.
Greg felpillant. Kicsit unottan, valószínűleg neki is elege van a mai napból. – A fiát – válaszolja egyhangúan.
Sóhajt egyet. Felnéz rám. – Nem mindig. De már egy ideje igen.
Leteszi a kezében levő tollat. Szemeivel jobban végig mér, egész alaposan.
Greg asztalára támaszkodom. – Nem akartad, mégsem tudsz kézben tartani semmit.
Egy ideig állom a tekintetét, ami idegesítően lágyan néz vissza rám. Majd megrázom a fejem és felsóhajtok. Hátat fordítok neki, az asztalának dőlök. Lehajtom a fejem, nem tudom mit mondjak.
Tom hátra tántorodik Emese lökésétől. –Állj már le. Húzz a picsába, amíg szépen mondom!
Tom felnevet. Közelebb lép Emeséhez, a fejéhez nyomja a fegyvert. – Nem csak neki, nekem is. Kössz.
A pisztoly elsül. Hangosan és kegyetlenül. Emese szemei még tágra nyílnak, aztán mint egy rongybaba terül el a földön Tom előtt.
Az asztalnak dőlve hallom, ahogy Emese összevissza háborog Tomnak, de nincs kedvem kimenni. Nem tudnék a szemébe nézni. A lövésre viszont összerezzenek. A gyomrom körcsbe rándul. Greg azonnal felugrik az asztaltól és az ajtóhoz rohan, feltépi, de meg is torpan. Lassan jut el az agyamig, de mint a villámcsapás hasít belém. Felugrok, szinte félrelököm Greget az ajtóból. Megrázom a fejem. Újra könnyek szöknek a szemembe.
Emese felé kezdek rohanni. Alig látok valamit, potyognak a könnyeim, de nem érdekel. Szinte lezuhanok mellé. Fájdalmas nyögés hagyja el a számat, az ölembe vonom. Egy csomóan gyűltek körénk. Zokogni kezdek. Alig kapok levegőt. A mellkasomban égő fájdalom támad. Kegyetlen és elviselhetetlen. Minden porcikám remegni kezd, vérben úszok én is, ahogy vérben úszik ő is. Ekkor két erős kar ragad meg. Húzni kezd. Üvöltöm, hogy hagyjon, hogy eresszem el, de nem hallgat rám. Hiába küzdök. Vonszolni kezd, szorosan fog magához. Potyogó könnyeimen keresztül figyelem, ahogy távolodik a lány, aki ott fekszik. A lány, akit annyira szeretek. Akivel olyan kegyetlen voltam, és most vége, Már nem tudok tőle bocsánatot kérni. Elmondani mennyire sajnálom. Elmondani mennyire szeretem. Vagy csak, elbúcsúzni tőle, még egyszer belenézni a szemeibe, és útnak ereszteni. Vége. Elrontottam mindent. Vége mindennek.
(vége)