Kockázat… 46.rész

46.rész – Aliz

 

Elvisznek a városon kívülre, ahol találkoztam már velük párszor, de ezúttal bevisznek a sziklák mögé, egy jól eldugott, régi raktárépülethez. Bevisznek, majd le egy lépcsőn. Nem ismerem a helyet, kezdek félni.

Cellák. A számat leragasztja, hogy csöndben maradjak végre. Aztán megkötöz és bevisz az egyik cellába, akárhogy tiltakozok, ellenkezek. Készít rólam egy fotót, amit elvileg elküld Emesének. Nem akarom elhinni neki, de nem tudok mit tenni, szóhoz sem tudok jutni. Csak szidom magamat, amiért meg kellett állnom azért a kurva gyrosért. Amíg vár Emese válaszára, ő is elkezdi enni a gyrost. Persze az én gyomrom továbbra is korog.

Nem kell sokat várni, hamar csörögni kezd a mobilja. A harmadik csörgésre veszi csak fel. Vigyorog, a szája még tele. Megfeszülök, a kötél szorítja a csuklómat. Nem lehet… nem küldhette el neki.

 

• Na mi van ribanc?
• Azonnal engedd el – morogj a telefonba Emese.
• Te meg szállj ki. Mit szólnál hozzá, ha én is annyira kéretném magamat, mint te?
• És mi van, ha ez csak kamu? Ha nincs is nálad? – maga sem hiszi, csak győzködi magá

 

Tom felnevet és feláll. Odajön hozzám, egy mozdulattal letépi a ragasztószalagot a számról. Fel is kiáltok. Fülemhez nyomja a telefont.

• Köszönj a csajodnak! – utasít.
• Emese?! – szólok bele remegő hangon.
• Liz… – hangja halk felismerés – Úúúúúúúúúristeeeen!! – és már csak búgni hallom a telefont.
• Mi ez az egész? Emese!?! – üvöltök, de semmi…

Tom csalódottan veszi észre, hogy megszakadt a vonal. Megvonja a vállát. Még rám pillant, de aztán sarkon fordul és visszatér a kajájához.

Nagyjából 10-15perc múlva zajt kallunk fentről. Hangos, sietős léptek, majd kulcscsörgés. Tom gyanakodva áll fel. Vagy nem Emese, vagy nem egyedül… A lépcső felé sétál aztán hátra is tántorodik.

• A picsába! – szalad ki Tom száján.

Ismét sietős léptek, majd feltűnik a cellám előtt Greg. Meglepve pislogok rá. Na ő mi a fenét keres itt? Egy sötét szürke hosszú ujjú ing van rajta, könyékig feltűrve és egy farmernadrág. Csak futólag pillant rám.

• Tom… – hangja nem ideges, de nem is nyugodt. Inkább lekezelő.

Tom a hajába túr, hangosan szívja be a levegőt, a fogai között. – Greg?

Greg ismét rám pillant, aztán lecsukja a szemét. Kivehetően számol, legalább háromig. Majd újra rám pillant.

• Magyarázatot – utasítja az öccsét, még mindig higgadtan, de látni való, egyáltalán nem nyugodt.

Tom hátra pillant rám. – Csak, dumálunk. Azt mondta, segít meggyőzni Emesét.

• Faszfej! – sziszegem a fogaim között.
• Dumálgattok… – ismétli meg Greg. – És miért van megkötözve? – szándékosan feltűnően végignéz rajtam.

Elvigyorodik. – Így szereti – csak remélni tudja, hogy veszi a poént Greg.

Greg arcára ki ül a „te most teljesen hülyének nézel engem? – Miért kell belerángatni?

• Csak segít – közelebb lép Greghez. – Nem kell neked Emese. Van sokkal jobb ember is.
• Mégis mi a fasz ez az egész?! – kiabálok oda.

Megint rám pillant Tom válla felett. – Igen, pont úgy néz ki, mint aki belement – megkeményedik az arca. – Na ide figyelj. Ha még egyszer hozzá érsz… – nem fejti ki, abba hagyja.

Tom végig nézi Greget. – Mi a fasz? Mégis miért véded ennyire?

Greg szemei kicsit megrezzennek, de talán nem feltűnően. Nem is mer már rám nézni.

• Csak azt mondom, hogy semmi köze hozzá. Okolni akarsz valakit? Okolj engem. Ne őt.

Megadóan az égbe emeli a kezeit Tom. – Oké, oké. Jézusom! Mikor puhultál el ennyire? Mint egy rossz buzi. Elengedem, amit meggyőztem Emesét, hogy szálljon ki.

• Mégis miből? – szólok oda megint.

Mire Tom felém fordul és lendületből kever le egy pofont. – Kuss kurva! – kiabál rám.

Felnyögök, csak pislogok. Szinte csillagokat látok. Ez erős volt… Greg viszont abban a pillanatban veszíti el minden higgadtságát, amit eddig magára erőltetett. Két kézzel ragadja meg Tomot a pulcsija nyakánál fogva. Szinte könnyedén emeli meg, és a rácshoz vágja, odaszorítja. Tom meglepve néz Gregre, lábával kapálózik.

• Mi a fasz!?
• Azt mondtam, ne nyúlj hozzá!!! – üvölti el magát Greg torka szakadtából.

Majd egy kicsit elemeli a rácstól Tomot és ismét nekivágja, csak úgy kong rajta Tom egész teste.

• Azt hiszem kettőnk közöl öcsi, te viselkedsz úgy, mint egy rossz buzi. Nem tudod elfogadni, hogy Emesét választottam?

Tom, Greg kezeire fog bambán, Láthatóan megijedt tőle. Nem is csodálom, még az én gyomrom is görcsbe rándult. Ilyennek még nem láttam.

• Igen, őt választottam, és tudod miért? Tudod MIÉRT?!?! – üvölt, az sem érdekli, ha mindenki meghallja.

Tom csak a fejét rázza válaszként, megszólalni sem mer, vagy nem is tud.

• Ő méltó rá. Te meg csak egy hülye kisgyerek vagy – szavai akár, ha kések lennének. Nagyon csúnyán veti oda őket.

Elengedi Tomot, de még egyszer neki löki izomból a rácsnak. Majd hátrébb áll. – Takarodj innen – mondja már halkabban, de annál erőteljesebben.

A rácson kívül egész nézőközönség gyűlt össze. Mindenki elképedve figyeli az eseményeket. Megszólalni persze egyik sem mer. Tom arrébb lépked a haverjaihoz. Feje vörös, majd felrobban a dühtől. Greg még áll egy darabig, nekem háttal, majd az emberekre néz.

• Mi van, nincs dolgotok? – tárja szét a kezeit.

Azonnal mindenki talál magának valami elfoglaltságot, és szinte egy-kettőre eltűnnek a cella elől.

A padlót kezdem bámulni, amint látom, hogy Greg lassan felém kezd fordulni. Nem tudom mit gondoljak. Egyszerre vagyok dühös, ideges, és félek is. Ki a fene ez az ember? Lassú lépteket hallok közeledni. Amint meglátom a cipőjét, felnézek rá. Egyenesen a szemeibe és a düh uralkodik el rajtam.

Rám nem haragosan néz, már teljesen nyugodt az arca. – Azt hiszem, beszélnünk kéne.

• Ó! Tényleg? Lenne hozzád pár kérdésem!

Lehajol és eloldozza a köteleimet, majd kinyújtja a kezét, hogy felsegítsen. Amint tudok felpattanok, ügyet sem vetve rá, és azonnal ellépek tőle.

• Mi közöd van neked Emeséhez? – kérem számon, amikor már megfelelő távolságban vagyok.

Egy lépést sem tesz felém. Meg is lep vele. Csak nem most akar tisztelet tudósdit játszani?

• Nézd, mi lenne, ha egy kicsit nyugodtabb körülmények között beszélnénk? Itt az irodám nem messze. Ígérem mindenre válaszolok.

Válaszra nyitom a számat. Épp elküldeném a fenébe Greget, mikor újabb lépteket hallunk a lépcső felől. Először Martint látom meg, majd Emese jön mögötte. Nem lehet igaz… szóval mégis.

 

Emese az utolsó négy lépcsőt már szinte ugorja, megkerüli Martint és hozzám rohan. Azonnal átölel és magához von.

• Bántottak?

Összeszorítom a számat, lehámozom magamról és eltolom a kezeit, hátra is lépek.  – Igaz? Neki dolgozol?

Végignéz rajtam, lesüti a szemét, majd lassan bólint. Érzem, hogy könnybe lábad a szemem. Elfordulok, a hajamba túrok, járkálni kezdek.

• Szóval ide értél – hallatszik ismét Tom vigyorgó hangja, újabb sör van a kezében.
• Szánalmas – szól az öccsére Greg.

Emese hozzám lép, a vállamra teszi finoman a kezét. – Kérlek…

Eltolom a kezét. – Mégis miért?! – érzem, hogy Tom élvezi. Zsebre dugott kézzel figyel, mint akinek csak ez kellett. Show műsor…

• Először még csak miattad. Aztán… mert, megtetszett. Mert élveztem. Ezt szeretem csinálni, Liz.
• Miattam? Mégis, hogy keverhetsz bele engem?

Greg lép mellém, finoman megállít a járkálásban. – Elmagyarázom. Az én bűnöm. Ne az ő fejét szedd le.

Szembe fordulok Greggel, ujjamat a mellkasának nyomom fenyegetően. – Ne merj hozzám érni!

Felemeli a kezeit védekezően. – Jó-jó – az irodája felé int a fejével.

Fejemet rázva indulok el az ajtó felé. Nem tudom mi vár rám ott, de már nem is érdekel. Nem nézek Emesére, sem senki másra. Szinte feltépem az ajtót és bemegyek. Greg tisztes távból követ. Becsukja az ajtót, de neki is dől.

• Nézd, szükségem volt rá – kezd bele egyből. – Kellett, ezért megkerestem.
• Mégis mire kellett neked? Tényleg a te kezed alatt versenyzik?

Bólint. – Tisztességes szerződése van. Kemény csaj, tudja mit akar. És ez tetszik. Megbízható és ő maga is tisztességes. Ez is tetszik.

Felnevetek gúnyosan. – Te és a tisztesség. Meglep, hogy egyáltalán ismered ezt a szót. Felejtsd el, Greg. Hagyd békén Emesét. Felejtsd el.

Ismét felemeli a kezeit védekezően. – Tudom, hogy nem ismersz, de nem vagyok mindig olyan aljas, mint általában.

• Nem érdekel, Greg. Nem akarom, hogy bármi közöd legyen Emeséhez.
• Ki akarod sajátítani? – elvigyorodik.

 

Közben Laura is megérkezik, akit még Tom hívott ide, hogy még nagyobb balhét tudjon gerjeszteni. Int is neki a fejével, amikor meglátja, hogy Greget az irodájában találja. Így az iroda felé veszi a lépteit. Emese is csak idegesen kering, nem beszélget senkivel. Laura már épp kopogni készül, amikor észleli, hogy Greg nincs is egyedül.

 

• Csak egész egyszerűen féltem tőled, és az egész alvilági életedtől.
• Miért, talán magad nem félted tőlem?

Megrázom a fejem. – Nem félek tőled.

• Akkor, talán ő is pont így érez – mondja mosolyogva. – Nézd, nem áll módomban bántani. Csak verseny, semmi más.

Továbbra is csak rázom a fejemet. – Nem, Greg. Te egy bűnöző vagy. Bármi, amihez közöd van rossz és veszélyes. Nem mindegy, hogy szórakozásból versenyzik, vagy komoly tét miatt, nyomás alatt.

• Szóval rossz volt a szex? Ezért ismételtük meg? – elvigyorodik. – Szereted a veszélyes dolgokat nem?

 

Laura már épp ráfog a kilincsre, de csak az álla esik le. Nem hisz a fülének. Mi a fene?

 

Hátra kell lépnem egyet. – Mégis, hogy jön ez ide?

• Azt mondtad, bármi, amihez közöm van – még mindig vigyorog. – Úgy hiszem pedig, arról más véleménnyel vagy.

Összeszorítom a számat. – Tudod, hogy nem arra gondoltam – lesütöm a szemem. – Annak semmi köze ahhoz, ami itt folyik.

• Neheztelsz Emesére, mert nekem versenyzik. Pedig nem kényszerítettem rá. Önként vállalta. Voltak feltételei, még azokba is belementem. Mindent eldobva rohant, hogy megmentsen téged, és te mégis rá neheztelsz, rá haragszol. Pedig te voltál az, aki ágyba bújt velem. Kétszer is. És még csak nem is ígértem érte semmit.

Keresztbe teszem a kezeimet és elfordulok tőle. Nem válaszolok neki. Talán igaza van. Nem Emesére kéne haragudnom. Hisz, ő csak azt csinálja, amit szeret.

• Nézd, tudom, hogy voltak nézeteltéréseink. Igen. De az már a múlté. Engem nem érdekel más, csak a jelen.
• Nahát! Milyen remek fickó vagy! – hangom tele van iróniával.

 

Tom közben Emesén tartja a szemét, akinek már nagyon elege van a várakozásból. Elindul az ajtó felé, hogy megnézze mi van már. Aztán megpillantja, hogy Laura is még mindig az ajtó előtt ácsorog. Majdnem a szívrohamot sikerül ráhoznia. Olyan rémülten fordul hátra hozzá, amikor meghallja Emese lépteit.

• Emese… Nem hiszem, hogy…
• Mit nem hiszel? Eressz oda – türelmetlenkedik.

Laura nem biztos, hogy ellenkezni akar vele, de előbb biztosra akar menni. – Csak várj egy percet kérlek. Egy perc – keze a kilincsen.

• Mégis mire várjak? – értetlen tekintetre talál csak Emese szemében.
• Kérlek. Bízz bennem.

Tom nevet fel a háttérben, amire Emese persze egyből odakapja a tekintetét. – Te meg mi a faszt nevetsz?

Ezt kihasználva Laura azonnal nyitja az ajtót és már be is lép, becsukja maga után.

 

Meglepve fordulok az ajtó felé. Na ne! Már csak ő hiányzott. Greg is érdeklődve fordul meg.

• Laura – mosolyodik el. – Mibe segíthetek?

Laura kezei is keresztbe téve, megvetően néz rám. – Jól hallottam? Viszonyotok van?

Elkerekednek a szemeim. Meglepve Gregre pillantok, aki szintén megfeszül.

• Te hallgatóztál? – förmed Laurára.
• Természetesen nem, de ezt nehéz lett volna nem meghallani. Bár azt nem akartam megtudni, milyen a szex veled – veti oda Gregnek.

Greg vesz egy nagyobb levegőt. – Ezt nem is kéne tudnod. Elég neked a papírmunka.

• Na és Emese? Neki sem kell tudnia?
• Nem! – vágom rá egyből. – Nagyon nem – ez már inkább kérésnek hangzik.

Ismét nyílik az ajtó. – Mit nem kell tudnom? – jelenik meg Emese is az ajtóban, majd szorosan mögötte Tom, aki a vállaira fog. Megrántja. Emese azonnal összecsuklik, padlót fog.

• Mi a fasz? – förmed rá Tomra, aki már vigyorogva magasodik fölé és pisztolyát a fejéhez nyomja.
• Legyél jó kislány.

Greggel egyszerre indulunk meg feléjük.

• Tom! – szólal meg Greg mögötte.

Tom teljesen meghülyült. Emesét a ruhájánál fogva rángatja fel a földről, magához szorítja, karjával a nyakára fog és a fegyverét pedig a halántékához nyomja.

• Állj! – kiáltja el magát.

Megtorpanok, ahogy mindenki más is. Emese persze azonnal a karjához kapja a kezeit, látszik rajta, hogy alig kap levegőt. Greg kezei a levegőben, nyugtatni próbálja a testvérét.

• Hóóhóóó… nyugi öcsi.
• Kurvára nincsen nyugi! Unom, hogy játszod itt a nagyfőnököt. Most az lesz, amit én mondok – vigyorog, mint egy őrült.

Gyerünk Liz, mutasd meg mit tanultál a túsztárgyalásról. Én is felemelem a kezeimet, nagyon lassú léptekkel indulok el Tom felé.

• Tom… figyelj rám egy kicsit…
• Te maradj ki ebből. Ennyi, nem kellesz tovább, elmehetsz – veti oda nekem.

Greg csak a szemeit forgatja, mint aki el sem hiszi, hogy az öccse áll vele szemben. Emese meg Tom kezével küzd, próbál egy kis levegőhöz jutni.

• Csak engedd el, és már itt sem vagyunk. Ezt akarod, nem? Hogy eltűnjünk. Elmegyünk, csak engedd el.
• Egyre inkább holtan akarom látni ezt az kis ribancot – ránt egyet Emese nyakán, aki erre köhög egyet. Összeszorul a szeme, csak nyöszörög.

Greg leengedi a kezeit. – Te akarsz lenni a nagyfőnök? – lép felé egyet.

Én már Emese köhögése miatt is megtorpantam, de most ijedten nézek hátra Gregre. A fejemet rázom. Ezt nagyon nem kellene.

• Akkor akár viselkedhetnél nagyfőnök módjára is. Mert az van öcsi, hogy te próbálsz nagy lenni. Próbálsz hatalmat teremteni magadnak, mindig is ezen erősködtél. Valahogy mégis mindig alul maradtál.
• Fogd be a pofádat! – üvölt Gregre. – Csak mázlid volt. De sosem voltál jobb nálam!

Nagyot nyelek, egyre kevésbé tetszik ez nekem. Tom túl ingerült, nem kéne mégjobban felhúzni.

• Greg, a fenébe! Csinálj már valamit – szólal meg hátulról Laura is rémülten.

Greg lecsukja a szemét. – Figyelj. Rendben. Nyertél. Elmennek. Engedd el.

 

Martin közben jobbnak látta lelépni. Persze nem cserben hagyja őket, segítségért megy. Az egyetlen ember, aki még képes hatást gyakorolni Tomra. Az apja. Meg kell próbálnia idehozni. Akkor van esély, hogy vége elegyen ennek a káosznak. Mindenki megnyugodjon, és visszatérhessen a napirendjére.

 

Tom a fejét rázza. – Nem. Már késő. Hetek óta könyörgök, hogy ne hozd ide ezt a picsát!

• Tom, rám figyelj, kérlek – szólok oda megint. – Megbeszéljük jó? Csak azt a fegyvert… semmi szükség rá – lassan az övem felé nyúlok úgy, hogy végig lássa a kezemet. – Én is leteszem az enyémet, oké?

Ahogy a kezemre téved a szeme, megint megfeszülhet a keze Emese nyakán, mert a torkából valami furcsa elmutálódott hang szakad ki. Aztán a szájából már a nyála is folyik, ahogy küzd.

Megfeszülök kicsit, de muszáj nyugodtnak maradnom. – Csak leteszem…

• Ne nyúlj hozzá! – förmed rám, és kibiztosítja a saját pisztolyát.

Visszakapom a kezem. – Oké. Nyugi, nem nyúlok hozzá. Akkor mit javasolsz? Mi legyen?

Tom nem válaszol, de Greg újra lép. – Nem akarod megölni. Már megtetted volna. Ereszd. Elmennek. Hallottad, és én is biztosítalak efelől.

Tom hátrálni kezd, de húzza magával Emesét is. – Maradj ott!

• Greg az istenért, maradj már ott! – förmedek rá. Valahogy le kell nyugtatnom Tomot, és baromira nem segít, ha folyton közbe avatkozik.
• Figyelj Liz, megoldom – próbálja bíztatóan előadni magát.
• Fenét oldod meg! Nem is tudsz bánni a saját öcséddel. Inkább ülj meg a seggeden és maradj ki ebből – ha szép szóval nem megy…
• Mégis mi az, hogy nem tudok bánni az öcsémmel? Tudok vele bánni, de mint látod, épp egy fegyvert szorít a csajod fejéhez. Ebben az esetben azért kicsit nehezebb. De talán, ha békén hagynál, tudnék koncentrálni.

Jobban felé fordulok. – Csak egy kicsit ne akarnál mindent irányítani!

 

 

Emese közben a tekintetét kezdi kapkodni Liz és Greg között. El sem hiszi, amit lát és hall. Most tényleg elkezdtek vitatkozni? Egymással? Itt és most?

 

• Mi a fasz van veletek? – szól oda Tom türelmetlenül. – Megkérted a kezét odabent? Mint a rossz házasok… Komolyan.

Szinte egyszerre kapjuk oda a tekintetünket, de csak Greg szólal meg. – Mégis, hogy kértem volna már meg a kezét? Idióta… – förmed rá Tomra, talán még kicsit jobban is, mint kellett volna.

Tom megint vigyorog. – Mindig is jól csajoztál. Talán egy leszbit is át tudsz téríteni. Na mit szólsz ehhez, cicám? – néz Emesére oldalról, amennyire tud, a fülébe beszél.

Rémülten nézek feléjük, ahogy Emese Tom kezével küzd, még mindig. Fenébe már! Így sosem szabadulunk.

• Szép pár lennének, nem? – mutat felénk a fegyverrel, majd visszanyomja a fejéhez a fegyvert.
• Azt, hogy egy… – megint elszorul a lélegzete. Látszik rajta, hogy ismét köhögne, de már azt sem tud.
• Elég volt Tom, fejezd be – mondja Greg és most már megindul Tom felé.

Elindul Emesével hátrafelé, de ezúttal Gregre szegezi a fegyvert. – Maradj ott bátyuskám!

Greg felnevet. – Különben lelősz? Csak tessék – széttárja a kezeit, de nem áll meg. – Én meghalok, ők elmennek. Gyerünk, engedd el.

Tom egyre gyorsabban hátrál, egyre jobban vicsorog.

• Nincs rájuk szükséged. Rám vagy dühös.
• Állj meg! – üvölti Tom már szinte hisztérikusan.

Greghez sietek és elé állok, vele szembe. Mellkasánál meglököm. – Állj már le! Faszért dühíted még jobban?!

• Most mi van? Már nem Emese a célpont – ahogy kimondja azonnal meg is ragadja a két vállam és megfordul velem. Nem kérdezi, hogy akarom-e. – Nyugi. Ismerem. Nem fog lőni. Már megtette volna.
• Hogy védik egymást, hát nem édesek? – dörmögi ismét Tom Emese fülébe.
• Megoldom jó? Csak egy kicsit bízz bennem – hajol közel hozzám Greg.
• Bízni? Ezt te sem gondoltad komolyan.
• De igen Aliz, komolyan gondoltam – a hangja talán egy kicsit lágyabb lett, mint ahogy akarta.

Már épp megszólalnék, mikor Tom hangját hallom. Halkabban, de annál határozottabban.

• Te felpróbáltad a csajt! – állapítja meg Gregre nézve.

Gregnek elkerekednek a szemei. Tudja, hogy lebukott. – Mi? Nem!

• Faszt nem! – Tom vigyorog.

Hitetlenkedve figyelem Greget. Ennyi? Egy nem? Egy szaros „nem” a válasza??

• Mégis mi a francnak dugtam volna meg? Ezer másik van, akit megdughatok. Nem próbáltam fel.
• Ilyen jó bőr kevés van, te is tudod. Nem csoda, hogy megkívántad. Legközelebb osztozunk oké?

Csak elképedve hallgatom őket. Emesére rá sem merek nézni.

• Mi? Nem! Nem kívántam meg, miről beszélsz? Tisztára össze vagy zavarodva.

Hátulról körömcipő kopogás hallatszik. Laura fog idegesen Greg csuklójára. Szinte már sír a feszültségtől.

• Valld be neki, Greg. Mondd el, ha erre vágyik.

Tátott szájjal bámulom Laurát. Ez nem lehet igaz! Nem!!

Tom hangosan felnevet. Hirtelen elengedi Emesét. Oltári nevetésben tör ki. Emese térde esik, ahogy elengedik. Tom már szinte a térdét csapkodja, annyira nevet.

• Na és, nehéz, nehéz volt rávenni? – nyögi ki két nevetés között. – Vagy ő is ugyan úgy akarta?

Azonnal Emese felé mozdulok, aki a nyakát fogja, köhög… Csak pár lépés választ el és pillanatok alatt előtte térdelek. A karjára fogok.

• Jól vagy?

Nem kapok választ. De lehet, hogy nem is akarok. Látom a szemeiben felgyűlt könnyeket. Valószínű nem a levegőhiány miatt gyűltek oda.

• Te… – szinte kérőn néz rám. Kérőn, hogy ne az igazat mondjam neki.

Nézem egy kicsit, nyitom a szám, de nem tudok mit mondani. Kár is lenne. Laura elintézte a dolgot. Lesütöm a szemem. Greg még intéz pár szót az öccséhez, aztán visszaindul az irodájába.

• Te lefeküdtél vele? – tör ki Emeséből végül, de mintha már csak magától kérdezte volna.

Rá pillantok – Emese én… – nem tudom mit mondjak. Sajnálom? Ja… biztosan számítana.

Legördül egy könnycsepp az arcán, persze azonnal letörli, de abban a pillanatban csapódik az ajtó. A lépcsőn két férfi jelenik meg. Az egyik Martin. A másik már a lépcső tetejéről beszélni kezd.

• Mi van fiam? Hallom, hogy gondjaid akadtak.

Emese feláll, jobban szemügyre veszi a fickót, én is felállok, de valami nem oké a pasival.

• Minden oké fater – mondja Tom vállat vonva.
• Úgy hallottam, nem annyira.
• Te mit keresel itt? – szólal meg Greg ismét valahonnan a hátam mögül.

A férfi Gregre pillant. Bőven van már 60 éves, ha nem több. – Martin szólt, hogy nem bírsz a fiammal. Gondoltam megnézem már, hogy mi van.

Végig pillant mindenkin, de amikor rám esik a tekintete szinte ledermed. Én is őt nézem. Ez az arc… Ez a hang. Öregedett, nyilván, de biztos vagyok benne. Hátra lépek egyet. Tomra pillantok, aztán vissza rá. Valóban a fia, tagadni sem lehetne, de akkor? Ő viszont nem hátrál előlem, inkább közelebb lép.

• Rég láttalak. Egész szépen felcseperedtél. Mennyi is voltál? 13-14?

Tovább hátrálok, a fejemet rázom. Greg sóhajtását szinte már majdnem a hátam mögött hallom.

• Nem véletlenül nem hívtalak ide – szólal oda neki mögülem.
• Ugyan Greg. Csak meg akartam állapítani, hogy a szemei még mindig teljes mértékben az anyjáé.

Aztán Tomhoz fordul, és érdeklődni kezd mi a baj. Tom persze azonnal magyarázni kezdi mennyire és miért utálja Emesét. Hogy találkozott velem, és hogy ide hozott. Hogy mi történt, hogy került ide mindenki. Aztán a Greggel való viszonyunkról is szót ejt, ott megint nevet, de végig a fegyverével kapálózik. Én csak könnybe lábadt szemmel figyelem őket. Nem lehet a fia… az nem lehet.

 

Emese Liz figyeli, aztán körbe néz. Ez az egész… Ezt az egész nagy káosz Tom miatt történt. Minden. Elfogja a düh. Érzi, hogy kezd feltöltődni.

Greg csak legyint és bemegy az irodájába, őt is dühítik a dolgok. Főleg, hogy az öccse előtt bukott le Lizzel kapcsolatban. Ráadásul, Liz most szép lassan összetörik, és ő azt nem akarja látni.

Laura megunja a dolgot. Ő az egyik dolgozó szobában foglal helyet papírmunkájának lát neki, ami még hátra van.

 

• Ez valami rossz vicc, igaz? – szólalok meg, miután Tom a meséje végére ért.

A férfi megfordul. Egyenesen a szemembe néz. – Meglepi… Van egy bátyád. Tökjó, nem? Emlékszem, amikor kicsi voltál mindig álmodoztál egy nagy és erős bátyáról, aki majd megvéd.

• Nem… nem – egészen a falig hátrálok, könnyek folynak le az arcomon.
• Miről beszélsz fater? – lép mellé Tom.
• Azért látom egy család vagyunk. Elraboltad és megkötözted a saját húgod. Na jó féltesó, ha precízek akarunk lenni. Na mindenesetre legyél jó! Ne hadonássz azzal a fegyverrel, mert még a végén megsérül valaki. Én lépek, majd jövök kedden. Addig legyetek jók.

Lehajtom a fejem, nem lehet igaz, hogy pont itt, pont így kellett vele újra találkoznom. A mellettem levő ajtóra nézek. Ellépek a faltól és kopogás nélkül nyitok be. Az ajtót csak belököm magam mögött, de nem csukódik be. Az asztalhoz megyek, megállok előtte.

• Ő mégis mit keres itt?

 

Emese előtt pörögnek az este képei. Érzi, hogy szétrobban. Örül, hogy Liz bement, legalább most nem rá figyel, így ismét Tomra mordul.

 

Greg felpillant. Kicsit unottan, valószínűleg neki is elege van a mai napból.  – A fiát – válaszolja egyhangúan.

• A fiát – ismétlem. – Hát ez kurva jó. Tudtad, igaz?

Sóhajt egyet. Felnéz rám. – Nem mindig. De már egy ideje igen.

• És mégis mikor akartál szólni róla? Jogom lett volna tudni.
• Minek? Mi változott volna? Semmi. Semmi nem lett volna jobb. Minden csak rosszabb lett volna.

Leteszi a kezében levő tollat. Szemeivel jobban végig mér, egész alaposan.

• Hát most aztán tényleg kurva jó minden, tényleg! – idegesen járkálni kezdek az asztala előtt.
• Nem akartam, hogy így legyen.

 

• Te agyament hülye, nyomorék! – löki meg Emese mindkét kezével Tomot. Az sem érdekli, hogy a fegyver még mindig a kezében van. Jelenleg semmi nem érdekli.

 

Greg asztalára támaszkodom. – Nem akartad, mégsem tudsz kézben tartani semmit.

• Sajnálom – mintha most először lenne a legőszintébb a hangja. – Ennyire még sosem vesztettem el az irányítást.

Egy ideig állom a tekintetét, ami idegesítően lágyan néz vissza rám. Majd megrázom a fejem és felsóhajtok. Hátat fordítok neki, az asztalának dőlök. Lehajtom a fejem, nem tudom mit mondjak.

 

Tom hátra tántorodik Emese lökésétől. –Állj már le. Húzz a picsába, amíg szépen mondom!

• Mindent szétbarmoltál – újra a mellkasának feszül, ismét lök rajta egyet. – Mindent. Ez az egész felfordulás, csak miattad van. Mert nem tudtál volna élni a tudattal, hogy nem te irányítasz. Most aztán ezt szépen összeirányítottad. Gratulálok!
• Nyughass már, ribanc! Viszket a puncid, vagy mi van? – szól vissza Tom. Ismét Emesének szegezi a fegyvert. – Ne dühíts fel újra.
• Mi az, hogy újra? Egy idegbeteg állat vagy. Komolyan nálad még Greg is jobb. Na de azért ő sem piskó Sunyi dög. Undorító, és én meg még nyertem neki 400milliót. Úristen, hogy lehettem ekkora nyomorék?

Tom felnevet. Közelebb lép Emeséhez, a fejéhez nyomja a fegyvert. – Nem csak neki, nekem is. Kössz.

• Még jobb. Most aztán sokkal jobban érzem magam. Mégis itt pattogsz nekem, hogy „jaj milyen rossz”. Akkor meg miért nem ültél a seggeden és hagytad volna, hogy téged is gazdagítsalak? Nem lett volna tökmindegy? A kisujjad sem kellett volna megmozdítanod.
• Leszarom mit gondolsz. Tűnj el végre – fegyverével és kézzel is meglöki há
• Az egész családod egy tragédia. Kezdve a bátyáddal, aki drogproblémákkal küzd. A sitten rohad és gyereke van. Szép! Aztán itt a másik bátyád.
• Fogd be a pofád! – kiabál megint. – Kurvára nincs közöd a családomhoz!
• Annyi pénze van, hogy ki sem lát belőle, mégsem tud mit kezdeni az életé Unalmában más csaját döngeti. Szánalom… Nos és ugye itt vagy te is. A kis elnyomott pici Tomika. Aki meg az érvényesülési gondjaival küzd. De mégis mindig gyáva maradsz.
• Nem vagyok gyáva! – homlokához nyomja a fegyverét.
• Akkor mégis mit hadonászol itt folyton azzal a szarral? Túl akarod szárnyalni Greget? Sose fogod. Neked csak a szád jár. Ő Emlékszel, amikor lenyomott a kocsinál? Úgy néztél ki, mint egy pincsi kutya, akit a gazdája épp összekötözött húsvéti sonkának. Még a saját testvéreddel sem mersz szembeszegülni. Gyenge vagy, gyáva, szánalmas, sajnálatra méltó és az is maradsz.
• Kussolj! – kiáltja el magát Tom, de mozdul az ujja is a ravaszon.

A pisztoly elsül. Hangosan és kegyetlenül. Emese szemei még tágra nyílnak, aztán mint egy rongybaba terül el a földön Tom előtt.

 

Az asztalnak dőlve hallom, ahogy Emese összevissza háborog Tomnak, de nincs kedvem kimenni. Nem tudnék a szemébe nézni. A lövésre viszont összerezzenek. A gyomrom körcsbe rándul. Greg azonnal felugrik az asztaltól és az ajtóhoz rohan, feltépi, de meg is torpan. Lassan jut el az agyamig, de mint a villámcsapás hasít belém. Felugrok, szinte félrelököm Greget az ajtóból. Megrázom a fejem. Újra könnyek szöknek a szemembe.

• Ne… Nem!

Emese felé kezdek rohanni. Alig látok valamit, potyognak a könnyeim, de nem érdekel. Szinte lezuhanok mellé. Fájdalmas nyögés hagyja el a számat, az ölembe vonom. Egy csomóan gyűltek körénk. Zokogni kezdek. Alig kapok levegőt. A mellkasomban égő fájdalom támad. Kegyetlen és elviselhetetlen. Minden porcikám remegni kezd, vérben úszok én is, ahogy vérben úszik ő is. Ekkor két erős kar ragad meg. Húzni kezd. Üvöltöm, hogy hagyjon, hogy eresszem el, de nem hallgat rám. Hiába küzdök. Vonszolni kezd, szorosan fog magához. Potyogó könnyeimen keresztül figyelem, ahogy távolodik a lány, aki ott fekszik. A lány, akit annyira szeretek. Akivel olyan kegyetlen voltam, és most vége, Már nem tudok tőle bocsánatot kérni. Elmondani mennyire sajnálom. Elmondani mennyire szeretem. Vagy csak, elbúcsúzni tőle, még egyszer belenézni a szemeibe, és útnak ereszteni. Vége. Elrontottam mindent. Vége mindennek.

(vége)