45.rész – Aliz
Késő estig bent kell maradnom, ma nekem kell túlóráznom. Már majdnem 11 óra, mikor szabadulok végre. Hamarabb is abba hagyhattam volna, de nem biztos, hogy holnap lett volna kedvem ezt folytatni. Inkább befejeztem most. Nyugodtan, kulcsaimat csörgetve sétálok a kocsim felé, amikor rájövök, hogy nincs otthon vacsora. Bár eddig észre sem vettem, hogy éhes vagyok, most viszont óriásit korgott a hasam. Útközben megállok egy 0-24-es gyrososnál, ma estére jó lesz. Szerencsére nincsenek sokan, pár perc múlva már kis zacskóval a kezemben sétálok vissza a kocsimhoz.
Még mielőtt a kocsimhoz érnék, egy fekete Audi parkol le a túloldalon, közvetlen előttem pedig egy szintén fekete Opel, a kocsim mellé. Hátra is kell lépnem, nehogy a lábamra álljon. Két ismeretlen csávó pattan ki belőle. Értetlenül nézek rájuk, mi a fene…
Nem túl magasak, kicsit borostásak. Az egyik még viccelődve felém is biccent.
A másik csak hangosan nevet rajta. Nem sokkal ezután nyílik az Audi ajtaja is, abból is két férfi lép ki. Az egyiket felismerem, Tom az, a másik ismeretlen.
Gyanakodva nézek körbe. Ugye ez most nem komoly? Nem itt a nyílt utcán fognak megtámadni?
Felém kapja a fejét, de mint látom, teljesen el van tévedve. Dülöngél össze vissza, rendesen be van rúgva. Elmosolyodik, ahogy végig méri ki szólt hozzá. Felém indul, bár nem túl stabilan teszi.
Megfeszülök kicsit. Próbálom szemmel tartani mind a négyet. Ha nem hívom fel magamra a figyelmet, még az is lehet, hogy észre sem vesznek, ilyen állapotban. Balek…
Megcsóválja a fejét. – Ez itt mellettem – int a fejével és a kezével a mellette állóra.
Végig nézek azon is, majd inkább csak bólintok. Jobbnak látom rájuk hagyni a dolgot.
A másik oldalon ismét nevetés tör ki, feléjük nézek, összehúzom a szemeimet. – Akkor további szép estét – próbálkozok elköszönni. Indulnék is, hogy kikerüljem az Opelt, de Tom azonnal elém lép.
Az Opel melletti hevesen kezd bólogatni. – Mindig jó egy nő társaságában enni.
Lepillantok a kajámra, elmosolyodok. – Szívesen, de sajnos haza kell mennem. Meg kell etetnem a macskámat.
Már a pasas is elmosolyodik. – Júj! De aranyos! Milyen cica?
Erre Tom kezd el nagyokat hahotázni. – Nincs is macskája!
Én is nevetek egy kicsit, hogy ne legyen túl feltűnő. – Ó, dehogynem. Menhelyi cicus. Még fél egyedül, úgyhogy sietnék.
Tom még mindig hamar ingerült lesz, nem szereti, ha ellent mondanak neki. Rácsap az Opelre a kezével, elzárva előttem az utat.
A legtávolabb álló megint nevetni kezd. – Meg sem mondtad, hogy milyen cica.
Felváltva nézem Tomot, aztán a srácot. – Részeg vagy. Majd holnap együtt ebédelünk – eltolom a kezét.
A harmadik csak ácsorog, ő nem száll be a beszélgetésbe, de Tom nem téveszt szem elől. – Nem mondtad a csajodnak, hogy veszélyes játékba fogott bele? – hangja teljességgel keserű.
Újabb nevetések érkeznek erre, a többiek szájából. Megint megfeszülök. Nyugi Aliz. Nyugi. Legyén te az okosabb.
Akaratom ellenére is értetlen arcot vágok. – Greg? – hogy a fenébe jön ő ide?
A gyrosozhoz legközelebb álló felcsattan. – Ajj! Menjünk már! Kilyukad a hasam!
Tom csak pofátlanul vigyorog rám. – Tudtommal nincs több bátyám – aztán a másikra néz. – Szerinted van még bátyám?
Egyre kevésbé tudom titkolni, mennyire idegesítenek. Nem akarom adni alájuk a lovat.
Erre ismét mosolyra húzódik a szája. – Emesével nem szoktad elküldeni neki?
Felváltva kapkodom a tekintetem, közben a számat is eltátom. Végül Tomon áll meg a pillantásom.
Nagyot nyelek, lépek is egyet hátra. – Milyen 25millió?
Tom arca most először lesz egy kicsit meglepettebb. – Hát mégsem avat be a kis szerelmed mindenbe?
Tomra nézek, de nem tudok mit mondani. Idegesen cikázik a tekintetem az arcán.
Két oldalról megfog és visszafelé kezd el húzni. Elrántom a kezeimet, amilyen gyorsan csak tudom.
Erre sokkal erősebben markol rám. A benne levő pia mennyiségtől valószínűleg még csak nem is érzékeli. Megfeszülök és fel is szisszenek.
Nem enged el, a többiek figyelnek, nem nevetnek, de nem is ellenzik.
Felnevet. Hosszasan és jóízűen. – Halljátok ezt srácok? Nem hiszi, hogy a csaja Gregnek dolgozik. Na mit mondtok neki? – ismét hozzám fordul. – Mit gondolsz, képes lennél lebeszélni erről a melóról?
Egyre rémültebbé válik a tekintetem. – Mégis milyen melóról?
A többiek már türelmetlenül toporognak, mire az egyik megunja és befelé indul. – Hozok nektek is szól hátra a válla felett.
Elhúzom a fejem és szabad kezemmel arrébb lököm a kezét szabad kezemmel.
Meg is jelenik az előbb „eltűnt” srác kezében egy gyrossal, egy szatyorban pedig további hárommal. Tom először rá néz, majd a másik kettőhöz szól.
Azok egy pillanatig értetlenül nézik, majd gyorsan kapcsolnak. Már mellettem is vannak, és szorosan fogva az Audi felé kezdenek cipelni. Odafigyelnek, hogy esélyem se legyen szökni.
Könnyedén betesznek a kocsiba és be is ülnek mellém. A harmadik még benyújtja Tomnak a zacsit, aki egyből hátra nyújtja ezeknek. – Egyetek – még rám mosolyog, de már indítja is a kocsit.
Nem hiszem el! – Ez hatóság elleni erőszak – jegyzem meg kicsit fenyegetően.
Csak az egyik néz rám, miközben beleharap a gyrosba. Tom ismét felkuncog.
Belerúgok az ülésébe amennyire erősen csak tudok. – Mégis hova viszel?
Úgy vezet, mint egy állat. Csak az utolsó percben kerüli ki az akadályokat.
Elfintorodok. – Mégis milyen ösztönzés? Nem fogom bevenni ezt a mesét.
Megvonja a vállát. – Azt majd Greggel megbeszéled – ezzel lezártnak is tekinti a beszélgetést.