43.rész – Emese
Holnap lesz ismét egy versenyem, szerencsére Greg most nem volt akkora paraszt, és szólt rögtön a verseny után, hogy biztosra tudjam, hogy ott kell lennem. Liz igen csak mérges volt reggel, amikor felébredt. Nem bújt hozzám úgy, ahogy szokott. Reggel is sokkal szótlanabb volt, a poénjaimat meg még annyira sem értékelte, hogy megforgassa rá a szemét. Kitaláltam, hogy elviszem moziba meg kicsit kocsikázunk az mindig felvidítja.
A másodikkal sikerült is szerencsére kicsit megtörni, aztán már fokozatosan oldódott. Persze követelőzött, hogy mondjam el hol voltam, bevallottam neki, hogy versenyezni mentem. Csalódott volt, hogy a verseny fontosabb számomra, mint ő, de próbáltam éreztetni vele, hogy ez nem így van és nem hagyhattam cserben őket se. Azóta majdnem egy hét telt el, most már nincs harag köztünk. Felajánlottam neki, hogy ma este együtt lehetünk, de azt mondta ma nem ér rá, így egyedül töltöm az estém.
Meglep a kopogás, de elmosolyodok. Hát mégsem bírja nélkülem… Ledobom a könyvet a kanapéra magam mellé, és vigyorogva sétálok az ajtóig. Gondolkozás nélkül nyitom ki. Szinte már a nyelvemen van, hogy „na mi van, mégis hiányoztam?”, de teljesen ledermedek. A szám is résnyire nyílik. A nő előttem szintén megszeppenve áll. Haja kiengedve, vajszínű kosztüm van rajta, világoskék blúzzal.
Még pislogok párat, aztán a számat sikerül becsuknom. Nyelek egyet. Mióta nem hallottam felőle? Hónapok…
Most már bátrabban mosolyog. Félreállok az ajtóból.
Most már elvigyorodok, csak belököm az ajtót.
Utánam jön, megáll velem szemben, kicsit komolyabb arcot vág. – Inkább az új munkádról kérdeznélek.
Kicsit gyanakodva nézek rá. – Mégis milyen új munkámról?
Felvonom a szemöldököm, először lesütöm a szemem egy pillanatra, de aztán újból rákapom a tekintetem.
Felsóhajt. Állom a tekintetét.
Elvigyorodok. – Jól fizet – kutatok a szemeiben, nem tudom mi lelte ilyen hirtelen. Hónapok óta nem beszéltünk. Most meg idejön lebaszni, hogy miért melózok Gregnek?
Megrázza a fejét. – Ne legyél hülye. Ez egy bűnöző. Szállj ki amíg tudsz.
Most én rázom meg a fejem. – Bármikor kiszállok, ha úgy tartja kedvem. Nézd, ne aggódj… Nem lesz baj.
Felém nyúl megfogja a kezemet. – Féltelek… Nem akarom, hogy bajod essen.
A kezére kapom a tekintetem. Miért rázott ki a hideg? Megint nyelek egyet.
Elenged, el is lép tőlem. Láthatóan baromi kellemetlen kezd lenni a helyzet.
Másodpercekig nem válaszolok. – Mégis, hogy érted, hogy nem vagyok közömbös?! – picit talán rá is förmedek. Persze! gyere ide hónapok után és vigyél vissza oda, ahonnan kimásztam, köszi Laura!
Elhúzza a száját. – Szerintem pontosan tudod.
Megrázom a fejem. – Ne! Ne csináld ezt. Ne zúdíts rám ilyet, csak azért mert nem akarod, hogy azt csináljam. Inkább találj ki valami jobbat, ha már mindenképp le akarsz beszélni – hátrébb lépek, érzem, hogy kezd felfordulni a gyomrom.
Lép utánam. – Emese, tényleg sajnálom. Eszembe sem jutott volna ide jönni, ha… Nem akarom, hogy belekeveredj a dolgaiba. A pénz, amivel kifizet téged. Mind lopott, sikkasztott. Te nem ilyen ember vagy.
Összehúzom a szemem. – Őt ne keverd bele. Épp ismét boldog.
Megcsóválom a fejem. – Az teljesen tisztességes volt. Lehet, hogy Greg szar alak, de vannak jó pillanatai is néha. Én is meglepődök. Attól, hogy neki dolgozom, nem azt jelenti, hogy bízok is benne.
Szemei között cikázik a tekintetem. Aztán megrázom a fejem.
Ez lehet kicsit erősen hangzott, de akkor is. Néz még pár pillanatig, aztán csalódottan felsóhajt, bólint, lesütött szemmel indul az ajtó felé. Pár másodpercig figyelem aztán teszek egy lépést felé.
Bólint. Elfordul, nyitja az ajtót és ott is hagy. Még nézem egy ideig a csukott ajtót. Nem szeretem, hogy egyetlen pillanat is így hat rám Laurából. Ráadásul még mindig.