Kockázat… 43.rész

43.rész – Emese

Holnap lesz ismét egy versenyem, szerencsére Greg most nem volt akkora paraszt, és szólt rögtön a verseny után, hogy biztosra tudjam, hogy ott kell lennem. Liz igen csak mérges volt reggel, amikor felébredt. Nem bújt hozzám úgy, ahogy szokott. Reggel is sokkal szótlanabb volt, a poénjaimat meg még annyira sem értékelte, hogy megforgassa rá a szemét. Kitaláltam, hogy elviszem moziba meg kicsit kocsikázunk az mindig felvidítja.

A másodikkal sikerült is szerencsére kicsit megtörni, aztán már fokozatosan oldódott. Persze követelőzött, hogy mondjam el hol voltam, bevallottam neki, hogy versenyezni mentem. Csalódott volt, hogy a verseny fontosabb számomra, mint ő, de próbáltam éreztetni vele, hogy ez nem így van és nem hagyhattam cserben őket se. Azóta majdnem egy hét telt el, most már nincs harag köztünk. Felajánlottam neki, hogy ma este együtt lehetünk, de azt mondta ma nem ér rá, így egyedül töltöm az estém.

Meglep a kopogás, de elmosolyodok. Hát mégsem bírja nélkülem… Ledobom a könyvet a kanapéra magam mellé, és vigyorogva sétálok az ajtóig. Gondolkozás nélkül nyitom ki. Szinte már a nyelvemen van, hogy „na mi van, mégis hiányoztam?”, de teljesen ledermedek. A szám is résnyire nyílik. A nő előttem szintén megszeppenve áll. Haja kiengedve, vajszínű kosztüm van rajta, világoskék blúzzal.

• Szia, Emese – mosolyog halványan.

Még pislogok párat, aztán a számat sikerül becsuknom. Nyelek egyet. Mióta nem hallottam felőle? Hónapok…

• Óóó… Szia – hebegem nagy nehezen.
• Hm, ne haragudj. Remélem nem zavartam meg semmit – elhúzza a száját, mögém pillant.
• Hát, igazából már lehet megtudtam volna ki ölte meg Lucy-t de így… Mindegy megvár. Miújság? Bejössz?

Most már bátrabban mosolyog. Félreállok az ajtóból.

• Óóó… Hát… – elgondolkozik, végül bólint.– Nem akarok sokáig zavarni. Csak… beszélni akarok veled valamiről.

Most már elvigyorodok, csak belököm az ajtót.

• Azt gondoltam.– aztán a nappaliba indulok, de megállok. – Kérsz egy valamit? Inni… – teszem hozzá.
• Nem, köszönöm.

Utánam jön, megáll velem szemben, kicsit komolyabb arcot vág. – Inkább az új munkádról kérdeznélek.

Kicsit gyanakodva nézek rá. – Mégis milyen új munkámról?

• A Kollér cégnél. Mégis mi ütött beléd?! – szinte számon kérően kérdi.

Felvonom a szemöldököm, először lesütöm a szemem egy pillanatra, de aztán újból rákapom a tekintetem.

• Honnan tudsz te erről?
• Láttam a szerződésedet.
• A szer… Laura miről beszélsz!? – értetlenül nézek rá.
• Arról, hogy neki versenyzel. Nem olyan jó buli, mint gondolod – aggódóvá válik a tekintete.
• Neked mi közöd van Greg szerződéseihez?

Felsóhajt. Állom a tekintetét.

• Sajnos túl sok, de most nem rólam van szó. Hogy lehettél ennyire eszetlen?

Elvigyorodok. – Jól fizet – kutatok a szemeiben, nem tudom mi lelte ilyen hirtelen. Hónapok óta nem beszéltünk. Most meg idejön lebaszni, hogy miért melózok Gregnek?

Megrázza a fejét. – Ne legyél hülye. Ez egy bűnöző. Szállj ki amíg tudsz.

Most én rázom meg a fejem. – Bármikor kiszállok, ha úgy tartja kedvem. Nézd, ne aggódj… Nem lesz baj.

• De igen… aggódok. Ha akarja megtalálja a módját, hogy maga mellett tartson.
• Ebben én is biztos vagyok – mondom határozottan. – De akkor már megtette volna – megvonom a vállam kicsit. – Nézd… attól, hogy téged fenyegetéssel tart maga mellett… – aztán nem fejezem be

Felém nyúl megfogja a kezemet. – Féltelek… Nem akarom, hogy bajod essen.

A kezére kapom a tekintetem. Miért rázott ki a hideg? Megint nyelek egyet.

• .. hónapok óta nem beszéltünk. Aztán most ideállítasz, hogy féltesz? Mégis, hogy gondoltad ezt?

Elenged, el is lép tőlem. Láthatóan baromi kellemetlen kezd lenni a helyzet.

• Én csak… Nem vagy közömbös számomra továbbra sem, attól függetlenül, ahogy döntöttem… – nem fejezi be, nem néz rám

Másodpercekig nem válaszolok. – Mégis, hogy érted, hogy nem vagyok közömbös?! – picit talán rá is förmedek. Persze! gyere ide hónapok után és vigyél vissza oda, ahonnan kimásztam, köszi Laura!

Elhúzza a száját. – Szerintem pontosan tudod.

Megrázom a fejem. – Ne! Ne csináld ezt. Ne zúdíts rám ilyet, csak azért mert nem akarod, hogy azt csináljam. Inkább találj ki valami jobbat, ha már mindenképp le akarsz beszélni – hátrébb lépek, érzem, hogy kezd felfordulni a gyomrom.

Lép utánam. – Emese, tényleg sajnálom. Eszembe sem jutott volna ide jönni, ha… Nem akarom, hogy belekeveredj a dolgaiba. A pénz, amivel kifizet téged. Mind lopott, sikkasztott. Te nem ilyen ember vagy.

• Honnan tudod milyen ember vagyok!? – megint kérdőn nézek rá. Karba teszem a kezem. – Jó versenyei vannak. Jó kocsikkal. Szeretem. Ennyi.
• Lizt is bajba sodrod ezzel.

Összehúzom a szemem. – Őt ne keverd bele. Épp ismét boldog.

• De milyen áron? Gondolod, hogy az ő aktájával nem találkoztam Greg irodájában?

Megcsóválom a fejem.  – Az teljesen tisztességes volt. Lehet, hogy Greg szar alak, de vannak jó pillanatai is néha. Én is meglepődök. Attól, hogy neki dolgozom, nem azt jelenti, hogy bízok is benne.

• Greg és a tisztesség? Ne legyél vak. – még egyet lép felém. Hogy tudnálak lebeszélni erről?

Szemei között cikázik a tekintetem. Aztán megrázom a fejem.

• Sehogy, döntöttem. Menj haza Márkhoz. Bújjatok össze. Legyél boldog. Én is ezt teszem.

Ez lehet kicsit erősen hangzott, de akkor is. Néz még pár pillanatig, aztán csalódottan felsóhajt, bólint, lesütött szemmel indul az ajtó felé. Pár másodpercig figyelem aztán teszek egy lépést felé.

• Sajnálom, nem akartam bunkó lenni.
• Csoda, hogy nem dobtál ki egyből. Vigyázz magadra jó? – fordul vissza és erőltet egy mosolyt is.
• Mint mindig.

Bólint. Elfordul, nyitja az ajtót és ott is hagy. Még nézem egy ideig a csukott ajtót. Nem szeretem, hogy egyetlen pillanat is így hat rám Laurából. Ráadásul még mindig.