36.rész – Aliz
Szex után a kocsi oldalának dőlve állok, már felöltözve, és Martin cigijét szívom, ami Greg kocsijában maradt. Kicsit hűvös az este, de nem érdekel. Kellett egy kis friss levegő, egy szál cigi, egy kicsit kitisztítani a fejem. Különben biztos, hogy megint nem álltunk volna meg egy menetnél. Már így is borzalmas lelkiismeret furdalásom van. Nem lehet igaz, hogy megint a csapdájába estem. Megint a saját csapdámba estem, hagytam magam, bedőltem neki. Kocsikázás hátsószándékok nélkül… Idióta! Dühös vagyok magamra, de Gregre is. Legszívesebben pofán vágnám egy ásóval. Csak áll mellettem, ő nem cigarettázik. Egy darabig még ő is maga elé bámul, aztán érzem, hogy rám pillant.
Előtört belőle a törődhetnék? Remek! Megrázom a fejem.
Akkor hazafelé te vezetsz ugye?
Szinte azonnal válaszol, mint aki már százszor lejátszotta a jelenetet a fejében. – Persze – a vállát is megvonja. – Összetörnéd?
Eldobom a csikket és megkerülöm a kocsit. Kezem már a kilincsen, de megállok, Gregre nézek. Elgondolkozok, nem tudom fel merjem-e hozni, de Emese miatt meg kéne próbálnom. Nem azonnal fordul meg, gondolom azt várta, hogy kinyitom az ajtót, de mikor hosszúra nyúlik a csend, mégis hátranéz. Őt nézem.
Felvonja a szemöldökét, majd int, hogy üljek be. Ő nyitja az ajtót, és már el is tűnik a szemem elől. Felsóhajtok, nem tudok nagyon mást tenni, így én is beülök mellé, de még mindig őt figyelem.
Elmosolyodik halványan. – Mit szólsz hozzá, ha útközben átgondolom?
Lesütöm a szemem egy pillanatra. – Legutóbb más volt, de érdekel Emese, és nem akarom, hogy rács mögé kerüljön.
A combomra teszi a kezét. – Nézd, tényleg nincs bajom a csajoddal. Egész jó arc a kislány. Kicsit elszáll vele a ló néha, de kivel nem? Neked nem kellett volna belekeverni, csak miattad kevertem bele őt is.
Lepillantok a kezére. Gyűlölöm, hogy ilyen gyengéden ér hozzám. Gyűlölöm, hogy flegma módon a csajomnak nevezi Emesét. Gyűlölöm Greget is.
Végigsimít a combomon, kicsit rá is szorít, de végül visszateszi a kezét a saját ölébe. – Szeretsz feltételeket kötni?
Nem válaszolok a kérdésére, csak összehúzom a szemeimet, rezzenéstelen arccal nézek rá.
Nem bírja ki, hogy ne nevessen fel. Hangosan és hosszan, de nem gúnyosan.
Hátradőlök, és elmosolyodok egy kicsit. – Azért, akkora nagy rész nincs.
Bólintok és beindítom a motort. Lassan fordulok meg vele, bevallom, félek tőle. Csak lassan haladok, percekig el sem merem érni a százat. Csak szépen kellemesen hangolódok rá, de végül gond nélkül felpörgetem a mutatót 180-ig. Greg sokáig nem szól semmit, de érzem a tekintetét az arcomon.
A városba érve lelassítok, de azért sietek vissza a saját kocsimhoz. Az út hátralevő részében nem beszélgettünk. Megkönnyebbülök, amikor meglátom a kocsimat. Megállok mögötte, de úgy, hogy majd kitudjak állni a sajátommal. Egyből leállítom a kocsit.
Én viszont hátra sem nézek, a kocsimhoz sietek, zsebemből előhalászom a kulcsomat, de aztán megáll a kezem, ahogy felbőg a Lambo. Amíg látom meredten bámulom a távolodó kocsit. Majd mikor végre beszállok a sajátomba, a hideg kajámra esik a tekintetem. Az illata még jó… de mikrózva már nem lesz az igazi. Nagyot sóhajtok, indítom a motort és haza indulok.
A héten, két állásinterjún is voltam. Mindkettő valami szar irodai munka lenne. Bevallom, egyáltalán nem vágyom ilyen munkára, de valamit muszáj lesz keresni, lassan elfogynak a tartalékaim. De most nem akarok másra gondolni, csak itt ülni Emesével és filmezni. Annyira jó, hogy mostanában kicsit rendeződtek köztünk a dolgok. Picit már kezd hasonlítani a kezdetekre. Amikor még nem volt ennyi szar a nyakunkba szakadva. Még jobban hozzá bújok, fejemet a vállára teszem, arcomat a nyakába fúrom. Mélyen beszívom az illatát, elmosolyodok. Lopott idő… legalább százszor láttam már. Finoman a nyakába csókolok
Kicsit elmosolyodik a kérdésre, de nem néz rám. – Te választottad…
Felkuncogok, adok még egy csókot, ezúttal a füle mögé. – Azt hitem, még nem láttam – kezem a hasáról lecsúszik a combjára. Picit meg is feszül a kezem alatt.
Mosolyogva nézem. – Mindenki tévedhet – adok egy puszit a szája sarkára is.
Lassan megrázom a fejem. Orrom hegyével simogatom a bőrét. – Nem. Azt mondom, hogy szexelni akarok.
Még én is hallom, ahogy nyel egyet. Csodálkozva pillant rám, mintha valami nem is tudom mit mondtam volna.
Hátrahőkölök egy kicsit. – Miért ne? Mikor volt neked probléma a rögtönzés? Főleg… ha szexről van szó.
Már-már megijeszt azzal, ahogy rám mered. Még hátrébb dőlök, teljesen felé fordulok és felhúzom a lábaimat törökülésbe. Elkomolyodok. Vajon sejt valamit? Vagy más baj van?
Megrázza egy kicsit a fejét. – Öm, ja… semmi. Nincs, nincsen baj – biztatásképp kapok egy puszit, de azt hiszem, mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ezzel most kurvára nem győzött meg.
Összehúzom a szemöldökömet. – Akkor? – bökd már ki! Ne kelljen elmondanom. Csak ennyit kell mondanod: „Tudom, hogy Gregorián megdugott.” Nem fogom letagadni, ígérem. Érzem, hogy összeszorul a gyomrom.
Ez még Emesétől is nagyon szar volt. És még a lábára is lepillant! Hát ezt nem hiszem el, mit csináljak? Már a homlokom is ráncolom.
Erre már felkapja a fejét. Végre határozottan rázza meg a fejét. – Mi? Nem! Dehogy is! Nem. Hogy feltételezhetsz ilyet!? – elhallgat egy kicsit. Látom rajta, hogy van valami, de fogalmam sincs, hogyan tudnám kiszedni belőle. – Csak…
Felsóhajtok, előre hajolok és megfogom a kezét. – Történt valami?
Felém fordul ő is jobban. Néz egy ideig a szemeimbe, de nagyjából pont ugyanúgy, mint amikor a kisgyerek tudja, hogy rosszat csinált, de próbálja elsumákolni a dolgot és azt akarja kideríteni az anyja szemeiből, vajon tudja-e. Mi a fene lehet??
Nagyot nyelek, nem csókolok vissza, akármennyire is vágyom rá. Meg sem szólalok. Aggódva nézek rá, várom a folytatást.
Lepillantok a kezére, majd bólintok. Mégis mi mást tehetnék? Ő is bólint egyet félénken.
Megint hátra hőkölök, elképedek, a számat is eltátom. – Hogy mit csináltál!? – förmedek rá egyből.
Nyilván eszébe jutott, hogy még faggattam róla a múlthéten, hogy szombatra van-e programja, és most árulta el magát, hogy baromira ráért volna. Megszorítom a kezét.
Érzem, hogy elsápadok. A számat is eltátom. Dehát akkor én… akkor velem… Nem akarok hinni a fülemnek.
A rohadék! Képes volt azok után beinvitálni a kocsijába… vagy előtte?? Francba! Hogy lehetek ennyire idióta?
Próbálom összeszedni magam. – Most aggódok. Emese… el sem kellett volna menned. Greg nem olyan ember, aki csak jófejségből elhív valahová. Mit akar tőled?
Én viszont elhúzom az arcomat. – Nem vagy normális! – felállok és otthagyom. A konyhába indulok.
Hallom, észlelem, hogy azonnal feláll, és utánam indul. Alig telik bele pár másodperc, keze máris a karomon van, és finoman visszahúz.
Dühös tekintettel fordulok vissza. – Emese, ez nem vicc. Te is tudod, hogy mire képesek. Nem haverkodhatsz ilyen eszelős állattal – jézusom Liz!! Álszent ribanc. Hányni tudnék magamtól.
Hátralépek egyet, a fejemet rázom. El sem hiszem, hogy miket beszél.
Felsóhajtok, hangosan és egész nagyot. Most közvetlenül elé lépek, a derekára teszem a kezem és magamhoz húzom.
Megadóan felemeli a kezeit. – Rendben.
Komolyan nézek a szemeibe, még szorosabbra fogom. – Ígérd meg, hogy nem mászol bele semmibe.
Jó pár pillanatig csak nézi a szemeimet. Aztán közelebb hajol, egészen a számig.
Lesütöm a szemeimet, én nem bírok mosolyogni. – Annyira nagy szám nem lehet – nyögöm ki végül.
Erre már kicsit elmosolyodok. Hihetetlen, hogy még a legnagyobb szarból is egész ügyesen ki tudja vágni magát.
Visszapillant a filmre, majd rám és megint a filmre. – Szóval, megnézed velem a végét? – de már vigyor jelenik meg az arcán.
Én is a filmre pillantok. Adok egy gyors puszit a szájára, és bólintok. Elengedem a derekát és visszafészkelem magam a kanapéjára a tv elé. Megvárom, míg ő is leül, és ismét a karjaiban kötök ki, hozzábújok, de a film további részében már teljesen máshol jár az agyam.
Elhajtok mellettük és csak pár méter után állítom le a kocsit. Kiszállok, zsebre dugott kézzel indulok Martin felé. Nem vettek észre, nem tulajdonítottak különösebb figyelmet az elhaladó járművemnek. Martin éppen papírokat ír alá miközben egy öregebb faszival beszélget, néha a teherautóra pillant.
Majdnem mindenki rám pillant, de nem különösebben érdeklem őket.
Aláír még egy papírt, aztán összehajtja a lapot. Közli a másik fickóval, hogy minden rendben van, aki azzal már indul is a teherautóhoz.
Elmosolyodok magabiztosan. – Biztos nem köt mindent az orrodra.
Picit mintha hátrahőkölne a magabiztosságomra, de aztán mégis ismét elvigyorodik.
Összehúzom a szemeimet. Szemétláda. Habozok, de végül bólintok. – Ha ez minden vágyad…
Még figyel egy darabig, aztán előveszi a telefonját, benyomja a hívást és átadja. Karba teszi a kezét, és figyel. Elveszem tőle, a fülemhez tartom a készüléket. Tartom vele a szemkontaktust. Nagyjából 5 búgás után érkezik a válasz.
Nem egyből jön a válasz, de hamar összeszedi magát. – Azt hittem, ki sem állhatod a jelenlétem.
Martin érdeklődve figyel, biztos nem hitte, hogy tényleg megcsinálom.
Látom, ahogy Martin egyből az órájára pillant, majd össze is húzza a szemeit.
Felsóhajt. Nyertem. El is vigyorodok, hihetetlen, hogy mindig ennyire könnyen megfűzöm.
Nem reagálok neki. Az indulásomat direkt úgy tervezem, hogy jó nagy port csapjak vele. Igyekszem időben odaérni a megbeszélt találkozóhelyre, de a forgalom nem áll mellettem. El is kések, nem sokat, de ilyenkor 2-3 perc is sorsdöntő lehet. Amint meglátom Greget lelassítok. Leparkolok, és gyalog sétálok oda hozzá. Épp telefonál, így megállok mellette, türelmesen várok, mivel nem vette észre a közeledésem, vagy csak… nem akarja a tudtomra adni, hogy érdekli. Végig nézek rajta, de hibát követek el vele. Azonnal a kocsikázás jut eszembe. Bele is harapok a számba, hogy eltereljem a gondolataimat. Fenébe! Ahogy végez a telefonálással zsebre rakja a készüléket, és hozzám fordul.
Közelebb lépek hozzá. – Nem akarom, hogy versenyekre vidd. Nem akarom, hogy oda legyen a kocsidért. Nem akarom, hogy bármi közötök legyen egymáshoz.
Gúnyos mosoly húzódik végig az arcán. – Nyugi cica, nem csallak meg vele.
Megfeszülök. – Ez meg a másik. Mégis, hogy volt pofád azok után… – nagyot nyelek, nem bírom befejezni a mondatot. Nem tudom rá, vagy magamra vagyok dühösebb.
A számat is eltátom. – Hogy… tessék?
Megrázza egy kicsit a fejét. – Ugyan Liz, csak te látsz belém egy vadállatot. Talán részben igazad is van, én ezt elfogadom. De nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek hiszel. Elmentem a rendőrségre, már nem gyanúsítják semmivel, senki nem keresi és foglalkozik vele tovább – felsóhajt. – Na? Rendben vagyunk?
Hátra lépek egyet. Láthatóan ledöbbentem, nem számítottam rá, hogy ilyen fordulatot vesz a beszélgetés. Nem tudok mit mondani, csak bólintok.
Lesütöm a szemem. – Nem fog.
Felsóhajtok, megint bólintok. El sem hiszem, hogy ilyen kínos helyzetbe hoztam magam. Fenébe, hogy megint nem gondoltam át mit teszek. Folyton ezt csinálom. Zseniális vagy Aliz! Csak így tovább…
Nem tudok nem utána fordulni. Bűnbánóan nézem, ahogy távolodik. Tiszta hülyét csináltam magamból. Megint.