Kockázat… 36.rész

36.rész – Aliz

Szex után a kocsi oldalának dőlve állok, már felöltözve, és Martin cigijét szívom, ami Greg kocsijában maradt. Kicsit hűvös az este, de nem érdekel. Kellett egy kis friss levegő, egy szál cigi, egy kicsit kitisztítani a fejem. Különben biztos, hogy megint nem álltunk volna meg egy menetnél. Már így is borzalmas lelkiismeret furdalásom van. Nem lehet igaz, hogy megint a csapdájába estem. Megint a saját csapdámba estem, hagytam magam, bedőltem neki. Kocsikázás hátsószándékok nélkül… Idióta! Dühös vagyok magamra, de Gregre is. Legszívesebben pofán vágnám egy ásóval. Csak áll mellettem, ő nem cigarettázik. Egy darabig még ő is maga elé bámul, aztán érzem, hogy rám pillant.

• Kérsz még egy kabátot?

Előtört belőle a törődhetnék? Remek! Megrázom a fejem.

• Nem – nagyot szívok a cigiből, és addig tartom bent a füstöt, míg a fejem is megfájdul.

Akkor hazafelé te vezetsz ugye?

• Biztos, hogy az én kezembe akarod adni a kormányt?

Szinte azonnal válaszol, mint aki már százszor lejátszotta a jelenetet a fejében. – Persze – a vállát is megvonja. – Összetörnéd?

• Szándékosan semmiképp. Kár lenne érte.

Eldobom a csikket és megkerülöm a kocsit. Kezem már a kilincsen, de megállok, Gregre nézek. Elgondolkozok, nem tudom fel merjem-e hozni, de Emese miatt meg kéne próbálnom. Nem azonnal fordul meg, gondolom azt várta, hogy kinyitom az ajtót, de mikor hosszúra nyúlik a csend, mégis hátranéz. Őt nézem.

• Emese vádjai ejtve lesznek? – nyögöm ki végül.

Felvonja a szemöldökét, majd int, hogy üljek be. Ő nyitja az ajtót, és már el is tűnik a szemem elől. Felsóhajtok, nem tudok nagyon mást tenni, így én is beülök mellé, de még mindig őt figyelem.

• Érdekes felvetés. Megindokolnád? – fordul oda egyből, amint beültem.
• Miért lenne érdekes? Rám haragszol, nem rá. Engem már elintéztél, ő nem célpont.

Elmosolyodik halványan. – Mit szólsz hozzá, ha útközben átgondolom?

• Greg… kérlek… – aggódó a tekintetem. – Ez nem vicc, Emesével semmi gond.
• Hogy-hogy elkezdtél vele foglalkozni? – szélesebb mosolyra húzódik a szája, de közben mégis elgondolkozva néz rám.
• Mi az, hogy elkezdtem? Eddig is foglalkoztam vele.
• Legutóbb… – nem folytatja, oldalra dönti a fejét.

Lesütöm a szemem egy pillanatra. – Legutóbb más volt, de érdekel Emese, és nem akarom, hogy rács mögé kerüljön.

• Mégis miben lett volna az más, Liz? – kissé rám förmed, de nem vészes. Ezt még akár meg is érdemlem.
• Kicsit ki voltam készülve, de már nem.

A combomra teszi a kezét. – Nézd, tényleg nincs bajom a csajoddal. Egész jó arc a kislány. Kicsit elszáll vele a ló néha, de kivel nem? Neked nem kellett volna belekeverni, csak miattad kevertem bele őt is.

Lepillantok a kezére. Gyűlölöm, hogy ilyen gyengéden ér hozzám. Gyűlölöm, hogy flegma módon a csajomnak nevezi Emesét. Gyűlölöm Greget is.

• Akkor, most miattam keverd is ki belőle.

Végigsimít a combomon, kicsit rá is szorít, de végül visszateszi a kezét a saját ölébe. – Szeretsz feltételeket kötni?

Nem válaszolok a kérdésére, csak összehúzom a szemeimet, rezzenéstelen arccal nézek rá.

• Fogadd el az ajánlatomat, és Emeséről sosem hallottak a rendőrségen. Még a két évvel ezelőtti ügyét is elfelejtik – egész bíztatóan cseng a gangja, de Gregről van szó…
• Nem fogadom el.
• Csak mert én ajánlom?
• És mert teljes mértékben illegális. Nem fogok a rendőrség ellen dolgozni.

Nem bírja ki, hogy ne nevessen fel. Hangosan és hosszan, de nem gúnyosan.

• Azért ebből a mondatból te is kiérzed a nevetséges részt igaz?

Hátradőlök, és elmosolyodok egy kicsit. – Azért, akkora nagy rész nincs.

• Végül is, ahogy érzed – ő is hátradől a székben. – Akkor? indulunk?

Bólintok és beindítom a motort. Lassan fordulok meg vele, bevallom, félek tőle. Csak lassan haladok, percekig el sem merem érni a százat. Csak szépen kellemesen hangolódok rá, de végül gond nélkül felpörgetem a mutatót 180-ig. Greg sokáig nem szól semmit, de érzem a tekintetét az arcomon.

• Na, melyik tetszik jobban? A Ford Mustang, vagy ez?
• Ez a kocsi mindent visz – elvigyorodok, és még jobban a gázra taposok.

A városba érve lelassítok, de azért sietek vissza a saját kocsimhoz. Az út hátralevő részében nem beszélgettünk. Megkönnyebbülök, amikor meglátom a kocsimat. Megállok mögötte, de úgy, hogy majd kitudjak állni a sajátommal. Egyből leállítom a kocsit.

• Kösz a fuvart – vetem oda kicsit idegesen és ki is szállok.
• Ez csak természetes – szól még hozzám, miközben átül a vezetőülésre.

Én viszont hátra sem nézek, a kocsimhoz sietek, zsebemből előhalászom a kulcsomat, de aztán megáll a kezem, ahogy felbőg a Lambo. Amíg látom meredten bámulom a távolodó kocsit. Majd mikor végre beszállok a sajátomba, a hideg kajámra esik a tekintetem. Az illata még jó… de mikrózva már nem lesz az igazi. Nagyot sóhajtok, indítom a motort és haza indulok.

A héten, két állásinterjún is voltam. Mindkettő valami szar irodai munka lenne. Bevallom, egyáltalán nem vágyom ilyen munkára, de valamit muszáj lesz keresni, lassan elfogynak a tartalékaim. De most nem akarok másra gondolni, csak itt ülni Emesével és filmezni. Annyira jó, hogy mostanában kicsit rendeződtek köztünk a dolgok. Picit már kezd hasonlítani a kezdetekre. Amikor még nem volt ennyi szar a nyakunkba szakadva. Még jobban hozzá bújok, fejemet a vállára teszem, arcomat a nyakába fúrom. Mélyen beszívom az illatát, elmosolyodok. Lopott idő… legalább százszor láttam már. Finoman a nyakába csókolok

• Kicsit uncsi a film, nem..? – suttogom.

Kicsit elmosolyodik a kérdésre, de nem néz rám. – Te választottad…

Felkuncogok, adok még egy csókot, ezúttal a füle mögé. – Azt hitem, még nem láttam – kezem a hasáról lecsúszik a combjára. Picit meg is feszül a kezem alatt.

• Nem úgy ismerlek, mint aki elszokta felejteni a filmeket, amiket látott – felém fordul némileg, hogy rám lásson, de nem fordul felém teljesen.

Mosolyogva nézem. – Mindenki tévedhet – adok egy puszit a szája sarkára is.

• Hát – felnevet – most már végig kell szenvedned velem. Nincs kibúvó, engem már nagyon érdekel a vége.
• Hmm – visszahajolok a nyakához. Újabb csókot adok rá, de már sokkal szenvedélyesebben, vággyal telten. Meg is harapom picit. – Mit szólnál hozzá, ha a hálóban elmesélném a végét?
• Azt mondod, hogy kéne vennem egy tv-t a szobámba?

Lassan megrázom a fejem. Orrom hegyével simogatom a bőrét. – Nem. Azt mondom, hogy szexelni akarok.

Még én is hallom, ahogy nyel egyet. Csodálkozva pillant rám, mintha valami nem is tudom mit mondtam volna.

• Most? Így… a semmiből? – fel is nevet.

Hátrahőkölök egy kicsit. – Miért ne? Mikor volt neked probléma a rögtönzés? Főleg… ha szexről van szó.

• Hát, nem is tudom… – elgondolkozva néz rám.

Már-már megijeszt azzal, ahogy rám mered. Még hátrébb dőlök, teljesen felé fordulok és felhúzom a lábaimat törökülésbe. Elkomolyodok. Vajon sejt valamit? Vagy más baj van?

• Mi a baj, Emese? – essünk túl rajta…

Megrázza egy kicsit a fejét. – Öm, ja… semmi. Nincs, nincsen baj – biztatásképp kapok egy puszit, de azt hiszem, mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ezzel most kurvára nem győzött meg.

Összehúzom a szemöldökömet. – Akkor? – bökd már ki! Ne kelljen elmondanom. Csak ennyit kell mondanod: „Tudom, hogy Gregorián megdugott.” Nem fogom letagadni, ígérem. Érzem, hogy összeszorul a gyomrom.

• Nincs akkor, csak… azt hittem, filmezni szeretnél.

Ez még Emesétől is nagyon szar volt. És még a lábára is lepillant! Hát ezt nem hiszem el, mit csináljak? Már a homlokom is ráncolom.

• Az a baj, hogy megkívántalak?

Erre már felkapja a fejét. Végre határozottan rázza meg a fejét. – Mi? Nem! Dehogy is! Nem. Hogy feltételezhetsz ilyet!? – elhallgat egy kicsit. Látom rajta, hogy van valami, de fogalmam sincs, hogyan tudnám kiszedni belőle. – Csak…

Felsóhajtok, előre hajolok és megfogom a kezét. – Történt valami?

Felém fordul ő is jobban. Néz egy ideig a szemeimbe, de nagyjából pont ugyanúgy, mint amikor a kisgyerek tudja, hogy rosszat csinált, de próbálja elsumákolni a dolgot és azt akarja kideríteni az anyja szemeiből, vajon tudja-e. Mi a fene lehet??

• Semmi rossz – hozzám hajol, bepróbálkozik egy lágy csókkal.

Nagyot nyelek, nem csókolok vissza, akármennyire is vágyom rá. Meg sem szólalok. Aggódva nézek rá, várom a folytatást.

• Na, jó – combomra teszi a szabad kezét. – De, meg kell ígérned, hogy nem fogsz kiakadni.

Lepillantok a kezére, majd bólintok. Mégis mi mást tehetnék? Ő is bólint egyet félénken.

• Foglalkozni kezdtem Greg életével egy kicsit jobban. És egész érdekes dolgokat is megtudtam.

Megint hátra hőkölök, elképedek, a számat is eltátom. – Hogy mit csináltál!? – förmedek rá egyből.

• Vállaltam egy rendezvényt, hogy megnézzem, milyen emberekkel veszi körbe magát. Elég furcsa egy társaság volt, azt meg kell hagyni. Aztán neveztem egy versenyére. Brutális árakon játszatnak versenyzőket.
• Azt hittem elfelejtjük ezt az egészet – egyre dühösebb vagyok.
• Úgy volt, de… nem hagyhatom annyiban a munkádat… Amúgy, képzeld! Szombaton volt egy – hirtelen kicsit félve néz rám.

Nyilván eszébe jutott, hogy még faggattam róla a múlthéten, hogy szombatra van-e programja, és most árulta el magát, hogy baromira ráért volna. Megszorítom a kezét.

• Mégis mibe keveredtél?
• Csak kihívott, hogy nézzek meg egy versenyt, ha érdekel.
• Múlt idő? Mégis, mikor? – láthatóan ideges vagyok. Nem is próbálom leplezni.
• Előző hét.
• .? – be sem fejezem.

Érzem, hogy elsápadok. A számat is eltátom. Dehát akkor én… akkor velem… Nem akarok hinni a fülemnek.

• Jóóóó… tudom, hogy szólnom kellett volna – kezd azonnal mentegetőzni, a reakciómat látva.

A rohadék! Képes volt azok után beinvitálni a kocsijába… vagy előtte?? Francba! Hogy lehetek ennyire idióta?

• Csak, nem akartam, hogy aggódj…

Próbálom összeszedni magam. – Most aggódok. Emese… el sem kellett volna menned. Greg nem olyan ember, aki csak jófejségből elhív valahová. Mit akar tőled?

• Pont ezért mentem el. De nem volt semmi. Elvitt egy körre, összezúzták egy picit a kocsiját, de még csak nem is dühöngött. Pedig azt hittem ki fog akadni, de nem. Semmi. Aztán megittunk pár sört, nincs miért aggódnod – végig simítja az arcomat. Biztos azt reméli nem húzott fel nagyon.

Én viszont elhúzom az arcomat. – Nem vagy normális! – felállok és otthagyom. A konyhába indulok.

Hallom, észlelem, hogy azonnal feláll, és utánam indul. Alig telik bele pár másodperc, keze máris a karomon van, és finoman visszahúz.

• Tudom, deee ezért szeretsz.

Dühös tekintettel fordulok vissza. – Emese, ez nem vicc. Te is tudod, hogy mire képesek. Nem haverkodhatsz ilyen eszelős állattal – jézusom Liz!! Álszent ribanc. Hányni tudnék magamtól.

• Muszáj közelebb férkőznöm hozzá. Hogy ki tudjam csinálni. Nem lesz bajom, tényleg. Nem kell aggódnod – már látom a szemében, megbánta, hogy egyáltalán felhozta a témát.
• Nem! – kiáltok fel. – Semmit sem KELL vele csinálnod – még mindig kiabálok vele. – Felejtsd el ezt az egészet. Nem tudod kicsinálni. A kisujját sem tudnád megvágni.
• Mindenki követ el hibákat, Liz. Ő sem tökéleted, csak meg kell találni a fogást.

Hátralépek egyet, a fejemet rázom. El sem hiszem, hogy miket beszél.

• Ne csináld ezt…
• Jó – tart egy kis szünetet majd megvakarja a fejét. – Mármint…

Felsóhajtok, hangosan és egész nagyot. Most közvetlenül elé lépek, a derekára teszem a kezem és magamhoz húzom.

• Kérlek… hagyd. Ne csinálj semmit. Nem tudom, mit csinálnék, ha bajod esne

Megadóan felemeli a kezeit. – Rendben.

Komolyan nézek a szemeibe, még szorosabbra fogom. – Ígérd meg, hogy nem mászol bele semmibe.

Jó pár pillanatig csak nézi a szemeimet. Aztán közelebb hajol, egészen a számig.

• Megígérem, hogy nem mászom bele semmibe – szinte a számba suttogja a szavakat, és kapok egy hosszú puszit a számra. – De, azért látnod kellett volna azt a kocsit – elvigyorodik.

Lesütöm a szemeimet, én nem bírok mosolyogni. – Annyira nagy szám nem lehet – nyögöm ki végül.

• Jóóóóna – megböki az oldalam. – Tudom, hogy te a fegyverekért rajongsz.

Erre már kicsit elmosolyodok. Hihetetlen, hogy még a legnagyobb szarból is egész ügyesen ki tudja vágni magát.

• Na, igen.

Visszapillant a filmre, majd rám és megint a filmre. – Szóval, megnézed velem a végét? – de már vigyor jelenik meg az arcán.

Én is a filmre pillantok. Adok egy gyors puszit a szájára, és bólintok. Elengedem a derekát és visszafészkelem magam a kanapéjára a tv elé. Megvárom, míg ő is leül, és ismét a karjaiban kötök ki, hozzábújok, de a film további részében már teljesen máshol jár az agyam.

Elhajtok mellettük és csak pár méter után állítom le a kocsit. Kiszállok, zsebre dugott kézzel indulok Martin felé. Nem vettek észre, nem tulajdonítottak különösebb figyelmet az elhaladó járművemnek. Martin éppen papírokat ír alá miközben egy öregebb faszival beszélget, néha a teherautóra pillant.

• Hol az a faszfej? – szólalok meg, amint mellé érek.

Majdnem mindenki rám pillant, de nem különösebben érdeklem őket.

• Neked is szép jó reggelt – Martin hangja is teljesen érdektelen.
• Nem bájcsevegni jöttem.

Aláír még egy papírt, aztán összehajtja a lapot. Közli a másik fickóval, hogy minden rendben van, aki azzal már indul is a teherautóhoz.

• Sosem azért jössz. Pedig egyszer szívesen bájcsevegnék veled, de mint látod, nem érek rá.
• Majd megejtjük máskor, nem is miattad vagyok itt.
• Ez szomorú – elhúzza a száját. – Pedig néha engem is megtisztelhetnél vele.
• Talán legközelebb.
• Amúgy, mint látod… nincs itt, és kétlem, hogy veled akarna foglalkozni. Szóval, hagyj fel vele – ellép mellettem.
• Csak add a mobilod. Beszélek vele.
• Mire fel már megint ez a cécó? Azt hittem rendben vagytok. A csajod is jóban van vele. Te miért nem tudsz leakadni róla?
• Tetszett a múltkori vacsi. Szívesen megismételném.
• Azt hittem, hogy a csajokra buksz…
• Mintha bármi közöd lenne hozzá.
• Greg nem említette, hogy vágyik a társaságodra – összehúzza a szemeit. – Te azt hiszed, hogy akkor lehet zavarni, amikor csak kedved tartja?

Elmosolyodok magabiztosan. – Biztos nem köt mindent az orrodra.

Picit mintha hátrahőkölne a magabiztosságomra, de aztán mégis ismét elvigyorodik.

• Rendben, szeretném hallani, ahogy a vacsoráról áradozol neki.

Összehúzom a szemeimet. Szemétláda. Habozok, de végül bólintok. – Ha ez minden vágyad…

Még figyel egy darabig, aztán előveszi a telefonját, benyomja a hívást és átadja. Karba teszi a kezét, és figyel. Elveszem tőle, a fülemhez tartom a készüléket. Tartom vele a szemkontaktust. Nagyjából 5 búgás után érkezik a válasz.

• Mondjad – a hangja teljesen semleges.
• Szia, nagyfiú. Mikor érnél rám egy kicsit? – nem kertelek.

Nem egyből jön a válasz, de hamar összeszedi magát. – Azt hittem, ki sem állhatod a jelenlétem.

• Óóó dehogynem. Mit szólnál még egy vacsorához? A múltkorit nagyon élveztem – ironikusan emelem ki a „nagyon” szót, de még is viszek bele valamennyi erotikát.

Martin érdeklődve figyel, biztos nem hitte, hogy tényleg megcsinálom.

• Vacsorához… – Greg hangja szintén meglepett.
• Például fél óra múlva?

Látom, ahogy Martin egyből az órájára pillant, majd össze is húzza a szemeit.

• Nézd Aliz, én egy elfoglalt ember vagyok. Még mindig. Nem tudok csak úgy ugrálni, ahogy neked kedved tartja.
• Akkor mit szólnál egy versenyhez? Az csak jobban izgat, mint én.
• Milyen verseny? Miről hadoválsz?
• Beszélni akarok veled. És fogok is. Bárhogy is kell elérjem.
• Mégis miről?
• Azt majd személyesen.

Felsóhajt. Nyertem. El is vigyorodok, hihetetlen, hogy mindig ennyire könnyen megfűzöm.

• Háromkor a Dörnél utca sarkánál?
• Remek! – ki is nyomom, visszaadom Martinnak a telefont és már indulok is a kocsimhoz.
• Elkérnéd tőle a számát? – szól még utánam gúnyolódva.

Nem reagálok neki. Az indulásomat direkt úgy tervezem, hogy jó nagy port csapjak vele. Igyekszem időben odaérni a megbeszélt találkozóhelyre, de a forgalom nem áll mellettem. El is kések, nem sokat, de ilyenkor 2-3 perc is sorsdöntő lehet. Amint meglátom Greget lelassítok. Leparkolok, és gyalog sétálok oda hozzá. Épp telefonál, így megállok mellette, türelmesen várok, mivel nem vette észre a közeledésem, vagy csak… nem akarja a tudtomra adni, hogy érdekli. Végig nézek rajta, de hibát követek el vele. Azonnal a kocsikázás jut eszembe. Bele is harapok a számba, hogy eltereljem a gondolataimat. Fenébe! Ahogy végez a telefonálással zsebre rakja a készüléket, és hozzám fordul.

• Mi olyan rohadt sürgős!? – förmed rám egyből.
• Hagyd békén Emesét.
• Ki piszkálja? – a tekintetében értetlenség jeleit merem felfedezni.

Közelebb lépek hozzá. – Nem akarom, hogy versenyekre vidd. Nem akarom, hogy oda legyen a kocsidért. Nem akarom, hogy bármi közötök legyen egymáshoz.

Gúnyos mosoly húzódik végig az arcán. – Nyugi cica, nem csallak meg vele.

Megfeszülök. – Ez meg a másik. Mégis, hogy volt pofád azok után… – nagyot nyelek, nem bírom befejezni a mondatot. Nem tudom rá, vagy magamra vagyok dühösebb.

• Nézd… Én nem vittem semmilyen versenyre. Nem mondtam neki, hogy legyen oda a kocsimért. Nem kértem rá, hogy bármi közünk is legyen egymáshoz. Ő kajtatott utánam, ő lógott a nyakamon, én meg csak szimplán nem küldtem el a francba. Jó fej próbáltam lenni, már ez is baj? Ne fújd fel, nem volt semmi…
• Ne is legyen semmi.
• Igazából fogalmam sincs, hogy mit izélsz. Nem hallottál róla? Már nem körözik.

A számat is eltátom. – Hogy… tessék?

Megrázza egy kicsit a fejét. – Ugyan Liz, csak te látsz belém egy vadállatot. Talán részben igazad is van, én ezt elfogadom. De nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek hiszel. Elmentem a rendőrségre, már nem gyanúsítják semmivel, senki nem keresi és foglalkozik vele tovább – felsóhajt. – Na? Rendben vagyunk?

Hátra lépek egyet. Láthatóan ledöbbentem, nem számítottam rá, hogy ilyen fordulatot vesz a beszélgetés. Nem tudok mit mondani, csak bólintok.

• De azért aranyos, hogy ilyeneket feltételezel rólam. Emese mikor esik a nyakamnak, hogy hagyjalak békén? Csak, hogy tudjam úgy tervezni az időbeosztásom…

Lesütöm a szemem. – Nem fog.

• Ó, szóval te nem vagy vele olyan őszinte, mint ő veled… hmm – megvonja a vállát. – Akkor, ha nem bánod, visszatérnék a dolgaimhoz. Feltéve, ha tudsz mellőzni egy kicsit – hangjában ismét megjelenik a gúnyolódás.

Felsóhajtok, megint bólintok. El sem hiszem, hogy ilyen kínos helyzetbe hoztam magam. Fenébe, hogy megint nem gondoltam át mit teszek. Folyton ezt csinálom. Zseniális vagy Aliz! Csak így tovább…

• Akkor, további szép napot Liz! – ellép mellettem, de még egy gyors és finom mozdulattal végigsimítja az arcomat.

Nem tudok nem utána fordulni. Bűnbánóan nézem, ahogy távolodik. Tiszta hülyét csináltam magamból. Megint.