Kockázat… 32.rész

32.rész…

Greg már jóval a megbeszélt időpont előtt odamegy az általa sms-ben megadott találkozóhelyre. Persze nem egyedül. Tomot és Martint viszi a bejárat előtti oldalra magával, Kevint és még egy fickót pedig a másik oldalra, hogy mindenhonnan védve legyen. A lelkükre köti, hogy még csak véletlenül se feltűnősködjenek, még ő sem akarja őket észrevenni. Ha bármelyiket meglátja, az két hétig vízen és kenyéren fog élni egy vasággyal és budival berendezett szoba társaságában. Persze ezt már csak a nyomatékosítás miatt. Mindenki tisztában van vele, hogy mennyire rossz vége van annak, ha valami nem úgy sül el, ahogy azt Greg elrendeli.

Tom és Martin közötti konfliktust, viszont már igen csak nehezen kezeli, így direkt osztja be ismét egymás mellé őket. Tom kapja a „főnökösdi” szerepet, mert így sokkal nagyobb a felelősség rajta, hátha hat rá kicsit, és képes komolyabban venni. Mert, ha valami nem teljes, akkor úgyis ő lesz elővéve elsőnek. Ha hosszútávon nem változik a helyzet, lehet Gregnek elő kell venni a durvábbik módszerét az öccse megnevelésére, mert elég idegesítő, hogy mostanában a legtöbb gondja a saját testvérével van. Sokszor érzi úgy, hogy Tom sosem fog felnőni.

Pontosan ahhoz az asztalhoz ül le, amit Aliznak megírt. A felszolgálónak pedig külön szól, hogy ha Aliz belép a kávézóba, azonnal oda vezesse hozzá, nehogy eltévessze. Nem túl feltűnő helyen van az asztal, viszont az utcára néző oldalon, így egyrészről a járókelők biztosíthatják Alizt, Greg pedig biztosíthatja magát és a csapatát.

Aliz tíz perccel korábban érkezik a megbeszéltnél, már ha ezt lehet megbeszéltnek nevezni, hiszen csak kapott egy üzenetet, hogy ekkor és ekkor itt és itt várlak „G”… Leparkolja a kocsiját, pont rálát a kávézóra, de még nem akaródzik bemennie. Tiszta ideg, görcsöl a gyomra, de legalább a keze nem remeg. A kocsiban ülve a kávézót és az utcát figyeli. Nem lát semmi gyanúsat és Greget sem. Két perc van még hátra a megbeszélt időből, amikor elindul. A szeme végig jobbra-ballra jár, figyel, de semmi gyanús. Nem is vallana Gregre, ha feltűnősködne. Ahogy benyitja a kávézó ajtaját, a feje feletti kis csengő azonnal megszólal, Liz pedig azonnal körbetekint. Más helyzetben, még az is lehet, tetszene neki a hely, kellemesnek tűnik.

• Csongor Alizhoz van szerencsém? – rohanja meg azonnal a felszolgáló.

Liz meglepve és értetlenül fordul a lelkes fiatalember felé. – Ii…igen. Miért?

• Egy úr várja a tizenötös asztalnál, a lelkemre kötötte, hogy nehogy figyelmen kívül hagyjam magát – mosolyodik el melegen.
• Óóó – Liznek semmi kedve mosolyogni.
• Az ablak mellett lesz, egy kis sarokülő ré

Liz arra fordul amerre a fiatalember mutatta neki, rögtön meg is látja Greget. Még megköszöni, majd ott is hagyja a felszolgálót, és az asztalhoz sétál, megáll Greggel szemben.

• Semmit nem bízol a véletlenre igaz?

Greg felnéz rá. Nem mosolyog, semmi érzelem nincs az arcán. Talán egy nagyon pici unottság. Visszatért ahhoz a Greghez, akit Liz „megismert”, annyi különbséggel, hogy most épp nem mérges. Válaszképp, csak megvonja a vállát.

• Leülsz?

Liz kihúzza a széket, leül, de nem helyezi magát kényelembe.

• Mégis mire volt jó ez az egész? – szegezi neki a kérdést azonnal.

Greg csak kitekint az ablakon, szinte körbenéz. Ellenőrzi, hogy senki nincs látóhatáron belül, persze csak időhúzásnak tünteti fel a dolgot.

• Nem tetszik, amikor visszanyal a fagyi? – kérdi végül.

Liz még annál is jobban megfeszül, mint amennyire eddig volt.

• Ez nem egy sima fagyizás Greg. A munkámról van szó.
• Igen, neked a munkád sokkal fontosabb, mint Emese, tudom – vonja meg a vállát. – Ezért intéztem így. Ki is hagyhattalak volna a buliból, de úgy nem lett volna izgalmas számodra.
• Mégis, hogy jön ide Emese? Mégis milyen buliból? Greg… – nagyot sóhajt, próbálja nyugtatgatni magát. – Ez így sem izgalmas. Mégis mire volt ez jó? – kérdi újra.
• Kezdjük ott, hogy így többet nem érvényesek a szavaid Frenki ellen – Greg tekintete összeszűkül. Összekulcsolja a kezét, és leengedi az ölébe.
• Frenki csak azt kapta, amit megérdemel. Saját magát keverte szarba, de ennek ellenére jól van. Jól is lesz. Leüli a büntetését és ki fog szabadulni. Viszont mi lesz a munkámmal? Tíz év múlva már nem állíthatsz be, hogy az mégsem úgy volt – egyre dühösebb, de ez látszik is rajta.
• Igazából, leszarom a munkádat Aliz. Vannak sokkal fontosabb dolgaim és elintéznivalóim, mint a te munkád. Ha jól emlékszem, nem kértem, hogy szórakozz velem, vagy a családommal. Ső Azt hiszem, pontosan az ellenkezőjét kértem – nyel egyet a mondatai után.

Liz keze ökölbe szorul, közelebb hajol egy kicsit. A fenébe is, de könnybe lábad a szeme. – Neked nem ártottam, neked személyesen nem, de te ezzel tönkreteszed az életemet – nem hiszi el, hogy könyörögni is képes lenne.

• Talán nekem nem fáj azt tudni, hogy mire Frenki elhagyja a börtönt már tizenhárom éves lánya lesz? Aki ki tudja, ki mellett fog felnőni? Nem fáj azt látni, hogy az anyja szinte minden este zokog, mikor ismét azt kell mondania a kislányának, hogy apa hamarosan hazajön?

Lesüti a szemét, fejét rázza lassan, nem is néz fel Gregre. – Bűnöző. Ahogy te is. Mellette lenne a helyed, de megdumáltuk. Megkegyelmeztem neked. Mégis bosszút állsz rajtam?

Greg nem bírja ki, felkuncog. – Te kegyelmeztél meg nekem. Remek, oda kéne lennem a gyönyörtől.

Liz dühösen tekint fel rá ismét. – A segítségem nélkül nem jöttél volna ki. Ha nem vonom vissza a vallomásom, hiába az állítólagos hatalmad, nem sokat értél volna vele.

• Olyan naiv kislány vagy. Aki hisztizik, mert most elvették tőle a játékát. Nevetséges – tart egy kis szünetet. – Tudod, legalább megemlíthetted volna, hogy ha rajtad akartam bosszút állni, akkor miért ültetem le Emesét, de igazából mindegy, látom ez egyáltalán nem hat meg.
• Emese nem fog ülni – rázza meg a fejét, a közlése pedig határozott.

Greg viszonozza ezt a bólintást. – Legyen.

• Legyen? – kérdez vissza Liz gyanakodva, csak így belemegy?

Emesének épp a belvárosban van dolga, csak hát az a hülye lámpa. Már megint piros, ahogy az a lámpáknak szokása. Ma nincsen valami jó napja. Kezével dobol a kormányon, miközben rá van könyökölve, oldalra fordítja a fejét. Majd szinte a lélegzete is elakad.

• Greg…- szalad ki a száján, aztán a vele szembe ülő hölgyre esik a tekintete. – Miiii a?? – hiszen az lehetetlen.

Jobban megnézi a kávézóban ülő alakokat, közben mögötte már dudálnak. Zöld van. Azonnal átvág a másik sávba és leparkol az út mellé.

Greg csak bólint egyet. – Ha ki tudod húzni a csávából, amibe beleküldtem – hangja még mindig érdektelen.

• A munkám nélkül mégis hogyan? Nem teheted ezt azok után, hogy… – elharapja a mondat végét, azonnal meg is bánja, hogy belekezdett. Még az ajkába is beleharap, az ablak felé fordítja a fejét. A távolba bámul.

Greg felvonja a szemöldökét, meglepődik, hogy Liz képes volt ezt hozzá vágni, de próbálja nem nagyon kimutatni meglepettségét.

• A munkád nélkül, legalább biztosan biztonságban vannak a többiek – jelenti ki végül hidegen.

Martinék mozdulnak azonnal, és már Emese előtt is vannak, mire kiszáll a kocsiból.

• Szállj vissza szépen, és tűnj el – szól rá Tom „üdvözlésként”.
• Mi van srácok, már meg sem kávézhatok reggel? – próbál nem egyből ingerült lenni, de végig méri a két fickó Martint fel is ismeri azonnal.
• Dehogynem, bármelyik másik kávézóban – lép egyet felé Tom.
• Mi bajotok van? – összehúzza egy kicsit a szemöldökét. – Mostantól talán csak ott kávézhatok, ahol megengeditek? Újonc gyerek vagy? – pillant Tomra.

Martin elmosolyodik, Tom próbál komoly maradni. Látszik rajta, hogy amatőr ezen a téren… Emese nézi még pár pillanatig, majd megrázza a fejét, és tesz egy próbát elsétálni mellette. Ahogy mellé ér azonnal rá is fog a karjára. Nem erőszakosan, viszont határozottan.

• Nem vicceltem, ülj vissza, és tűnj el.

Megrándul a karja Tom kezében, elmosolyodik. – Szóval, kis pincsi kutya vagy, és az a dolgod, hogy odabent minden simán menjen igaz?

• Talán igen, talán nem – nem engedi el a lányt.

Emese Martinra pillant. – Mi van, leváltottak?

Válasz nem érkezik, csak egy vállvonás, most nem igazán van beszédes hangulatában.

Emese ismét csak a fejét rázza meg megint. – Figyu, bemegyek abba a kávézóba, odasétálok a pulthoz, veszek egy kávét elvitelre, és visszasétálok vele ide hozzátok. Rendben vagyunk?

• Majd én bemegyek, mit kérsz? A vendégem vagy – szólal meg gyorsan Martin, Tomot megelőzve
• Hmm, – Emese ismét Martinra emeli a tekintetét – mondjuk, legyen egy hosszú kávé, sok tejjel és két cukorral – el is vigyorodik, magában már a nem létező kalapját tervezgeti megenni, ha Martin tényleg bemegy oda.

Egy hosszúra nyúlt pillanatig még nézik egymást, aztán Martin bólint. – Vigyázz rá – vakkantja oda Tomnak – majd megfordul és a kávézó felé indul.

Emese hátrébb lép egy kicsit, a távolodó Martin hátát figyeli, közben lerázza magáról Tom kezét. Martin, ahogy távolodik egyszer csak zavartan a hajába túr. Fogalma sincs mi lesz, ha Greg meglátja bent, de még mindig ez lenne a legkisebb baj. Az ezerszer rosszabb lenne, ha Emesét látná meg.

Tom csak értetlen tekintetekkel bámulja Martint, ő sem akar bajt, fél a bátyjától.

• Martin! Azonnal gyere vissza! – szól utána parancsolóan.
• Hééé! – csapja karba Emese a kezét hitetlenkedve. – Mi lesz így a kávémmal? – vigyor ül ki az arcára.

Martin hátrafordul, de tovább hátrál, megadóan emeli égnek a kezeit. – A hölgynek kávé kell…

Tom idegesen lép felé egyet. – Leszarom! Megtiltom, hogy bemenj oda!

Erre már Martin is megáll, farkasszemet néznek. Emese csak érdeklődve, na meg persze szórakozva figyeli a jelenetet. Azon gondolkozva, hogy ha még nagyobb viszályt kelt, észreveszik-e ha lelép. – Nos? Lesz kávém? – szól újra közéjük.

• Pofa be! – szól oda neki Tom, de még mindig Martint nézi.
• Mi a franc folyik bent!?

Martin elmosolyodik halványan.

• Randiznak.
• Kétlem. Mivel fenyegetitek már megint?
• Mi semmivel. De Greg… vannak titkai.
• Titkai… – Emese megvonja a vállát. – Akkor? Lesz kávém, vagy nem lesz kávém?
• Főzz magadnak otthon! – mintha ez lenne a végszó. Martin is közeledni kezd ismét.
• Olyan gorombák vagytok – még a száját is legörbíti hozzá, hogy hiteles legyen az elkeseredése.
• Nem mondom még egyszer. Ülj be a kurva kocsiba, és tűnj el! – mondja Tom most már egyre ingerü

Emese bólint egyet, majd egy hirtelen mozdulattal, megkerüli és a kávézó felé kezd sétálni, mint aki jól végezte dolgát. Határozottan lépked, kíváncsi, hogy ott nyílt terepen ilyen körülmények között mekkora balhét képesek csapni. Persze a fiúk azonnal utána indulnak, féltik a seggüket.

• Emese! – szól utána Martin – Azonnal állj meg!

Tom már a fegyveréhez nyúl, és Emesére irányítva kibiztosítja.

Emese próbál nem foglalkozni vele, bár rendesen eljátszik a gondolattal, hogy itt fogják kinyírni, egy nyílt téren egy kávézó előtt. Greg vajon mit szólna hozzá? Megáll, de nem fordul meg, csak elmosolyodik.

Liz még mindig kifelé bámul, csak a fejét rázza. Az ajka már fáj, annyira harapja. Nem akarja elhinni, hogy tényleg ez történik. Kényszeríti magát, hogy újra Gregre nézzen, el sem hiszi, hogy kimondja… de a szavak mintha csak maguktól szöknének ki a száján.

• Van rá bármi esély, hogy… visszavond a vallomásod?

Annyira sikerül meglepnie a kérdéssel, hogy még a fejét is megrázza.

• Hogy tessék?

Liz lesüti a szemét. Meg tudná alázni magát még ennél is jobban a mai napon? Kétli…

• Jól hallottad – mondja már csak alig hallhatóan.
• Úgy nézek én ki, mint akinek tollak nőttek a hátán? Vagy aki a poéngyáras boxerében van? – szinte suttogva kiabál, csak hogy ne csapjon nagy zajt, de tisztán érezhető, hogy felhúzta magá – Nem szórakozok veled, Aliz. Komolyan gondoltam, amit tettem. Nem holmi „ráérek, csináljunk valamit.”

Liz már csak az asztalt bámulja, végig míg Greg beszél, majd a tekintete az ablakra esik. Már egyáltalán nem dühös, felváltotta a csalódás és a reményvesztettség.

• Egyéb kérdés, kérés, óhaj-sóhaj? – töri meg Greg a pár percesre nyúlt hosszú csendet.

Liz próbálja a kinti forgalomra terelni a figyelmét, de nem sikerül. Összeszorítja a száját, aztán mégis válaszol.

• Nem…

A fiúk Emese mellé érnek, Martin rá is fog a kezére azonnal. Nem hagyhatják, hogy Greg meglássa. Tom is odaér, ő is azonnal ráfog a másik karjára. Emesében szinte a vérkeringés is leáll, azonnal szabadulni próbál. Próbálja kirángatni magát a fiúk szorításából.

• Eresszetek eeeeel!! – rángatózik tovább. Ha kell, kész nyílt jelenetet rendezni.

Tom int a fejével, egyszerre emelik fel, és indulnak Emesével most már a saját kocsijuk irányába. Ketten elég biztosan tartják, gond nélkül viszik. Esélye sincs szabadulni, a lába nem is éri a földet. A kocsihoz érve szinte bedobják a hátsó ülésre, Tom beül mellé és a fegyverét most már a fejéhez szegezi.

• Maradj nyugton! – sziszegi.
• Mi van? Le fogsz lőni? Ne hadonássz azzal az izével, még a végén megsérül valaki.

Martin is beül a kormány mögé, aztán hátra fordul. – És most?

• Most? Te vezetsz, elvisszük.
• Miről beszélsz? Nem vihetjük oda…
• Pofa be, és vezess! – ezzel le is zárja a vitát.

Martin még felnyög, de indítja a kocsit és elgördülnek a kávézó elől. Görcsösen szorítja a kormányt tudja, nem is akarja titkolni, hogy ideges. Tudja, hogy ebből oltári nagy balhé lesz. Emese a kocsiablakon kipillantva még pont elkap egy számára igencsak kellemetlen jelenetet, mielőtt a kocsi elgördül vele.

Greg átnyúl az asztalon, elmosolyodik és lágyan megcirógatja Liz arcát.

• Nézd. Már majdnem megkedveltelek, nekem sem volt olyan könnyű megtennem – kényszeríti rá Lizt, hogy a szemébe nézzen, amikor hozzá beszél. – De a „családom” érdekei fontosabbak, mint a tieid.

Liz legszívesebben elhúzódna. Szinte égetik Greg ujjai a bőrét. Rá néz, de szemei még mindig könnyesek.

• Megértem, de nem tudom elfogadni – suttogja.

Greg még egy kis ideig tartja a szemkontaktust, majd egy utolsó simítással elengedi.

• Szóval, hajlandó vagy elfogyasztani velem egy kávét, ha már idejöttünk? – kérdezi, mikor a keze ismét az asztalra ér.

Egy felsóhajtás után Liz első gondolata, hogy feláll, és itt hagyja, de aztán jobban belegondol. Mi van, ha mégis meg tudja még győzni valahogy? Talán… talán még nincs minden veszve. Végül bólint.

• Hajlandó vagyok, de a meghívást nem fogadom el.

Szó nélkül kezdi el kortyolgatni a kávéját. Vagy az asztalt, vagy az utcát figyeli, Greg tekintetét a lehető legnagyobb mértékben próbálja kerülni.

• Jártál már ebben a kávézóban? – szólal meg Greg úgy a harmadik kortynyi csend után.
• Még nem – rázza meg a fejét, még mindig nem nézve Gregre. – Na és te?

Greg elvigyorodik. – Én minden rendőrt ide hozok… vagyis, pontosabban csak volt rendőröket, akiket kirúgattam. Tudod, ez az asztal szent.

Liz rápillant, de láthatóan nem értékeli a poénját. – Tudsz te ennél jobbat is…

• Mármint?

Teljesen Greg felé fordul, még mindig komolyan. – Jobb poént.

• Te most kritizálod a poénjaimat?

Mosolyra húzódik Liz szája, de a lehető leggúnyosabb értelemben. – Ugyan, egész egyszerűen közlöm, hogy szar volt.

• És, ha nem poénnak szántam?
• Azzal csak magadat jellemeznéd – vonja meg a vállát.

Liz a kávéjába kortyol, de most még a csésze fölött is Greget figyeli, aki még mindig nem tuja, miért csábítják még mindig ennyire azok a zöld szemek. Hogy miért nem tud Lizzel olyan kegyetlen lenni, amilyen valójában szeretne lenni.

• Viszont, az embereid megérdemelnek egy dicséretet – néz ki újra az ablakon, de most már körül is néz.

Legszívesebben Greg is ugyanezt tenné, de nem teheti meg, bár alig bír uralkodni magán, hogy ne vessen csak egyetlen pillantást az utcára.

• Mire gondolsz?
• Nem feltűnőek, egyiket sem vettem észre.

Greg végigsimít az állán a kezével, végigméri Lizt aztán megadóan bólint.

• Tudják, hogy két hétig vízen és száraz kenyéren élnek, egy wc és egy vaságy társaságában, ha valamit elbasznak. Talán ez elég nagy ösztönzés arra, hogy jól csinálják azt, amit csinálniuk kell.
• Tényleg kegyetlen vagy.
• Puszipajtásként nem is lehet bandavezér lenni, csak kemény kézzel lehet tekintélyt szerezni. De gondolom, ezt te is tudod. Tudod milyen, amikor nem hallgatnak rád a rabok. Vagy talán sosem voltál éjjeli műszakban cellaőr?

Nyel egy nagyot. – De, kezdőként volt szerencsém.

• Akkor tudod, miről beszélek – megissza az utolsó korty kávéját is.

Liz is gyorsan kiissza a maradék kávéját, előhalász a tárcájából egy ezrest és a csészéje alá csúsztatja. Annyiból biztos kijön. Greg nem mozdul, de figyeli Liz mozdulatait, a csészéjét nézi, majd a kezét, a karját. Mivel ő nem mozdul, így Liz köszörüli meg a torkát és áll fel először.

• Nem mondom, hogy viszlát, legközelebb…
• Akkor nem fogsz többet zaklatni?

Elgondolkozva süti le a szemét. – Ha se én, se Emese nem hallunk többet felőletek. Akkor nem. És, értékelném, ha a vádak Emese ellen hirtelen megsemmisülnének.

• Ugyan Aliz, azt mondtad, ki tudod húzni a csávából. Mutasd meg mire vagy képes.

Liz előre hajol, rátámaszkodik az asztalra.

• Ki tudnám, ha lenne munkám. De nincs… rémlik?

Greg kissé felkuncog. – Majd kitalálsz valamit. Talpraesett nő vagy nem? Úgy gondolom ez is menni fog.

• Rohadj meg! – közli hidegen Liz végig Greg szemébe nézve, majd megfordul és kisétál a kávézóból.