Kockázat… 29.rész/III

Hosszasabb, de egyben megnyugtatóbb beszélgetés után Liz megkönnyebbülve rakta le a telefont. Bár, egy hazug dögnek gondolja magát, mert egyáltalán nem viselkedett Emeséhez méltóan az este folyamán. A kanapéra dobja a telefonját, és a fürdőbe indul. Muszáj forró vízzel lemosnia magáról az estét. És az egész Greges dolgot. A ruháit csak lazán a földre engedi, ott pottyan, ahol épp elhagyja. Beáll a tus alá, hosszú percekig csak mozdulatlanul áll és folyatja magára, a forró fizet. Égeti, fáj… vörös lesz tőle a bőre, de nem érdekli, még jól is esik neki. Viszont, egy idő után egyre nehezebben bírja, így muszáj elzárnia, és kiszállnia a zuhanyzóból. Gyorsan magára kapkodja a pizsamáját, ami a legutóbbi incidens óta is változatlanul egy topp-franciabugyi kombó. Visszasétál a nappaliba a telefonjáért, és kipakol abból a kistáskából, amit magával vitt, ami igazából nem is tetszik neki. Majd mikor egy nagy ásítással nyugtázza, hogy kellemesen elfáradt a mai napra, a szobájába indul, hogy eltegye magát holnapra, hiszen Emesével azt beszélték meg, hogy reggel átjön, nagyjából ő fogja ébreszteni. Félúton megtorpan, a kopogtatásra. Felhúzott szemöldökkel fordul hátra a bejárati ajtót nézve. Emese? De hisz megbeszélték, hogy pihen, hogy majd csak holnap… Felsóhajt, és elindul ajtót nyitni. Eszébe sincs felvenni a köntösét. Minek? Emese előtt már úgy sincsen mit takargatni, már mindent látott. Gondolkozás nélkül nyit ajtót, aztán a száját is eltátja, hátra tántorodik, amikor meglátja ki áll az ajtóban. Még azt is elfelejti, hogy mi van, pontosabban mi nincs rajta. Az illetőnek is elkerekednek a szemei, megfordul a fejében a kérdés, hogy vajon mindenkinek így nyit ajtót? Viszont, valami eltűnt a szeméből, az, ami eddig mindig megvolt. És az a hihetetlenül erős határozottság az, hogy biztos abban, mit akar. Ennek most még a nyoma sem látszik, hogy legalább valamikor volt ilyen. Talán ez az, ami a legjobban dühíti már a kezdetektől fogva. Akármennyire is próbálja utálni Lizt, mégis nagyon vonzó számára.

• Azt… azt mondtad, ne lépjem át hívatlanul a küszöbödet.
• Greg… – szólal meg végre Liz is, de semmi más nem jut eszébe.
• Behívnál?

Lepillant a lábaira, valóban nem lépte át a küszöbét, aztán a szemeibe néz. – Miért hívnálak be? – a hűvös levegőtől megkeményednek a mellbimbói, de próbál nem tudomást venni róla. Greg egy kissé összehúzza a szemeit, de aztán gondolkozás nélkül lépi át a küszöböt. Liz hátra tántorodik csodálkozva, ha akarná, sem tudná megállítani. Akarja egyáltalán?

• Greg!

Keze a dereka mögé fonódik, a másik az ajtóra fog rá, és azzal a lendülettel be is vágja maguk mögött. Amint szabaddá válik a másik keze is, az máris Liz nyakára fonódik, már egyáltalán nem határozatlan. Döntött. Liz ráfog Greg kezére, amelyet a derekán tart. Kicsit ijedten néz rá, másik keze a hasára csúszik, bizonytalanul próbálja meg eltolni.

• Ne… – sóhajtja, de az az illat…

Greg meglepő módon enged a taszításnak, de a tekintete vágytól ég.

• Le akarok feküdni veled – mondja, a maga mély dörmögős hangjá

Liz érzi, hogy felgyorsul a légzése, nem tud elszakadni Greg szemeitől. Nem válaszol neki, hasán levő keze ellazul kicsit, az ingjébe markol. Greg tekintete Liz kezére siklik, de aztán egyből megakad a szeme a mellein. Kissé meg is feszül a keze Liz nyakán. Liz mellkasa hevesen emelkedik-süllyed, és elpirul a nézéstől.

• Nem teheted ezt velem… – suttogja halkan Gregnek.
• Mert te megteheted velem? – kicsit hangosabban kérdez vissza, picit talán ingerültebben is a helyzet miatt – belemarkol a toppjába és megfeszíti rajta.

Liznek a lélegzete is elakad, erősebben szorítja meg Greg csuklóját, de meg sem próbálja eltolni. – Nem csinálok veled semmit – próbálkozik.

• Rendben, mondd a szemembe, hogy nem akarod – kapkodja a tekintetét Liz szemei között. Megkeményedik az arca, most inkább felmér, de még mindig sokkal lágyabban, mint általában.

Liz habozik, de végül felnéz a szemeibe. Nyílik a szája, de nem jön ki hang rajta. Csak felsóhajt, lassan rázni kezdi a fejét.

• Nem… megy…

Elengedi, sőt ellöki magától, és a mellette levő falba ver egyet ököllel, fel is szisszen a fájdalomtól, a parkettának szegezi a tekintetét. Szinte már az összes porcikája Lizt kívánja, kínzó vágy ég benne, hogy megkapja. Liz összerezzen az ütésre, a falhoz lapul. Vége… nem azért fogja kinyírni, mert börtönbe juttatta, hanem mert nem szexel vele. Remek! Félve néz rá ismét, még nem látta ilyennek. Greget dühíti, hogy nem tud határozottan bánni Lizzel, már rég neki kellett volna esnie. Mégsem tette meg. Már, mikor kinyitotta az ajtót, egy szó nélkül kellett volna lekapnia, mégsem vitte rá a lélek. Meg is erőszakolhatná, az is egyfajta megkapás lenne, de nem áll szándékában. És a legrosszabb, hogy nem tudja leplezni a zavarodottságát. Liz persze figyeli egy ideig, és el sem hiszi, hogy elmosolyodik azon, ahogy őt nézi.

• Miért jöttél vissza? – kérdezi halkan, óvatosan.

Lassan néz csak újból Lizre, de egyből észreveszi a mosolyát. A kérdésre nincs válasza, helyette ő is kérdez.

• Minden pasival ezt csinálod?

Liz felnevet röviden. – Nem. Ritkán csinálok pasikkal bármit is – még mindig a falnak dőlve áll, nem tudja merjen-e megmozdulni. Greg pillanata hirtelen kicsit gyanakvóvá válik. Elengedi a falat, miután meggyőződött róla, hogy az még a helyén van, és nem kell tovább tartania.

• Ezek szerint, te nem… – maga sem tudja, hogy ez kérdés, vagy megállapítás.

Liz megint nevet, de most már hosszabban. Szó szerint kinevetni. – Nem vagyok leszbikus Greg – nem tudja letörölni a vigyorát. Greg hosszabban időz Liz vigyorán. Talán így még nem nézett rá mióta „ismerik” egymást. Végül ismét Lizhez lép, keze most sokkal finomabban fog a csípőjére, viszont egyből hozzá hajol, ajkai máris Lizén landolnak. Ugyanolyan határozottsággal csókolja meg, mint az étterem előtt. Liz visszafolyt egy nyögést, meglepi, hogy így reagál a kijelentésére. Nem tiltakozik, de még nem is csókol vissza. Keze újból a hasára csúszik. Greg határozottan magához húzza, majd mindkét keze Liz combján landol, megemeli, és a falhoz nyomja. Visszatért. Elszakad a szájától, már megint teljesen határozott tekintettel tud Lizre nézni, és reméli ez így is marad.

• Miattad jöttem vissza.

Csak kiszakad Liz száján egy nyögés, ahogy Greg megemeli, kezei a nyakában landolnak. Mi a fenét csinál ez a fickó vele? Elmosolyodik.

• Hiba volt. Ki foglak csinálni – majd magához húzza, és most ő csókolja meg.

Nem kellett sokat küzdenie Liz orgazmusáért, és nem is az volt az utolsó. Cseppet sem kímélte meg az éjszaka folyamán. Ugyanolyan heves és határozott volt, mint amire Liz számított. Már végül nem is számolták hányadik élvezés után pihegve az ágyra dőltek, és perceken belül el is aludtak. Egymás karjaiban, izzadtan, kimerülten, meztelenül.

Hirtelen hangos ajtócsapódás szakítja félbe a kellemes álmomat, és pihentető alvásomat. Összerezzenek, a fény bántja a szememet. A fejem sajog… lüktet. Aztán kipattan a szemem. Eszembe jut… minden. Az este, az éjszaka. A fájdalommal nem törődve felülök, körbenézek. A ruháim, a földön. Greg és a ruhái sehol. Kiugrok az ágyból, a fürdőhöz sietek, benézek. Semmi. Az sem érdekel, hogy meztelenül, elindulok a házban, de nem találom sehol. Aztán az ablakhoz sietek, de nem látom a kocsiját. Megkönnyebbülök, hogy elment. Rögtön lelkiismeret furdalásom lesz, borzalmasan érzem magam. Az órára nézek… fenébe! Emese nemsokára itt lesz. Már ha jól emlékszem arra, hogy mit beszéltünk az este. Visszasietek a hálóba, az ágy… jobb nem is beszélni róla. Gyorsan lehúzom az összes létező ágyneműt róla, és a fürdőbe sietek. A tükörben alaposan megnézem magam, kicsit karikásak a szemeim, de más nyomot nem találok magamon. Azt leszámítva, hogy sajog… a lábaim között, teljesen rendben vagyok. A gondolatra is zavarba jövök, ezért inkább beállok a tusolóba, alaposan át kell mosnom magam mindenhol. Mire kilencet üt az óra, végzek a tusolással és a hajmosással is. Megszárítani nincs kedvem, úgyhogy lemegyek, csinálok magamnak egy kávét, letelepszem az asztal mellé és iszogatni kezdem. Egyelőre csak fehérneműt és köntöst vettem fel, nincs kedvem máshoz. A fejemet is támasztani kell, kavarog még rendesen. Mikor megszólal a csengő, megint összerezzenek. Az órára pillantok, ami 9.10-et mutat. Ez csak Emese lehet, remélem. Kicsit félve nyitom ki az ajtót, de megnyugszom, mikor őt látom meg. Rosszul is lettem volna, ha Greg tér vissza egy csokor rózsával. Félre is állok gyorsan az ajtóból és elmosolyodok.

Egyből hozzám lép, megsimítja az arcom, és ad egy hosszú szájra puszit. Csak utána hajlandó köszönni. – Szia, most keltél? – elvigyorodik.

Csak belököm az ajtót mögötte, és magamhoz húzom, megölelem. – Nem, már kávézok.

Ő is magához szorít, ami baromi jól esik. – Ó, a reggeli rituálé – kicsit felkacag. – És hogy vagy?

Kezét fogva indulok el vele a konyha felé. Szükségem van a maradék kávéra, nagyobbat nyelek, mint szoktam, remélem, hátulról nem látja.

• Jól vagyok, minden oké.

Kicsit megcirógatja a kezem. – Jól szórakoztál az este?

Nem nézek rá, csak akkor fordulok hozzá, amikor már leültem. Mintha a kávé jó válaszokat súgna. – Elment egynek, nem volt semmi érdekes.

• Mit szólnál? – leül ő is és felkönyököl az asztalra. – Haaaa, a mai napot együtt töltenénk.

Rá mosolygok. – Az remek lenne. Mihez lenne kedved? – kortyolok, a bögre fölött nézek rá.

• Reméltem is, hogy ezt mondod. Hát, elmehetnénk egy kicsit száguldozni. Már rohadt rég voltál velem. Aztán csinálhatnánk együtt valami kaját, megnézhetnénk valami uncsi, romcsi filmet… Aztááán… – széles vigyorra húzódik a szája, de nem fejezi be. Nem is kell. Tudom, mire gondol.

Felhúzom a szemöldökömet. Ne..ne… neeeee… Emese ne… most, nem bírnám ki… Kicsit vonakodva, de végül bólintok.

• Rendben, jól hangzik.

Kicsit elgondolkozva néz, aztán megköszörüli a torkát, leengedi a kezét az asztalra.

• És pontosan mit is akart Greg?

Megfeszülök kicsit, jobban szorítom a bögrét. Nagyot kortyolok, de nem tudom tovább húzni az időt.

• Igazából, semmi fontosat, csak beszélgetni.
• Semmi fontosat. Greg csak úgy elvisz egy ilyen ruhába… Beszélgetni. Semmi fontosról. Liz…
• Tényleg… – nézek rá. Na, ez aztán meggyőző volt. Felsóhajtok, az első dolgot mondom, ami eszembe jut. – Meg akart győzni, hogy segítsek Frenkin. De ennyi.
• És úgy gondolta, beveti a kedves énjét? – majd gyorsan megrázza a fejét. – A mijét!? Nem mondod komolyan, hogy csak arra akart megkérni barátságos keretek között?

Ha tudnád… – De. Remélte, hogy így sikerül – lesütöm a szemem, megiszom az utolsó kortyot is. Aztán felállok, beteszem a mosogatóba. Örülök, hogy kicsit háttal állok neki.

• Rendben, és mi az, amit nem akarsz, nem mondasz el?

Megfordulok, a pultnak dőlök, lassan nézek rá. – Miért ne mondanék el mindent?

• Ismerlek annyira, hogy tudjam, milyen az, amikor zaklatott vagy, és nem úgy nézel ki, mint aki megkönnyebbülő beszélgetésen van túl.

Fenébe. Gyerünk Liz gondolkozz. Nem tudom levenni az arcáról a szemem. Próbálok nyugodt, vagy legalább semleges arcot vágni.

• Nincs baj. Tényleg – na, ezt aztán jól kimagyaráztad!
• Aha – megcsóválja a fejét. Láthatóan nem hisz nekem, nem is csoda, én sem hinnék. – Elmondhatod. Nem jut el Greghez ígérem.
• Figyelj, mi lenne, ha most felöltöznék. Elmennénk kocsikázni, és elfelejtenénk ezt az egészet?

Sóhajt egyet, de végül bólint. – Jól van, rendben, menjünk.

Bólintok én is, hozzá sietek, adok egy puszit a fejére, aztán a hálóba sietek felöltözni.