Liz fejében kavarognak a gondolatok, átkozza az egész helyzetet. Miért nem mehet minden simán? Miért nem lehet csak egyszer jó vége valaminek? Emese még mindig a lépcsőn ülve vár, türelmesen. Csak lassan szívja a cigijét, közben azért persze ő is kattog, gondolkozik. Nem is csak az elmúlt pár perc történésén, pedig lehet, jobban járna, ha inkább csak a mostani eseményekre koncentrálna. De mégsem tudja elfogadni, bántja, és nem érti miért, de nem tud szabadulni a gondolattól, a tudattól, attól, hogy Lizzel nem jó a kapcsolata. Jó pár perc telik el úgy, hogy csak ott ül és gondolkozik. Lizt kissé meg is lepi a dolog. Arra számított, hogy majd utána megy, megjelenik mögötte, de nem. Lelépett volna velük? Bár ők hozták ide is. Ideges és feszült. Lehet, hogy kint jól tudta tartani magát, leplezni, talán még élvezte is, hogy szembe nézhetett velük, de valójában elbizonytalanította a helyzet. Egyre kevésbé érzi úgy, hogy ő az üldöző, ha így folytatódik könnyen üldözött válhat belőle.
Emese még mindig cigizik, bár már eléggé kevés van belőle. Szívta egyáltalán? Vagy csak hagyta égni a gondolataiba merülve? A végét már határozottan elszívja, a csikket pedig elmorzsolja mega mellett a lépcsőn. Hallja az ajtó nyitódását, de nem törődik vele. Akárki lehet az, miért lenne pont Liz? De mégis ő az. Kisiet az épületből, nem bír tovább ott lenni, haza akar menni, de rögtön megtorpan, ahogy meglátja Emesét a lépcsőn. Szinte kényszerítenie kell magát, hogy elinduljon lefelé. Lassan ér csak Emese mellé.
Emese felpillant rá. – Azért még nem kattantam meg teljesen – elpöccinti a csikket a kezéből, és feláll. – Beszélni akarok veled – közli Lizzel csak úgy egyszerűen.
Liz a szemeibe néz. – Nincs miről beszélnünk Emese.
Liz teste megfeszül, habozik, de a szemeit nem veszi le Emeséről.
Liz mosolyogva fintorog. Megint zsebre dugja a kezeit, végül bólint. – Gyere, hazaviszlek – azzal már indul is a kocsija felé. Emese sem tiltakozik, indul is utána. Szó nélkül telik a hazafelé vezető út. Csak kicsit lépik túl a sebesség határt, Liz nem szeret túlságosan tilosban járni, de időt húzni sem akar. Mire Emeséhez érnek, elhatározza magát. Ha Emese beszélni akar, akkor beszéljenek, legyenek túl rajta. Leállítja a kocsit és ki is száll, azonnal a bejárat felé indul, mintha csak haza érkezett volna. Meg is lepi egy kicsit Emesét az otthonosságával, de csak elmosolyodik rajta, még akár tetszik is neki a dolog. Ő is elindul befelé, figyeli Liz lépteit, mellé érve kinyitja a kaput. Nem csukja kulcsra miután bementek. Az ajtóhoz érve ismét előre engedi Lizt. Ő csak egy fél pillanatig habozik, mielőtt átlépné a küszöböt. Valahogy sosem lesz jó vége, ha ő ide beteszi a lábát. Emese nem várja meg, becsukja az ajtót, ellép mellette és a konyhába megy.
Emese tölt magának egy pohár vizet, megissza, csak aztán fordul Liz felé. Nézi egy ideig, közben el kell kicsit tűnődnie. Miért van az, hogy ha van egy stabil elhatározása, akkor mindig meginog, amikor már beszélnie kéne? Miért érez mindig ilyen kellemetlen kavargó dolgokat a gyomrában?
Liz csak az arcát figyeli, és belül reménykedik benne, hogy Emese is legalább annyira feszült, mint ő.
Liz akaratlanul is elmosolyodik erre a kis bevezetőre.
Fenébe is Emese… mi van veled? Mióta vagy te ilyen érzelgős??
Liz az arcát figyeli kutató pillantásokkal.
Némi önmarcangolás után végül ellöki magát a pulttól. Lizhez sétál, aki még türelmesen várja a folytatást, de újra meglepődik Emese közeledésén. Befeszül kicsit, de a szemét le sem tudja venni róla, főleg, hogy furcsán bizonytalanul közelít felé.
Nem! Legyél már határozott Emese! Mégis mi van veled? Beszartál? Ennyire megijedsz a komoly helyzetektől? De hisz… ez csak Liz. Ne legyél ennyire balfasz, most már csináld végig, ha belekezdtél!
Kicsit mintha összeszedettebb gondolatokkal nézne ismét Liz szemébe, amikor megáll előtte nagyjából féllépésnyire.
Jó pár lehetőség lezajlott Liz szeme előtt mielőtt Emese megszólalt volna, de ezt valahogy sikerült kihagynia. Szótlanul néz rá vissza. Ha most szó szerint szerelmet vall neki, előveszi a fegyverét és agyon is lövi magát. Mikor nem érkezik válasz, Emese kinyújtja a kezét és finoman végigsimít Liz karján. Az aljánál megáll és rászorít a csuklójára. Megteszi még azt a fél lépést és ott is terem Liz előtt, aki hátrébb dől kicsit, de a pulttól már nem tud hova, így lesüti a szemét.
Emese elmosolyodik, végre visszatalált önmagához.
Liz levegőt is alig kap, szabad kezét Emese derekára teszi, megmarkolja a felsőjét.
Már-már szinte vigyorog Lizre – Ugyan én? Micsodát? – a másik keze Liz combjába markol, csak finoman, de kissé sürgetően.
Liz már felsóhajt kínjában. A fenébe is, mikor vele van ő is csak, Emesét akarja, senki mást. Ennyi elég is volt, hogy feltüzelje.
Ő csak beharapja az ajkát, szinte már fájdalmasan, de nem bírja magában tartani a nyögést. Egyre erősebben markolja Emese felsőjét.
Emese elengedi, de mocskosul vigyorog. Látszik a szemeiben az a hihetetlen vágy. Felemeli a kezeit és hátralép egyet.
Az esze azt ordibálja, hogy fusson az ajtó felé, ahogy csak bír, mentse a bőrét. Szíve szerint Emesének esne és letépné róla a ruháit. Így csak áll, néz a szemeibe. Tanácstalanul, zavartan. Nem bír megmozdulni, szó szerint lefagyott.
Tudta… ha tényleg úgy gondolta volna, már itt hagyta volna, ahogy azt már megtette párszor. Lassan leengedi a kezeit és a zsebeibe csúsztatja, amit Liz követ a szemeivel.
Lizt elönti a düh, utál határozatlan lenni, utálja, ha fogalma sincs, mit csináljon. Utálja, hogy még mindig ilyen hatással van rá Emese és utálja, amiért ezt csinálja vele.
Olyan hevesen esik neki, hogy hátra is löki, a mögöttük levő asztal sem fogja meg őket azonnal, hangosan csúszik hátrébb Emese mögött. Emesének reagálni sincs ideje, csak felnyög. Ekkora indulatra nem számított még ő sem. Abban sem biztos, hogy az asztal egyben marad, bár ez foglalkoztatja most legkevésbé. Azonnal ráfog Liz derekára, belemarkol a felsőjébe két kézzel és magára húzza, ugyanolyan hevesen csókol vissza. Mindene ég Liz érintései alatt, na meg az arca, ahova a pofon csattant. Liz kezei is lecsúsznak Emese felsőjéhez, becsúsztatja alá a kezeit, simogatja, markolja Emese oldalát. Nyelvét is azonnal Emese szájába csúsztatja, nem is akarja, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Emese még erősebben markol Liz felsőjébe, végül feljebb húzza és végigsimít a szabad bőrfelületen, fel a hátán. Meg sem áll, húzza a pólót is vele együtt, amikor Liz kezei engednek és hagyja, hogy lehúzza róla, sőt segít is. Szinte kikapja Emese kezéből és a földre dobja. Ő sem tétlenkedik, elkezdi lehúzni Emese pólóját. Felemeli a kezeit Emese is, de ahogy leszedi róla a pólót Emese kezei már Liz nadrágján van. Rendőr gatya, ilyet még nem szedett le róla. Elmosolyodik, ahogy a gombhoz nyúl, de nem húzza, sokáig hamar szétpattintja, és az emelet felé indul Lizzel, nyelve hevesen simogatja az övét. El sem akar szakadni Liz szájától. Még Emesét is meglepi, mennyire jólesik az összes érintés. Az is, amit ő tehet, de az is amit Liztől kap. Liz megy előre a hálóba, szó szerint húzza maga után Emesét az emeletre, a hálóba érve ledől az ágyra, magára húzza Emesét és megint a szájára tapad. Bár először magára húzta, hamar fölé kerekedik, és nem is engedi kimászni maga alól. Egyszer-kétszer birkózni kell vele, hogy meggyőzze. Ezen jót mosolyog, mindig is tetszett neki, hogy egy súlycsoportba van Emesével. Addig nem mászik le róla, míg hangosan szuszogva el nem élvez, csak utána hagyja magát neki. Emese persze örül, mikor fölé kerekedhet, na nem mintha alatta nem érezné jól magát, csak mégis. Ő is csak akkor tágít már, mikor Liz nagyokat sóhajtva, szinte lihegve fekszik az ágyon.
Amint összeszed egy kis erőt, fel is ül, az ágy szélére mászik, lelógatja a lábát. Fenébe! Nem győzi szidni magát, hogy belement, megint. Emese úgy játszik vele, mint macska az egérrel. Emese is felül mellé, nézi egy picit, de meglepte ez a hirtelen elhúzódás.
Nem kap választ rögtön, de végül Liz lassan megrázza a fejét.
Nem tudja, hogy közelebb merészkedhet-e Lizhez, vagy jobb, ha tartja a távot, inkább marad, ahol van.
Liz picit oldalra fordítja a fejét, de még mindig háttal van neki. – Nehéz?- érzi, hogy menekülne, de még túl gyengék a lábai.
Oldalra fordítja egy kicsit a fejét, csak a szeme sarkából nézi Emesét. Kinyílik a szája, de meggondolja magát, és inkább be is zárja. Emese se tudja mondjon-e valamit. Inkább kinyújtja a kezét és amennyire eléri Liz hátát végighúzza rajta az ujjait.
Lizt kirázza a hideg a simítástól. – Én sem, de nem maradhatok… – előre fordul, összeszedi minden erejét, hogy fel tudjon állni, aztán elkezdi összeszedni a ruháit. Melltartóját csak az ajtó előtt találja meg. Onnan még hátrapillant Emesére, majdnem felteszi a kérdést, de eszébe jut hol is kezdődött ez az egész. A póló a konyhában lesz. Szó nélkül indul le a lépcsőn. Az utolsó előtti lépcsőfokon megtorpan. Nem akar hinni a szemének. Még a levegő is belé szorul, de ahogy elnézi a vele szemben álló embert, ő sem akarja elhinni mit lát.
Emese csak egy fekete trikót kapott magára, melltartó nélkül. Bugyit és a nadrágját is épp csak magára rántotta, öve és a gomb is még kicsatolva. Behúzza a hálója ajtaját, majd a lépcső tetején leoltja a villanyt és leindul a lépcsőn.
Liz és a váratlan vendég szótlanul nézik egymást. Liz nem tudja, miért van itt, de itt van. Bent. Emesénél, mint aki otthon érzi magát. Vajon ő sem tudja Liz miért van itt? De hisz fentről jött, ráadásul felső nélkül. Le se lehetne tagadni.
Emese elvigyorodik, mikor meglátja, hogy Liz még a lépcsőn áll, eszébe jut, hogy a nyakába csókol, amint utoléri így gyorsabban indul neki a dolognak. Már át is öleli egyik kezével Lizt, mikor az összes létező vér megfagy benne. Görcsbe szorul a gyomra, el is felejti elengedni Lizt.
Liz egyből lesüti a szemét, ahogy Emese kimondja Laura nevét. Kényszeríti magát, hogy lelépjen az utolsó lépcsőfokról, és a konyhába induljon a felsőjéért, így Emese keze akár egy rongybabának hullik a teste mellé.
Emesének fogalma sincs, mi lenne most a legjobb lépés, mégis Laura után lép, finoman megérinti, hogy ne menjen azonnal. Laura ezzel meg is torpan, de nem csak azért, mert Emese utána nyúlt. Elvégre azért jött, mert beszélni akar, akkor beszéljenek. Így talán még könnyebb is lesz.
Liz amint magára kapta a pólóját szó nélkül siet el mellettük, ki az ajtón. Laura Liz után fordul, csak aztán néz Emesére, aki viszont végig csak őt nézte, de nem tudja, hogy kezdjen hozzá, mit mondjon. Főleg így ezek után.
Emese lesüti a szemét, égni kezd a arca, de lassan megrázza a fejét.
Szóval őt is dugja… tud élni!
Semmit? Na persze! Lesüti a szemét, látszik az arcán, mire gondol.
Emese épp hogy talpon tud maradni, majdnem elveszti az egyensúlyát. Oké, erre azért nem számított. Vagyis, de? Csak nem akart? Mert… Óóóó baszd meg Laura! Emese is egy fasz… de…
Köszi Laura, Emese is téged. Oké, nem voltatok együtt, de akkor is baszódj meg.
Emese bólint egyet. – Vigyázz magadra.
Laura halványan még elmosolyodik, de nem a boldogságtól. – Te is, szia.
Egy hosszú pillanatig még Emese szemeibe néz, majd elfordulva az ajtó felé indul. Emese csak nézi a hátát, amíg távolodik, míg beszáll a kocsiba és elhajt. Aztán teljesen szétcsúszik körülötte a világ, kavarognak benne az érzések. Az ajtóhoz sétál, amint odaér az első gondolata, hogy úgy odabasz neki egyet, hogy kiesik a helyéről. Aztán csak megfogja a kilincset és szép lassan óvatosan becsukja. A keze csak leesik maga mellé. Nekidől az ajtónak, megfordul, és szépen lecsúszik a földre. Felhúzza a lábait, a mellkasára rátámasztja a kezeit és ráhajtja a fejét. Hangosan fújja ki a már egy ideje bent tartott levegő adagot.
Két nap telt el… Két elég lassú és kínzó nap, Emese számára legalábbis mindenképp. Éjt nappallá téve is dolgozott, mondhatni csak a munkának élt, hogy valamivel le tudja magát kötni. Napközben, az autósműhelyben tevékenykedett, estére meg keresett magának rendezvényeket, ahol pincérkedett egész éjszakába nyúlóan. Egyrészt pénzhiányában dolgozik, szeretne venni magának egy másik kocsit, hiszen a mostanival nem igazán tudna jó pénzt behozó versenyekre járni, másrészt viszont gondolatelterelésnek sem rossz, ha nincs ideje gondolkozni. A nagy próbálkozások ellenére azonban valahogy mégis mindig az a három pasi jár az eszében. Amikor persze épp nem Liz… aki legutóbb olyan dühvel és mégis vággyal tele esett neki. Vagy Laura, aki csak úgy betoppant hozzá és közölte, hogy vége… mindennek. Egyikkel sem beszélt azóta, de Lizzel már illendő lenne, úgyhogy össze kell szednie magát.
Liznek sem telt túl fényesen az a két nap, azóta is bosszantja, hogy mit keresett ott Laura. Egyáltalán miért ment be csak úgy, talán már kulcsa is van? Nem kereste Emesét és úgy gondolja, jobb is, hogy ő sem tette ezt másképp. Lehet leüvöltötte volna a fejét, bár maga sem érti miért, van így felháborodva. Hiszen ő lép le mindig, amikor Emese nyit felé valami módon. Most az irodájában ül, és papírmunkát végez. Az orvosi papírjai szerint lassan visszatérhet az eredeti munkájához, szépen gyógyul a válla. Viszont ezen a héten még az irodájába lesz bezárva. Kopogtatnak az ajtaján, ami már meg sem lepi. Az elmúlt három-négy órában folyamatosan kapja a papírokat, ezt is el kéne intéznie, azt is.
Hihetetlen mennyi szart tudnak a sérült zsaru nyakába aggatni. Nem érkezik azonnal válasz, bár csak pár pillanat, mégis hosszúnak tűnik a várakozás, mire benyit a titkos vendég. Várakozva néz fel a papírokról, majd a mosoly is eltűnik az arcáról, mikor meglátja ki áll vele szemben.
Emese láthatóan nyugodtabb, mint legutóbbi itt járásakor. Ez legalább kicsit bíztató. – Miújság? – kérdezi és megáll Lizzel szembe, aki lepillant az előtte heverő papírokra. Nagyjából 10-15 van rendezetlenül az asztalán.
Élvezem a nyarat… szerinted? Fordul meg először a fejében.
Emese bólint egyet és kihúzza az előtte levő széket, majd leül rá. Liz végignézi, majd vesz egy nagy levegőt, hogy ne jegyezze meg hangosan a gondolatait. Érezd csak otthon magad Emese, épp ajánlani akartam. Egy kávét esetleg? Összeszorítja a száját, a fenébe, hogy ilyen görény gondolatai vannak.
Liz az arcán figyeli egy ideig, talán 1-2 perc is eltelik, mire megszólal. – Nekünk nincs ügyünk, Emese.
Ha azok után, hogy belerángatta ebbe az egészbe, azt meri mondani, hogy nincs… Emese mindjárt megfolytja itt a rendőrségen. Legalább nem kell messzire menniük érte, hogy elkapják.
Liz leteszi a kezéből a tollat és kicsit előre dől a székben. Rendezni kezdi a papírokat mielőtt beszélni kezd. Muszáj közben csinálnia valamit.
Emese szinte ledöbbenve néz Lizre, még talán a száját is eltátja egy kicsit. Ezt ugye, most ő sem gondolta komolyan? Nem csoda, ha nem tetszik neki. A fenébe! Fenébe! Fenébe!!
Emese erre a válaszra aztán végképp nem számított, szinte leesik az álla. – Jézusom, ugye nem azt mondod, hogy te meg akarod várni, amíg ők fognak megkeresni téged? – alig akar hinni a fülének.
Liz csak megvonja a vállát. – Én nem tudom, hol keressem őket, és ők akarnak tőlem valamit, nem én tőlük – a munkájával kapcsolatban mindig is magabiztos volt. Néha már túlzásba is esett. Emese arcát nézve valószínű, hogy most is ez történt.
Liz, Emese szemeibe néz, majd lassan bólint. – De velem nem csinálhatnak semmit. Hisz, nélkülem fix, hogy nem szabadulhatnak az embereik. Sőt…
Emese a hajába túr szinte már kínosan. – Úristen Liz! Ne legyél már ennyire… zsaru..! – kezd komolyabban kiakadni. Eltolja magától az asztalt és feláll. Jobban érzi, ha inkább most elmegy. Lizt szinte pofon vágja Emese „zsaru” kijelentése. Ennyire indulatosan, gyűlölködve még sosem mondta ki. Még akkor sem, mikor Liz lebukott előtte. Figyeli, ahogy Emese az ajtó felé sétál, ahogy távolodik. Vissza sem néz rá. Megfeszül a székében, de képtelen Emese után szólni. Így végignézi, ahogy szinte kiront az irodájából, és csak behajtja maga mögött az ajtót. Egy ideig csak nézi az ajtót, jó pár percig, de aztán muszáj a munkájára koncentrálnia.