Épp a gumiszervizből tartok hazafele, elvittem már a kocsim megabroncsoltatni. Jön a tél, aztán kellenek a jó csúszásmentes gumik, főleg hát ugye nekem. Nincs túl sok kedvem ma az emberekhez, úgy igazából senkihez sem. Zenét bömböltetek a fülemben és zsebre dugott kézzel közlekedek az utcán. Három pasi vár a kapum előtt szintén zsebre dugott kézzel, nekitámaszkodnak, beszélgetnek. Hamar észrevesznek, megvárják, míg odaérek, meg sem próbálnak elbújni. Csak lassan közelítem meg őket, gyanúsan nézegetem mindhármat. Csak mikor egész közel érek hozzájuk, akkor jövök rá, hogy kettőt ismerek a háromból. Láthatóan nyelek egyet, kicsit megfagy bennem a vér. Egymásra néznek és elmosolyodnak, de cseppet sem barátságosan. Kiveszem a fülesem és teljesen megállok előttük. Az egyik lép felém. Magas, barna hajú, kifejezetten jóképű és gonosz tekintetű.
Még nézem egy ideig mielőtt hozzá szólnék, aztán az én tekintetemben is mosoly jelenik meg.
Ahhoz fordulok, akivel eddig még nem találkoztam. – Azért jöttél velük, mert te is bénának tartod őket, hogy nem sikerült megölniük?
Csak mosolyog, de nem szólal meg. Az előttem álló zavartalanul folytatja.
Megvonom a vállam. – Nem fog menni. Mégis mi vagyok én? – kicsit ráförmedek. Zavar, hogy a házam előtt állnak. Megvonja a vállát ő is.
Felnevetek. – Most komolyan? Azok után, hogy én is itt állok előttetek? Mi van eddig szedtétek a bátorságot?
Közelebb lép hozzám, láthatóan nincs humoros kedvében. – Mázlid volt ribanc. A helyedben én nem szórakoznék ilyenekkel. A társainkat akarjuk. Most szépen beülsz velünk a kocsiba és elmegyünk a rendőrségre.
Arrébb lép, de a kapu felé állja el az utamat, hogy csak a kocsi felé indulhassak.
Egy ideig még nézem, de végül úgy döntök, jobban járok, ha magamtól szállok be. Hárman elég könnyedén beraknának a járműbe. Elégedetten egymásra néznek, ez könnyebben ment, mint várták. A barna hajú a kormány mögé ül, a másik kettő be hátra mellém. Remek, persze nyomorgassanak csak össze nyugodtan, nehogy megszökjek itt útközben.
Tudtam, hogy valahonnan ismerős, csak eddig nem láttam tisztán át. Ő versenyzett Levivel… miatta kellett meghalnia a srácnak. Hirtelen brutális undor fog el, érzem, hogy felfordul a gyomrom.
Gyorsabban hajt, mint a megengedett ezért egész hamar oda is érünk. Egyáltalán nem zavartatja magát, beáll a többi közé a parkolóba, pont a bejárattal szembe. Szinte egyszerre száll ki mind a három és a kocsi hátuljához mennek. Elgondolkozom, mi lenne, ha azt mondanám nincs bent, míg kiszállok. De végül elvetem az ötletet, úgysem adják fel, míg meg nem szerzik, amit akarnak.
Megvonom a vállam. – Ha azt mondom nem, elmondod még hússzor?
Mellém lép mosolyogva. – Csak semmi trükk, az embereim készen állnak, elég, ha nem jelentkezel le egy órán belül – mögém nyúl, megmarkolja a fenekemet és előre tol. – Indulás!
Elcsapom a kezét, szikrákat szórva nézek vissza rá. Ezt egyik pasinak se tűröm el, neki végképp nem fogom. Aztán elindulok be az épületbe. A portán meg is állok, és megérdeklődöm, hogy Csongrád Aliz elhagyta-e az épületet. Kínosan nyögök fel mikor a nem kívánt választ kapom. Szerencsére útba igazít, a portás mindig mindent tud. Főleg azt, hogy mikor jár le a munkaideje ugye, és melyik úton léphet le a leggyorsabban. Nagyot sóhajtok Liz ajtaja előtt állva, de végül erőt veszek magamon és bekopogok.
Nem szólalok meg, ahogy belépek hozzá. Gondosan becsukom magam mögött az ajtót, és nekidőlök. A tekintetem a földre esik, azt szemlélem a lehető legalaposabban. Először is, semmi kedvem kidobni Lizt azoknak a hiénáknak odakint. Másodszor, azt se tudom, mit mondjak, hogy kezdjem. „Hé Liz, vár rád három pasas odalent és nem barátkozni akarnak…” Igen, csodás lenne. Harmadszor pedig fogalmam sincs, Liz hogy fog fogadni. Túl sokat agyalok bent, ő szólal meg először kettőnk közül.
Veszek még egy levegőt és sóhajtok egyet, megrázom lassan a fejem. A kilincset nem engedem el a hátam mögött, csak óvatosan nézek rá.
Az arcomat figyeli homlokát ráncolva. – Mégis milyen baj? – hangján hallani, hogy nem vesz komolyan.
Én viszont annál komolyabban nézek rá. – Ez egy kicsit zavarosnak fog tűnni. Oké… nem kicsit. Ami azt illeti nagyon. És igazából én sem tudom, mit akarok.
Értetlenül néz rám, de a hangom meg a testbeszédem miatt kezd ideges lenni.
Megrázom a fejem. Elengedem az ajtót, kicsit ellököm magam. – Nem, semmi kedvem leülni. Figyelj, van a bejárat előtt három pasas, és téged akarnak. Ha hinni lehet nekik, csak meg akarnak nézni maguknak. Nem mondom, hogy én hiszek nekik. Egyáltalán nem.
Csak pislog, feláll és sietősen megkerüli az asztalt. – Várj, lassíts. Mi a fenéről beszélsz?
Nyelek egyet. – A kapum előtt vártak… Megzsaroltak, miszerint elintéznek mindenkit, ha nem mutatlak meg nekik, és nem intézed el, hogy a társaik szabadon távozhassanak.
Aliz egyre idegesebb kezd lenni. Valószínűleg nem akarja elhinni, amit hall, lassan megrázza a fejét.
Elmosolyodok egy kicsit. Ez a része engem is meglepett a dolognak. – Csak úgy emlegetnek, hogy a ribancom… de nekem is gyanús a dolog, hogy miért nem derítették még ki. Liz… itt vannak a rendőrség előtt – direkt jól kihangsúlyozom a rendőrség szót. – Szerinted? Mi lenne, ha kiküldenél rájuk egy csapatot? Én, nem akarlak kivinni nekik.
Megrázom a fejem. – Nem, nem fogok dönteni helyetted – komolyra válik a tekintetem.
Megrázza a fejét és elfordul. Lassan a székhez sétál, nekem háttal támaszkodik rá és lehajtott fejjel felsóhajt.
Megfordul, nekidől a háttámlának és a szemeimbe néz.
Most már olyan nagyot nyelek, hogy szinte még Liz is hallja.
Csak áll szótlanul és néz rám. Megfeszül az állkapcsa is. Elindulok felé szép lassan, megfontolt lépésekkel.
Bólintok. – Akkor? – kinyújtom felé a kezem.
Lepillant a kezemre, ellöki magát, de nem fogja meg a kezem. Elmegy mellettem, ki az ajtón, a bejárat felé. Indulok is utána azonnal. Bár emellett döntöttem, nem jelenti azt, hogy a legkisebb mértékben is tetszik a választásom. Mondjuk az is meglehetősen igaz, hogy egyik választás sem tetszett. Ott basztam el, amikor kiadtam a kezemből a papírt. Hülye, barom állat. Már az elején nemet kellett volna mondanom erre az egészre. Liz kezei a zsebében, habozás nélkül megy ki az ajtón, a lépcső tetején áll csak meg és körbenéz a parkolóban. Igazából nem nehéz kiszúrni őket. Pár pillanat múlva már én is mögötte vagyok, csak párlépés előnye volt. Ahogy odaérek persze, hogy egyből mindegyik ránk figyel.
Inkább válaszolok, minthogy bólintsak, mert azt nem hallják, de a bólintást látják.
Liz viszont bólint és elindul lefelé a lépcsőn feléjük. Hirtelen minden elsötétül, elakad a lélegzetem, görcsbe rándul a gyomrom és nem tudom eldönteni, hogy nincs vérnyomásom, vagy épp hogy túl magas. Azonnal utána lépek, a karjára fogok.
Hát megáll az eszem. Inkább öngyilkos leszek, minthogy ezt végignézzem. Szinte csak kapálózok a kezeimmel utána. Ez teljesen megőrült.
A barna hajú lép előre ahogy Liz közeledik feléjük, persze széles vigyor van az arcán. Pár lépésre áll meg tőlük, határozottan és nyugodtan. A hangja is ilyen.
Végig mérik alaposan. Szinte látszik a szemében, hogy jó csajnak tartják. Mint úgy általában mindenki, ez nem túl meglepő.
Lassan bólint neki Liz. – A magadfajta szar alakok, csak így hívnak.
Utolérem és megállok mellettük, csak cikázik a tekintetem ide-oda.
Liz nem veszi le róla a szemét. Tartja a szemkontaktust. – Az ő haverjai… mégis miért érdekelne engem, hogy mi lesz velük?
Erre a válaszra nem számított, de nem mutatja ki. – Szóval zsaru lévén hagynád, hogy egy egész csapatot kinyírjunk a picsába? Szép… És ő? – bök ismét rám. – Ha őt is kinyírjuk?
Megvonja a vállát. – Most is rám küldhetted volna a kutyáidat. Mikor jönnek? – az ajtó felé pillant.
Liz csak elmosolyodik. – Mégis miért? Nem parkolsz tilosban.
Láthatóan unja a helyzetet. – Neked is csak a rendőrség előtt nagy a szád mi? Kaptok egy hetet. Nem többet. Ha nem történik semmi, újra látjuk egymást – azzal megfordul és int a többieknek.
Liz bólint – Még meggondolom – szól utána, aztán ő is elfordul anélkül, hogy meg várna, visszaindul.
Megrázom a fejem. – Még mindig nem élek ilyenekkel. Köszi.
Megvonja a vállát, megkerüli a kocsit és beül, el is hajtanak. Liz már az ajtóban van, sóhajtok egyet, elindulok én is utána. Csak lassan, nem sietek, nem akarom utolérni, de meg kell tudnom, hogy mi jár a fejében. A lépcsőn meg is állok, csak a harmadik fokig jutok. Ott előveszek egy szál cigit és leülök.