Kockázat… 16.rész

16.rész – Emese

Két nap telt el Laura látogatása óta. Azóta esténként hozzám jön aludni munka után. Nincs köztünk semmi komoly, csak jól elvagyunk egymás társaságában. Laura most is épp munkában van, én meg épp a szobámban rendezkedem, amikor hallom, hogy kopognak az ajtómon. Meglep a kopogás. Nem várok senkire, nem rendeltem semmit. Posta? Ilyenkor? Nekem? Minek? Lemegyek az emeletről, de nem sietek kifejezetten. Egy szürke feszülős trikó van rajtam egy sötétkék pulcsi félig kicipzárazva és egy fekete melegítő nadrág. Elfordítom a kulcsot a zárban és kinyitom az ajtót, aztán szinte az állam is leesik. Na, erre nem számítottam. Döbbenten nézek csak rá. Ő lentről néz végig rajtam, végül a szemeimnél megáll.

• Szia – bepillant a vállam fölött – zavarok?

Kijjebb nyitom az ajtót egy kicsit, majd megrázom a fejem és halványan elmosolyodok.

• Nem, nem zavarsz – elállok az ajtóból.

Azt nem kérdezem meg, bejön-e nyilván azért jött. Be is jön azonnal, lerúgja magáról a cipőt és a nappalimba siet. Nézek utána, és érzem azt a hidegséget, amit felém áraszt. Egyelőre nem kérdőjelezem meg, van sejtésem, hogy miért ilyen. Becsukom az ajtót és lassan én is utána megyek. A kanapén ül már, az asztalon mappák.

• Ráérsz? Legutóbb nem végeztünk.
• Persze – mondom egyhangúan, mellé sétálok és leülök. – Amúgy bocsi, hogy a múltkor félbe hagytuk.

Csak elmosolyodik halványan, de nem reagál, kinyitja a mappát, a jegyzeteit olvassa. Én a papírokat nézegetem.

• Szóval, mi is volt? Kinek a nyomára nem sikerült még ráakadni?
• Az a Jeff gyerek – kérdőn néz rám.
• Ja igen, megvan. Ugye van az a gyárépület, ahol általában gyűlésezni szoktak, és van egy másik hely is, mindjárt mondom pontosan.
• Az Aragon és a Darvin sarkán? – tippel.

Megrázom a fejem. – Nem.

• Pedig ott látják sűrűn a kollégák.

Kérdőn nézek rá. – Ha látják, miért nem fogják el?

Felnevet. – Mert nincs okuk? Mit bizonyítanak rá? Csak arra sétál.

• Jajj ne legyetek már ennyire szerencsétlenek komolyan! – felnevetek, nem tudom leplezni a rendőrök iránti érzéseimet.

Liz vigyora lehervad. – Most mi bajod?

• A kocsijába 100%, hogy találnának drogot/fegyvert, vagy akármit, amivel lehet gyanúsítani. Csak kicsit utána kell menni. Amúgy… – Megállítom az ujjam a telefonomon, amit eddig nyomkodtam. – Lesz egy verseny… a Grinf utcában csütörtök este. Ők a „hazai” csapat. Úgyhogy ők lesznek kint legkorábban.

Érdeklődővé válik a tekintete. – Hmm, ez jó hír. Köszi, majd beavatom a többieket.

Bólintok. – Ha lehet, a másik csapatot ne piszkáljátok, ők jó arcok. Szóval minél hamarabb menjetek ki, hogy ne is fussatok inkább össze velük.

• Majd igyekszem, de tudod, hogy nem én döntök.
• Tudom, de leadhatod úgy a drótot, hogy kedvező legyen – a vállára pillantok. – Meg, még egy ideig amúgy is csak kívülről szemléled.
• Tudom, így nem annyira izgalmas – megfeszül kicsit.
• Ja, nem tudod olyan könnyen kinyíratni magad. Értem én.
• Látod… pedig mindig is igyekeztem.
• Külön perverziód nem? Ha előbb szólsz… akkor otthagylak a tűzvonalban – felnevetek – áh, mindegy, majd lesz még lehetőséged biztos.

Csak mosolyog, de nem szól semmit.

• És, hogy telt az elmúlt két napod? – váltok témát végül. – Mit szóltak az információkhoz? Mit mondtál, honnan tudod?

Felsóhajt, leteszi a tollat. – Csak annyit, hogy biztos forrásból. Miután elkapták az első embert fel is hagytak a kérdezősködéssel – rám pillant – nem tudják meg, ne aggódj.

Kicsit még tétován nézek rá, aztán végül bólintok. – Rendben, akkor megnyugtatom a srácokat.

• Tudják?? – lepődik meg.
• Persze – mondom teljesen természetesen.

Elfintorodik. – Azt hittem köztünk marad.

• Azt hittem infók kellenek – fintorgok vissza. – Köztünk marad a te részedről.

Bólint és maga elé bámul. – Értem…

• Amúgy, mi ez a hidegség, amit felém árasztasz – váltok témát hirtelen, ismét. – Akár, egy jégcsappal is beszélgethetnék.

Elmosolyodik, de cseppet sem melegen. – Mit szeretnél? Másszak rád?

Meglepve nézek rá, de megrázom a fejem. – Nem.

Megvonja a vállát. – Akkor meg?

• Laura miatt vagy ilyen, nem igaz?
• Mi közöm nekem Laurához? – felnevet.
• Hozzá semmi, vagy valami fura munkakapcsolat szerű dolog. De nyílván nem esett jól, hogy miatta hagytuk abba a csevegést legutóbb.

Nem fogom annyiban hagyni, be fogja vallani, hogy zavarta. Látom rajta, de hallani is akarom.

• Nem lényeg – legyint – van még valami?
• Több nem áll rendelkezésünkre – rázom a fejem.

Bólint, és pakolni kezd.

• Akkor ennyi? – nézek rá kérdőn.

Felsóhajt és félretolja a mappát. Hozzám fordul, közelebb hajol, derekamra fogva engem is közelebb húz, de megáll, mielőtt megcsókolna.

• Azt akarod, hogy maradjak?

Ööö… most erre mit válaszoljak neki? Folytatom a közelebb hajolást és adok neki egy rövidke csókot.

• Nem akarlak feltartani.

Vállat von, de nem húzódik el. – Nem sietek.

Az mit jelent? Egy menet még bele fér? Végül egy picit elhúzódom.

Elmosolyodik gúnyosan. – Vagy most is be fog toppanni?

Rá pillantok, majd vissza a combjaira. – Nem szokott előre bejelentkezni, azt hittem nem zavar – mondom ismét rá nézve.

• Nem kellemes, ha szex közben megzavarnak – felváltva nézi a szemeimet és a számat.
• Szex közben…- ismétlem meg. – Szóval, szexelni szeretnél? – kezem a combjára csúszik, de csak heccelem vele.

Nagyot nyel. – Veled? Miért ne akarnék?

• Mert mondjuk roppant mód zavar, hogy nem csak veled teszem meg – figyelem a reakcióját, próbálok komoly maradni.

Először ledöbben, nagyokat pislog. Aztán elenged és elhúzódik tőlem. Nesze neked hangulatrombolás!

• Szóval megdugtad…

Most én nyelek nagyot, csak most tudatosul bennem, hogy Liz tudja, hogy ezelőtt még nem tettem meg. Végig tekintek rajta, beszédre nyílik a szám, de csak szó nélkül becsukom végül.

A mappát bámulja szótlanul, de mikor nem érkezik semmi válasz, érte nyúl és feláll.

• Jobb, ha megyek.

Nem indulok utána, semmi értelme sem lenne itt tartanom. Álljak fel és teperjem le? Áhh… Nincs miért magyarázkodnom.

• Nem érzed, mennyire reménytelen a helyzeted? – kérdezi kis idő elteltével.

Meglepve pillantok hátra, félúton állt meg, nem néz hátra.

• Tessék? – csak ennyi reagálásra futja. Persze értettem én a kérdést, csak nem tudom mire vélni.

A fejét rázza. – Mégis mit akarsz Laurától? Felesleges köröket futsz – sértődötten cseng a hangja.

• Téged mióta érdekel, hogy merre futom a köröket? – meglepve pislogok. Nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok hallani valaha is a szájából.

Megfordul, és a szemeimbe néz. – Miért szerinted én mit akarok?

Felállok a kanapéról és megkerülöm, a háttámlájának dőlök.

• Nem tudom… Azt hittem, jó így neked. Nem?

Zavartan süti le a szemét, beletúr a hajába, majd zsebre dugja a kezét.

• És, ha nem?

Megcsóválom a fejem. – Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük. Én már nem igen érzek irántad sok mindent. Jó veled a szex, ezt nem tagadom… – most én nyúlok a hajamhoz és kicsit megvakarom hátul.

Megfeszül az álla, bólint, hogy tudomásul vette. – És egy heteró nőtől mégis mit akarsz?

• Heterónak véled azt, akit be lehet fűzni? – elgondolkozva figyelem.

Liz értetlenül néz rám, aztán nem bírja ki, hogy ne nevessen fel hangosan.

• Emese, kérlek… ennyire vak ne legyél. Ott a pasija, úgyis visszamegy hozzá.
• És ha nem megy? – hangom vitatkozóbbá válik. – Nem mindenki megy vissza – nem tudom, miért akar ennyire ellene lenni ennek a dolognak…

Fejét rázza. – Egy sikeres nő nem fog egy ilyen kapcsolatot bevállalni, még ha akarna is tőled valamit.

• Mert egy rendőr bevállalna egy ilyen kapcsolatot igaz? – vágok vissza.

Habozik egy kicsit. – Aki vezető akar lenni, az nem – mondja végül.

• És nem szeretnél vezető lenni?

Megvonja a vállát. – Az mindegy, nekem már esélyem sincs. Nem véletlenül vagyok még mindig egy szaros járőr.

• Nem vagy te még túl fiatal ilyen kijelentésekhez? – elvigyorodok. Próbálom egy kicsit menteni az előbbit, az tényleg csúnya volt.

Ellágyul az arca. – Ki tudja.

• Különben sem értem mit vagy úgy oda értem. Inkább örülnél, hogy megszabadultál. Keress valami hozzád illő partnert Liz…

Még a száját is eltátja a kijelentésemtől. – Hogy… ezt hogy érted?

• Azt ne mondd, hogy hozzád illő vagyok… – felnevetek.

Komoly arccal néz rám, de válasz nem érkezik, láthatóan küzd a gondolataival.

• Te sem vállalhatod be a kockázatot. Amúgy is ezt a járőr dolgot is szereted, és ha kiderülne, mit titkolsz?

Kiveszi a zsebéből a kezét, a hajába túr és visszateszi a zsebébe.

• Tudok titkot tartani.
• De ilyen mértékben te sem akarhatsz… – lehet jobb volt, amíg utált. Bár, most legalább nem kell tartanom tőle. Na, mer mintha amúgy annyira a nyomomban lett volna…

Lesüti a szemét. – Talán. De Laura biztos nem akarja.

• Ott a pont az első válaszodban – aztán elmosolyodok. – Azt a döntést Laurára bíznám. Persze, ha nem gond – jegyzem még meg.

Nagyot nyelve bólint. – Hát hogyne… – megfordul és az ajtó fele indul.

Nézek utána. Hmm… még mindig jó alakja van… Nem tudom, kéne-e még mondanom valamit. Már így is kínos volt ez a beszélgetés. Elhúzom a számat, ahogy hallom az ajtót csapódni. Valahogy nem tölt el jó érzéssel, hogy elment, vagy, hogy ilyen körülmények között. De magam se tudom, mit akarok. Vagy mit kéne akarnom. Még jó pár percig állok a kanapénak dőlve. Már a végén csak üresen bámulok magam elé. Valamiért rossz, hogy tudom, megbántottam. De mit kellett volna tennem? Laurát bántsam meg?