Kockázat… 13.rész

13.rész – Laura

Szombaton kora délután csörög a telefonom. Emese hív, hogy készen van a kocsim, és ha gondolom, akkor el is ugorhatok érte, most bent van és át tudja adni. Szinte rögtön ugrok, pár perc alatt elkészülök, és már megyek is érte taxival. Márk érdekesen figyeli a sietségemet, de nem szól semmit. Egy kicsit elvagyok Emesével, beszélgetünk, de persze csak nagyon kulturált módon, hisz mégis csak a munkahelyén vagyunk. Szinte mindig 2-3 lépés távolság van köztünk. Mikor beszállok a kocsiba, kapok egy gyors és feltűnésmentes búcsú puszit, azzal indulok is haza. Mosolyogva sétálok be a házba, a kocsi kulcsot az asztalra dobom az ajtó mellett. Mennyire hiányzott már ez a mozdulat!

• Szia, drágám! – szól ki Márk a konyhából, mikor hallja, hogy megjöttem.

Besétálok, hozzáhajolva adok egy puszit az arcára. A napi híreket bújja… szokásos.

• Szia, történt valami érdekes, míg elvoltam?

Megvonja a vállát. – Nem, nem igazán. Még a pirítóst se sikerült odaégetnem. Na és nálad minden rendben? Már kezdtem azt hinni, hogy elraboltak. Ki vele, mennyivel húztak le?

Felnevetek a pirítós poénjára, majd a kávéfőzőhöz sétálok, töltök magamnak.

• Á nem volt gond – legyintek.

Utánam fordul, leteszi az újságot. – Szóval, olyan sokkal, hogy el se mered mondani?

Mosolyogva fordulok meg. – Nem, nem nyúltak le semennyivel.

Feláll, hozzám sétál. Átkarolja a derekamat felemelt fejjel, majd ad egy puszit a homlokomra. Becsukom a szemem, míg megkapom a puszit. Mosolyogva hajtom mellkasára a fejem.

• Ugyan édesem, annyira rosszul még nem állunk, elmondhatod nyugodtan. Volt egy százas mi?
• Tényleg semmi. Mondhatni szívesség volt – megvonom a vállam és a kávémba kortyolok.

Elhúzódik egy kicsit, keze a derekamon marad. – Na, várj… hogy érted azt, hogy szívesség?

Felnézek rá – Ahogy mondom. Ismerem a szerelő lányt, és épp most is segítek rajta egy ügyben. Meg már segítettem is.

• Az a drogos csaj?!? – felvonja a szemöldökét egy kicsit.

Nyelek egyet. Egyre értetlenebb az arcom. – Ártatlan volt.

• Jajj, Laura. Aki droggal foglalkozik az, hogy lenne már ártatlan?

Elmosolyodok, a fejemet rázom. Megsimogatom az arcát. – Miért feltételezel mindenkiről rosszat?

• Azért valljuk be. Kifizette neked, ami járt. Most meg megcsinálja a kocsidat ingyen?? Mit nem mondasz el?

Összehúzom a szemeimet, de még mindig mosolygok. – Márk… hogy érted?

• Kétlem, hogy szimplán, azért mert az ügyvédje voltál, elnyeli neked a nagyjából százezer körüli kocsi javítás árát. Na, meg emlékszem, hogy reagáltál anno a jótékonysági esten, amikor találkoztatok.

Elhúzódok tőle, a pultnak dőlök. Most már nem mosolygok.

• Hogy reagáltam? – az arcát vizsgálom, valami nem stimmel.
• Pont úgy, mint aki baromira zavarban van, mivel ott voltam én is, de közben megjelent az a… – ellép tőlem – Mi van már meleg vagy?

Vizsgálódó arckifejezésemet felváltja a teljes döbbenet. Szemeim elkerekednek, még a szám is kinyílik kicsit, de hirtelen nem tudok mit mondani, csak tátogok.

• Mi… miről beszélsz?
• Te nem láttad magad, ahogy elrohantál itthonról. Aztán ennyi ideig nem tart átvenni a kocsit. Na meg annyira véded, hogy ártatlan. Persze, hogy ártatlan, ha jól megdug mi?!

Csak pislogok. Ledöbbent teljesen, még zavarba is jövök.

• Drágám, hallod magadat? Mégis, hogy jut eszedbe ilyen?
• Mi az, hogy nekem? Neked, hogy jut eszedbe? Pont egy ilyen szar alakkal? Még csak nem is nőies, nehogy már.

Közelebb lépek hozzá, kezd dühíteni a hülyesége. Mert ugyebár hülyeség…

• Azt ne mondd, hogy jobban kielégít, mint én. Vagy többet kapnál tőle…
• Márk! Fejezd már be. Először is, Emese nem szar alak, teljes mértékben rendben van. Másodszor mégis miből gondolod, hogy ő leszbikus?
• Csak rá kell nézni. Ne mondd, hogy nem tudtad az első pillanatban. Mióta is ismered? Vagy már előtte is kavartatok? Azért vállaltad?
• Márk, légy szíves! – kiabálok rá.
• Most, mit ordibálsz velem? Fáj, hogy igazam van?
• Nincs igazad! Segítettem rajta, és ő így tudta meghálálni. Mégis hogy jut eszedbe ilyenekkel gyanúsítani engem? Teljesen elment az eszed?
• Miért tagadod, hogy kavarsz vele? Ha nem akarsz hozzám jönni, megmondhatod. Nem kell.. Felesleges, ha úgyis leszbikusokkal kavarsz – már szinte szikrákat vet a szeme, úgy néz rám.
• Nem kavarok senkivel – lecsukom kicsit a szemem, nagyot sóhajtok, majd halkabbra veszem. – Márk… nem tudom, miért látsz ilyen rémképeket, de teljesen alaptalan az egész.

Néz egy kicsit. – Egy ember, sem fogja csak úgy pacsira megcsinálni a kocsidat, Laura – az ő hangja is egy kicsit nyugodtabbá válik. – Viszont, ha be akar vágódni nálad…

Megbántva érzem magam, bár nem teljesen alaptalan a gyanakvása, de mégis sok.

• De nem akar bevágódni – mondom szigorúbban, mint akartam.
• Azért megpróbált rád nyomulni, nem igaz? – közelebb lép hozzám.

Letagadni! Az első szó, ami eszembe jut. Nyílik is a szám, hogy “nem”-et válaszoljak, de nem jön ki hang a torkomon. Csak becsukom a számat és lesütöm a szemem.

• Tudtam! – csattan fel. – Az egy aljas… Úristen Laura, és te meg még kihoztad, ahelyett, hogy dutyiba rohadhatna.

Kérdőn nézek fel rá. – Nem ártott nekem. Miért ne segítettem volna rajta?

• Ja tényleg, majd el is felejtettem, hogy csak jót kaptál tőle. Már ha az jónak nevezhető. De te biztos élvezed, különben nem járnál össze vele – legyint a kezével. – Na, mindegy.
• Aranyos lány. Ennyi az egész.
• Perszeee!
• Inkább örülj, hogy ilyen vonzó menyasszonyod van, hogy a nők szeme is megakad rajta – próbálok hízelegni, mosolyogni.

Elmosolyodik és közelebb lép. – Annak örülök, hogy ilyen dögös menyasszonyom van, pont ezért vagyok dühös, ha le akarják csapni a kezemről.

Már szélesebb a mosolyom. Még mindig az ujjaim köré tudom csavarni, szép volt Laura!

• Senki nem akarja lecsapni a kezedről – fenét nem…

Tesz még egy lépést felém, aztán magához húz és megölel. – De ha esetleg mégis, annak kitekerem a nyakát.

Hozzá bújok kicsit. Amint nem látja, az arcomról eltűnik a mosolyom. Kétszínű dögnek érzem magam. Megcirógatja a hátam. – Ki fog hűlni a kávéd.