Kockázat… 12.rész

12.rész – Aliz

 

Már két-három napja nem zaklatnak a kollégák a kihallgatással. Így ötletem sincs, hogy ki zavarhat. Lehalkítom a tévét, félre lököm a plédet és megyek ajtót nyitni. Egy sima fekete kicsit sztreccses melegítő van rajtam, és egy ujjatlan felső. Vállam már csak gézlappal van leragasztva, és egy hálóval van rögzítve pluszba. Az állam is leesik, mikor Emesét látom meg az ajtóban.

• Nahát… te voltál az utolsó, akire számítottam volna.
• Ha meg lenne különböztetve az utcai csengőd, a bejáratitól, jaa vagy nincs is utcai csengőd?…

Ellöki magát a faltól ahol eddig támaszkodott és szinte kitolja a kezemből az ajtót és csak lazán elsétál mellettem. Nem zavartatja magát. Egy szürke szaggatott farmer van rajta, és egy bordó fehérfeliratos póló. Mindig is imádtam azt a lazaságot, ahogy öltözködik. Meg, hogy pontosan tudja mi az, ami jól áll neki, mi az, ami nem. Viszont, most egy percen belül másodjára lep meg. Utána fordulok, lazán belököm az ajtót magam mögött.

• Nem lényeg, a rendőrök is simán bejöttek.
• Mondom én, hogy az a kerítés csak dísznek van.

A konyhába megy, egy poharat vesz elő és tölt bele vizet a csapból. Megissza kényelmesen, aztán a mosogatóba teszi, majd háttal nekidől és rám néz. Az ajtóban állva figyelem, régen szerettem, hogy ennyire otthon érzi magát nálam. Most kicsit fura, bár nem zavar.

• Hoztam neked valamit – közli végül.
• Még a végén kíváncsivá teszel.
• Lehet, hogy az a célom? – elvigyorodik.

Ellöki magát a mosogatótól és felém sétál. Gyorsan végignézek rajta, aztán a szemeibe nézek. Nem mozdulok, nem mondok semmit. Kiveszi a zsebéből a pénztárcáját. Barna bőr pénztárca, semmi extra. A tárcából egy borítékot vesz elő, ketté volt hajtva, kiegyenesítgeti, úgy nyújtja oda nekem.

• Kollér Gregorián… gondolom, úgy ismered „Gorilla” – elmosolyodik – és még pár másik név.

Látszik rajtam, hogy meglepett. Lassan elveszem tőle, de nem nyitom ki, csak nézem a borítékot.

• Viszont, felőlem még csak nem is hallottál ezzel kapcsolatban. Stimm? Nem érdekel, hogy szerezted meg, nem tőlünk – komolyan néz rám, karba teszi a kezét.

Felpillantok rá és bólintok. – Tudom, miről beszélsz, ne aggódj – elmosolyodok halványan. – Vigyázok rád.

• Akkor rendben vagyunk?
• Talán – összehajtom a borítékot és zsebre teszem.
• Talán?

Közelebb lépek hozzá, a szemeibe nézek, mire ő kérdőn felvonja a szemöldökét.

• Mit kérsz cserébe? – kérdem kihívóan.
• Kéne kérnem valamit? – még mindig karba tett kézzel állja a tekintetemet.
• Illene viszonoznom.
• Vedd úgy, engesztelés, amiért olyan bunkó voltam veled egy időben.

Megrázom a fejem. – Én sem voltam túl kedves.

Erre már felnevet. – Ezzel nem vitatkozom – leengedi a kezeit – na, viszont megyek, még egy kicsit rendbe teszem a kocsim. Nagy este vár rá – elvigyorodik, aztán lassan ellép mellettem.

Utána fordulok. – Versenyezni fogsz?

Bólint nekem háttal. – Csak kocsikázok egyet másokkal, semmi komoly – ismét elneveti magát.

Mosolyogva hümmögök. Tipikus…

• Ugye nem kell rettegnem, hogy kijössz bilincsbe verni? – az ajtó előtt még visszafordul.

Felé sétálok, az ajtó mellett nekidőlök a falnak. – A bilincstől nem, még betegszabin vagyok.

A vállamra pillant, majd finoman ráteszi a kezét.

• Ja, tényleg, te még lábadozol. Akkor ma nyugodt lélekkel fogok porba alázni mindenkit.
• Talán az első sorból fogok szurkolni neked – kacsintok.
• Pihengessél csak szépen – leveszi a kezét a vállamról. – Nyugi, kitalálok. Nem nagydolog átlépni azt a valamit ott kint.

Sose tudja megállni, hogy ne cikizze a kerítésem. A szemeimet forgatva mosolygok.

• De azért rendes leszel velem, ha kinézek?
• Mit jelent rendesnek lenni? – összehúzza egy kicsit a szemét, de közben nyitja az ajtót.
• Például, nem kell végigsétálnom a pályát a nyomodban lihegve, hanem megállsz velem meginni egy sört.
• Szóval sörözni szeretnél… ha utána kocsiba ülhetek… rendőrke – elvigyorodik – akkor lehet róla szó.

Felnevetek. – Mintha múltkor annyira tiltottalak volna a vezetéstől.

Beletúr a hajába, kilép az ajtón. Megvonja a vállát és széttárja a karját. – Olyan állapotban esélyed sincs – majd hátat fordít és a kerítés felé sétál. A fejemet csóválva zárom be az ajtót.

 

Estére elkészülök, egy sima farmert, tornacipőt és egy fekete pólót veszek fel, olyat, amiből a kötés egyáltalán nem látszik ki. Aztán még a hajamat is megigazítom egy kicsit, bár sosem szoktam túlkészülni magam. Arra a helyre megyek, ahol a versenyt sejtem. Emesét is meg akarom keresni, de közben azért nézelődök, fülelek, hátha meghallok valamit. Az egyik lelátó felé sétálok, közben az egyik bódénál megállok és veszek egy sört magamnak. étálok tovább nyugisan, mikor is egyszer csak hallom, hogy utánam fütyülnek. Majd a fütyülést felváltja a beszéd.

• Micsoda jó csajok járnak erre…

Mindig is utáltam az ilyeneket. Megfordulok, az sem érdekel, ki az, meg sem nézem az embert-

• A csajok jók, de az összes pasi szánalmas – szólok vissza gondolkozás nélkül.

Vigyorogva zsebre dugja a kezét, úgy sétál közelebb.

• Ó igen? Jaj, ne már Liz… Az nem szánalmas, hogy ide tolod a képed?

Ahogy közelebb jön, meg is ismerem. Hát persze! Miért ne lenne itt ő is? Összehúzom a szemeimet, elmosolyodok.

• Miért lenne az? Talán én is indulok.

Hangosan kacag fel, közben elég közel sétál hozzám. Kihívóan bámulok a szemeibe. Kiszedi a zsebéből a kezeit és lassan megkerül, finoman végighúzza a kezét a hátamon közbe, végül megáll, és a fülemhez hajol. Végre egy kis izgalom, mennyire hiányzott már!

• Mit keresel itt?

Kicsit hátrafordítom a fejem, de nem nézek rá. A kezétől a hideg is kiráz, és egyáltalán nem a jó értelemben.

• Inkább kit. Emesével nem találkoztál?
• Óóó – megint nevet. – Ugyan már Aliz, igazán leakadhatnál róla, nem kíváncsi rád.

Mosolyogva fordulok felé. – Leakadnék róla, ha ő is akarná.

• Azt hiszed, hogy még mindig kellesz neki?
• Jobban, mint te – felkuncogok.

Összehúzza a szemét egy kicsit. – Engem legalább nem utál, nem vagyok egy hazug picsa a szemében. És nem kell tartania tőle, hogy dutyiba rakom.

Megrázom a fejem és a sörbe kortyolok. – Tőlem sem kell tartania, neked annál inkább.

• Pff… ne már, hányan vagytok itt?

A homlokom ráncolom értetlenül. – Csak én vagyok.

• Te… egyedül? Ne nevettess Liz.

Egyre kevésbé van hozzá kedvem, de igyekszem visszafogni magam.

• Miért olyan hihetetlen?
• Idejössz egyedül, és még engem fenyegetsz, hogy félnem kéne? Meg sem fordult a fejedben, hogy nem látnak szívesen itt egy zsarut?

Felnevetek. – Azt ne mondd, hogy nem lenne miért bevinnem téged. Találnék rá okot, nyakamat rá, a zsebeid árulkodóak – megvillan a szemem, érzem, az öklöm ütésért könyörög.

Megvonja a vállát. – Próbálkozni lehet, bár egyedül rohadtul nem érsz semmit sem.

Felbőgnek a motorok. Milyen régen hallottam már ezt a zajt. Meg kell hagyni nem is olyan kellemetlen, elindult egy verseny.

• Nem mész? Csak amíg jókedvemben vagyok – fordulok Áronhoz.
• Ó igen, mert ha rossz kedved lesz, akkor már nem is mehetek, vagy mi? – legyint a kezével egyet és megfordul. – Menj el innen Liz.
• Majd ha menni akarok.

Lezártnak tekintem a beszélgetést. Elfordulok én is és tovább megyek a lelátó felé. Alig teszek meg nagyjából öt lépést, egy másik srác, szinte nekem csapódva áll meg előttem.

• Te meg mi a faszomat keresel itt?!

Hátra tántorodok meglepődve, a sör is kiesik a kezemből. Előbb a földre nézek, ahova a söröm folyik kifelé, aztán vissza a srácra. A srác még Áronra néz, hozzá intézi a kérdő tekinteteit, Áron csak megvonja a vállát.

• Én mondtam neki, hogy menjen el – ismét rám pillant.

Én viszont inkább a másikat nézem. – Egyáltalán nem a faszodat. Kopj le – félrelépek és elmegyek mellette.

• Zsaruknak nem hivatalos a buli – a kezemnél fogva ránt vissza.

Meg is húzza a vállamat, ami pokolian fáj, felordítok és megfordulok. Másik kezemmel lendületből lökök rajta egyet.

• Azt mondtam, kopj le!
• Jajj nézd, már milyen kis tüzes hangulatban van valaki…
• Hagyjad Zac… gyere – szól rá Áron nyugodt hangon.

Zac csak nevet tovább, így Áron tesz még egy próbát. – Zaaac, gyere, mert nem látjuk a célegyenest – azzal el is fordul és elsétál tőlünk.

Én Zac szemeibe nézek. – Menj öcsi, hív a gazdi.

• Azt hiszed, jó buli bejönni ide? A te kutyáid merre vannak?

Gyűlölködő tekintetekkel néz rám. Állom a tekintetét, nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak.

• Talán itt, talán máshol, talán elég egyet füttyentenem nekik és szétrúgják a segged.

A másik gyereket sem csípem a nagy pofája miatt, de Zacet ki nem állhatom. Túl sokat képzel magáról, egyszer biztosan megjárja miatta, remélem látni fogom. Bár, elég helyes kölyök… aki helyes mindig beképzelt pöcs.

• Mi lenne, ha inkább én foglalkoznék a seggeddel? – elvigyorodik, de inkább mocskosul.

Közvetlenül elé lépek, egyik ujjamat végighúzom az állán.

• Seggbe akarsz dugni? Csak nem tetszem neked, kisfiú? Feláll már egyáltalán?

Csak vigyorogva követ a szemével. – Nézd meg, ha annyira kíváncsi vagy rá. Keressünk egy nyugisabb helyet, vagy megteszi itt is? – megragadja a derekamat.

Hagyom neki, a szemeimet nem veszem le róla. – Talán szégyellős vagy?

• Én? Amikor te lennél seggbe dugva? – jobban megszorítja rajtam a felsőmet. – Nagyon jó élmény lenne, nem csalódnál.

Egyre jobban vigyorgok. – Talán szeretem, ha néznek – aztán minél inkább hozzá simulok, kezem a mellkasára teszem, aztán elkezdem lassan lefelé csúsztatni.

• Szóval, szereted, ha néznek… – figyeli a kezem, mikor a hasa közepéhez érek, akkor ráfog. – Gondolj csak bele, mit szólnának a kollégáid, ha megtudnák, egy versenyes srác dugta szét a segged.

Nem hagyom, hogy lefogja a kezem, tovább csúsztatom. – Tetszene, ha tudnának róla? – egyik ujjamat beleakasztom a farmerja szélébe.

• Ó, de még mennyire. Iszonyat jó kis pletykák keringnének rólad. Valószínűleg a házat se mernéd elhagyni, nem, hogy idejönni – szabadon levő kezével a fenekembe markol, és felhúz. – Nos, akkor kezdhetjük?

Lábujjhegyre állok, a szájához közelítek. A kezemet tovább csúsztatom, és mielőtt megcsókolnám, a farkára markolok gatyán keresztül. Egyáltalán nem kellemesen, erősen szorítom meg, csavarok is rajta egy kicsit.

• Előbb mesélj valami izgi pletykát, kit lehet bevinni innen? – sziszegem most már fenyegetően.

Zac felordítva jajjgat, rászorít a kezemre meg is csavarja kicsit, aztán ellök magától ismét nem finoman. Hátra lépek kettőt vigyorogva.

• Na, mi van? El is ment a kedved?

Zac arckifejezése elborul, szinte látom, ahogy a tornádó mindent elsöpör a szemében. Megindul felém mikor elkapja egy kéz a derekamat, majd maga mögé ránt, védve engem.

• Hóóó… szia Zeki…

Majdnem hátra esek, hirtelen fel sem fogom, mi van, vagy ki az. A hangját ismerem fel először. Rögtön ellépek tőle és mellé állok.

• Ne folyj bele – mondom neki, de nem nézek rá.

Ő sem figyel rám, Zac dühöngő tekintetét nézi, amit persze Zac is áll.

• Ugye, nem akarod bevédeni?
• Ugye, nem akarsz megütni egy lányt? – vág vissza.
• Ez nem lány, ez egy ribanc, aljas… – magába folytja a mondatot.

Felnevetek, közelebb lépek hozzá. – Ennek az aljas ribancnak jössz egy sörrel.

Ismét tüzes tekintettel néz rám – És hova kéred? Dugjam fel a seggedbe?

Emese tekintete értetlenül cikázik köztem és Zac között.

Vigyorogva nézem. – Az legalább kemény, nem úgy, mint más – lepillantok a lábai közé, hogy értse is mire célzok.

Át se gondolja, csak felemeli a kezét és lekever egyet, kézfejjel kapom az ütést, hátra is lépek és oldalra fordulok. Csíp, majd lezsibbad a fél arcom. Örülök, hogy nem ököllel kaptam ekkorát, csúnya lett volna.

Emese persze azonnal közénk ugrik, egyből hátra löki Zacet a mellkasánál és lép utána, készülvén újabb lökésre.

• Mi a faszt csinálsz Zac baszd meg!?! A kurva életbe!

Zac csak a szemeibe néz, de nem mond semmit.

• Azt akarod, hogy egy gecis börtönbe rohajd, mert egy idegbeteg állat vagy? – újabb lökésnek indul a keze.

Amint visszanyerem az egyensúlyom, Emese után lépek és a karjára fogok.

• Csak pofozkodni tud, nem veszem magamra.

Zac nézi még egy kicsit, de láthatóan eljut hozzá, amit Emese mondott, majd hátat fordít és ott is hagy minket. Emese keze még mindig feszül a kezemben, nem is kicsit. Pár pillanat után lerázza magáról a kezem, azonnal hozzám fordul, az arcomat méri végig.

• Miért kell neked ilyen állatokkal kezdeni?

Elmosolyodok. – Tudod, hogy szeretem az izgalmakat, amúgy sem én kezdtem ki vele.

Megcsóválja, a fejét aztán felemeli a kezét az arcomhoz. Finoman végigsimít rajta.

• Szerencséd, hogy nem a szádat találta el, most szépen néznél ki.

A szemeibe nézek, abba a mélykék szemekbe, amikben most némi aggodalom ül. A mosolyom nem tűnik el.

• Én így is szépen nézek ki. – kacsintok.

Megrázza a fejét, de csak mosolyog rajtam. – Mit keresel itt?

Közelebb lépek egy kicsit. – Téged.

Kicsit értetlenül néz rám. – Engem.

Bólintok. – Mondtam, hogy kijövök.

• Nem gondoltam, hogy öngyilkos hajlamaid vannak.
• Azt hittem ismersz – nevetek.
• Valamikor én is azt hittem… – a földre pillant. – Szóval, kérsz egy sört?

Elfintorodok, tudom, mire gondol az első kijelentésével. Aztán a dobozra nézek én is. – Ja, kár érte.

Int a fejével. – Gyere, kárpótollak érte. Aztán elmegyek átvenni a pénzemet.

• Csak nem? – elindulok vissza a bódé felé.
• Hm? – mellettem sétál, a bódét figyeli.
• Nyertél?

Vigyorogva néz rám. – Ezt úgy kérdezed, mintha nem ismernél.

Elmosolyodok és bólintok, de nem mondok semmit. Sosem gratuláltam neki a győzelmekért. Talán mert valahol sosem örültem neki, hogy versenyzik. A bódénál a pultos már fülig érő szájjal várja.

• Nocsak, itt fogod elverni a nyereményed?

Emese csak a fejét rázza mosolyodva. – Komolyan előbb ideért a hír, mint idesétáltam? A szokásos lesz, és egy sör a hölgynek.

Csak mosolyogva hallgatom őket, a srácnak bólintok egyet, amikor rám néz. Kitölti Emesének a három whiskyt és kiteszi a két sört. Emese odaadja neki a pénzt és némi borravalót. A whiskyket még ott helyben megissza szinte egymás után, majd megfogja a két sört, és felém lép. Engem még mindig kiráz a hideg is a látványtól, ahogy iszik. Elveszem tőle a sört és megköszönöm.

• Még bónusz is jár hozzá, ami az előzőből már elfogyott, az ebben még benne van.
• Az a két korty? – nevetek.
• Lassan iszol… – mondja piszkálódva.

Megvonom a vállam óvatosan. – Feltartottak, ivás közben pedig nem lehet visszaszólni.

• Amúgy sem kellett volna visszaszólnod, Liz… ezek nem hétköznapi emberek, főleg nem bepiálva, csoportosan.
• Ezzel arra célzol, hogy én hétköznapi vagyok?
• Igen, egy hétköznapi zsaru vagy a szemükben, aki semmiképp sincs biztonságban a közelükben. Még akkor sem, ha ők jobban félnek tőled – a vállamra pillant. – Különben is, nem otthon kéne lábadoznod?

Bólintok és elvigyorodok. – De épp azt teszem.

A pálya felé indulunk, mikor megjelenik egy srác és közli Emesével, hogy jó, hogy meg van végre, mert a rajtnál már nagyon várják. Meg is ragadja a kezét és húzni kezdi. Emese még visszanyújtja felém a sörét, én pedig megfogom neki. Nézem, ahogy átlépi az elkerítő kordont aztán beszáll a kocsiba. Leesik a kendő, felbőgnek a motorok. Egész szoros küzdelem alakul ki, a célegyenesben egyszer csak betörnek Emese elé, de pár pillanat múlva füstölni kezd a kocsi és teljesen bekacsázik Emese elé. Emese kerekei füstölnek a fékezés miatt, és egy veszélyes kanyarral tudja csak kikerülni a kocsit. Aztán már csak ép, hogy begurul a célba. Az a sofőr, akinek elfüstölt a kocsija, mint egy idegbeteg kezdi ütni a kocsiját, amiért nem ő nyert. Emese végül bepakolja a kocsiba a cuccait és kis kerülő úton feljön vissza hozzám. Egy korlátnak dőlve néztem végig az egészet, kicsit úgy éreztem magam, mint régen. A fenébe is! Azóta is bánom, hogy úgy elbasztam a dolgot. Mosolyogva nézem, ahogy közeledik. Ő is elmosolyodik, mikor meglátja, hogy én is mosolygok.

• Majdnem meghaltam, láttad?
• Már épp kezdtem szervezni a temetésed.
• Hogy lehet ekkora balfasz?
• Talán, csak te vagy túl jó.

Megcsóválja a fejét, aztán hozzám lép. – Igaz, nincs mindenki 14éves kora óta a pályán. Megittad az összes sörömet?

Az egyik sörös doboz a lábam mellett, nyilván üres. A másikat meglötyögtetem, max félig van.

• Ööö… talán jut még neked is pár korty – elvigyorodok.

Ő is mosolyogva néz rám. – Á, hagyjad, szerzek majd magamnak másikat.

• Szóval ma ünneplünk?

Már bólintani készül, amikor a hátának ugrik egy lány, szinte visítva, hogy „úristen mennyire ügyes volt, és mennyire oda van Emeséért. Emese megfordul. Én értetlenül nézek a lányra, majd Emesére, és ismét a lányra. Lenyom neki egy puszit, majd vigyorogva közli vele, hogy „a szélvédőjére tette a telefonszámát, és ha úgy van, majd hívja fel”, végül csak úgy elsétál.

Emese kicsit meglepetten fordul vissza hozzám. – Nem ittam én még ehhez eleget.

Nem bírom tovább és felnevetek, hangosan és hosszasan. Még a vállam is megfájdul tőle.

• Kösz… kösz az együttérzést – mondja, de már ő is nevet.

Alig bírom annyira abbahagyni, hogy meg tudjak szólalni. – Micsoda rajongóid vannak manapság.

• Fhu ne is mondd – megcsóválja a fejét. – Néha félek kiszállni a kocsiból. Milyen ünneplésre gondoltál?

A szemeibe nézek. – Te mire gondoltál?

Széttárja a karjait. – Nem én jöttem, hogy találkozzak veled – zsebébe túr és előveszi a cigijét.

• De te vagy a győztes, az lesz, amit te akarsz.
• Kérsz? – nyújtja felém miután kivett egy szálat.

Elveszek egyet, aztán megvárom a gyújtót is.

• Amit én akarok? – fújja ki közben a füstöt. Mindig is imádtam nézni, ahogy megfeszül kicsit a nyaka, amikor felemeli a fejét, hogy kifújja a füstöt. – Milyen merész kijelentés.
• Csak aztán nehogy csalódjak – kacsintok vigyorogva, majd meggyújtom a cigit, zsebre rakom a gyújtóját.
• Mi minősül csalódásnak?
• Valami unalmas program.
• Unalmas program… akkor hagyjuk a motorház szexet – elvigyorodik.

Mosolyogva szívok a cigibe, majd bólintok. – Hagyjuk. Csak a szex jöhet szóba?

Megrázza a fejét. – Egy zsaruval szóba se jöhet – elfintorodik.

Szélesebben mosolygok. – És mégis miért nem?

• Rossz fényt vetne a karrieremre – felnevet.

Bólintva az arcát figyelem. – De, most nem zsaru vagyok.

• Sérült zsaru, nem zsaru? – összehúzza a szemeit, hosszasan fújja ki a füstöt az égnek.
• Talán, de amúgy sem kell mindenkinek tudnia, hogy kivel szexelsz.

Bólint, majd felém lép egyet. – Nem is érdekel, hogy épp másra hajtok?

Elég közel jött ahhoz, hogy elérjem. Felé nyúlok, hasánál megmarkolom a pólóját és magamhoz húzom. Lassan megrázom a fejem, mosolyogva nézem. Ő hagyja magát közelebb húzni, de megáll előttem nem simul hozzám.

• Nem, egyáltalán nem érdekel. Tudtommal szabad vagy – jelentem ki.
• Ilyen nagy nőcsábász lettél az elmúlt időben?
• Tőled tanultam – vigyorgok.

Hátamra teszi az egyik kezét, ismét szíva cigiből egyet. Oldalra fújja a füstöt, közben a keze becsúszik a farzsebembe. Kicsit rá is fog a fenekemre finoman, de inkább a gyújtójáért nyúl.

• Ó én sose voltam ilyen nőcsábász.

Mosolyogva tűröm, ez a helyzet sokkal jobban tetszik, mint mikor a kölyök markolta a fenekemet. Fülemhez hajol, mikor ráfog a gyújtójára.

• Én ennél sokkal jobb vagyok – felkuncog, kiveszi a gyújtót és tesz egy kis lépést hátra.

Összehúzom kicsit a szemeimet, mikor ellép tőlem. Kifejezetten rosszul esik.

• Kár, mindig is bejöttek a rossz lányok.
• Ugye nem kocsival jöttél? – zsebre teszi a kezét, benne is hagyja.

Megrázom a fejem. – Taxival.

Elszívja a cigi végét, de közben végig engem néz, talán még végig is mér. Elpöcköli a csikket és kifújja a füstöt.

• Mit szólnál, ha hazavinnélek?

A homlokom ráncolom, nem értem hirtelen ezt a kérdést. – Máris vége a bulinak?

• Szeretnél bulizni? – kérdőn néz rám.
• Azt hittem pár sörnél azért érdekesebb este lesz.
• Még mindig nem értem, hogy mit akarsz tőlem. Megkaptad a neveket, nincsenek kint ezen a versenyen.

Körbenézek, majd bólintok. – Igen, tudom – aztán megint Emesét nézem.

Összeszorul a tekintete. Kinyújtja felém a kezét. – Kérem.

Értetlenül nézek rá. – Mit?

• Tudod te azt, magaddal hoztad nem igaz?

Megrázom a fejem. – Nem.

• Csak azt ne mondd, hogy az éjjeli szekrényeden hagytad.

Megadóan felemelem a kezeimet. – A nappaliban.

Még néz egy kicsit gyanakodva, aztán bólint. – Hogy vagy mostanában a töménnyel?

• Köszönöm, bírjuk egymást, bár mostanában nem ittam a gyógyszerek miatt, de azokról már leszoktam.
• Mit szólnál egy ivóversenyhez? Ha már, most nem tudsz vezetni – felnevet. – Pedig kihívtalak volna egy autóversenyre is.
• Talán máskor, miért kell verseny egy iváshoz?
• Mert egy versenynek mindig van tétje is – még mindig vigyorogva figyel. Aztán elindul a sörös bódé felé.

Elindulok én is utána, de csak 2-3 lépés távolságból követem. – Milyen tétet szeretnél?

• Ha én nyerek, hazaviszlek. Ha te nyersz… – visszapillant – azt kitalálod te.

Megrázom a fejem. – Előbb akarsz piálni, aztán vezetni? Nem tetszik.

• Talán van jobb felajánlásod? – megáll, megfordul.

Megállok én is, elgondolkozom, végül bólintok. – Hazaviszel most, aztán iszunk, ha nyersz… haza mehetsz.

• És ha nem nyerek? – felnevet.
• Azt majd kitalálom.

Néz még egy ideig mielőtt leállítja a motort. A házat nézi, aztán engem. – Ugye tudod, hogy a nappalidat nézem meg először? – elvigyorodik, aztán kicsatolja magát és kiszáll.

Én is kiszállok, örülök, hogy igazat mondtam. Legalább most… A ház felé megyek, veszem is elő a kulcsot. Előre megyek, nem kell udvariaskodnom, úgyis otthon érzi magát nálam. Jön utánam, becsukja a szerinte kapunak nevezett „valamit” maga mögött. Nagyjából rend van nálam, megvárom, míg beér, aztán becsukom az ajtót mögötte, biztos, ami biztos, a kulcsot is ráfordítom, de a zárban hagyom.

• Gondolom, nem kell mondanom, hogy érezd otthon magad.

Elmosolyodik, leveszi a cipőjét és egyből a nappaliba megy, kezében a két tömény pia, amit még út közben szereztünk egy sarki 24órás boltban. Felkapcsolja a villanyt és körbenéz. A dohányzóasztalon van a jelvényem és a fegyverem is a tokban. Hamar meg is pillantja, amit keres, elégedetten mosolyodik el. Zsebre dugott kézzel figyelem a mosolyát.

• Szóval, hozhatom a poharakat?

A kanapéhoz sétál, az asztalra teszi az üvegeket. – Hozhatod – mondja felpillantva.

A konyhába megyek, és két feles pohárral térek vissza. A poharakat az üvegek mellé teszem és leülök mellé.

• És, hogy képzelted azt a versenyt?
• Hát, elgondolkoztam, hogy legyen-e egy fix mennyiség, amit meg kell inni, de aztán úgy döntöttem, hogy nem akarlak kinyírni. Szóval mi lenne, ha ki tud, többet meginni játékot játszanánk?
• Ennyi? Ülünk, és isszuk egymás után a feleseket?
• Kapcsolhatsz zenét is – szélesebbre húzódik a vigyora, de lenyeli, amit mondani akar.

Közelebb hajolok hozzá. – És mi lenne, ha minden harmadik feles után egyre hevesebben csókolnál meg?

• Feltéve, ha meg tudod inni a hármat, ugye?

Visszafojtom a nevetést és csak bólintok.

• A házigazda szolgálja az italt?
• Csak, ha lusta a vendég – vigyorgok, és az üvegért nyúlok. Már bontom is az egyiket.

Emese csak figyeli a kezemet. – Áh, ilyen lusta vendéget hívsz?

• Csak, ha jól néz ki – kacsintok rá, és már töltök is mindkét pohárba.
• Válogatós vagy, értem én… aki megteheti – vigyorogva emeli fel a poharat.

Az övéhez koccintom az enyémet, és le is húzom. Tényleg rég ittam, kaparja a torkomat, de aztán kellemes érzés fog el, érzem, hogy már most szétárad a testemben a forróság.

• Uhh…

Figyeli a mozdulataimat, ő könnyedén lehúzza. – Majd szólj, ha hívjam a mentőt.

• Keményebb vagyok, mint gondolod.

Leteszi a poharat. – Még úgyse ittál velem így, pedig egyszer felajánlottam.

• Nem láttam szükségét így inni – elveszem tőle a poharat, és fogom az üveget, elkezdem kitölteni a második kört.
• És, mi változott? – elveszi, amikor teletöltöttem.

Megvonom a vállam, de csak óvatosan. – Úgy tűnik, most itatni kell ahhoz, hogy velem legyél – kezembe veszem én is a poharam.

• Aljas rágalom – most ő koccint és húzza le először.

Megvárom, míg lenyeli és rám néz. Feltűnően végignézek rajta, kifejezetten lassan, majd szó nélkül lehúzom én is. Emese állja a tekintetem, követi a szemével a poharamat és a folyadékot végig a torkomon. Biztos azon gondolkozik, hogy csak az első hat pohár után kellett volna belemennie a játékba… Megköszörülöm a torkom, lerakom én is az asztalra a pohara Emeséé mellé, amit aközben rakott le, míg én ittam. Eszembe jut valami, elmosolyodok.

• Naa éééés Laura, hogy van?

Nem várta a kérdést, látszik a meglepődés rajta. – Kicsit túlhajtja magát mostanában.

• Hmm – bólogatok – azért megvolt már a motorháztetőn?

Felnevet és megcsóválja a fejét. – Nem, nem volt meg. Sehogy sem.

Most én lepődök meg. – Na, de Emese… ez nem vall rád.

Csak mosolyogva néz rám. – Talán olyan szex mániás lennék?

Vigyorogva bólintok. – Talán… egy kicsit… – hangom tele van iróniával.

• Téged is csak a második találkozón fektettelek meg – felnevet. – Nem értem, hol itt a probléma.

Én is nevetek. – Nem is értem, miért vártál addig.

Most ő vonja meg a vállát. – Gondoltam jó fej leszek – felemeli az üveget és tölteni kezd a poharakba.

Újra meglep. – A következményre is készen állsz?

Csak vigyorogva figyel, lassan teszi le az üveget, kezébe veszi a poharat. Kérnie sem kell, én is megfogom az enyémet, őt figyelem, csak annyira veszem le róla a szemem, míg hátrahajtom a fejem és lenyelem a felest. Érzem, hogy végig nézi, ahogy lenyelem. Ő is felhajtja a saját adagját és ismét visszahelyezi szépen a poharat a kisasztalra.

• És – nyel még egy nagyobbat – hogy gondoltad, csak úgy csókoljalak meg?

Továbbra is figyelem, elmosolyodok. – Rám is mászhatsz, ha szeretnél – közben kezemet a combjára csúsztatom.

• Akkor hol marad a játék heve? – már nevetve pillant a combján lévő kezemre.
• Akkor majd mást játszunk – combja közepén megáll a kezem, csak egy ujjal simogatom tovább.

Megrázza a fejét. – Látni akarom én azt, ahogy lenyeled a kilencediket is – előre hajol, és ismét tölt a poharakba, a kezemmel nem is foglalkozik. Figyelem, amit csinál, a kezemet nem veszem el.

• Nem hagytál ki valamit? – kérdezem mosolyogva.

Elvigyorodik, mikor végez mindkét pohár feltöltésével hozzám fordul. Közelebb hajol, még mindig mosolyogva. Felváltva nézem a szemeit és a száját. Megáll a szám előtt egy olyan két centiméterrel. Kár is tagadnom, látszik rajtam, mennyire várom már, nyílik a szám, de nem mozdulok. Megvárat egy kicsit… csak, hogy húzhassa az idegeimet. Aztán finoman tapasztja az ajkaimra az övéit. Görcsbe rándul a gyomrom, bár lehet, hogy csak a pia miatt. Lágyan megmarkolom a combját, csak egy rövid csókot kapok, aztán ismét rám néz.

• Na, újabb három pohár – elvigyorodik, láthatóan kezdi élvezni.

Erősebben megmarkolom a combját egy pillanatra csak, hogy érezze, tetszett, és kevés volt, aztán elengedem és sóhajtva bólintok.

Kínzó lassúsággal jutunk el a hatodik pohárig, bár a fejem már eléggé kavarog, szédülök, de le sem tudom róla venni a szemem. Érzem, hogy ég az arcom. Csak azért nem vetem rá magam, mert az előbb leállított. Már egy ideje Emese töltögeti a poharakat, én meg csak iszok… Vigyorogva nyújtja át a hatodik pohárkát, és bűvöli, vajon megiszom? Vagy esetleg neki lesz igaza? A kezéhez nyúlok, lassan végigsimítom a kézfejét az ujjam hegyével, aztán elveszem, de egyelőre nem emelem a számhoz.

• Bírod még? – vigyorgok.
• Hogy én? – kérdez vissza. – Bennem egyébként is hárommal több van már. Na és te? Hogy bírod?

Nagyot nyelem, lepillantok a pohárra. – Bevallom, nem ez a pohárnyi pia a legnagyobb vágyam most – aztán a szemeibe nézek – de nem akadály, ha ez kell ahhoz, hogy elérjem.

• Fel is adhatod… – ismét megvonja a vállát majd, mint aki még csak a második pohárkát húzza le ezt a piamennyiséget is. – Amire te vágysz, az nagyjából úgyis csak a tizenkettedik pohárka után jönne.

Mosolyogva közelebb hajolok. – Honnan tudod, mire vágyok?

• Lehet, hogy már az előbbivel is beérted.
• Lehet – suttogom, és lehúzom a piámat, aztán várakozóan nézem. Tekintetem felváltva cikázik a szemei és a teste között.
• Hmm – elismerően bólint. – Nem gondoltam, hogy megteszed.
• Mondtam, nem akadály. Ne becsülj alá – nevetek.
• Óóó, szóval még három pohárkával simán lehúzol igaz?

Elemeli a kezét maga mellől, és most ő csúsztatja az én combomra a kezét, közelebb hajol, de hagy lehetőséget a válaszadásra, csak figyel. Lepillantok a kezére, már ennyitől felfordul a hasam, bizsereg az egész teszem.

• Az attól függ – ahogy közelebb hajol, halkul a hangom.
• Hmm, nos, és mitől függ? – megint pár mini méterrel közelebb hajol. Keze pedig kicsit rászorít a combomra.

Akkorát nyelek, szerintem még Emese is hallotta. Nem gondoltam volna, hogy még mindig ilyen hatással tud lenni rám. A fenébe is!

• Attól, hogy akarsz-e még kezdeni velem valamit az este folyamán – az arcához hajolok és az orrom hegyével cirógatom meg.

Elmosolyodik, érzem, ahogy kifújja közben a levegőt, majd egy kicsit feljebb csúsztatja a kezét a combomon.

• Mármint, hogy úgy arra? – közelebb hajol, oldalra fordulva ad egy hosszabb, de csak nagyon lágy puszit az arcomra.

Kicsit feltérdelek a kanapéra és közelebb húzódok hozzá, kezem a derekára teszem és bólintok. – Pont arra – a szájához hajolok, nyelvem hegyével simítom végig az ajkait. A szám elé teszi a kezét és kicsit hátrébb húzza a fejét, a keze a számon marad. Nagyot sóhajtok hagyom, hogy befogja a számat.

• Hé! – összehúzza a szemét, elmosolyodik. – Nem ér csalni.
• Akkor ne várass meg – dörmögöm a kezébe, derekánál fogva közelebb húzom magamhoz.

Az arcomra csúsztatja a kezét, lassan szétnyitja a tenyerét, végig az egész arcomon, majd le a nyakamra. Aztán finoman közelebb húzza magához a fejem, de hajol ő is. A csókja most tényleg hevesebben landol a számon. Meglehet, a pia mennyisége teszi ezt, vagy ő is akarja? Felnyögök, ahogy megcsókol, hozzá nyomulok. Testemmel nyomom a kanapé háttámlájához, nyelvemet hevesen a szájába csúsztatom, simogatom a derekát. Hagyja magát, a keze is mozdul velem együtt, a nyakamon tartja. A nyelvemen is azonnal végigsimít a sajátjával, amint megérzi. Másik keze a combomra csúszik és fel végig rajta egészen a derekamig. Rámászok, amennyire tudok, felemelkedek, és egyik lábamat átteszem rajta, szinte az ölébe ülök. Kezem a felsője alá csúszik, úgy simogatom tovább a derekát. Hallhatóan szisszen fel, ahogy a kezem a bőrét éri. Még mindig baromi jól csókol… mindig is imádtam. Hasára csúsztatom a kezem, finoman a bőrébe karmolok, türelmetlenül csókolom tovább. Elkezdem felhúzni a felsőjét, de ahogy megérzi a kezemre fog. Visszahúzza a kezemmel együtt a nadrágjáig és elengedi. A csókok nem szűnnek, a két combom alá nyúl, megemel és átfordul velem, hogy én legyek alul. Nem tiltakozom, húzom magammal, amikor hirtelen nem csak a számtól szakad el, hanem az egész testemtől, felegyenesedik. Értetlenül nézek rá. Megigazítja magán a cuccokat egy kicsit.

• Azt hiszem jobb, ha lelépek.

A számat is eltátom, hirtelen nem is tudok mit mondani, csak felülök. Nagyokat pislogva bámulok utána, végül észbe kapok.

• Ugye most csak szórakozol?! – felpattanok és utána sietek.

Nem válaszol… minél előbb az előszobába jut, és a cipőjét kezdi felvenni. Érzem, hogy elönt a düh, megállok mögötte.

• Mi a szart csinálsz??
• Hazamegyek Liz… nem kellett volna idejönnöm – megrázza a fejét.

Ökölbe szorulnak a kezeim, a fájdalom bele is hasít a vállamba. – Mégis idejöttél!

• Hazahoztalak, de utána hoztam egy rossz döntést. Sajnálom – ahogy kimondta azonnal fordítja a zárban a kulcsot, nyitja az ajtót.

Ironikusan elnevetem magam, a fejemet rázom. – Baszd meg a döntéseidet! – tényleg kár volt ennyit inni, a pia miatt vagyok ennyire dühös és csalódott, felerősít mindent. Még visszapillant rám, de kilép az ajtón és behúzza maga után. Utána lépek, ököllel vágok rá a már csukott ajtóra. Megtámasztom egy kicsit két kézzel, biztos, ami biztos… A konyhába sietek, töltök magamnak egy pohár vizet, a felét lehúzom, de fel is fordul tőle a gyomrom. A maradékot a pohárral együtt a földhöz vágom. A darabkák csak úgy repülnek szét a konyha kövezetén. A pultnak dőlök, végig csúszok, rajta és a földön kötök ki a szilánkokkal nem is törődve. Felhúzom a térdeimet, érzem, hogy az egész testem remeg a dühtől. Kitör belőlem a zokogás, potyognak a könnyeim, végigfolynak az arcomon, le az államon, rá a pólómra. Nagyokat sóhajtok, próbálok lenyugodni, de érzem, hogy nem sokáig lesz meg az a maradék pia. Győz a bennem lévő alkohol, ezért feltápászkodok, a nagyobb szilánkokat kerülgetve jutok vissza a nappaliba. Elkapom az üveg nyakát, és a hálóba indulok vele, közben nagyokat kortyolok belőle, vagy négyet-ötöt. A hálómból nyíló fürdőbe megyek, az üveget a mosdókagyló mellé teszem. Ledobom magamról a felsőmet és elkezdem leszedni a kötést a vállamról, éjszakára úgysem kell. Megnyitom a vizet, de csak a mosdókagylóra támaszkodva nézem, ahogy lefolyik. Az üvegért nyúlok, de elvétem, meglököm és leesik. Hangosan koppan, és pár nagyobb darabra törik. Ijedten ugrok hátra, a piának annyi.

• A picsába! – szitkozódok hangosan.

Háttal a zuhanykabinnak dőlök, arcomat a kezeimbe temetem. Lehetek még ennél is szerencsétlenebb? Se csaj… se pia.

• Liz… – hallok valamit elmosódva.

Megszűnik a vízfolyás, és két kéz csúszik szorosan a derekamra… Meg sem hallottam, amikor bejött, bár az is igaz, hogy ide többnyire csak az nem jön be, aki nem akar és szerencsére senki sem akar. Mozdulatlanul állok, szemeim csukva, forog velem a világ.

• Liz! – szól rám kicsit határozottabban, a keze is megfeszül a derekamon.

Összerezzenek, ahogy felismerem a hangot, meglepve pislogok. Nagyot nyelek és zavartan figyelem az arcát, a szemeit.

• Megőrültem, és már képzelődök is? – fintorgok. Ennyit azért nem ittam.

Elmosolyodik, egyik kezével hátratűri az arcomba lógó hajat, bíztatóan megrázza a fejét kicsit. Aztán egyből hozzám hajol és megcsókol, de most sokkal érzelmesebben és biztosabban, mint ezelőtt. Derekamon levő keze a hátam közepéig simít végig.  Rögtön visszacsókolok, de nem mozdulok. Nem erőszakoskodok, nem sietek. Elég valóságosnak tűnik, de még mindig nem akarom elhinni, hogy itt van, hogy visszajött. Egy jó ideig, csak csókol, keze a nyakamat cirógatja, aztán finoman meghúz maga felé, és kilép velem a hálómba, a villanyt is lekapcsolja a fürdőbe, hallom, ahogy kattan, és érzékelem, ahogy megszűnik a fény körülöttünk.

• Gyere, menjünk innen – súgja a fülembe, és határozottan magához húz, majd újra csókol.

A szájába nyögök, és mozdulok vele együtt, el sem akarok szakadni a szájától. Tartom a lépést vele, igyekszem minél közelebb húzódni hozzá. Az ágyam felé igyekszik velem, útközben kigombolja a nadrágom, és benyúl alá, a fenekembe markol, egyre vadabbul csókol. Elmosolyodok, átveszem a csókstílusát, nem maradok el tőle. Átkarolom a derekát, újabb próbát teszek, hogy levegyem róla a felsőjét, de most már lassabb vagyok, kicsit bizonytalan. Engedi, megemelkedik a keze, amint megérzi, hogy mire készülök, végül elengedi a fenekem, és felemeli a kezét, hogy le tudjam húzni róla. Mindkét kezemmel simítom közben az oldalát, a melltartójánál meg is állok kicsit, aztán tovább haladok és áthúzom a fején a felsőjét. Azonnal el is engedem, a földre esik. Épp, hogy földtér a felsője, már fordul is meg velem és a nyakamba csókol, hosszasan, de finoman, néhol bele is harap. Sóhajtok párat, a nyögéseimet alig bírom visszafogni. Érezni rajtam, az ellenállást. Feszült vagyok még az előbb történtek miatt. A derekába markolok, másik kezemmel kikapcsolom a melltartóját, ha már az érzelemkinyilvánítás nem, ez legalább mindig is jól ment. Végig simít a testemen bíztatóan, de ahogy az ágyhoz érünk, megáll. Nem dönt le, ahogy szokott, pedig hányszor esett már áldozatul nekünk ez az ágy… Lecsúsztatom a vállairól a melltartó pántját, majd azt is a földre dobom, derekánál fogva még jobban magamhoz húzom.

• Ugye, nem ijedtél be? – suttogom.

Megrázza a fejét lassan. – Miért ijedtem volna be? – suttogja vissza.

Válasz helyett csak ledőlök vele az ágyra, és magamra húzom. Nem akarom felhozni az előbbit. Lábaimmal átkarolom a derekát, kezeimmel a nyakát. Az ágyra támaszkodik egyik kezével a fejem mellé. A hasamtól kezdve végigpuszilgat, úgy simul hozzám. Másik keze ismét a nadrágomon landol, de most lejjebb is tolja. Megemelem a csípőm, hogy le tudja húzni. Elszakadok a szájától, és a nyakát kezdem csókolni, finoman harapdálom és szívom a bőrét. Mennyire szeretnék nyomot hagyni rajta… Halkan szuszog az érintéseimre, sosem volt egy hangos típus, piásan egy picivel hangosabb. Felhúzza a kezét végig a combomon, mikor felér, a bugyim szélét simítja végig az ujjhegyeivel. Aztán a nadrágomra fog, most már két kézzel, el is szakad tőlem, és elkezdi lehúzni. Segítek, szinte lerúgom magamról, aztán újra magamra húzom és átfordulok vele, négykézlábra állok fölötte. Nyakát csókolgatva elindulok lefelé a számmal. Hagyja magát, érzem rajta, hogy átadja magát nekem, néhol fel is nyög egy kicsit, de csak nagyon visszafogottan. A kezem mindig lejjebb jár, mint a szám. Szenvedélyesen csókolom végig a nyakát és a kulcscsontját. Egyik kezemmel támaszkodok, másikkal simogatom, markolom a mellét. A hátamra csúsztatja a kezét, kikapcsolja a melltartómat, lehúzza a pántokat a két kezemen. Csak az ágyra engedi rá, azon a kezemen, amelyikkel az ágyon támaszkodom. De már megy is tovább a keze a lábaim közé, most sokkal határozottabban is tudatosabban nyúl oda. Fel is nyögök, ahogy hozzám ér. Érzem, hogy szinte folyok, a bugyim átnedvesedett. Őrülten vágyok rá, de ráfogok a csuklójára és a feje mellé nyomom megszorítom.

• Nyughass! – suttogom, és a számmal a mellére tapadok.

Felkuncog, az egész teste megremeg alattam, fel is szisszen. De ahogy elengedem a kezét, már mozdítja is és a hajamba túr, bíztatóan közelebb húz. Mosolyogva veszem fogaim közé a mellbimbóját, majd megszívom és körbe nyalom. Csókkal indulok el a másik felé, ajkaim alig szakadnak el a bőrétől. Kezét a fejemen tartja, masszírozza, hol-hol bele is túr a hajamba. A csípője, fel-felemelkedik. Egyik lábam a lábai közé teszem, és a combomat odaszorítom. Kezemet végigcsúsztatom lefelé a hasán, egy ujjam a nadrág alá csúszik és végigsimítom, de egyáltalán nem sietek. Érezhetően megfeszül alattam az érintésemre.

• Mi történt azzal a szerencsétlen piával? – kérdezi halkan.

Keze lecsúszik a mellemre, és meg is markolja. Mellbimbóm megkeményedik a tenyere alatt, én nagyon sóhajtok. Lejjebb indulok a számmal, végigcsókolom a hasát.

• Rosszkor volt, rossz helyen – suttogom a hasába.

Nyelvemet és a fogaimat is bevetem, nem kímélem a bőrét. Nagyjából a hasa közepéhez érek, amikor ellöki magát az ágytól, de hozzám simulva fordul meg velem. Most ő fog rá a kezeimre és teszi a fejem fölé. Teljesen hozzám simul, ad egy gyors puszit a számra.

• Szóval, úgy döntöttél, hogy rajta töltöd ki a dühödet? – kérdezi két puszi között.

Kezeim megfeszülnek, aztán az egész testem. Erre a mozdulatra nem számítottam, különben nem hagytam volna. Mindig is imádtam, hogy hasonló erőben voltunk, úgy izgalmas a birkózás.

• Rajtad kellett volna? – kérdezek vissza sóhajtozva, próbálok kiszabadulni alóla.

A fülembe harap óvatosan, még mindig fogja a kezem, de lassan elengedi és végig húzza a kezét az egész karomon a vállaimhoz.

• Hát, inkább rajtam – mondja halkan és megcsókolja a nyakam. – Tudod, azt még megihattuk volna.

Felkuncogok, kezeim rögtön a hátát kezdik simogatni.

• Nyugi, van másik.

Kezeim lecsúsznak a fenekéhez, a nadrágja alá nyúlva belemarkolok, csípőjét magamhoz húzom teljesen. Lehúzza a kezét, végig az egész testemen, ismét a lábaim közé nyúl, de most már felhúzza vissza a puncimhoz, és elidőzik rajta egy kicsit. Tesz rajta pár kört is az ujjaival. Felnyögök, ahogy megérzem az ujjait. Emese pedig, hümmögve mosolyog, mikor megérzi, hogy mennyire át van már ázva a bugyim. Erősebben harap a nyakamba, és indul lefele. Felhúzza a kezét a bugyim széléig, benyúl alá és nem késlekedik sokat, egyből lenyúl, és középső ujja becsúszik a szeméremajakaim közé, a csiklómon is tesz pár kört. Hátam, egész testem ívben feszül meg. Fejemet hátranyomom az alattam levő paplanba, nem bírom tovább. Teljesen átadom magam neki, és nagyot nyögök. Emese hangosan kuncog fel, nem titkolja, hogy élvezi, amit lát. Megmarkolja a bugyim két szélét, azt is leveszi rólam. Ő is érzi, megadtam magam… övé a terep. Nem így akartam kezdeni az estét. Főleg, miután így itt hagyott. Büntetni akartam, kínozni. Azt akartam, hogy könyörögjön nekem egy orgazmusért, de be kell látnom, még mindig nem tudok ellenállni neki. Egyik kezemmel a hajába túrok, másikkal a takarót markolom. Miután megszabadított a bugyimtól, kényelmesen a lábaim közé fészkeli magát. Keze belső combomra tapad, szájával a hasamon indul meg lefelé. Sóhajtozok és sziszegek. Csípőmet már most akaratlanul mozgatom, pedig még el sem kezdett semmit. Alig pár másodperc múlva becsúsztatja egyik ujját a hüvelyembe, de szinte azonnal mellé csúsztat még egyet. Szájával a hasam aljához közelít már. Nyögdécselni kezdek, hüvelyem az ujjaira szorul, érezhetően ki vagyok már éhezve.

• Na mi az? Nem dugott meg senki mostanában? – kérdezi félig nevetve. Valahogy piásan mindig sokkal beszédesebb volt szex közbe, úgy látszik ez nem változott.

Elmosolyodok, de úgy döntök, erre nem válaszolok. Hajába markolok és letolom a fejét kicsit erőszakosan.

• Pofa be, és nyalj ki – nyögöm.

Egy kicsit felhagy a „dugással”, de nem húzza ki az ujjait, teljesen behajol a lábaim közé és az ujjaitól nyal végig felfele. Szinte felsikítok, megremeg az egész testem.

• Baszki! – szalad ki a számon.

Ujjaival szétfeszíti egy kicsit a hüvelyem és oda is beköszön a nyelvével egy kicsit. A hideg levegőtől, amit az orrából fúj a csiklómra, kiráz a hideg és libabőrös leszek. Nyögéseim betöltik a szobát, felváltva feszül meg és remeg a testem. Nem akarok fájdalmat okozni neki ezért inkább elengedem a haját és a takarót tépem magam alatt. Időnként megpróbálok elmászni előle, mert érzem, hogy végem, felrobbanok. Nem értem, mi a fene van velem, teljesen elveszítettem a józan eszemet. Tudom, hogy bármit kérne, mondana, megtenném… most, neki, bármit. Másik keze a csípőmre fog, és közelebb húz magához, hogy ne tudjak szabadulni. Kicsit gyorsít a tempón is. Végigsimít a hasamon, fel a mellemen aztán vissza. Sikítok, vonyítok alatta, tőle. Megint a hajába markolok, annál fogva húzom magamhoz, még jobban. Végem…

• Abba ne… hagyd! – mondom nehezen.

Elvigyorodik, amire leáll a nyelve is, de aztán alig szünetet tartva, ismét folytatja. Lenyugodni sem tud a testem, de megint megfeszülök, mikor újra hozzám ér. Szüntelenül remeg a testem. Kényszerítem magam, hogy elengedjem a haját, még mielőtt az ujjaim között marad. Pengeélen táncolok, egyetlen hajszál választ el az élvezéstől, de érzem, hogy vékonyodik az a szál. Megfeszül a testem, görcsösen szorítom a takarót és egy óriási nyögés kíséretében rám tör az orgazmus. Megfeszül velem együtt Emese is egy picit, nem áll le azonnal, finoman kezd lassítani, hogy minden pillanatot ki tudjak élvezni, de fájdalmat nem akar okozni. Ahogy lassít, úgy csillapodik a testem is, de jó párszor megremegek még. Alig bírom abbahagyni a nyögéseket is, maguktól szaladnak ki a számon, de lassan felváltják őket a sóhajok. Csukott szemmel fekszek, zihálok. Emese még a combomra intéz, pár lágy csókot. Majd felmászik hozzám, nekem simul oldalról könyökölve tartja magát és csak figyel. Percek telnek el így, majd lassan felé fordulok, derekát átkarolva magamhoz húzom.

• Azt hittem… kinyírsz.

Közel hajol és ad egy puszit az arcomra. – Én? Téged? – elvigyorodik. – Lenne miért – aztán hozzám simítja az arcát.

Nagyot sóhajtok. – Húú, és mégis miért? – lassan simogatni kezdem az oldalát.

• Most kezdjem el sorolni? – felnevet.

Felhúzott szemöldökkel nézek rá. – Igen, kérlek – vigyorgok.

Megvonja picit a vállát. – Hát, jó. Hátha kirugdosol az ágyadból.

Derekáról a fenekére csúsztatom a kezem, megmarkolom, és jobban hozzá simulok. – Az ki van zárva.

• Nos, először is azért, mert még mindig haragszom rád. Ez egy elég nagy indok – teszi nyomatékossá. – Aztán, mert nem tudsz leakadni rólam, azért mert ilyen eszméletlen jól nézel ki, mert még mindig ilyen finom vagy, na meg kívánni való. Ahogy azokkal a szemekkel tudsz rám nézni… és főként, mert képes voltál annyit inni velem, hogy mind ezt bevalljam.

Lesütöm a szemem egy pillanatra, felnevetek.

• Szóval csak a pia beszél belőled?

Bólint. – Határozottan. Csak az. Szóval, igazán kirugdoshatnál innen.

Erőt veszek magamon és feltápászkodok, fölé mászok. A szájához hajolok, de nem csókolom meg.

• Korán sem végeztem még veled.
• Ó, és mik lennének a terveid még mára?

Mosolyogva hajolok a hajához, puszilgatni kezdem. – Mit akarsz, mit csináljak veled?

• Te mondtad, hogy vannak még terveid, azt hittem tudod, mit akarsz.
• Téged akarlak.

Megharapom finoman a bőrét, kezem elindul lefelé a derekán. Felsóhajt egy kicsit.

• Most itt vagyok – mondja csak félhangosan. Figyel, összekulcsolja az ujjait és a feje alá rakja.

Becsukom a szemem és mélyen beszívom, a bőre illatát Elindulok lefelé a számmal, végigcsókolgatom az egész testét, a melleire külön figyelmet fordítok. Egy ideig szemmel követi az eseményeket, aztán becsukja a szemét és átadja magát nekem, érzem is, ahogy elenged a teste alattam a megadás jeléül. Hevesebb tempóra váltok, bugyijával együtt húzom le róla a nadrágot, és a hátam mögé dobom őket. Pillanatok alatt befészkelem magam a lábai közé. Automatikusan nyílik a lába így nekem nem is kell kérlelnem rá. Érzékien csókolgatom végig mindkét combja belső oldalát, közbe a nyelvemmel cirógatom a bőrét, a szemérem dombját is. Egyre többször szisszen fel alattam. Nem bírom tovább, teljesen megbolondít. Nyelvemet hozzá nyomva végignyalom a punciját, erősen, határozottan mindenféle finomkodás nélkül. Nem számított erre a nyitásra, megfeszül a háta ívben. Halk nyögés hagyja el a száját, keze pedig a karomra szorít. Örülök, hogy ilyen hatást váltok ki belőle még mindig. A combját átkarolva húzom magamhoz, nyelvem hegyével a csiklóján kezdek körözni. Felpillantok rá, figyelem a reakcióit. Csak szuszog. Ujjam lassan belé csúsztatom, agyam eldobom attól a forróságtól, ami fogad, még én is felnyögök. Ismét megfeszül, kicsit hangosabbá válik a levegővétele. Néha még egy kis hang is elhagyja a száját.

• Gyerünk Emese, ne küzdj ellenem – mondom mosolyogva.

Hevesebben kezdem nyalni, nyelvemet a csiklójára szorítom, ujjazni is elkezdem lassan. Elneveti magát a „kérésemre”, de nem tart sokáig, mert a nevetése nyögésekbe fullad, azt meg, próbálja minél kisebbekre fojtani, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel. Mosolyogva és lelkesen nyalom tovább, nem tudok betelni vele. Egész éjszaka tudnám ezt csinálni. Kezemmel is gyorsabb tempóra váltok és még egy ujjam belé csúsztatom. Gyorsulni kezd a légzése. Kiszedi a feje alatt levő kezét először a hajába túr vele, aztán a szájára fekteti. Nem, ez még nem az igazi. A fenébe is.

• Emese! – szólok rá erélyesen, és megszívom a csiklóját.

Megint megfeszül a teste, újabb halk nyögések hagyják el a száját a keze alatt. Megszorítom a combját, ujjaimat a bőrébe nyomom, nyelvemet a lehető legerősebben nyomom a csiklójához, ujjaim tövig benne. Akkor is hallani fogom a nyögéseit. Erősödik is egy kicsit a hangja, már folyamatossá válik. Egyre sűrűbben hagyja el hang a száját, majd egy kicsit remegni is kezd a teste. Végre, ez már valami. Kicsit visszafogom magam, finomabban nyalom, de nem lassítok. Élvezze, de nem akarok hamar végezni vele. A karomon levő kezét a fejem hátuljához csúsztatja, beletúr a hajamba és rászorít kicsit a nyakamra. Nem húzza közelebb magához a fejem, de el sem taszítja. Kezdem úgy érezni bármennyire is próbálkozok, nem lesz olyan, mint akarom. Elkeserít és dühít, de nem hagyom abba. Egy pillanatnyi pihenőt sem hagyok neki. Pár perc elteltével erősebb remegésbe kezd a teste, aztán teljesen megfeszül. A levegő is belé szorul. Rámarkol a nyakamra és kisebb nyögések kíséretében zuhan vissza az ágyra. Levegő után kapkod, a keze szinte lezuhan a teste mellé. Felmászok mellé, könyökömre támaszkodva megtartom a fejem és figyelem. Egy darabig még nem nyitja ki a szemét. Fejénél levő kezével túr bele a hajamba. Közelebb húz és kapok egy lágy csókot. Szép lassan lenyugszik a teste és kinyitja a szemét is. Az arcát vizsgálom, nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el. Most kezdek ráébredni, hogy mennyire hiányzott nekem, de nemhogy neki, magamnak sem akartam bevallani. Megcirógatja az arcomat, és a semmiből egyszer csak felkacag. Mikor abbahagyja, komolyabb arccal próbál rám nézni, de nem tudja teljesen abbahagyni. Összehúzom a szemeimet.

• Mi olyan vicces? – hangom halk, magam sem tudom, miért suttogok.
• Csak, belegondoltam, hogy a szex még mindig jó veled. Még akkor is, ha közben mérges vagy.

Mosolyogva nézem. – Szóval mérges vagy?

Megvonja a vállát. – Talán nincs rá okom?

Megrázom a fejem, közelebb hajolok. – Már nincs.

Csodálkozó tekintetekkel néz rám. – Mi az, hogy már nincs? – ismét felnevet.

Kezemet a combjára csúsztatom, le is pillantok. – Azt hittem az előbb jóvátettem.

• Óh – mondja még mindig nevetve. – Azt hiszed, hogy ilyen lekenyerezhető vagyok?
• Ugyan – megrázom a fejem – de kezdésnek jó lehet.
• Talán – megemeli a fejét és ad egy csókot.

Visszacsókolok, derekánál fogva húzom magamhoz. Mindig is szerettem meztelenül összebújni vele és élvezni a testét. Olyan finom, meleg és puha bőre van. Végigsimít nyelvével az ajkamon és egy kicsit megszívja.

• Akkor, ha nem bánod ma veled alszok – jelenti ki két csók között.

Meglepve hajolok hátra. Kicsit felgyorsul a szívverésem, érzem, hogy még a szemem is megcsillan.

• Komolyan?

Határozottan bólint egyet. – Halálosan. Persze, ha nem bánod.

Elmosolyodok és megcsókolom. – Dehogy bánom.