09.rész – Emese
Ma estére, két versenyszámra is hivatalos lettem volna. Gondolkoztam is rajta, hogy bele menjek-e, de végül nem tetszett a végösszeg. Annyit nem ér, versenyezni csak nagy tétekbe szokásom. Egyik haveromnak aztán mégis sikerült elrángatni, hogy na, legalább nézzek már el a helyszínre. Adjunk neki nevet, úgy könnyebb róla beszélni. Legyen, mondjuk Scott… Szóval Scott… három napja szinte folyamatosan piszkál, hogy kár, hogy nem indulok. Nevezzek már be. Ha már nem indulok, akkor legalább menjek el. Már olyan régen nem jártam a bandában. Hiányolnak a többiek… és, hogy sokan azt hiszik már befejeztem a dolgot. Meg még több száz érvet felhozott. Scottról azt lehet tudni, hogy rendkívül kitartó személyiség. Na, hát végül belementem, hogy na jó akkor elmegyek. Persze még vagy ötször le kellett dumálnom vele, hogy csak úgy jelen leszek, de nem versenyzek… Mert utána nem takarítok kocsit, meg amúgy sem fizet jól. A kedvenc fekete szaggatott farmerembe vagyok. Egy sima fekete pólóba, és egy bőrdzsekibe, ami szintén fekete. Tényleg sokan akartak már találkozni velem. Mintha, nem is tudom, milyen nagy sztár lennék. Pedig… azért volt már rá példa, amikor le lettem verve…
Nem vészesen nagy a tömeg. Voltam már ennél nagyobb tömegben, mondjuk akkor versenyeztem is. Szinte minden második ember leállít pár szóra. Aztán sikerül az első sorba vergődnöm magam. Egyszer csak megszólal mögöttem egy nagyon ismerős hang, nagyon közelről.
Kiráz a hideg a közelségétől. Azonnal felismerem a hangot. Megfordulok, és elmosolyodok.
Az arcomba vigyorog. Fekete popsira simulós farmer van rajta, és egy fehér ujjatlan, edzőcipővel.
Hátradőlök a korlátnak. – Engem? – kérdezem kicsit erőltetetten, majd magamra is mutatok.
Bólint, de nem mond semmi mást.
Elnevetem magam. – Ugye, nem azt akarod mondani, hogy indulni akarsz?
Közelebb megyek hozzá, de ellépek mellette és kifele indulok a tömegből.
Megtorpanok egy pillanatra, aztán inkább szó nélkül indulok tovább. Próbálok minél hamarabb kiérni a tömegből. Talán lehagyhatom. Kivergődöm magam sikeresen. Egyszer sem nézek hátra. Aztán az italos bódé felé veszem az irányt. Nem sokára utolér…
Rá pillantok, aztán megcsóválom a fejem. Felnevetek.
Szemem sarkából látom, ahogy megvonja a vállát. – Állok elébe.
Megtorpanok ismét. Ránézek, nézem egy ideig. Megadóan felemeli a kezeit.
Tovább indulok, ahogy kimondtam. Még mindig nem tetszik, hogy itt van. Hallom, még mindig utánam lépked. Szerencsére nincs messze a bódé. Hamar odaérünk. A csapos szinte kiugrik a pult mögül, amikor meglát. Rögtön kijelenti, hogy az első italomat ő állja. Kiadja a három whisky-t, amit kértem. Meg még kérek mellé egy sört is. Lerakom az asztalra a pénzt. Feldöntöm a whiskyket, a sört pedig elveszem és magammal viszem, de csak pár lépést teszek, Liz felé.
Aztán ismét hátat fordítok neki, remélve, hogy végre békén hagy. Nem nézek hátra egy jó darabig, aztán egy kicsit nyugisabb részhez érek. Korlátok, és alig van ember. Ismerős szerencsére egy sincs, aki meg mégis ismer, ha eddig nem jött már nem is fog. Hátranézek, hogy követ-e még, de hát hogyne! Végül a korláthoz érve megfordulok és Lizt figyelem.
Pár lépésre áll meg, engem néz. – Beszélgetni – az arca komoly, most mintha nem akarna már bosszantani.
Bólint és mellém sétál, a korlátnak könyököl.
Váratlanul ért, hogy csak így elvette a söröm, erre már jobban rá figyelek. – Van más választásom?
Bólint. – Feleslegesen nem jártatom a pofám.
Érzem, ahogy a whisky kezd dolgozni a szervezetemben. Felém fordul ő is, közelebb lép hozzám. Elég közel… és a szemeimbe néz.
Értetlenül nézek rá. Hátrébb is hőkölök kicsit. – Hogy tessék?
Nem tudom, hogy hova tegyem a szájából elhangzottakat. Biccent egyet.
Felnevet. – Nem, utálni te utálsz, én csak bosszút akarok állni.
Szívok még egyet a cigiből, és elpöccintem a földre. – Nem utállak – megcsóválom a fejem.
Kiveszem a kezéből miközben issza, kicsit le is öntöm vele. Félre is nyel, a szájában levőt kiköpi félig. Köhög párszor, majd megtörli a száját.
Bár, már a másik három kezd egy kicsit kibontakozni.
Elkomorul, mintha őszinte tekintettel akarna rám nézni. – Egy idő után… nem zsaruként voltam veled.
Végig nézek rajta, aztán elindulok. – Csak azt ne mond, hogy egy ilyen lehetőséget kihagytál volna – szólok még hátra.
Kiiszom az utolsó kortyot és kidobom az üres dobozt. Úgy megyek tovább, mint aki ezt meg sem hallotta. Fogalmam sincs, mit akarhat. Sóhajtok egyet, de végül megállok és visszafordulok hozzá.
Bólint. – Köszönöm- előveszi a tárcáját a zsebéből és felém dobja. Elkapom, a reflexeimmel szerencsére nincsenek gondjaim. Csak az kéne, már rég halott lennék. Kinyitom, ahogy a kezembe kerül. Persze, hogy benne van a személyije, az iratai. Beletúrok, és a kezem keményebb dologba ütközik, kiszedem belőle. A jelvénye… mi más is lenne, ha nem az? Fogom, zsebre rakom a jelvényt és elindulok a pult felé.
A bódéhoz érve az előbbi kört kérem ki. Csak a szokásos… és még pluszba Liznek egy sört, és ha már itt van, csak, hogy én is hozzájáruljak egy kicsit az estéjéhez egy whisky-t neki is. Liz csak akkor lép mellém, mikor már megkapom az italokat.
Felé tolok egy whisky-t, és a sörét. A tárcáját is leteszem, a jelvénye a zsebembe marad. Figyelem egy kis ideig, majd lehúzom az első whisky-t.
Lehúzza ő is, aztán elfintorodik. Nem bírja rosszul a piát, de lehet rég ivott már.
Figyelem egy ideig, lehúzom a második pohárral. – Csak szeretnél tudni róla – elmosolyodok.
Szájához emeli az üveget, de végül rám néz, mikor meghallja a nevetésem és visszaengedi.
Megrázom a fejem. – Ugyan miért csevegnétek ti ketten? Semmi közötök egymáshoz. Még csak közös ügyetek sincs. Már… – erre elvigyorodok.
Elgondolkozik. – Ami azt illeti, tényleg hiányzol, de nem ezért vagyok itt.
Megiszom az utolsó pohárral is, felemelem a sört. Intek a csaposnak és elindulok. Ismét. Viszont most nézem közbe, ő is elindul.
Gúnyos mosollyal néz rám. – Érzékeny nő vagyok, ha nem tűnt volna fel.
Kortyol egyet a sörből, mielőtt megszólalna.
Bólintok egyet. – Nyilván, és?
Bólint ő is egyet. – Ez igaz.
Megvonom a vállam. – Ezt most úgy kérded, mintha olyan, hű de erkölcsös lettem volna valaha.
Megtorpanok és felé fordulok. – Te is megnyertél… aztán mégis elvágtad magad. Emlékszel?
Bólint. – És vissza akarlak kapni – közelebb lép hozzám, a szemeimbe néz.
Elmosolyodik. – Szóval, nem szórakozok.
Értetlenül nézek rá. – Miért ne tennéd?
Még közelebb hajol pár centit. – Akkor milyen csaj vagyok?
Figyelem, még mindig nem hajolok hátrébb. – Ez ilyen kifejtős kérdés szeretne lenni?
Lenézek a kezére. – Liz… Mi a francot művelsz?
Mosolyogva még közelebb hajol, aztán végül megcsókol. Nem is lágyan, de nem is túl hevesen. A nyaka alján landol a tenyerem, de nem túl finoman. Megtaszítom, és hátrahúzom a fejem.
Nem lepődik meg, sőt, erre számított. – Szóval te csak játszol?
Megvonja a vállát ellép tőlem. Elenged.
Megint kortyolok a sörből, a tekintetemmel viszont követem, aztán a zsebembe nyúlok, elő veszek egy szál cigit és rágyújtok. Az első slukk még egy kicsit rásegít a pia hatására. Körülbelül tíz lépés után megáll és hátranéz, de nem szólal meg, nem mozdul, csak néz. Állom a tekintetét egy-két percig tuti, hogy csak szemezek vele. Végül elindulok felé. Figyel, ahogy közeledek, közben iszik a sörből. Ahogy odaérek hozzá, intek a fejemmel és tovább indulok, de csak lassan. Elmosolyodik és elindul ő is.
Kezd tombolni bennem a sör, ahogy keveredik a töménnyel.
Tovább megy egy lépéssel, de megtorpan, ahogy észreveszi, hogy megálltam és visszafordul.
Elhúzza a száját. Megvonja a vállát. – Nem túl… hm… szépet. Nem is tudom, mit mondjak erre, talán gerinctelen a legjobb szó rá.
Pislog párat, aztán felnevet. – Nem. A kettő teljesen független egymástól, vagyis, veled szemben jó fej dolog lenne.
Felvonom a szemöldökömet. Nem tudom, hogy akarom-e tudni. Ha meg hallgatom, akkor az azzal jár, hogy belemegyek-e vagy sem.
Türelmesen vár, mint aki tudta, hogy a kíváncsiságom fog győzni. – A többi versenyzővel szemben.
Francba, hogy ilyen jól néz ki annak ellenére, hogy nem kedvelem valami nagyon.
Az arcomat figyeli kicsit, aztán bólint. – Rendben, vedd úgy, hogy fel sem ajánlottam. – Ott hagy, a közeli korlát felé indul. Egyszer sem néz hátra, szépen nyugisan a korláthoz sétál. Előre dőlve rákönyököl.
Már a cigim végéhez érek, ismét csak nézek utána. Meg kéne nézzem mi lett az eredmény a versenyen. Furcsállom, hogy nem csak úgy letámadott, hogy le fog csukni. Elindulok visszafelé, de az első lépéssel megérzem a zsebemben a jelvényét, úgyhogy megint megállok. Visszafordulok lassú, halk léptekkel mögé sétálok, elég közel állok meg. Előveszem a jelvényt és elé nyújtom. Összerezzen kicsit, ahogy megjelenik a látómezejében, lenéz a kezemre elveszi tőlem.
A hangomból könnyen kivehető, milyen közel állok. Felnevet.
Visszahúzom a kezem, de csak a derekáig ott ráfogok, kissé rá is szorítok. Közelebb hajolok a füléhez.
Nagyot nyel. Csak egy kicsit fordítja felém az arcát, hogy közelebb legyen hozzám a füle.
Felkuncogok. – Te nem akarsz bajba keveredni…
Megrázza lassan a fejét.
A verseny felé néz. Vállat von. – Szinte mindenki, de nem tetted volna meg. Saját kezűleg akarnál agyon verni – elvigyorodik – nem bíznád másra a piszkos munkát.
Most már teljesen felém fordul. – Mit akarnék tőle? Semmit.
Kiiszom a maradék sört az üvegből és az üveget a távolba hajítom.
Figyeli az üveget, ahogy a távolba repül, majd lepuffan a földre, és darabokra hullik. Ő is megissza a maradék pár kortyot, de ő csak leteszi a lába mellé az üres üveget.
Megrázom a fejem. – Te is tudod, hogy nem lesz köztünk többet se…mmi féle kapcsolat – fejezem be kevésbé beleköthetően. Mert tudom, hogy a „semmit” előszeretettel játssza ki.
Teszek egy lépést felé. A kezem az álla alá emelem, odahajolok és adok egy hosszabb puszit az ajkára.
Csak a fejemet csóválom mosolyogva, nem nézek vissza. Laura nem tudom, hogy mit tud, de nem akarom elbaszni a vele felépítetteket. Megkeresem Scottot és szólok neki, hogy lépek. Aztán a kocsimhoz sétálok. Beülök, de nem indulok egyből. Egy kicsit még gondolkozom… nem lehet igaz ez a mai történet. Aztán beindítom a motort. Egész lassan vezetek haza. Néha alig látom az utat rendesen, az innivaló mennyisége elérte hatását.