04.rész – Laura
Nagy nehezen sikerült rávennem vőlegényemet, hogy menjünk el a jótékonysági estre és adományozzunk egy kisebb összeget az alapítványnak. Egy beteg gyerekeknek szervezett jótékonysági est. Ahol képeket lehet vásárolni, ha tetszik. Már a belépővel is hozzá járulunk, és az összes ott fogyasztott dologgal. Kapunyitás nyolckor van, mi nem sokkal utána oda is érünk. Rajtam egy fekete, combközépig érő kicsit szűkebb ruha van, ezüst fülbevaló és nyaklánc, fekete magas sarkú. Vőlegényemen pedig fehér ing, fekete nyakkendő és öltöny, a többi résztvevő is hasonlóan elegáns. Elindulunk körbe, hogy szétnézzünk a helyen. A felszolgálók fogadó italokkal várnak minket. Természetesen, ha esetleg adunk jattot az is mind az alapítványnak megy. Bemegyünk a kiállító terembe, ahol a megvásárolható képek vannak kipakolva állványokra. Az én kezemben egy pohárpezsgő, a pároméban csak narancslé, mivel ő vezet. Egyesével megnézzük a képeket, megbeszéljük melyikre fogunk licitálni.
Én is, és a vőlegényem is találkozunk ismerősökkel. Le is állunk beszélgetni, de többnyire egymás mellett maradunk. Minden egyes képnél elmondom a véleményemet, de a párom többnyire csak hümmög. Nem igazán szól hozzá, így mutatja ki, hogy semmi kedve itt lenni, pláne narancslevet inni, de azért próbálok beszélgetni vele. Meglátok egy képet, egy párizsi kávézó teraszának tájképe, mögötte a háttérben az Eiffel torony. Szinte megigéz, egyből tudom, hogy nekem az kell! Megállok előtte, megszorítom a párom kezét.
A vőlegényem megint csak hümmög, de végül bólint. Megáll mellettem egy alak, először nem is figyelek rá komolyabban.
Rögtön ki hagy egy ütemet a szívem, amikor felismerem a hangot. Vőlegényem előrébb hajol, hogy lássa ki szólalt meg, kérdőn néz rá. Én elkerekedett szemekkel nézem végig. Fehér hosszú ujjú ing van rajta fekete nyakkendővel. Az ingen egy fekete mellény van és egy sima egyszerű fekete szövetnadrágot visel, ami kellően kiemeli lábának alakját, ahogy rásimul. Fel sem fogom először, hogy Emese áll mellettem.
Aztán Márkot méri végig mosolygó tekintettel. Még mindig nem ocsúdtam fel. Márk nem szólal meg, gondolja, úgyis bemutatom neki, ha fontos.
Párom illedelmesen elmosolyodik, és Emese felé nyújtja a poharát.
Emese elveszi, tőle a pohara felteszi a tálcára, és leemel egy teli poharat Márk felé nyújtja. Elveszi, bólint és bele is kortyol. Emese közben félszemmel engem figyel, de csak csodálkozást láthat rajtam. Zavartan a páromra nézek majd vissza Emesére. A kezében lévő tálcára teszem a poharamat.
Bólint egyet és fordít egy picit a tálcán, hogy ne az üres pohár legyen elől. Márk rögtön értetlenül néz, elvesz helyettem egy poharat és a kezembe nyomja.
Elmosolyodok én is, végül bólintok. Aztán Emesére nézek.
Márk megelőz, mielőtt válaszolhatnék. Emesére mosolyog.
Kicsit idegesen pislogok kettejük között, végül bólintok. Emese is azonnal rábólint és azzal el is lép tőlünk. Márk még utána néz, de rögtön át is karolja a derekam és arrébb tol.
Pár perc múlva meg is jelenik egy ötvenes körüli férfi. Elég hamar meg is beszéljük a dolgot vele, sokkal többet ajánlunk érte, mint amennyiért el akarták adni. Így nem kerül licitálásra. A miénk.
Szükségem van egy kis friss levegőre ezért a vőlegényemet kihúzom a nagy erkélyre. Ő a korlátnak dől, én kicsit hozzá. A képről és a rendezvényről beszélgetünk, ő nincs elragadtatva. Nyugisan beszélgetünk, de végül nem bírja tovább és rákérdez, hogy honnan ismerem Emesét. Elmondom, hogy ő az egyik védencem. Aztán az érdekes viselkedésemet kérdőjelezi meg. Próbálom tagadni, de emiatt még gyanúsabb lesz neki a dolog. Igyekszem csitítani, de sikeresen, összeszólalkozunk. Közelebb lépek hozzá, meg akarom magyarázni neki, hogy csak meglepődtem. Vitatkozunk még egy kicsit, meg is lep a kérésével, de amikor visszautasítom, csak legyint, és dühösen ott hagy. Beviharzik, aztán eltűnik a szemem elől. Nem megyek be utána. A tömegnek hátat fordítva dőlök a korlátnak és nézem a város fényeit. Nagyjából 5 perc telhetett el az eset óta Márk még mindig nem jelent meg mögöttem. Egy idő után megunom a hűvös levegőt, fázni kezdek, úgyhogy bemegyek, keresek egy felszolgálót és szerzek magamnak egy pohár italt.
Szinte minden ismerősöm eltűnt már, de a vőlegényemet nem találom sehol. Úgy érzem ideje nekem is lépnem, úgyhogy elindulok kifelé hátha a kocsinál vár. Hátra sem nézek, nehogy meglássam Emesét. Nem akarom, hogy még jobban összezavarjon. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet ez a rendezvény. Kimegyek, de a kocsinkat nem látom azon a helyen, ahol leparkoltunk. Döbbenten állok pár pillanatig a lépcső tetején, aztán lesétálok, szétnézek. Se a kocsi, se a vőlegényem sehol. Hívom telefonon, de nem veszi fel. Szitkozódva körbejárom a parkolót, de nem találom. Próbálom még egyszer hívni, megint semmi. Kicsit tanácstalanul állok, hogy mégis mi legyen, de végül úgy döntök, jobban járok, ha taxit hívok. Írom is be a számot. Van egy taxi társaság, amit kifejezetten szeretek, őket szoktam hívni, ha kell. Nem igazán figyelek semmire, főleg nem a körülöttem levő emberekre.
Meglepve felé fordulok. Nem hiszem el, hogy mindenhol ott van…
Kényelmesen mellém sétál, maga mögé fújja az utolsó slukkból származó füstöt és eldobja a csikket. Végig figyelem, ahogy közeledik. Nem változott rajta sok minden, a nadrágját cserélte le egy koptatott farmer nadrágra, ami ugyanúgy fekete és feszül rajta. Meg levette a mellényét.
Mindig is imádtam az ingeket és a nyakkendőket, meglepően Emesén is jól áll. Szinte már szexi is. Bólintok.
Alig bírom ki, hogy ne lépjek egyet hátra.
Összehúzom kicsit a szemeimet, észre sem veszem, de jobban kihúzom magamat.
Gondolom, tudja mire értettem, de lehet nem is akarom tudni a választ. Úgyhogy nem válaszolok, csak a fejemet rázom. A közeledő fényszórók felé nézek aztán vissza Emesére.
Megtorpanok, és hátra nézek. Nem akarom megbántani, de nem akarok még több okot adni a páromnak a féltékenykedésre.
Nem rajta akarom levezetni a párom okozta feszültséget, mégis kicsúszik a számon.
Lecsukom a szemeimet és felnyögök. A fenébe! Mégsem kellett volna annyit inni. Emese sokkolódva áll előttem a reakcióm hallatán, de csak mosolyog.
Megcsóválja a fejét és a taxihoz sétál, ami épp most ért mellénk. De közben engem is figyel.
A taxis letekeri az ablakot és kérdőn pillant Emesére. Remélem nem azért ment a taximhoz, hogy elküldje.
Nem fejezi be a mondatot, elnyeli a végét. Előveszi a tárcáját, kivesz belőle egy random pénzösszeget és odanyújtja a sofőrnek. A mennyiségből ítélve jóval többet adott neki, mint a fuvardíjam. Remek! Most küldte el a taximat, most majd hívhatok egy másikat. Aztán a kocsija felé veszi az irányt, vissza se néz rám. A taxira kapom a tekintetem, de megnyugodva tapasztalom, hogy még nem hagyott itt. Felsóhajtok, majd végül odasétálok és beszállok. A sofőr, ismerős, párszor már fuvarozott. Mosolyogva köszön és megjegyzi, hogy a barátom igen nagylelkű volt miattam. Értetlenül nézek rá, ő pedig még vár egy kicsit, hogy a járókelők utat engedjenek neki. Csak lépésben tudunk menni, persze, hogy mindenki most indult haza… így még gyalog is hamarabb haza érnék. Egyszer csak a sofőr teljesen lefékez és vár. Én oldalra figyelek, nem nézem, mi történik elől. Majd kis idő múlva a sofőr már a motort bőgeti, hogy menne.
Először nem értem mire gondol, de aztán előre mutat a keresztben álló kék Ford Mustang-ra. Felsóhajtok, közlöm, hogy nem a barátom és kiszállok. Odasétálok Emeséhez, de nem túl baráti az arckifejezésem.
Felsóhajtok, aztán körbenézek.
Csak tudnám, miért fut végig a gerincemen a hideg a tekintetétől. Csak a fejemet rázom, inkább magamnak, mint neki.
Megfordulok és visszamegyek a taxihoz. Megköszönöm neki, hogy kijött és bocsánatot kérek, amiért mégse megyek vele. Aztán visszasétálok Emeséhez és beszállok mellé. A ruha kicsit feljebb csúszik a combomon, ahogy leülök. Kicsit kínosan is érzem magam, de próbálok nem foglalkozni vele. Alig csukom be az ajtót Emese már tolat is, és azonnal ki is kanyarodik. Mind ezt nagyon nem megszokott gyorsasággal. Ráadásul, most sokkal nagyobb gázzal indít és gyorsít fel, mint legutóbb. Az ajtón levő fogóba kapaszkodok meg, és fel is nyögök. Érzem a gyomromat a torkomban. Nem szoktam hozzá az ilyen sebességekhez.
Áthaladunk a kapun is és ráfordulunk a főútra. A sebességet kanyarodás közben sem igazán csökkenti le. Majd az egyenesben még inkább odalép a gázra. Felhúzza az ablakot, aztán benyomja a fűtést. Továbbra is kapaszkodok, a gyomrom még mindig összeszűkülve.
Lelassít kicsit miután felmérte a helyzetem. Fellélegzek, mikor érzem, hogy lassul a kocsi.
Még félúton sem járunk, de már le is nyugodtam. Csak tudnám miért… Az arcát figyelem, párszor az útra nézek, majd vissza rá.
Egy hosszabb kivilágítatlan részhez érünk. Az útból semmivel többet nem lehet kivenni, mint amennyit a kocsi fényszórója megvilágít. Jártam már erre, de nem túl gyakran. Habár ez a rövidebb út.
Most fokozatosan gyorsítja fel a kocsit, nem olyan hirtelen, mint az imént.
Aztán megint megmarkolom a kapaszkodót, még a lélegzetem is eláll.
A mérő órára pillant… 130… majd megcsóválja a fejét.
200? Nem tudom, milyen lehet, de már a gondolatától is megszédülök.
A kanyarokat zökkenő mentesen veszi be, pedig alig lassít le egynél-egynél. Végül kiérünk a már lámpás területre, innen már kb. 20 perc hozzám. Bár… lehet ilyen tempóban nem lesz annyi. Közben győzködöm magam, hogy nem lesz legközelebbi alkalom. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, inkább csak az éjszakát figyelem. Körülbelül 10 perc alatt meg is érkezünk. Sejtettem én, hogy kevesebb lesz ez, mint húsz. A végén legalább már csak 40-el megyünk. Aztán leparkol a ház előtt.
Előre hajolok, végig nézek az udvaron és felsóhajtok. Csalódottan lehajtom a fejem egy pillanatra. Sötétség mindenhol, kocsi sehol… Márk nincs itthon.
Rá nézek, majd bólintok.
Felnyögök és csak a fejemet rázom, de már én is mosolygok. Aztán elkomorulva a házra nézek.
Nem tudom, miért maradok és beszélek. El kéne köszönnöm és bemenni a házba, mégsem tudok… vagy nem akarok.
Csak bólintok, de nem nézek rá.
Aztán végül mégis rá pillantok.
Meglepi a válaszom, biztos nem számított erre a tényre.
Bólintok. – Azt hiszi, van köztünk valami. Pedig én soha – nem fejezem be. Csak felsóhajtok, és a fejemet rázom hitetlenkedve.
Elkerekednek a szemeim, leragadtam az első mondatánál. Pár pillanatig csak nézek tátott szájjal, aztán elnevetem magam.
Csak mosolyog rajtam és a fejét csóválja.
Megvonom a vállam miután kinevettem magam.
Bólintok. – Biztosan – a sötét házra nézek, majd ismét rá. – Bejössz?
Magam sem tudom, hogy komolyan kérdeztem-e, de nem fogom győzködni, hirtelen jött ötlet volt. Megint megvonom a vállam és szó nélkül kiszállok, a kapuhoz sétálok. Hallom, ahogy leállítja a motort, de semmi mozgás. Előkeresem a kulcsomat, de nem nyitom ki a kaput rögtön. Hátra nézek rá. Erre már kinyitja az ajtót és kiszáll, felém sétál, közben bezárja a kocsit egy gombnyomással. Végig engem néz, míg közeledik, de nem szól semmit. Amikor már csak pár lépésre van, nyitom a kaput és előre megyek, de meg is várom, hogy bezárjam mögötte. Amint beér, rögtön bezárom a kaput.
Egyszerű egyszintes ház, semmi extra. Teszek pár lépést előre, majd megállok, szétnézek.
Csendben várok, de semmi mozgás. Meglep, hogy nincs itt, rögtön szalad hozzánk amint hazaérünk. Lehet alszik.
Emese mellém sétál és kérdőn néz rám.
Bokorzörgés hallatszik, majd futás a füvön. Pár pillanat múlva egy barna dobermann jelenik meg. Szinte nekem ugrik örömében.
Eltolom magamtól, és az ajtó felé indulok.
Most csak lihegve szaladgál körülöttünk.
Nyitom az ajtót, a kutya már ott is van. Lábammal próbálom hátra tolni.
Résnyire nyitom az ajtót, már dugja is be az orrát.
Erőszakosan előre nyomul, és már bent is van. Felsóhajtok.
Egy kis előszobába lépünk, semmi extra. Csak egy cipős szekrény, egész alakos tükör és fogas. Kis folyosó jobbra az amerikai stílusú nappali, konyha, étkező egyben. Ízlésesen berendezve, többnyire a barna színárnyalatai dominálnak, fehérrel keverve. A folyosón egyenesen még nyílik három szoba. Balra az első a fürdő, egyenesen a hálónk, jobbra pedig egy vendégszoba. Mosolyogva lerúgom a cipőmet és a konyhába megyek.
Magamnak vizet veszek elő a hűtőből, úgy érzem elég volt az alkoholból mára.
Bólintok és előveszek még egy poharat. Töltök mindkettőbe, visszateszem a maradékot a hűtőbe, majd a poharakkal a kezemben felé sétálok. Az egyiket neki nyújtom. Elveszi, és fordul is utánam.
A kutya már lenyugodott, a kanapé előtti szőnyegre feküdt, onnan figyel.
Elmosolyodok, felhúzom a szemöldökömet.
Megindul felém, aztán csak elsétál közvetlen mellettem. A nappaliba megy és körülnéz. Szememmel követem, majd utána indulok.
Zavarba jövök, nagyokat pislogok. Remélem nem pirultam el annyira amennyire érzem.
A szemeibe nézek. Kínosnak érzem, de muszáj tudnom.
Az elején még egész komolyan néz rám, mutatkozik valami remény, hogy lehet vele komolyan is beszélni… de nem. Pofátlanul kinevet a végén.
Látszik az arcomon, hogy elgondolkozok. Mintha megemészteném a tényt. Végül bólintok.
Emese a vízébe kortyol, de végig követ a szemével.
Felhúzom az egyik lábam, a másikat magam alá teszem. Mosolygok.
Francba, hogy egész jó érvei vannak!
Lassan mellém sétál, leül egész közel, de még kényelmes távolságban.
Elgondolkozok, végül vállat vonok.
Nemet intek. – Mindent nem lehet.
Az arcát figyelem komolyan. – Akkor… ha szerencséje van és a sors is úgy akarja, akkor újra kap lehetőséget. Hiszel a sorsban?
Megissza a vizet, és a kezében levő üres poharat az előttünk levő kis asztalra teszi. Figyelem a kezét.
Elmosolyodik az ismétlésem hallatán. Végig tekint rajtam.
Lesütöm a szemem egy pillanatra, aztán bólintok. – Csak ő nem így.
Mosolyogva megvonom a vállam. – Nem baj, úgysem hinném el.
Nem tudom eldönteni, hogy akarom-e hallani a befejezést, vagy sem. Nem tudom, mit mondjak, elfordítom a fejem, a kutyára nézek, aki álmosan pislogva figyel minket. Végül megvonom a vállam.
Először ő is rápillant a kutyára, majd az üres poharat veszi szemügyre, végül már csak maga elé bámul.
Elmosolyodok. – Attól még, hogy meg tud győzni valaki még nem, fogom elbízni magam.
Az egyik kezével a térdére könyököl, rátámasztja a fejét és felém fordítja.
Felhúzom a szemöldökömet, majd megrázom a fejemet.
Az arcát fürkészem a tekintetemmel.
Én is nevetek. – Lány is összetörhette – elgondolkozok – de persze az hihetőbb lenne, hogy egy srác kihasznált aztán kidobott.
Eltűnik a mosoly az arcomról, megint zavarba jövök.
Állom a tekintetét, de kicsit zavartan az ajkamba harapok.
Mosolygok, de csak a fejemet rázom. A poharakra téved a tekintetem.
Lesütöm a szemem, sejtettem, hogy ennyire átlátszó lesz. Nem nézek rá, de azért válaszolok.
Felpillantok rá. De igen, és százszor elátkoztam, amiért nem csókolt meg akkor… Megrázom a fejem.
A kanapé háttámlájára könyökölök, megtámasztom, a fejem. Összehúzott szemekkel nézem.
Megfeszülök kicsit, de nem veszem le róla a szemem. Kinyílik a szám, de csak tátogok, végül bezárom. Nem tudom, erre mit lehetne mondani. Aztán megint kinyitom, de csak nagy nehezen jön ki a kérdés a számon és sokkal halkabban, mint eddig.
Meglazítja a nyakkendőjét és a legfelső gombot kigombolja. Figyelem a kezét. A fenébe is! Tényleg ennyire meleg van itt? Baromi szexi, mikor egy pasi csinálja ezt, de basszus, még így is.
Visszateszi a kezét a combjára.
Erre már elmosolyodok kicsit. Bólintok.
Oldalra döntöm a fejem. – Másodjára már nem lenne meglepő… tőled.
Kicsit szomorkás arcot vág, amire én fel is nevetek.
A második mondatomon elmosolyodik. – Ó igen? És mit csinálnál? Azon kívül, hogy nagyon dühös lennél, amiért ismét bepróbálkoztam.
Felnevet. – Ki mondta, hogy nyilvánosság előtt szeretnék olyan közel kerülni hozzád?
Megemelkedik a kanapén mellőlem és az egyik keze már a derekamon is van. A tekintetemet figyeli közbe.
Reflexből a karjára fogok, megszorítom. Sehogy mert nem akarok menekülni, jut először eszembe. A fenébe, tényleg sok volt az a pezsgő. Lepillantok a szájára.
Lenézek a lábaimra aztán vissza rá. Karjánál fogva visszahúzom kicsit, de én is hajolok előre. Kavarognak a gondolatok a fejemben. Hozzá hajolok és megcsókolom határozottan. Visszaengedi magát a húzásomra, de először mintha fel sem fogná, mit akarok. Aztán megfeszül az érintésemre, de azonnal reagál és visszacsókol. A keze ismét a derekamon landol. Felsóhajtok, úgy csókolok, mintha csak a párom lenne. Szinte rutinból, nem úgy, mint egy első csóknál. Megszívom az ajkait, óvatosan meg is harapom. A harapásra kicsit felszisszen. Körmeimet kicsit a bőrébe mélyesztem, kezdem visszafogni magam, mint aki rájön, hogy mit is csinál, de egyelőre nem merem abbahagyni a csókot. Nem tudnék ránézni utána. A derekamon levő keze kicsit határozottabban markol meg. Ismét ő csókol, de most a nyelvét is átcsúsztatja és végigsimít vele az enyémen. Felnyögök, halkan mikor megérzem a nyelvét, de nem bátorítom tovább. Érzem, ahogy elmosolyodik. Abbahagyja a csókot, de nem húzódik el, szinte még összeérnek az ajkaink. Lejjebb hajtom a fejem mikor véget ér.
Még pár másodpercig nem mozdul, aztán elengedi a derekam. Lassan visszaül az eredeti helyére.
Feláll mellőlem és az előszoba fele megy. Lehajtott fejjel ülök tovább. A kutyám nyüszítve feláll, ő utána megy. Én hátra sem nézek, képtelen vagyok rá. Csak akkor nézek hátra, mikor becsukódik az ajtó. Nem bírok tovább várni, felállok, és a hálóba sietek. Fogom a törülközőm és úgy döntök, veszek egy forró fürdőt. Még a hálóba leveszem a ruhámat és fehérneműben indulok a fürdő felé. A kutya nagyban ugatni kezd, rá is szólok, hogy maradjon csendben, de persze tovább ugat. Márknak szokott így örülni, gondolom ő ért haza. Bár a kocsit nem hallottam, biztos akkor parkolt le, míg a hálóban voltam. Remélem azért Emesét elkerülte. Már zárnám be a fürdőszoba ajtaját, amikor összerezzenek a csengőre. Felsóhajtok, elhagyta a kulcsát? Vagy mi van!? Magamra tekerem a törülközőt és megyek ajtót nyitni.
Látható, hogy ő is lefagy mikor így egy szál törülközőben lát meg. Nagyot nyelek.
Végig tekint rajtam, aztán elmosolyodik. A kinti hűvös levegőtől a hideg is kiráz, tiszta libabőr leszek.
Oldalra döntöm egy kicsit a fejem, válla felett a kapura nézek.
Hátralépek egyet, de mégsem akarom, az orrára csukni az ajtót bár lehet, az lenne a legjobb döntés. Törülközőmet magamhoz szorítva a hálóba sietek. Annak az ajtaját már becsukom. Gyorsan felkapom az első ruhát, ami a kezembe akad, egy egyszerű farmer és egy ujjatlan felső. Aztán visszamegyek hozzá. Lesütött szemmel közeledek. Ahogy közeledek, ő a kapuhoz sétál, kulccsal a kezemben megyek utána. Egyenesen a kapuhoz, persze, hogy nem találok bele először a kulcslyukba. Másodjára már sikerül… nyitom a kaput, majd rá nézek, de nem tudom, mit mondjak.
Csak bólintok, de végig figyelem, csak akkor zárom be a kaput, amikor a kocsijához ér. Aztán visszasietek a házba, a bejárati ajtót is kulcsra zárom. Felsóhajtok, mikor már halkul a kocsi hangja. A fürdőbe megyek és megnyitom a csapot. Engedek egy kád forró vizet magamnak. Be se csukom az ajtót, levetkőzök a ruháimat a fürdő közepén hagyom, és úgy szállok be a kádba.