Kockázat… 2.rész

• tookmag
• 2016. augusztus 15. hétfő

02.rész – Emese

 

A kihallgató szobában ülök. A kezemen bilincs, komolyan tiszta nevetséges… Még annak a pasinak se igazán álltam ellen, amelyik nekem jött. Mégis megkötöttek, mint egy kutyát. Mint ha nem is tudom, legalább két embert meggyilkoltam volna. Lehet inkább azt kellett volna. Akkor legalább jogosan tartanának bent ilyen körülmények között. Az asztalon ugyan van egy hamutartó kitéve, de gondolom az nem nekem. Na meg megbilincselt kézzel nem lenne a legkényelmesebb rágyújtani. Akit kértem ügyvédet nem jön, az is bekap-hatja. Most majd tuti valami szerencsétlent kapok… soha nem szabadulok.  De ha egyszer kijutok innen, azt a kis buzi gyereket még tuti megfojtom. Csak úgy fogta és otthagyott a picsába.

Cipőkopogást hallok odakintről. Valami nő közeledhet. Nyitódik az ajtó, de hallom, ahogy az ajtóban még megállnak. Nincs egyedül, egy rendőrtiszttel beszélget, aki épp azt adja a tudtára, hogy egy vadállat vagyok és jobb, ha vigyáz velem. Aztán megköszöni neki a segítséget, és csukódik az ajtó. A cipőkopogás egyre közelebb hallatszik. Fel sem nézek, a kezeimet bámulom, nem izgat annyira a dolog, hogy felnézzek az illetőre.

• Jézusom! Mi a fenét csináltál?! – förmed rám rögtön, és hangos léptekkel az asztalhoz sétál.

A hangja megcsapja a fülemet. Egyből felkapom a fejem. Ledöbbenve nézek rá. Ő? De…nem is itt dolgozik. Hogy? Csak nézek rá értetlenül, el is felejtettem, hogy valami kérdést tett fel. Kinyitja az előtte levő mappát.

• Alkohol, cigi, drog? Feltehetőleg illegális versenyzés is. Te aztán jó nagy szarban vagy – néz rám mérgesen.
• De alkoholhoz és cigihez legalább már legálisan hozzájutok – elmosolyodok.

Kb. ez volt a legértelmesebb mondatom mióta behoztak.

• Ennyire azért nem vicces a helyzeted – sóhajt fel.
• Úgy idekötöztek mintha valami tömeggyilkos lennék. Szerintem nevetséges.

Látom, ahogy a mögötte ülő rendőr feláll a felszólalásom hallatán.

• Ellenálltál? – néz le a megbilincselt kezeimre.
• Nem eléggé – vonom meg a vállam.

Hátraszól az őrnek, hogy engedjen el engem. Kicsit tiltakozik, de megnyugtatja, hogy nem lesz baj velem, úgyhogy végül elenged. Majd még ki is küldi, hogy kettesben tudjon velem beszélni.

A csuklómat dörzsölöm, miután lekerül rólam a bilincs, aztán visszapillantok az ügyvédemre, azt hiszem Laura, ha jól emlékszem.

• Ugye nem kell magázódnom veled? – gyűlölök magázódni bárkivel is.

Egy kis mosolyt erőltet az arcára.

• Én nem ragaszkodom hozzá – válaszolja.
• Rendben – bólintok rá. – Hogyhogy téged hívtak? Mármint úgy értem te nem is erre dolgozol… vagy?…
• Vállaltam már pár hasonló ügyet. Megjegyezték a nevemet. Na és te hogy kerültél ide?

Az asztalra könyököl, közelebb hajol, és a szemeimbe néz. Állom a tekintetét egy darabig aztán ismét a kezemet nézem.

• Mondjuk, hogy rosszkor voltam rossz helyen. Egy nagyon kedves és aranyos nénike a harmadik emeletről, csendháborgatás miatt ránk hívta a zsarukat.

Felhúzza a szemöldökét, de nem úgy néz ki, mint aki vette a poént.

• Mesélésből ötös, de engem az igaz történet érdekel.
• Muszáj ilyen körülmények között megbeszélni a dolgot? – felpillantok az arcára, a hangulatát próbálom megtippelni.

Beletúr a hajába, ami most ki van engedve.

• Emese, mégis, hogy vigyelek ki innen, mikor drog birtoklásért hoztak be? És ez nem csak feltételezés, kézzel fogható bizonyítékuk van rá.
• A drog nem az enyém, nem drogozok.
• És mégis ki hiszi el mikor a te zsebedben volt? – tárja szét a kezeit.

Ismét az asztalt kezdem nézni, remélem csak költői kérdésnek szánta. Mikor látja, hogy nem fogok válaszolni, felsóhajt.

• Figyelj, én nem az ellenséged vagyok. Segíteni hívtak ide, és segíteni is szeretnék. De, hogy segíteni tudjak, ahhoz meg kell győznöd, hogy nem a tiéd a drog. Segítened kell, hogy segíteni tudjak – a tekintete komoly, és nem veszi le rólam a szemét.

Érzem a szavaiban, hogy igazat mondd. Meg tudom is valahol, hisz ez a dolga, és Zolinak is segített. Nem pillantok fel, valahogy nem megy ez a szemkontaktus tartás most.

• Mennyi időre akarnak lecsukni? – kérdezem alig hallatóan.

Az egyetlen dolog, aminek örülök, hogy a kocsim a garázsomban pihen, és nem azzal indultam neki tegnap este. Nem tudom mit csinálnék, ha azért aggódnom kéne.

• Nem biztos, hogy lecsuknak. Attól függ milyen hihető törtnettel állsz elő.

Ha bemocskolom a srácot, aki miatt a drog volt nálam akkor a leghihetőbbel. Összeszedem magam és végül felpillantok rá. Kinyitja az előtte levő mappát és egy üres papírt vesz elő és egy tollat. Csendben várja, hogy megszólaljak.

• Nem is tudom… – kezdek neki.
• Ráérünk, csak nyugodtan – mondja halkan.
• Volt egy verseny… amire egyik haverommal kimentünk, de most csak nézőként.

Megrándul kicsit az arca, de nem szólal meg így folytatom.

• Aztán odajött hozzánk egy srác. Haverom jóba van vele, én csak a versenyeken szoktam vele összefutni meg néha dumálunk. Most is így volt ez, míg haverom lelépett… Ott hagyott a sráccal.

Párszor a papírra pillant, míg lejegyez valamit, de azon kívül végig a szemeimet és az arcomat figyeli.

• Aztán bemondták az indulást… a srác következett. Mivel csak a kabátján volt zseb azzal meg nem akart beülni a kocsiba. Odaadta, hogy vigyázzak rá. Addig, míg megy egy kört. Mondta, hogy van egy kis csomag a belső zsebében. Ezzel semmi probléma nem is lett volna, ha ott maradok, megvárom, míg vége a versenynek. Visszajön, visszaadom neki a kabátot és annyi. Csak verseny közben nekem szóltak, hogy gáz van… haveromat nem látták szívesen és nekimentek. A kabátot nem hagyhattam ott. Magammal vittem… egy utcával arrébb volt a balhé. Elég hangosak voltak… Láttam, ahogy a nénike az ablakból a függöny mögül nézelődik és telefonál. Odarohantam hozzájuk hogy fejezzék be és tűzzünk innen. Meg sem hallották, nem tudtam szétszedni őket. Na meg persze szurkoló táboruk is akadt. Még belém is, belém kötöttek. Aztán meghallottuk a szirénákat, persze akkor pucolás lett volna. Haverom viszont már a földön püfölte szerencsétlent nem akart tágítani, amikor megjelentek a rendőr kocsik.

Megláttam a csajt és tudtam, hogy felismert… Az a szemét ribanc elmondta annak a másik fasznak, aki meg egyből nekem esett… Na jó ezt így nem mondhatom el neki. Meg különben is mit szólna, ha megtudná, hogy megdugtam egy rendőrnőt, aki bosszúból rám uszította kicsivel erősebb társát? Rájövök, hogy már jó ideje nem mondtam semmit. Laura csak kíváncsian figyel, láthatóan nem akar közbe szólni.

• Aztán végül haverom ahelyett, hogy segített volna, mocskosul mentette a saját bőrét – gondolom a másik gyerekről azért nem esett szó, mert a csaj úgy akarta, hogy arról ne essen szó. Láttam, ahogy otthagyták és feltápászkodott. – Engem meg a kedves és roppant barátságos biztos úr körülbelül felkent a kocsira, és megbilincselt – érződik a hangomban az undor.
• Ha érdekel, a srác jól van. A kórházban összevarrták a szemöldökét, majd kihallgatták és jelenleg szabadlábon van. A haverod felszívódott. Mást nem állítottak elő, csak téged.
• Behozták a srácot? – kicsit döbbenve nézek rá.
• A verekedés miatt persze. Kap majd egy szép kis pénzbírságot és egy priuszt. De a te helyzeted kicsit neccesebb.

Haverom persze, hogy felszívódott, de igazából tudom, hol van. Ő lesz az első, akit agyonütök, ha kilépek innen.

• Csendháborítás, drogbirtoklás. Mivel gyanúsítanak még? – kíváncsi vagyok az a ribanc mit mondott még. Tudom, hogy legszívesebben személyesen kínozna meg. Láttam a szemében mikor kidobtam.
• Egyelőre ennyivel, nem elég? – nézi végig a jegyzeteit, majd felpillant rám.
• De, nekem teljesen elég. Csak azt hittem, hogy…
• Hogy?

Felpillantok rá kicsit zavartan. Ezt hangosan mondtam ki!?

• Mindegy – rázom meg a fejemet.

Kis ideig néz, majd bólint.

• Ennyi? – kérdezi.
• Ennyi. – mondom végül.

Megint bólint és elővesz egy nyomtatott lapot.

• Szeretném, ha beleegyeznél egy házkutatásba – elém csúsztatja a papírt. Egy beleegyező nyilatkozat csak egy aláírás kell rá.
• Ez most komoly? Két hete nem takarítottam. Nem vállalok azért is felelősséget, ha valakit megharapnak a porcicák.

A lapot bámulom. A kocsim a garázsban van, ponyvával lefedve. Ha ahhoz bárki hozzá nyúl… Közelebb húzom a lapot aztán ismét rá nézek.

• Csak szeretnélek tisztázni. Ha nincs semmi rejtegetni valód, akkor nem kell aggódnod – mondja bíztatásképp.
• Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem még nem folyik tinta az ujjamból.

Megejt egy halvány mosolyt és felém nyújtja a tollát. Elveszem, és aláírom vele a papírt. Aztán ráteszem a papírra és visszacsúsztatom elé.

• Felőlem aztán menjenek.
• Köszönöm.

Elrakja a papírt a többi közé. Kis ideig a mappát nézi elgondolkozva, aztán rám néz.

• A házkutatást el fogják végezni, amint tudják, meglehet, hogy még ma. Viszont leghamarabb csak hol-nap tudlak kihozni innen, az éjszakát bent kell töltened.
• El leszek én. Nem először töltenék bent éjszakát – elmosolyodok – Azért köszönöm.

Meglepve húzza fel a szemöldökét, de nem mondd rá semmit.

• Viszont… – kicsit mintha nehezen mondaná ki – van két dolog, ami szintén segítene rajtad.
• Hallgatlak – pillantok rá.
• Kéne két ember neve, és személyleírása, illetve tartózkodási helye, ha azt is tudod.

Komolyan néz rám, mint aki azt reméli, kitalálom magamtól is, hogy kikről van szó. Nézem ez darabig. Persze, hogy tudom, kikről van szó. Tudom azt is, hogy be kéne mocskolnom őket. De nem tudom, hogy én is legyek-e olyan rohadék. Bár átgondolva, ha nem hagyott volna ott… Még mindig nem szólalok meg így Laura már hátratolja a székét és feláll.

• Akkor azt hiszem most végeztünk – mondja.
• Lakatos Gábor… – mondom végül rá pillantva.

Visszaül a székre és a többi jegyzete alá leírja ezt is. Megvárom, míg végez vele.

• Az Óvári úton van egy kis kék deszkás ház. Ott megtalálják. Csak az az egy olyan ház van ott, nem lehet eltéveszteni.
• Övé a drog?
• De köpni fog, mert beszari kis féreg – látszik, ahogy gyűlölet jelenik meg a szememben.

Összehúzza kicsit a szemeit a tekintetemre, de végül csak bólint.

• A másik?

Ökölbe szorul a kezem az asztalon. A pc-t piszkálom a nyelvemmel. Azt a srácot nem akarom beköpni. Igazság szerint nem ártott nekem. Én voltam hülye… Laura lenéz a kezeimre, bár nehéz lett volna nem észrevenni. Nagyot nyel, vár egy kicsit, végül bezárja a mappát.

• Akkor végeztünk igaz?

Most már bólintok. A szabad kezemmel az ökölbe szorítottat piszkálom. Ő is bólint, és ismét feláll.

• Elintézek, amit tudok, a többi a bíróságon fog eldőlni – elmosolyodik – de az együttműködésed sokat fog számítani.

Felnézek ugyan rá, de nem tudom, mit mondjak. Ha megköszönöm, azt mondja ez a munkája. Meg amúgy is. Inkább csak nézem egy darabig. Ami azt illeti, jól néz khmm… ki. Rám pillant, állja a tekintetem aztán fogja a mappát és szó nélkül elhagyja a szobát.

Nagyot sóhajtok miután elhagyta a termet. Nézem az ajtót egy darabig, gondolom majd valami rendőr bejön. Remélem a kedvenc pajtim lesz az. Nem sokkal ezután jön is egy rendőr, szó nélkül megbilincsel újra és egy zárkába vezet. Itt fogom az éjszakát tölteni. Mázlimra a zárkában még két másik csaj is van. Az egyik elég ellenszenves, de nem fogok kihívást jelenteni a szemében, tuti nem fog basztatni. Látta, amikor bevittek, hogy nem érdekel se a helye, se a cuccai, se ő maga. Persze az este azért kicsit kötözködik… A másik valami bárány lélek. Nem is értem miért ül bent, nem árulta el.

A házkutatást még aznap elvégzik, és mivel nem találnak nálam semmit. Nincs mivel gyanúsítani. Úgyhogy másnap reggel ki is engednek. Legközelebb a bíróságon várnak majd, egészen a bejárat ajtóig kísér két rendőr. Ott minden jót kívánnak, és ott hagynak.

Laura, pont az ajtóval szemben állt meg a kocsijával, neki dőlve vár rám. Most csak egy sima farmer és egy lazább blúz van rajta. Haja egyszerűen lófarokba kötve. Nehéz lett volna nem kiszúrni, és arra sem nehéz rájönni, hogy engem vár. Legalábbis, pont ott áll és pont akkor, amikor engem kiengednek? Na meg emellett a tekintetét le sem veszi rólam. Rajtam ugyanaz a szaggatott farmer van, mint amibe legutóbb találkoztunk visszakaptam rá a láncot is. A pólómon látszik, hogy meg volt cibálva és kicsit koszos is. Elmosolyodik, amikor meglát. Odasétálok elé kb. 5 lépéssel állok meg előtte. Én is elmosolyodok.

• Te aludtál helyettem is?
• Kifejezetten jól – nevet fel.
• És minek köszönhetem, hogy itt… – kicsit körülnézek – állsz és vársz?

Megvonja a vállát, de még mindig mosolyog.

• Van egy idióta védencem. Hiszem, hogy ártatlan, és szegénynek bent kellett töltenie az éjszakát. Gondoltam jól jönne neki egy fuvar.
• Ó igen? Szerencsétlen – most már én is elnevetem magam. – És mikor jön ki az az idióta? – visszanézek a kapura ahonnan kijöttem.

Lesüti egy pillanatra a szemét.

• Szerencsére már kijött. Kezdtem megunni a várakozást.
• Régóta vársz?
• Nem vészes –rázza meg a fejét. – Szóval? Jön érted valaki?
• Áhh… – megrázom a fejem. – Ide? – most már nevetek. – Nincsenek öngyilkos jelölt ismerőseim.

Mosolyogva a szemeit forgatja. Félreáll és kinyitja az ajtót.

• Akkor parancsolj, a hintód előállt.

Végignézek a kocsin majd elmosolyodok.

• Tökismerős a járgány. A múltkor egy hasonló kocsihoz kísértem el egy nőt – rápillantok, aztán beszállok a kocsiba.

Megint nevet, aztán becsapja az ajtót. Megkerüli a kocsit, beszáll ő is és rögtön elindulunk.

• Hova szeretnéd a fuvart?

Bekötöm magam majd rá figyelek.

• Haza… azt hiszem, szeretnék megfürödni, és átöltözni – mondom végül levegőkifújással együtt.

Hangsúlyosan bólint egyet.

• Remek! – aztán rám pillant – és hol van az a haza?
• A Juharfa utca, a kereszteződés után, de majd mondom. Tudod merre van?
• Nagyjából, de úgyis szólsz, ha rossz az irány. Ebben jó vagy már tudom – elvigyorodik.
• Jól sejtem, hogy csak önszántadból viszel haza és nem kötelességed igaz? – mosolygok és hátradöntöm a fejemet.
• Jól sejted.
• Akkor ugye belefér az idődbe egy teázás… vagy bármi, amihez kedved van. Annyira amúgy nem vészes a lakásom – teszem hozzá. – Legalábbis, mikor otthagytam még nem volt az – jegyzem meg, mikor eszembe jut a házkutatás.

Laura az utat figyeli mintha meg sem hallotta volna. A műszerfalon levő órára pillant majd csak egy fél perces csend után szólal meg.

• Igen azt hiszem, belefér.

Csak befogadom az infót. Igazából örülök neki, hogy belement. De nem verem látványosan nagydobra. Az út további részében nem beszélünk túl sokat. Nem lakok olyan nagyon messze, kifejezetten hamar odaérünk, az utcába beérve lelassít.

• Szólj, hogy hol álljak meg.

Előre intek a fejemmel.

• Az a ház ott a kék garázsbeállóval.

Nem túl nagy ház, egy kisebb kétemeletes. A ház fala úgy van lefestve, mintha fából lenne. Kerítés nincs körülötte. Az utcára csak egy nagy ablak nyílik meg a bejárati ajtó. Leparkol az út szélén, majd alaposan megnézi a házat kívülről.

• Remélem nem túrták szét nagyon – jegyzi meg.
• Annyira nem érdekel. Úgyis ki akartam már takarítani. Van, ami jobban érdekel – kikapcsolom az övet – akkor bejössz ugye?

Bólint és leállítja a kocsit. Kiszállok, becsukom az ajtaját szép óvatosan. A garázs az első, amihez odasétálok. Laura is kiszáll, megkerüli a kocsit és utánam indul. Kulcscsomót veszek elő és kinyitom a garázs ajtaját. Mikor a szemem elé tárul a kocsim megfeszülök. Egy matt világoskék Ford Mustang Shelby GT500. Középen két szélesebb fekete csík a motorháztetőn ugyanígy a csomagtartónál is.

• Hogy az a… – engedem el a garázsajtót és beljebb megyek.

Laura végig mögöttem marad. Látom, hogy a csomagtartót felnyitották és úgy is hagyták… az ajtókat nem piszkálták. Aztán megrázom a fejem és lecsukom a csomagtartót.

• Ezek csak szétbarmolni tudják a dolgokat? – kicsit ingerültebben tekintek Laura felé, de érezhető, hogy nem neki szántam. – Bocsi – mondom egyből. – Gyere, bemegyünk itt.

Egy kis ajtó felé indulok, ami a garázsból a lakásba nyílik. A kocsit most nem takarom vissza. Kinyitom az ajtót, azt sose zárom kulccsal.

• Házkutatásnál, miért nem lehettem amúgy itt? – előre engedem az ajtónál – Gondolok itt olyanra, hogy most oké, hogy leléptek a kulcsaimmal, de azért… nem tudom.

Rögtön el kezd szétnézni, ahogy belép. Meg kell hagyni, nincs nagy rend.

• Itt lehettél volna, csak épp a fogdában csücsültél.

A konyhába sétálok, amihez egy kis folyosón keresztül jutok el, folyosó végén pedig balra. Épp, hogy az étkészlet nincs szétdobálva. Visszafordulok hozzá.

• Hm… lehet, hogy inkább rendet kellett volna tennem, mielőtt fogadlak – a fejemet vakarom, de már csak nevetek. – Kicsit legénylakás érzetem van, aki legalább két hónapja szarik a lakása kinézetére.
• Nem számít, nem nézne ki szebben akkor sem, ha itt lettél volna – mosolyodik el. – kihúz egy széket és leül az asztalhoz.

A fejemet csóválom, aztán kinyitom a konyhaszekrényt.

• Szóval, van egy csomó teám, és mindegyik teás filterben drogot rejtegetek, csak ha esetleg lenne házkutatás, akkor biztos, hogy ne találják meg.

Aztán mosolyogva felé fordulok. Az asztal és környéke eléggé rendben van. Leteszek elé egy kis fa dobozt, rengeteg féle tea van benne. Komoly arccal néz rám.

• Ezzel el is árultad magad, ügyes trükk volt a rám rakott lehallgató készülék – az arcomat nézi.

Nem komolyabban rándul meg az arcom a kijelentésére. Közelebb tolom hozzá a dobozt.

• Csak tessék. Válogass kedvedre.

A tűzhelyhez megyek és rakok fel vizet melegedni. Meg egy kicsit összébb is pakolom a szétszórt dolgokat. Hallom, hogy kinyitja a dobozt.

• Melyikben milyen drog van? Valami ütőset kérek.
• Dobot, vagy cintányért?

Visszafordulok és neki dőlök a pultnak. Kicsit oldalra döntöm a fejem.

• Ahhoz képest, hogy droggal gyanúsítanak… meg kifejezetten balhés csaj vagyok, te elég bátor döntéseket hozol – mondom elgondolkozva.
• Mire gondolsz? – pillant fel a teákról.
• Beengedsz magad mellé a kocsiba, aztán bemerészkedsz a házamba – figyelem a reakcióját.
• Talán nem kellett volna? – húzza fel a szemöldökét kérdőn.
• És, ha nem is tudom… úgy döntök, hogy megerőszakollak?
• Akkor szerencsére a kint várakozó rendőrök rögtön berúgják az ajtót, és mehetsz a dutyiba – állja a tekintetemet.
• Az a sok, ami idáig követett? – mosolyogva nézem. Már-már vigyorogva.

Megrázza a fejét, még csak el sem mosolyodik.

• Nem, az a sok, ami a kocsimban levő jeladót követte idáig.

Megemelem a fejem és bólintok.

• Áh, értem… Akkor megerőszakolás kihúzva igaz?

Ismét megfordulok, két csészét veszek le a polcról. Az egyiket odaviszem hozzá. Lepillant a teákra, kivesz egy gyümölcsöset, majd félre tolja a dobozt.

• Mivel iszod a teát? – kérdezem tőle.
• Cukorral, citromlével. Köszönöm. Mégis miért akarnál megerőszakolni?
• Mert jobb nem jutott eszembe hirtelen – megvonom a vállam.

Egy citromot veszek elő a hűtőből. Hallom közbe, ahogy Laura még hümmög egyet. Kettévágom a citromot, kifacsarom a levét és egy picike kancsóba öntöm. Leveszem a polcról a cukrot és leteszem eléd a citromlével együtt. Aztán hallom, ahogy sistereg a víz a teafőzőben. Leveszem, töltök belőle mindkét csészébe, majd visszarakom és leülök vele szembe. Érzem, hogy minden mozdulatomat figyeli. Tesz a vízbe cukrot és citromot is, majd beleejti a filtert és áztatja benne kicsit. Én csak filtert teszek a vízbe. Nézem, ahogy a forró víz kioldja. Felemeli a fejét és rám néz.

• Szóval?
• Hogy hogy elhoztál? És bejöttél? És teázol velem?

Láthatóan meglepi a kérdések sokasága.

• Mondtam, hogy segíteni akarok. Gondoltam, hogy nincs mivel haza jönnöd.
• Csak nem tudom… – elgondolkozva nézem.
• Talán túl jó fej vagyok? – mosolyodik el.
• Mondhatjuk így is. Nem értem miért vagyok kivételes eset a szemedben…
• Kivételes?
• Egy ilyen jó nő, mint te. Nem tudom miért foglalkozik egy olyan karakterrel, mint én. Legalábbis többet annál, mint amennyit a munkája megkövetel.

A száját is eltátja.

• Ööö…

Csak figyelem egy darabig aztán elmosolyodok.

• Nem mintha zavarna a társaságod. Mint említettem elég jól el vagyok benne.

Talán kicsit túllőttem a bókkal a célon. Nem mondd rá semmit. Inkább témát vált.

• Kellemes lakásnak tűnik. Egyedül laksz itt?
• Hát, ha te ilyen körülmények között azt mondod rá, hogy kellemes… Amúgy igen. Néha egy-két napra vannak lakótársaim, de többségében egyedül.
• Egy-két napra? – értetlenül pillant rám.
• Igen – bólintok. – És te? Egyedül élsz? Vagy a pároddal? – ismét a gyűrűdre pillantok.

A teába kortyol, mielőtt válaszolna.

• Együtt élünk már… jó pár éve.
• És jól megvagytok? Bocsi, ha túltolakodó vagyok – teszem hozzá.

Elmosolyodik. Megint kortyol, aztán feláll.

• Köszönöm a teát, de nekem van még egy kis dolgom.

Én is felállok, végignézek rajta, aztán bólintok. Majd a bejárati ajtó felé indulok. Kinyitom és nekidőlve megállok. Figyelem, ahogy közeledik. Közben a nappaliban is körbe néz. Még megáll tőlem pár lépésre, rám néz.

• Akkor jó takarítást. Jelentkezek, amint lesz valami hír az ügyedről.
• Rendben, és köszönöm a fuvart – bólintok.
• Nagyon szívesen – mosolyog és ellép mellettem.

Hátra sem néz, egyenesen a kocsijához megy, beszáll és el is hajt. Nézek még egy darabig ki az ajtón a kocsi után. Aztán megunom az ácsorgást és visszatérek a teámhoz.