Kockázat… 0.-1.rész

• tookmag
• 2016. augusztus 14. vasárnap

00.rész – Emese

Sajnos haverom legutolsó tárgyalásán nem tudtam ott lenni, muszáj volt bemennem, melózni. Úgyhogy csak másodkézből hallottam, hogy mi lett a vége, és igazán örültem neki. Persze nem volt ezzel mindenki így, nagy társaságban elég megosztóak a vélemények. Én személy szerint nagyon meg vagyok elégedve az ügyvédnővel igyekezett a lehető legjobban helyt állni, habár láthatóan nem volt igazán szimpatikus neki Zoli. Elintézte neki a felfüggesztést és egy hónapig kell, csak a boltban dolgoznia, aminek az üvegét betörte. Ez elég korrekt. Korábban már jártam itt tudom, hol vannak a tárgyalások. Az épület elé érve elgondolkozok rajta, hogy vajon hogy tudnám megkeresni. Vagy egyáltalán oda engednének e hozzá. Látok egy női alakot az üvegfalon keresztül, a lépcsőn áll és a táskájában kutat. Ilyen messziről nem tudom megmondani, hogy őt keresem vagy sem, de megvárom. Egy szűk szárú farmer és egy bordó rövid ujjú van rajtam. Nem nézek ki éppen ide illő személynek. Az ajtóval szemben járkálok fel alá. Szerintem, akik bentről kamerával nézik már „kő, papír, ollóznak”, hogy ki jöjjön ki és zavarjon el. Én meg persze nem tudok megállni egyhelyben. A nő végre elindult lefelé a lépcsőn. Futólag rám pillant, amikor kiér, de valószínűleg csak a fura stílusom miatt, aztán a kocsija felé igyekszik. Gyors léptekkel utána indulok.

• Ömm… Bocsi. Szia. Lenne egy perced?

A köszönésre azonnal felém fordítja a fejét, meglepve áll meg mikor látja, hogy őt nézem. Még körül is néz, hogy biztos neki szóltam-e.

• Ismerjük egymást? – köszön vissza végül.

Megrázom a fejem mosolyogva.

• Viszont te intézted a barátom, Kenesi Zoltán ügyét. Emese vagyok. – nyújtom felé a kezem.

Kicsit gyanakodva nézi a kezem. Biztos azon gondolkozik, hogy most tényleg őt vártam az ajtó előtt, vagy csak szórakozni akarok vele. Aztán végül úgy dönt, hogy udvariasságból enged a kézfogásnak.

• Nem tudtam eljönni a mai tárgyalásra – kezdek bele. – Halottam viszont az eredményről, és csak szeretném megköszönni, amit tettél. Nagyon örülök, hogy sikerült ennyivel letudni a dolgot.
• Nincs mit megköszönni, ez a dolgom – mosolyodik el halványan – Kicsit szerencséje is volt, jó kedvében volt a bíró.
• Nem tudom… attól még, hogy ez a munkája csak jól esik, ha valaki értékeli is. Viszont nem szeretném feltartani, tényleg csak meg szerettem volna köszönni mindenki nevében.
• Akkor nagyon szívesen – vonja meg a vállát. – És figyelmeztesse a barátját, hogy legközelebb óvatosan. Másodjára nem fogja ennyivel megúszni.
• Rendben, bár remélem azért ő is tanult az esetből – felelem mosolyogva.

Ő is elmosolyodik, úgy bólint rá a dologra.

• Akkor minden jót – köszön, el majd megfordul és elindul a kocsijához.

Egy mosollyal zárom magamban a dolgot. Még nézek utána, ahogy a kocsija felé megy. Aztán én is megfordulok. Biztos furcsának érezhette, hogy csak úgy letámadtam. Ami azt illeti tényleg csak letámadtam, de hát lehet ezt másképpen megköszönni!? Egy vad idegentől nem igen.

01.rész – Laura

 

Valamiért nem hagy nyugodni, a srác esete, és az utána lévő hálálkodás. Körülbelül két hét múlva este azon a környéken járok, és úgy döntök, hogy megnézem azt a bizonyos üzletet. Nem ismerem, annyira a környéket ezért leparkolok valahol, és megkeresem a boltot. Érdekes környék, nem gyakran járok ilyen helyekre. Biztos, hogy össze-vissza mászkálok, ezért tart több mint 10 percig megtalálni a boltot. Az üveg még nincs helyrehozva, biztos ez lesz az. Benézek, de ahogy látom a srác nincs bent. Remélem, nem azért mert ellógja a dolgot. Nem akarok bemenni. Nem vagyok az anyja, hogy ellenőrizzem, csak kívülről nézelődök, hátha meglátom.

Egy vagy két utcával arrébb hangos motorbőgetés hallatszik. A zaj felé kapom a fejem, meglepve nézek körbe. Pont átlátok egy kisebb utcán a másikra, három kocsit látok felsorakozni egymás mellett. Nézem egy darabig, aztán már indulnék a kocsim felé, de győz a kíváncsiságom és a zaj felé indulok.

Érdeklődve figyelem az eseményeket, bár nem igazán értem mi lesz itt most, mikor valaki az utca másik végéből felkiált. „Itt az ügyvédnő!” – hangzik. Többen felnevetnek, két srác pedig elindul felém. Megtorpanok. Az egyik srácot felismerem a tárgyalásról. Megfeszülök kicsit, egyre közelebb jönnek. Próbálok nyugodt maradni, de érzem, hogy nem kéne itt lennem. Egy egész tömeg is megindul felém, amolyan nézőközönség szereposztásban. Kezdek egyre idegesebb lenni. Nem tudom, mit akarnak tőlem ilyen sokan. A srácok csak nevetnek. Valaki beszól, hogy jól elcsesztem az ügyet, valaki arról beszél, hogy az összes ügyvéd szar, valaki azt mondja, hogy örüljön a srác, hogy ennyivel megúszta. Megpróbálom védeni magam, de szinte szóhoz sem jutok, úgyhogy inkább azt nézem, hogy merre tudnék lelépni.   A társaságból négyen már teljesen körém állnak, mikor egy lány is átverekedi magát a tömegen. Most már láthatóan meg vagyok ijedve.

• Ugyan fiúk… Nem emiatt jöttem, én csak… – próbálom csitítani őket.

Szinte már minden horror filmben látott véres jelenet lejátszódik a fejemben, még elfutni sem tudok. A lány még közelebb jön, ha jól látom jött vele egy másik is, de ő inkább messzebbről figyeli az eseményeket. Jobban megnézem a közeledő lányt. Fekete csőfarmer van rajta az eleje kissé szaggatott, egy oldal lánc lóg le róla díszítésképp, és egy sima fehér pólót visel. Haja kissé a szemébe lóg, vékony alkata ellenére egész sok izom van rajta. Nagyon ismerős nekem… Aztán hirtelen beugrik, hogy ő volt ott a bíróságnál, akivel még kezet is fogtam.

• Mi folyik itt?! – kiabálja el magát.

Páran felé fordulnak, így megnyílik a felém vezető út, és rálátást nyer a helyzetre. Pár másodpercig a szemembe néz, állom a tekintetét. „Jaj, ugyan Emese, ugye tudod ki ez?” – kezdenek zajongni körülöttem. Így visszafordulok a fiúkhoz. Úgy érzem, ezt nem úszom meg élve. A lány ismét közelebb jön, bár a barátnője láthatóan próbálja feltartani elég kevés sikerrel. Kirántja a kezét a kezeiből, és csak finoman, de határozottan kocogtatja meg az előtte álló srác vállát. Pont annak, aki a tárgyaláson is részt vett.

• Gery… – a hangja teljesen nyugodt. – Takarodj a nő közeléből az összes haveroddal együtt.

A szemét sem veszi le a srácról, aki láthatóan ledöbbent a nem várt történéstől. Bennem megfagy minden erre a mondatra. Remek! Meg van a második ember, akit péppé vernek ma. Hogy is hívják a lányt?

A gondolkozásomból kizökkent a srác, ha jól emlékszem Gery, szájából elhangzott mondat.

• Hmm… Pedig milyen finom húsnak néz ki – aztán persze felnevet. Várja, hogy a többiektől is megerősítést nyerjen a mondata.

Remek. Még meg is erőszakolnak, mielőtt megölnek. Megint lépek hátra egyet, de falnak ütközök. A lány még mindig nyugodtan néz a srácra, mint aki meg sem hallotta az imént elhangzott mondatot. Vagy csak jól ismeri és tisztában van vele, hogy alkohol befolyása alatt mikre képes.

• Nem mondom még egyszer, hogy takarodj innen! – mondja most egy kicsit keményebb hangsúllyal, mint az előbb.

Gery rá néz, megrázza a fejét, aztán elvigyorodik.

• Óóó. Értem már, szóval te akarod megdugni a csajt. – veti oda neki félvállról.

Elkerekedik a szemem ettől a mondattól, próbálok minél jobban a falhoz lapulni. Még egyszer végig mér, aztán int a fejével a többi srácnak, hogy hagyjanak. Elindulnak vissza a kocsikhoz. A lány még egy ideig követi őket a tekintetével aztán csak lehajtja a fejét pár másodpercre, végül felém néz. Még mindig ijedt a tekintetem, a srácokat nézem. Erre egyáltalán nem számítottam. Gondolatban már el is temettem magam.

• Megvagy? – teszi fel a kérdést a lány. Olyan érzelem mentes hanggal, mint ha nem is tudom mit kérdezett volna. Még csak rám se néz.

Nagyot nyelek, majd nagy nehezen bólintok.

• .Aha – dadogom válaszképp.

A tömeg kezd feloszlani mögötte, a barátnője is lelépett… némi friss levegő is megérinti az arcomat.

• Mégis mi az istent keresel itt!? – kérdezi értetlenül.
• Én csak… kíváncsi voltam, hogy… – zavartan nézek körbe és mutatok a bolt felé.
• Hogy? – egyre értetlenebbül néz rám.
• Hogy mi újság a bolttal – nagyot sóhajtok.

Emese! Igen ez a neve. Jut eszembe végre.

• Este? – most először hallom nevetni. – Hát nem tudom, azt hiszem a tulajdonos vagy alszik, vagy bulizik valamerre – vagy lett volna még más tippje is, de inkább nem mondta ki, csak elgondolkozott rajta. – Gyere, hazaviszlek – int a fejével a tömeg felé.
• Ó nem. Köszönöm. Kocsival jöttem. Nem messze parkoltam le.
• Biztos? Vagy csak azért mondod, hogy ne kelljen oda bejönnöd velem? Nem túl biztonságos ez a környék ilyenkor.
• Igen azt észrevettem – elmosolyodok. – De tényleg kocsival jöttem – elhúzom a számat, majd némi szünet után hozzáteszem – remélem meg van még.

Karba tett kézzel a fejét csóválja, majd közelebb lép hozzám.

• Elkísérlek a kocsidig. Aztán ha nem lenne ott, akkor hazaviszlek. Merre parkoltál le?

Bólintok. Megdörzsölöm a nyakam.

• Azt hiszem arra – nézek balra.

Elindul az általam mutatott irányba. Rögtön utána indulok. Nem akarok lemaradni. Rám pillant, mielőtt meg- szólalna.

• És mit szerettél volna a boltból?
• Csak kíváncsi voltam megjavították-e az üveget.

Ahogy a táskámat megigazítom, a vállamon megcsillan a kis köves, elegáns arany gyűrűm. Látom, hogy Emese is felfedezi, végül is nem lehet nem észrevenni ebben a megvilágításban.

• Az ügyvédek ilyenekkel foglalkoznak? – elmosolyodik. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívükön viselik a munkájukat.
• Csak egyszerűen érdekelt, de úgy tűnik hiba volt idejönni.
• Amúgy bocsi a srácok miatt – vesz egy nagy levegőt a mondat után.
• A haverjaid? – kérdezem meglepetten.
• Van köztük bőven igen. Ebből a négyesből csak Gery-t ismertem. A srácot a tárgyalásról… nem tudom, hogy emlékszel-e rá.
• Igen, ismerős volt. Nem gondoltam volna, hogy mind ennyire a szívükön viselik a barátod sorsát.
• Itt elég nagy az összetartás. Gondolom ez azért ennyiből nem derült ki, de sokkal nagyobb, mint ami kívülről látszik.
• Bevallom eléggé félelmetesek voltak.
• Persze, vannak rossz napok meg balhék is, néha elég komolyak, de azért senkit nem akarunk a sittre juttatni. Ha sokat isznak, akkor szokott nagyobb baj lenni.
• És mi lesz itt egyáltalán? – elmosolyodok. – Mi ez a sok kocsi?
• Pénzért… szóval igen, ez nem megengedett dolog. Gondolom ezt szeretted volna mondani.
• Ööö… Nem, én csak… – megállok egy pillanatra. Hátra nézek, még látszódnak a kocsik.
• Nem? – kicsit meglepve pillant rám, majd leengedni az eddig karba tett kezét, a hüvelykujjait a zsebébe akasztja, így lógatja tovább a kezét.
• Szóval nem legális – mosolygok és tovább indulok.
• Nem egyáltalán nem az – rázza meg a fejét. – És jóvá tudnám tenni valahogy ezt a mai kellemetlen-séget? – vált témát.
• Nem szükséges. Nem történt semmi szerencsére – legyintek rá.

Megállok és körbenézek. A fenébe sikeresen eltévedtem. Emese is megáll mellettem, majd a nagy körbe-nézésem eredményeképp látom, rajta hogy kicsit értetlenné válik a tekintete, és ő is körbenéz. Aztán hozzám fordul.

• Ömm… ugye nem itt álltál meg?

Párszor még körbenézek, hátha meglátom a kocsimat. Aztán felnevetek hangosan.

• Azt sem tudom, hol vagyok.

Erre ő is elneveti magát.

• Azt hittem… vagy legalábbis, olyan biztosan jöttél eddig. Nem gondoltam volna, hogy el fogsz tévedni.
• Bevallom, először járok ezen a környéken, de én is azt hittem, hogy tudom, merre vagyok.
• Komolyan csak azért eljöttél ide, hogy azt a boltot…? – inkább be se fejezi a mondatot. Nem is kell neki, tudom, hogy mire gondolt.

Rá pillantok.

• Miért?
• Fogalmam sincs miért érdekelt az a bolt. Tényleg. Lehet, csak mert nekem sose jutna eszembe.
• Kíváncsi voltam rendbe hozták-e, és hogy hogy boldogul a barátod. De igazad van. Én sem szoktam tovább foglalkozni az ügyeimmel, ha nem muszáj – megállok és nekidőlök a ház falának. Fogalmam sincs, merre vagyok.

Emese egy kicsit meglepetten pillant rám, majd kérdőn tárja szét a karját és elmosolyodik.

• Ennyi? – teszi fel a kérdést.

Aztán teljesen felém fordulva a zsebében kutat. Még itt is hallani, ahogy bőgetik az autók motorjait.

• Kérsz egy szál cigit? – nyújt felém egy dobozzal.
• Nem, köszi – rázom meg a fejem. – Mi ennyi? – felváltva nézem a haját és a pc-t a szájában.
• És zavar, ha én rágyújtok? – kérdezi, de valószínű csak udvariasságból nem úgy néz ki, mint aki vár rá választ. – Ja, csak úgy dőltél a falnak mintha feladtad volna, és itt szeretnél éjszakázni. – válaszolja meg az előbb feltett kérdésemet, aztán egy pillantást vet a kezemen levő gyűrűre és még hozzáteszi – Bár a barátod nem tudom, mennyire örülne neki.

Követem a tekintetét a kezemre és felkuncogok.

• Nem terveztem itt éjszakázni, csak fogalmam sincs, merre vagyok. Szóval az a tervem, hogy megvárom, míg elszívod a cigit, aztán megkérlek, hogy segíts.
• Cigizés, közben is megy a séta – jegyzi meg kuncogva. – Tudod valamihez kötni, hogy hol parkoltál le?

Elgondolkozok. Körülbelül tíz percet sétáltam a boltig. Bár meglehet, hogy össze-vissza mászkáltam.

• Láttam útközbe egy pékséget, és egy ruhaboltot is, és egy nagy tölgyfa árnyékában álltam meg – vigyorgok. Gondolom nem sokat segítettem.

Megemeli, a fejét az égnek úgy fújja ki a füstöt. Majd lassan visszaengedi, a fejét rám néz, elmosolyodik és be-lekezd.

• Áhá, lássuk, csak ebben az oldalban van három pékség, a ruhaboltok meg kb. egymás szájában vannak… és a tölgyfák… már csak dísznek vannak ültetve.

Erre már fel kell nevetnem. Ellököm magam a faltól, a vállára teszem a kezem ahogy elmegyek mellette. Érzem, ahogy kicsit megrándul a válla a kezem alatt.

• Na jó menjünk arra – mutatok előre.
• Biztos, hogy arra szeretnél menni? Én a másik irányba indulnék.

Megtorpanok és visszafordulok.

• Ööö.. miért?
• Mert amerre most tartasz, már nincsen semmi.
• Mindegy… csak vigyél ki innen – sóhajtok fel és megvonom a vállam.
• Ami azt illeti, egészen élvezem a társaságodat. Na gyere… Max tényleg hazaviszlek én.

Elindul visszafelé aztán az első után bekanyarodik balra. Megyek utána. Egy pékséget már meg is pillantok, nem messze tőle van egy tölgyfa is.

• A barátod is itt van?
• Ő most otthon pihenget. Azt mondta, hogy fárasztó a melója – neveti el magát. Előre mutat a kezével. – Na, ismerős?
• Talán – húzom el a számat. –Bűzlik az ingyenmunka igaz? – térek vissza az előző témára mosolyogva.
• Hát gondolom nem egy álom meló a részére, de ő intézte részben magnak. Azért tuti nem kibírhatatlan a dolog.
• Igen, ebben egyetértünk – a fa alatti kocsira pillantok. – Bingó!
• Ő lenne az? – pillant felém.
• Igen ő az. Hála istennek még megvan – felé indulok.

Egy bordó Nissan Micra.

• Csúnya lett volna, ha valaki elviszi. Amúgy innen már biztos, hogy hazatalálsz?
• Majd bekapcsolom a gps-t.

A kocsitól pár lépésre megállok, a táskámban kezdek kutakodni. Mire ideértünk Emese is végzett a cigi szívás-sal, még egy utolsót szív belőle aztán eldobja a csikket. Lassan fújja, ki a füstöt majd elmosolyodik.

• Rendben, nem lenne a legszerencsésebb körbe-körbe keringni. Mondanám, hogy örültem a találkozás-nak, de a körülményekre tekintettel azt hiszem, nem lenne valami szép kijelentés.
• Csak nyugodtan – nevetek fel. – Innen is látszik, hogy milyen kicsi a világ, és megmentetted az életemet – felpillantok rá, majd tovább kutakodok a táskámban.
• Áh… – legyint rá – Igazából semmiség. Mondhatjuk úgy is, hogy jöttem egyel, de azért nem hiszem, hogy komolyabban bántottak volna.
• Én azért nem próbálnám ki – mosolygok.
• Max… lett volna egy szexben gazdag estéd – széles vigyor jelenik meg az arcán. – Na jó nem szívatlak ilyenekkel.

Meglepve húzom fel a szemöldökömet. Erre aztán nem számítottam, de aztán én is mosolygok.

• Köszönöm, de a szexben gazdag estét szeretem a hálószobámban rendezni.
• Ohh… hát khmm… azt hiszem ebbe jobb, ha inkább nem megyünk bele. Meg van a kulcs? – vált témát és a kezemet figyeli, amivel a táskámba turkálok.
• Az sosincs meg – felnevetek.
• Fura egy kulcs lehet. Az enyém általában nem szokott csak úgy elmászkálni.

Felnézek rá, majd feltűnően végig nézek rajta.

• Ahogy elnézlek, nem is mászkálsz olyan táskákkal, amiben szinte minden van.
• De van négy zsebem! – pillant végig magán futólag. – Ebbe minden fontosat bele lehet rakni és tökéletesen elfér. Ó és lehet mindig ugyanoda rakni, és akkor csak félkómásan is, ha odanyúl érte az ember, akkor megtalálja.
• Viszont szoknyára általában nem tesznek zsebet – mosolygok és felmutatom a kulcsot. Végre megvan.
• Igen, elég merész vállalkozás volt erre a környékre szoknyába jönni – feltűnően végig néz rajtam. Már-már pofátlanul megbámul. – Ami azt illeti… na, mindegy – elmosolyodik. – Akkor megleszel innen?

A kocsimhoz sétálok, kinyitom az ajtaját rá mosolygok.

• Most már haza fogok jutni.
• Rendben – bólint rá. – Ha mégsem akkor tudod, hol találsz. Akkor további szép estét – búcsúzik el.
• Neked is, és köszönöm a segítséget.
• Ez csak természetes – azzal megfordul, és visszafele indul.

Egy hosszú pillanatig még nézek utána, aztán beülök a kocsiba és elindulok. Sikeresen haza érek, és folytatom tovább a megszokott életemet