Egy lány, egy véglet...

Kockázat… 34.rész

34.rész – Emese

 

Együtt töltöttem végül az egész estét Lizzel, megnéztünk egy tök jó filmet. A körülményeket figyelembe véve nagyon régen volt már ilyen jó és nyugodtnak mondható esténk együtt. Nem is ártott már egyikünknek sem a kikapcsolódás. Még néhány pillanatra azt is képes volt elfeledtetni velem olykor, hogy mennyire utálom azt az embert. Aztán persze a szex sem maradhatott el az este „vége” felé. Kifejezetten nyugodtra és meghittre sikeredett. Tényleg csak mi voltunk, és csak rólunk szólt. Aztán egymás karjaiban összebújva nyomott el minket az álom.

Mikor reggel leléptem tőle, és elszívtam az első cigimet, már csak arra tudtam koncentrálni, hogy miként fogom én is tönkretenni annak a szemétládának, az életét. Egyáltalán nem lesz könnyű… túl keveset tudok róla.

Egy félreeső könyvtárba vezetett az első utam. Igen… Én és a könyvtárak, még Laurával jártam utoljára könyvtárban. Akkor sem az információkért. Levetettem magam a gép elé, és órákon keresztül böngésztem, felhívtam pár ismerősömet, akik azért jobban benne vannak az informatika világában. Még jó, hogy ilyen széles körű ismeretséggel rendelkezem én is. Bár Gregéhez képest inkább csak kis hangyának mondható.

Azért sikerült rálelnem egy két érdekesebb dologra. Például kaptam fülest róla, hogy lesz egy verseny, amit ő maga rendez. Arra elég szívesen elnéznék. Aztán találtam még információt arról is, hogy milyen üzleti megbeszélései lesznek mostanában. Hol, hánykor… Teljesen nyílt terepeken intézi a dolgait. Kicsit meg is lepett, bár jobban belegondolva, tény, hogy így kevésbé feltűnő. Hisz kinek ütne gyanút egy belvárosi puccos éttermi vacsora a hét kellős közepén? Még akkor se, ha vacsorára mindenki egy kis zacskó fehér port kap. Utána jártam az étterem honlapján, pontosan, hogy is fog zajlani, mire nagy piros betűkkel tárult elém, hogy: PINÉRT KERESÜNK! Hát ki, ha nem én? Azonnal rácsaptam erre a lehetőségre. Ott is hagytam a könyvtárat, hazamentem átöltöztem. A legutóbbi életrajzomat kutattam fel, nyomtattam belőle egy másik példányt csak dátumot változtattam, bár azt se olyan rég használtam. Aztán bepattantam a kocsiban és meg is szereztem magamnak a melót. Ráadásul rohadt jól fizet… le is döbbentem mikor aláírtam a papírt. Ezek semmit sem sejtenek??

A vacsora csak másfél hét múlva került megrendezésre. Addig semmit sem sejtetve éltem kis világomat. Lizzel egész jól alakultak a dolgok. Kezdtek oldódni a gondok, már nem volt olyan feszült. Én is egyre nyugodtabb voltam, és minden ment a maga kis hullámvasútján egészen a várva várt napig.

 

Nincs túl sok pincér, nem olyan, mint a megszokott rendezvények, amire járni szoktam. Az egész itallapot meg kellett tanulnom, borzalmas… Kaják közül csak néhányat emeltek ki, azokat tartom fejben. Már délután 5-től dolgoztunk a díszleten és a terítésen. A vendégek majd csak 7-re érkeznek, és 8-kor lesz a vacsora. El is telik az a 2 óra, én kimegyek cigi szünetre. Megnyitják az étterem ajtajait, a “kocsisok és ajtónyitogatók” elfoglalják a helyüket kint. Nekünk még van pár szabad percünk, úgysem érkezik mindenki 7-re pontosan, főleg, hogy a vacsora 8-kor kezdődik.

Greg nem sokat késik, elegáns, mint mindig. Fekete öltöny, sötétkék-ezüst csíkos nyakkendő, törtfehér ing. Mosoly nélkül lép be az étterembe, körbe pillant. Üzlettársait azonnal észreveszi, feléjük sétál. A felszolgálókkal nem is foglalkozik, mintha ott sem lennének. Amint oda ér mindenkivel kezet fog. Halványan, csak az udvariasság kedvéért mosolyog, de ezen kívül nem bájolog senkivel. A vacsora és a megbeszélés egy elkülönített, külön bérelhető teremben lesz, szép lassan oda terelnek mindenkit. Fél 8-ra meg is érkezik mindenki. Leülnek és a vacsoraadó azonnal rendeli is az első kör italt. Az előételeket olyan háromnegyed 8 körül már kiviszik, hogy azokat addig is tudják csipegetni. Én az asztal majdnem másik végét kapom meg, mint amelyikben Greg ül. Persze nem nehéz kiszúrni, főleg, hogy szinte ő van középpontban. Hosszú percekig figyelem. A többi vacsoravendéggel beszélget, de csak visszafogottan, nem túl bőbeszédű, inkább csak figyeli a beszélgetéseket. Mikor kihozzuk az innivalókat is, kicsit közelebb állok meg. Felszolgálói karrierem során egész jól megtanultam, egy beszélgetésre koncentrálni, amikor még tíz másik is zajlik körülöttem. Most is inkább csak az ott zajló beszélgetésre próbálok figyelni. Elkezdi végignézni a felszolgáló lányokat. A férfiakkal nem foglalkozik. Egy-kettőnél el is mosolyodik. A mellette ülő meg is jegyzi neki hangosan: „Csinosak a lányok, igaz?” Már épp bólintana, mikor meglát engem. Elkomorul, összehúzza a szemeit. Láthatóan nem örül nekem. Megköszörüli a torkát és a borba kortyol. Nem veszi le rólam a szemeit. Nem tudom tovább visszafogni magam. Érzem, hogy perzseli a bőröm a tekintete. Muszáj felé fordulnom. Persze, hogy a tekintetébe ütközöm.

Le sem vette rólam a szemeit, mióta meglátott. Kicsit összehúzom a szemeim, amikor rápillantok. Pár korty bor után gúnyos mosolyra húzódik a szája. Meglepődését jól leplezi. A mellette ülő, sebhelyes arcú észreveszi, hogy engem figyel. Meg is böki a vállát: „Mi van, tetszik? Érdekes ízlésed van…” Greg csak felkuncog, de nem válaszol.

Én töröm meg a szemcsatát. Nem akarom olyan hosszú ideig bámulni. Elvégre egy pincérnek miért kéne olyan sokáig nézni egy vendéget? Még a végén engem is piszkálni fognak, hogy mit bámulok rajta annyira. Aztán bekell mennünk a levesekért. Hihetetlen, hogy mindenki külön rendelt. Nem tudnának egy nagy tálból szedni maguknak… Így legalább esélyem van közelebb kerülni hozzá. Azt a rész kezdem meg felszolgálni, ahol ő ül. Mindenkinek jó étvágyat kell kívánni, akkor is, ha már az előző háromnál végighallgatta. Greghez egy újabb kanyarral érek csak oda. Ahogy beteszem elé az ételt, kicsit közelebb hajolok, és más hanglejtéssel kívánok jó étvágyat neki. Bár nem látom, de hallom, ahogy elmosolyodik. Mozdul a keze, ahogy leteszem a tányért, egy ujjal végigsimítja a csuklómat.

  • Köszönöm – hangja halk, nyájas.

Legszívesebben elrántanám a kezem. Meg is feszül, de sikerül “higgadtan” visszavenni magam mellé, és kiszolgálni a mellette ülőt is. Reménykedtem, hogy annak nem borítom a nyakába, de nem hagyott cserben a testem, ha az agyam más merre is jár. Vacsora közben is tart a beszélgetés. Greg igazából csak akkor szólal meg, ha kérdezik. Akkor elmondja a véleményét, tapasztalatait, ötleteit.

A vacsora befejezésével megszólal egy más típusú zene. Innentől már éjbe nyúló mulatás lesz annak, aki szeretne. A többség már feláll az asztaltól, úgy mégiscsak könnyebben tudnak szót váltani egymással. A pincérek kedvence, amikor még hajnali háromkor is ropják, és nem hajlandóak hazamenni. Mi addig teljesen tisztára szedjük az asztalokat. Nem akarom túlságosan szem elől téveszteni Greget, de nem tudom mindig figyelni. Tele mindkét kezem, úgyhogy be kell vinnem őket a konyhára. Eltelik pár perc, míg lepakolok, aztán újabb körért indulok. Kilököm az ajtót, és az első körrel végigfuttatom a szemem a tömegen, de nem látom.

  • ..

Összerezzenek, szinte láthatóan. Ökölbe is szorul a kezem. Hogy az a… Akkor, ezért nem láttam! Lassan fordulok meg.

  • Gregorián… – a fejemmel még bólintok is felé egy kicsit. – Nem is tudtam, hogy ilyen puccos éttermekbe vered el a pénzed – mosolyra húzódik a szám.

Nem bírja tovább, felnevet röviden. Válasz helyett lassan végig néz rajtam. Le, egészen a cipőmig, aztán vissza fel, a szemeimbe.

  • Azt hittem, már nem tudsz meglepni semmivel. De mégis… Kifejezetten csinos vagy ma este.

Elfintorodok. – Te is meglephetnél már valamivel, ha már így itt vagyunk.

A borba kortyol, de nem veszi le a szemeit rólam.

  • Mivel lepjelek meg?
  • Például, elárulhatnád, mik a terveid ezzel az estével – összehúzom a szemeimet egy kicsit. – Kétlem, hogy baráti estvacsora…
  • Miért, minek tűnik?
  • Ez nem a te műfajod, és ezt mindenki tudja, aki ismer.

Ellöki magát a faltól és egy lépést közeledik hozzám.

  • Miért, mi az én műfajom?

Megvonom a vállam egy picit, de nem hátrálok meg.

  • Mondjuk, előszeretettel rúgatod ki a barátnőmet, csak mert neked nem tetszik, hogy nem úgy ugrál, ahogy fütyülsz neki – sziszegem a fogaim között.
  • .. – még mindig mosolyog. – Megállapodtam vele, ő megszegte az egyességünket. Nincs szó többről. Arról már senki nem tehet… hogy nem tudja befogni a száját, amikor bekell.
  • Frenki azért van bent – kicsit halkabban szólalok meg. – Mert egy balfasz, és elbaszta a szabadulását.

Nem hagyja felidegesíteni magát. Egy ilyen kis senki, mint én, azt mond, amit csak akar, rég hidegen hagyja az ilyen ember. Megvonja a vállát és megissza az utolsó korty bort is. Kezemben lévő tálcára teszi az üres poharát.

  • Lennél kedves…?
  • Hát hogyne, a vendégért bármit… – a hangomban azért felfedezhető a gúny.

Ellépek mellőle, és visszamegyek a konyhára. Beviszem a fehérmosogatóba a poharat. Milyen kár, hogy nem hoztam egy kis mérget, amit beleszórhatnék az italába. Ilyen felelőtlenséget Emese!! Borzalmas vagy.

Szerzek egy újabb pohár bort, aztán visszasétálok hozzá és elé tartom a tálcán. Nem szólok semmit.

Nem mozdult onnan, ahol hagytam, de már van társasága. Egy hasonló korú pasival beszélget. Futólag felém pillant, amíg elveszi a poharat.

  • Köszönöm, kisasszony. Nagyon kedves – de fordul is vissza a pasihoz, amint kimondja.

Felfordul a gyomrom a kijelentésétől, ott is hagyom őket. Kibírhatatlan alak, még ha épp jó fej, akkor is, na meg Greg jó fej… ha-ha.  Valahogy, vagy valamiért elegem lett belőle. Ki az, aki tovább bírja 5 percnél a társaságát? Már nem igazán foglalkozok vele a továbbiakban. Ha volt is valami azt nagyon szolidan intézték el, vagy nem itt… Ez csak olyan megszokott összeülés, hogy “egy család” vagyunk blabla… Mielőtt kimenne, még megkeres a szemével. Megvárja, míg rá nézek, bólint egyet, és ott hagy. Sóhajtok egyet miután elhagyta a termet. Még sokáig maradok. Három pincér marad összesen a végéig. Viszont a két másik pincérrel tök jókat dumálgattam. Négykor zártuk be az éttermet, aztán még rendrakás, visszarámolás, és csak utána szabadultunk. Összességében nem volt rossz este, és elég sok pénz és borravaló összejött.

 

Greg a vacsora óta nem nagyon bukkant fel sehol. Többnyire mindent az embereivel intéztet el. Tipikus. Szombat este van, és egy általuk rendezett versenyre igyekszem. Mióta olvastam a versenyről sokat gondolkoztam rajta. Lizzel nem beszéltem róla, úgyis csak aggódna. Sőt, igazából senkinek sem említettem, hogy mire készülök. Mivel már régen versenyeztem, jól fog esni, a pénz pedig mindig csak jól jön. Teljes mértékben baráti versenyről van szó, semmi más. A zsaruktól sem kell tartani, kellően le vannak fizetve ahhoz, hogy „süketek” legyenek.

Amikor odaérek, a becsekkolásnál kicsit furcsán néznek rám, de nem ismerősek, így minden reménnyel én sem vagyok nekik. Szerencsére minden nehézség nélkül sikerül regisztrálnom magam a versenyre, jó kis pénzösszegbe került. Viszont megéri, és hát úgy számolok, hogy a sokszorosával fogok távozni. Ha mégsem így lenne, az ciki.

Egyszer csak egy alakot vélek felfedezni egész közel magamhoz, így felnézek rá, el is mosolyodok, amikor meglátom.

  • Martin, végre egy ismerős arc.

Csak bólint, és zsebre dugja a kezeit. Egy fél perc elteltével, egy újabb ismerős hang szólal meg mögöttem, talán egy egész lépésnyire sincs. Nem fordulok meg, de elmosolyodok a hangra, Greg.

  • Mit keresel itt?
  • Úgy hallottam, verseny lesz.
  • Hm, késtél.
  • Ugyan, a fő versenyszám, csak fél óra múlva kezdődik – lassan fordulok felé. – Kezdő csoportban nem játszom.
  • Szóval mindent, vagy semmit – felnevet. – Ez tetszik – közömbösen körbenéz, majd ismét rám szegezi a tekintetét. – Liz is itt van?

Összehúzom a szemem egy pillanatra, de aztán gyorsan kisimítom az arcom. – Nem, ő nem szokott versenyezni. Csak én jöttem.

  • Kár – megvonja a vállát. – Elvittem volna vacsorázni, míg ti szórakoztok.
  • Szóval meg sem nézted volna, ahogy porrá zúzok mindenkit? Kár lenne kihagynod – próbálom nem felhúzni magam, pedig igen is bosszant a kijelentése.

Gúnyos mosollyal közelebb hajol hozzám. – Én magam adom át neked a pénzt, ha így lesz.

  • Szóval meg sem akarsz akadályozni?
  • Mégis miért akarnálak? Hisz, ez csak játék – széttárja a kezeit is.

Bólintok, majd Martinra esik a pillantásom. – Te is indulsz?

Martin csak bólint egyet, még mindig szótlan, mint, aki karót nyelt.

  • Nem is tudtam, hogy ilyen nagy versenyes vagy.
  • Sok mindent nem tudsz – elvigyorodik, legalább ennyit elértem.

Bólintok, aztán ellépek és otthagyom őket. Kell szereznem egy kis piát, anélkül sosem szoktam bevállalni a versenyt. Furcsa nem? Azt mondják, hogy megnöveli a reakció időt, nálam pont, hogy csak feltüzel.

Elég hamar találok is egy bódét, kikérek 3 whisky-t le is húzom őket, és visszasétálok a kocsimhoz. Mire oda érek, már érzem, hogy kezd pezsegni a véremben. Ahogy a kocsimhoz érek, egyből a kezembe nyomják a térképet. Az állam is leesik, mennyire hosszú a pálya. A mieink a felét sem közelítik meg.

A verseny alatt sokáig csak a harmadik helyen tudok szerepelni, de az egyik kanyarban sikerül megkaparintanom a második helyet. Verseny közben az is rám tör, hogy mennyire hiányzik a Mustangom. Azzal biztos, hogy sokkal jobban menne, de ezzel is meg fogom csinálni. Az utolsó pár kilométer egészen megizzaszt, de élvezem minden pillanatát. Rég volt már ennyire kemény versenyem. Már szinte el is felejtettem milyen az, amikor az ember küzd az első helyért. Az utolsó kanyarban már teljesen a seggében vagyok a másiknak, és már csak egy hosszú egyesen szakasz következik. Ez már teljesen csak a kocsim teljesítményétől fog függeni. Nem is megy többre, csak egy fél kocsival nyerek. Az idejét sem tudom mikor volt utoljára ennyire szoros versenyem. Talán még kis zöldfülű koromban. Tény az is, hogy az ellenfelem verdája nem semmi, elfogadnám az biztos, és meg kell hagyni, hogy a sofőr is nagyon ügyes volt. Amikor kiszáll a kocsijából, még kezet is fog velem, méghozzá a vártnál sokkal barátságosabban. Aztán még kérdésekkel is bombázni kezd. Miért nem látott még sosem? Mióta vezetek? Mióta versenyzem keményebben? Kicsit vonakodva mondom meg neki, hogy a versenyzést már 14éves koromban elkezdtem alig egy évvel az után, hogy vezetni tudtam. Legalább sikerül elérnem, hogy leessen az álla. Aztán megveregeti a vállam, hogy még nem ültem sitten emiatt, ha kitudódna, egy életre elveszíteném a jogosítványomat.

Felfedezem Greget is, és ’hál Istennek Tom is ott van vele. Úgy áll mellette, mint egy testőr. Láthatóan dühös, biztos vagyok benne, hogy nem tetszett neki, amit az imént látott. Nem megyek oda azonnal, kell egy kis idő, mire ráveszem magam. Próbálok nem mosolyogni, pedig Tom képébe annyira szívesen beleröhögnék. Csak lazán átugrom a korlátot, aminek mindketten neki vannak dőlve, és én is követem példájukat, csak én háttal dőlök neki.

  • Meg kell hagyni, ügyes voltál – szólal meg Greg végül, miután mindenki nagyban hallgatott.
  • Mázlija volt – köpi oda Tom. Idegesen járkálni kezd Greg mellett.

Tomra csak futólag pillantok, tetszik, hogy ennyire idegbeteg típus. Szó szerint vicces. Greghez fordulok, és bólintok neki egy „köszönöm” gyanánt.

  • A te embered? – kérdezek rá az ellenfelemre.
  • Majdnem a legjobb.
  • Hát a legjobb? – vonom fel a szemöldököm.
  • Én vagyok a legjobb – elvigyorodik, de erre már nekem is mosolyognom kell.
  • Mikor mérkőzöl meg velem?

Megvonja a vállát. – Amatőrökkel nem versenyzek.

Tom fel is nevet gúnyosan. Próbálok nem foglalkozni vele, de nagyon idegesítő egy fazon.

  • Csak nem félsz, hogy egy amatőr elveri a segged?
  • Nem félek, – végig mér – de kár lenne beindítani a motort.
  • Könnyű a legjobbnak mondanod magad, ha nem állsz ki az ellenfeleiddel. Ha ki sem állsz velük, akkor inkább örök vesztes vagy, mint nyertes.

Elmosolyodik a gondolatmenetem, aztán bólint. – Rendben. Jövő hét csütörtökön gyere a nagy szemétégető mögé, akkor majd megérted, miért nem állok ki ellened.

  • El akarsz égetni? – csak mosolygok, hangomból is hallatszik, hogy enyhülök. – Hánykor?
  • Hétkor – ellöki magát a korláttól, teljesen felém fordul, és a kabátja zsebébe nyúl. – Ahogy megígértem – egy kifejezetten vastag borítékot vesz elő és felém nyújtja. – Gratulálok.

Egy ideig a szemeit nézem, majd a borítékra esik a pillantásom, aztán elveszem. – Köszönöm.

Tom véleményét kifejezve ízléstelenül a földre köp, és szinte felaprít a tekintetével, Greg csak bólint egyet, aztán int Tomnak a fejével, hátat fordít nekem és elindulnak.

Nézek utánuk egy ideig, a borítékot csak zsebre teszem, de nem nyitom ki. Visszamegyek a kocsimhoz. Bár megígértem Liznek, hogy nem ülök kocsiba piásan, de… ah… amiről nem tud, az nem fáj neki.

 

Sokat gondolkoztam rajta, hogy kimenjek-e a megbeszélt helyre, vagy sem. Aztán végül is arra az elhatározásra jutottam, hogy mit veszíthetek? Elvégre nem volt rosszindulat a hangjában, amikor meghívott. Amikor odaérek, csak az állam esik le újra és újra, már csak ezért is megérte kijönni. Szebbnél szebb kocsik. Ámulok és bámulok, szó szerint csorgatom a nyálamat. Leparkolok egy kevésbé feltűnő helyen, onnan gyalog megyek tovább. Veszek egy sört, és Greget keresem a szememmel. Egész nehezen akadok rájuk.

Gregen most ezúttal farmer van, műbőr cipő és ing, ujjai feltűrve. Épp Martinnal az egyik, mellettük lévő kocsiról beszélgetnek elmélyülten. Greg kezei a zsebében, Martin kezében egy sör. Lassan közeledek csak feléjük, a kocsikat nézegetem, amik körül vesznek. Van Ford Mustang is, csak úgy éget a vágy, hogy a közelébe menjek. Végül Gregék mellett kötök ki, megállok mellettük.

  • Szóval, ilyen nagy kutyákkal játszol? – egész barátságosan mosolygok.

Érdeklődve fordulnak felém mindketten. Martin megfeszül kicsit, mikor tudatosul benne, hogy engem lát. Greg csak mosolyog.

  • Szóval eljöttél.
  • Miért ne jöttem volna?
  • Ki tudja… nem úgy tűntél, mint aki oda van az ötletért.

Megvonom a vállam. – Te sem szoktad kimutatni az érzéseidet.

Hümmög, de csak mosolyog. – Na, és hogy tetszik a hely?

  • A hely nem a legcsábítóbb környezet – iszok egy kicsit a sörömből. – Viszont a verdák… na, azok már azonnal kiszínezik a környezetet. Melyik a tied?

Megfordul, az ellenkező irányba mutat, egy kb. 15-20 méterre lévő kocsira. – Az ott – az arcomat figyeli.

Odapillantok, de szinte a levegő is belém fagy. Alig tudok nyelni egyet. Egy Lamborghini Murcielago lp640-es. Matt fekete, a felnik narancssárgán elütnek. Egyszerűen gyönyörű.

Elismerően bólintok, aztán már mosolygok is. – Értem, mire céloztál a beindítással kapcsolatban.

Felnevet. – Hát, igen – az órájára néz. – Tíz perc és kezdődik a verseny.

  • Szóval mész alázni?
  • Igen, az a terv.

Kérdőn nézek rá, de valahogy most semmi ellenszenvet nem érzek. – Akkor, hajrá!

Elindul a kocsi felé, de két lépés után visszafordul felém. – Velem tartasz?

Majdnem félrenyelem a sört, ami épp a számban van, alig sikerül csak lenyelni, de mintha kavicsot nyeltem volna. Nem tudom hova tenni a kérdését.

  • És Martin?

Halványan elmosolyodik a reakciómon, de az arca szó szerint kinevet. – Túléli. Majd meghívod egy sörre.

Gyanakvóan nézek rá még pár pillanatig, de kíváncsi vagyok és ez a kíváncsiság túl erős, és túl akaratos, úgyhogy hamar bólintok és leteszem a söröm a lában mellé, felé indulok. Nem vár meg, azonnal tovább indul a kocsi felé, zsebében csörgeti a kulcsot. Nem is akarom utolérni, szimplán csak nem maradok le. Gyanakvásom sem múlik. Nagyzolni akar? Ez lenne minden? Vagy ki akar lökni 270-nél? Nyugodtan sétál a kocsihoz, ami persze nincs is bezárva. Rögtön beül, de nem indítja be. Megnézem a kocsit rendesen kívülről, aztán még veszek egy nagy levegőt és beülök. Megcsap az a tipikus pasié a kocsi szag. Tömény Greg… úristen. Viszont luxus a köbön, minden, amit csak el lehet képzelni, eszméletlen.

  • Na? Hogy tetszik?
  • Elég fasza… meg kell hagyni – a szám biztos, hogy fülig ér.

Már épp nyúlna a kulcsér, mikor Martin feltépi mellettem az ajtót. – Mi a fasz!?

  • Hűvös van kint, ne szellőztess – szól oda Greg.
  • Mi az, hogy hűvös? – rám néz. – Kicsi csíra… kifelé a kocsiból – mordul rám azonnal.
  • Nyugi öcsi, csak elviszem egy körre a kislányt – Greg még meg is paskolja a combomat miközben Martinhoz beszél. – Igyál addig egy sört.
  • Ne csináld már ezt velem, komolyan kidobsz egy ilyen… – hitetlenkedve rám mutat. – Mindig együtt csináljuk.
  • A következőt is együtt csináljuk, ne hisztizz.
  • Ááááá! Hihetetlen vagy! – a fejéhez kap, aztán visszacsukja az ajtót.

Greg csak a fejét rázza, beindítja a motort. Én csak csöndesen figyeltem a jelenetet, úgy döntöttem, nem szólok közbe, az ő dolguk. Viszont most már nem bírom tovább.

  • Miért viszel magaddal? – kérdőn fordulok hozzá, úgy döntöttem nem tartom magamban.
  • Mert meg akarlak dugni – csak futólag pillant rám.

Erre a válaszra még álmomban sem számítottam volna. Nem is tudom leplezni, hogy mindenre felvoltam készülve, de erre nem. Bár, nagyon remélem, hogy nem gondolta komolyan.

Megáll a rajtvonal előtt és rám néz. Nem bírja sokáig, az arcomat látva pár pillanat múlva felnevet. Hangosan és hosszan, ezúttal egyáltalán nem gúnyosan.

  • Látnod kéne magad – nem hagyja abba a nevetést. – Mint aki citromba harapott. Nyugi, nem vagy az estem – vigyorogva rázza a fejét.
  • Ha-ha marha vicces vagy – de a nevetésére valamiért én is elmosolyodok, szintén nem gúnyosan.

Kicsit elgondolkozom, aztán újra ránézek. – Amúgy, ha nem lennél olyan geci bunkó, még az is lehet, hogy nem tartanálak egy seggfejnek.

  • Hmm, lehet. De én ilyen geci bunkónak születtem, de legalább szeretem az állatokat.

A többi kocsi elkezdi bőgetni a motorokat.

  • Meg a kocsikat – teszem hozzá kiegészítésképp az előző mondatához.

Greg körbenéz, elhelyezkedik kényelmesen, ellenőrzi minden rendben van-e. – Szóval rossz ember nem lehetek, nem igaz? – még utoljára rám vigyorog, aztán a rajtra koncentrál.

Inkább nem válaszolok neki. Amiket eddig tett, azokért legszívesebben karóba tudnám húzni.

Pillanatokon belül elindítják a versenyt. Minden autó másodperceken belül felgyorsul százra, 150-ig meg sem állnak, és őket figyelve ez még csak kényelmes tempó. Érzem, hogy már most imádom, hogy beszálltam Greg mellé. Azért az ilyen élményeket, akármennyire is gyűlölöm Greget, imádom, egyszerűen minden porcikám oda van a sebességért.

  • Mennyi volt a legtöbb, amit mentél?

Nem válaszol azonnal, a pályára és a többi versenyzőre figyel. – 340 ezzel a kocsival.

Már most 200 felett van, és nem úgy néz ki, mint akit megizzasztott a dolog. Emésztem magamban a gondolatot. Annyit még más mellett sem mentem. Majd ismét rápillantok.

  • És, ez a legjobb kocsid?
  • Ne nézz nyálas buzinak, de ez a kocsi életem szerelme.

Felnevetek, most már én is hosszasan. – Ismerős az érzés. Tudod, nekem is volt egy szerelmem. Csak… hm, azt hiszem a te embereid? Ó igen! Tönkrebaszták az egészet… – a vége már erős célzásra sikerült.

Elmosolyodik. – Majd szólok nekik, hogy legközelebb finomabbak legyenek.

  • Már mindegy…

Szép lassan az élre kerül. Szemeit nem veszi le az útról és a tükrökről sem. Még egy kör hátra van. Ketten erősen mögöttünk vannak, szép lassan elérjük a 300-as sebességet is. Érzem, hogy a gyomrom már kezd kavarogni, de csak is a legjobb értelemben. A táj mellettünk már teljesen elmosódik.

Feltűnik neki, hogy elhallgattam, egyből szóvá is teszi. – Félsz?

Megrázom a fejem határozottan. – Nincs mitől.

Már épp mosolyra húzódna a szája, mikor a kocsi hátulról kap egy kisebb lökést. Ekkora sebességnél, még ez is végzetes lehet. Felmordul, megmarkolja a kormányt, próbálja az úton tartani a kocsit. A visszapillantóba nézek, de nem nyúlok a kapaszkodóhoz, még mindig nem félek, valahogy sosem voltak félelmeim a kocsikat illetően. Még az sem hozta meg, hogy egyszer már sikerült odáig jutni, hogy a roncsok közül kellett kimásszak.

Sikerül visszanyernie az uralmat a kocsi felett, de már lecsúszott a második helyre. Nem látszik túl bosszúsnak, bár nem hinném, hogy erre számított. Csak megrázza a fejét, másodikként gurul át a célvonalon.

Az előttünk levő kocsit bűvölöm egy ideig, aztán Gregre pillantanék, de amint leállítja a motort azonnal kipattan. Viszont hátra indul, azt nézni, hogy mekkora kár keletkezett. Martin is mellette terem, a célnál várta végig. Én is kiszállok, de egy pillanatig nem vagyok biztos a talajban. Hamar összeszedem magam, és én is hátrasétálok. A lökhárító van csak behorpadva egy kicsit, nem gáz.

A győztes is kiszáll, széttárt karokkal indul el felénk. Elvigyorodik, ahogy mellénk ér.

  • Bocs, haver.

Greg csak a fejét rázza, elfintorodik, de nem tűnik dühösnek. – Hülye fasz, legalább lesz miből fizetned a javításom – int a fejével a kár felé.

A srác egyből bólint. – Persze, persze, és mindhárman vendégeim vagytok egy sörre – kifejezetten rám kacsint, majd ott hagy minket.

Én persze elfintorodok, de végül Gregre nézek. – Ez elég király menet volt.

Elmosolyodik, és rám néz. – Ingyen sör?

  • Lehet is azt visszautasítani? – majd Martinra pillantok. – Persze, csak ha nem zavarok.

Csak megvonja a vállát, továbbra sem beszédes, előre indul. Míg a bódéhoz érünk, 5-6 ember állítja meg Greget, hogy kezet fogjon vele. Gratuláljanak neki, és elmondják milyen csúnya volt, amint a srác tett. Greg nem nagyzol, nem szidja a srácot sem, kifejezetten szerényen fogadja a gratulációkat. Meg is lep ez a hozzáállás, de csak pozitív csalódásként.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!